|
40. Szellőszárny (5)
melone08 2012.09.21. 15:21
Halk moraj!
Gyengéden ring a kis kalász a szélben,
Egy fa árnyéka ad pihenőt éppen,
Tövében ülve az jutott eszembe:
Hogy zuhanhattam ilyen mély verembe?
Nyár volt. A hűs patak lágyan morajlott.
Partján egy alak kábultan andalgott.
Én voltam az, egy búval bélelt lélek,
Elbódított egy hamis szirénének.
Hagytam magam, pedig tudtam, milyen ő!
Pokolba taszító, gonosz istennő,
Lélekfaló démon, kegyetlen és vad,
Kit vakon követ egy éhes ördöghad.
Kihasznált, eldobott, de boldog voltam,
Amíg hozzám bújt, sosem panaszkodtam,
De elment, szótlan, levelet sem hagyott,
Elvitte a szerelmet, mit megkapott.
Zuhanni kezdtem, bár nem tudtam hova,
Testem hullott a végtelenbe tova,
És mikor újra, kinyitottam szemem,
Már csak a magány érzete volt velem.
Egy évszázad eltelt, és még itt ülök,
Látta a természet, hogy megvénülök,
Ez lett hát az átkom, örökké élni,
Viszonzatlanul, kínok közt szeretni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
