- Hát, ők meg?!
- Cs-s! - Szétugrottunk, s én önkéntelenül is szám elé kaptam kezemet. Ajkaim enyhén megduzzadtak, s furcsán pirosan csillogtak a csók miatt. Az érkezők felé néztem, akik a nappali ajtajában álldogáltak, s minket figyeltek. Az elsőre megszólaló szájára egy vékonyka kis kéz tapadt, annak tulajdonosa pedig vigyorogva, mindent tudón bámult engem.
"Francba, miért nem zártam be azt a rohadt ajtót?! De... Mit keresnek ezek itt?!"
- Sz-sziasztok! Hogy-hogy itt?
- Á, csak gondoltuk, beugrunk köszönni. Nem tudtuk, hogy társaságod van, Rie... - legyintgetett a lány.
Omatsu Kiba... 19 éves, rendezvényszervező. Oltári perverzség, hosszú, fekete haj, nagy mellek, buja, barna szemek. Meg persze, tökéletes alak. Általában csak ARRA kellenek neki a pasik, leghosszabb kapcsolatának időtartama két és fél hét. BÁRKIT el tud csábítani, meg se kell erőltetnie magát, és minden férfi az ő ágyába szeretne bejutni. Dúsgazdag persze, de ezt főleg az anyjának köszönheti, aki a legősibb szakmát végezte. Így nem is csoda persze, hogy Kibának fogalma sincs, ki az apja. De ezt senki nem tudja, tehát nincs gond... Még tinikorában nagyon elzüllött, anyja "ügyfelei" gyakran kikezdtek vele, szüzességét tizenkét évesen vesztette el. Többet nem is kell róla tudni, innen már elég sok dolgot le lehet vonni következtetésnek.
Megköszörültem a torkom, és a mellette álló pasira néztem:
"Nocsak, Kibának megint új ágyasa van? Fekete szemek, sötétszőke haj, széles vállak. Nem rossz, de nem az eddigi legjobb!"
- Aha. Hát... és... miért is jöttetek? - Észre se vettem, mikor álltam fel, és kezdtem tördelni az ujjaimat. A nő elővett a zsebéből egy színes lapot, és felém nyújtotta.
- Gyertek el! Szerintem Ayának is tetszene!
- Bál? - kérdeztem meglepetten, ahogy átfutottam a szórólapot.
- Az. Én szervezem, úgy, hogy ha eljössz, nem szólhatsz rá semmi rosszat, világos? - vigyorgott rám, én pedig elmosolyodtam. Kiba el akart lopni egy övet anyám boltjából, így ismertem meg. Nem épp a barátnőm, de jóban vagyunk.
- Rendben. Majd rákérdezek Ayánál! - Egy kisebb intéssel jelet adtam le a nőnek, hogy tűnjenek el, s szerencsére értette is a célzást. Kézen fogta barátját, és elindult a bejárati ajtó felé.
- Na, ennyi lenne, már megyünk is! Akkor majd találkozunk! Puszika! - Amint kiléptek, bezártam az ajtót.
"Nem követem el kétszer ugyanazt a hibát!"
- Még tényleg szűz vagy? - hallottam meg hátam mögül Shin hangját.
- Semmi közöd hozzá!
- Egyébként tévedsz.
- Mi? Miben? - "Nem vagyok szűz?!"
- Én már fektettem le lányt.
"Shin már... de... Ettől függetlenül én még lehetek szűz!"
- Egészségedre - nyögtem ki, mert egyszerűen képtelen voltam bármi mást mondani.
- Csak nem féltékeny vagy? - Az a kaján vigyor... "Letöröljem a képedről, vagy letöröljem a képedről?"
- Én? Rád? Ugyan már! Hova gondolsz? - Felemelt fejjel indultam vissza a nappaliba, de mikor elmentem volna Shin mellett, ő elölről átkarolt a csípőmnél, és finoman magához vont. Simán ellenkezhettem volna. De persze ez eszembe se jutott! Miért is jutott volna? Egy rohadt helyes srác akar engem megcsókolni. Szerintem épeszű lánynak nem az lett volna első dolga, hogy hisztit csapjon. Egyik kezével újra átkarolta derekam, másikat arcomra tette. Már félig lehunytam szemem, készülve, hogy újra megérzem puha ajkait.
- Rie. Tegnap este... - Kipattantak a szemeim. "Tegnap este?! Mi volt tegnap este?! Összeesek, ha kijelenti, hogy elvesztettem a szüzességem. Vagy keresnem kéne?"
- ...mi történt? - kérdezte.
"Öh........ Mi van?"
- Hogy, mi?!
- Jól hallod. Mi történt tegnap este? Utolsó emlékem, hogy totál részegen nyafogsz, hogy aludni akarsz. - Vörös fej. - Már én se voltam teljesen józan, és az ölemben vittelek az ágyadba.
Még vörösebb fej.
- És majdnem kiharcoltad, hogy aludjak veled. - "Ó, retkes élet! Soha, soha, soha többé nem iszom egy kortyot sem!"
Már a nyakam is vörös lett:
- És... ugye nem...?
- Nem, nem mentem bele. Vagyis, nem tudom. Nem emlékszem semmire. De nem a te ágyadban keltem, tehát valószínű, hogy elutasítottam. Ugye?
"Tőlem vársz megerősítést, te hülye?! TŐLEM?!" Hatalmasat nyeltem, mielőtt válaszoltam volna:
- Hát... Én még ennyire se emlékszem. Szóval fogalmam sincs. - Csend... És még nagyobb.
Visszatért Louie, a légy. Immár feleségével, Louis-zal. Jé, és egy kisfiuk is van: Luke. Lehet, le kéne szoknom a képzeletbeli legyek formálásáról...
- Kideríthetjük... - Arcára kaján mosoly szökött.
- Mi? Hogyan?
- Egyszerű. Ha szűz vagy, úgyis megérzem, ha pedig nem, nincs mit veszítened. Elveszítened - vigyorgott saját viccén, és gondolatán, ami...
Három...kettő...egy... És nekem is leesett:
- Hogy... mi van?! Nem fogok lefeküdni veled, csak azért, hogy kiderítsem, lefeküdtem-e veled! - "Hűha, ez elég csavaros lett..." Mondatom közben el akartam tőle húzódni, de nem eresztett.
- Ne legyél már ilyen, csak vicceltem! - Pedig láttam a szemén, hogy egyáltalán nem viccnek szánta. Sötétkék szemei szinte átláttak rajtam, legalábbis ezt az érzést keltették bennem. Ettől pedig kirázott a hideg. Lehajolt, s ajka újra birtokba vették enyémet.
Az ember lánya azt hiszi, hogy ezek után minden más lesz. Nem igaz? Most ugrik Rie a vízbe! Kár, hogy nem tud úszni... Mindegy!

- Furcsa vagy.
"Nem is lát! Akkor mit kekeckedik?!"
Arcom a párnámban volt, úgy morogtam vissza, amit Aya nem értett meg:
- Mi van? Mindegy! Ne dörmögj!
- Mhrmhrmuerhrrhn! - ismételtem el, már hangosabban, de nem érthetőbben.
- Ezt se értettem - rázta meg fejét Aya.
- Mondom, nem vagyok furcsa, csak kikészít maga a gondolat is, hogy anyámék nemsokára hazajönnek! - emeltem ki fejem kissé a párnámból.
- Na látod, pont ezért kapd össze magad!
"Pff, könnyű azt mondani! Épp nem értem, hogy Shin miért olyan rideg és ellenséges velem, mióta Rai visszajött, és mikor Aya is itt van. Ha annyiszor megcsókolt, mi már járunk... nem?! Akkor meg... Áhh, nem értem! Ezek a pasik..."
- Igyekszem én. De csak a húgomra kell gondolni, és kiráz a hideg. - Láttam, ahogy a kis szőke rágondol az ördögi Sekaira... és ő is megborzongott!
- Apropó! Lesz valami bál, Kiba szervezi.
- Omatsu? Az a ribanc? - kérdezte rám-vigyorogva a lány, ahogy elvette tőlem a szórólapot. Átfutotta, és bólintott. - Rendben, elmegyünk.
- Mi? Én nem akarok!
- Ó, dehogynem! Gondolj bele! - hajolt közelebb, és halkította le a hangját. - Olyan közelségbe kerülsz Shinichivel, hogy bármi megtörténhet! - A fejem olyan vörös lett, mint az érett paradicsom. Még annál is vörösebb! Mindegy, nem óhajtottam elmondani barátnőmnek, hogy mi történt pár napja... Mert hogy azóta az este óta eltelt négy nap. Mindjárt itt az újév! Január hatodikán jönnek haza anyámék. Szuper, mi? - Látom, tetszik az ötlet! - "Mi van?! Ja, igen! Csak eléggé eltértem a témától... Ó, Aya drágám, ha te tudnád, amit én..."
- Teljesen máson gondolkoztam - próbáltam kivágni magam, de nem jött be.
Önelégült képpel nézett rám, és forgott egyet a székemben.
- Nincs kedvem menni erre a bálra. Ruhám sincs, amit felvehetnék! - Na, ezt nem kellett volna. Azonnal felpattant, és a szekrényemhez rohant, kitárva azt.
- Dehogy nincs, tudod, az a fekete igazán jól állt neked! - Ajjajj! Most kell leállítani, különben... - Meg is van! - ..késő! Meneküljön, ki merre lát!
Aya kezében ugyanis ott lógott egy spagettipántos fekete ruha, mellrészénél eléggé kivágva, vérvörös szegéllyel, gyönyörű vágású derékkal, és pörgős, térd alá érő szoknyarésszel.
- Kisminkellek szépre, megcsinálom a hajad, és kész is vagy! - Utolsó mentőötletembe akartam kapaszkodni, így rávágtam:
- Nincs hozzá cipőm - de már késő volt. Aya tudta, mit akar. Elvigyorodott, és összecsapta kezeit.
- Akkor irány Haru!

Haru egy nagyon aranyos nő volt, egy cipőboltban dolgozott. Persze az ilyenkor nincs nyitva, de Haru ismert minket, és az otthona is kész cipőbolt volt. Tehát, nincs menekvés. Fél óra múlva már a cipőknél válogatott szőke barátnőm, míg ki nem választott egy vérvörös magassarkút. "Ez hülye?! Én ebben minimum bokatöréssel végzem! Minimum!" Halálraítéltnek éreztem magam. Aya szólt a két fiúnak is, hogy másnap bálba megyünk... Nem tudom, hogy fogadták, gondolom Rai örült neki, Shin pedig morgott egy kicsit... Nincs menekvés!