Reggel arra ébredtem, hogy valami meleg az oldalamon csúszik fel a vállamig, majd le a csípőmre. Aztán vissza. Megborzongtam, mikor egy kis meleg levegő simogatta meg a tarkómat. Átfordultam, nem is gondolva bele, mit találhatok ott. A valami, ami eddig az oldalamat fedezte fel, most a derekamat karolta át, és szorosan tartott. Kinyitottam a szemem, és...
"Ez egy... mellkas?!"
Ha az a valami - ami egy kar volt - nem tartott volna, simán kiugrottam volna az ágyból, hogy nyekkenve földet érjek. Így csak kérdőn és marha meglepetten néztem fel egy - sötétkék szempárba?! Még közelebb húzott magához, mire megéreztem a lábaimhoz nyomódó... Ne, ne gondolj rosszra! A farmerját éreztem meg!
- M-mit keresel TE az ÉN ágyamban? - Hangom nem csak rekedt volt az ébredéstől, de két oktávval magasabb is lett. Egy pillanattal később már a hátamon feküdtem, Shin pedig négykézláb állt fölöttem, s arca enyémtől csupán pár centire volt.
- Megmutassam, mit keresek az ágyadban? - Már sajátomon éreztem ajkai puhaságát, mikor...
- Rie! Ébredj, beszélnünk kell! - Hallottam, hogy Aya benyit, de szerencsére az ajtó zárva volt. Én mindenesetre ugyanúgy megijedtem, és kisebbet sikkantva gurultam le az ágyról, hatalmasat nyekkenve, majd megtapogatva sajgó hátsómat.
- Megsimogassam? - kérdezte az ágyamon terpeszkedő, perverz mosolyú fiú, mire csak odavakkantottam egy mérges "Nem!"- et, és szinte bevágtam őt a beépített szekrényembe. Mielőtt azonban teljesen eltüntettem volna, még magához rántott.
- Ennyit azért megérdemlek! - azzal ajkait enyémre nyomta, s mikor megéreztem nyelvét az enyém mellett, átkaroltam a nyakát, és eszemben se volt ellenkezni...
- Rie, a francba is, mi lesz már?! - Eddig a pontig nem ellenkeztem, amikor Aya újabbakat vert az ajtómra. Rácsaptam a szekrényt a fiúra, és beengedtem barátnőmet. Egész végig Shin rejtekhelye előtt toporogtam, mintha attól félnék, hogy a szőke átlát a falon... Megvolt az esélye!
- Miért jöttél? - kérdeztem, miközben járt az agyam:
"Hogy a francba került Shinichi az ágyamba?! Ő zárta be az ajtót? Legalább ezt jól csinálta..."
- Találkoztam Omatsuval! - kezdett neki hatalmas hévvel a lány.
- Kibával?
- Igen, igen! Na szóval, van pár vendég, akiket a megbízója hívott meg.
- A bálra?
- Igen, a bálra! Jézusom, Rie, ébredj!
"Ébren vagyok, csak még az ágyban fekszem... nem egyedül!"
- Jó, bocs. Tehát?
- Szóval átolvashattam a meghívottak listáját, és kettőt találhatsz, ki van rajta! - Elgondolkodtam.
"Ki az, akitől Aya ennyire izgalomba jön?"
- Talán az egyik exed? - A lány megrázta a fejét, és egy "Bip!" hangot adott ki, mint a rossz válasznál a számítógépes játékok.
- Akkor nem tudom - adtam fel túl korán.
- Fúj, de unalmas veled beszélgetni! - húzta el a száját, majd mindentudó mosoly terült szét arcán. - Mond neked az a név valamit, hogy "Kai Nagato"? - "K-K-K-Kai N-N-Nagato?!"
- Úgy érted... AZ a Kai Nagato? - Hevesen bólogatni kezdett, én pedig teljesen elsápadtam. Egyrészt mert nem számítottam rá, hogy valaha viszontlátom a név tulajdonosát, másrészt pedig... Shin minden egyes szavunkat hallotta, amitől rám jött a sikíthatnék.
- Ki az a Kai? - kérdezte gyanakodva Shin, miután felöltöztem, és kiengedtem a szekrényből. Persze csak, miután Aya lelépett.
- Féltékeny vagy? - kérdeztem gúnyosan, ahogy épp összegumiztam a hajam. Nem volt kedvem erről beszélgetni, inkább tereltem.
- Én? - kérdezte olyan hangsúllyal, mintha épp bikinit nyomtam volna a kezébe, hogy vegye fel. - Csak... idegesít, hogy... így felfogod a hajad! - Azt hittem, megpukkadok a visszafojtott röhögéstől.
"Ennél bénább kifogást csak én tudnék kitalálni!"
- Hát jó! Így rendben? - engedtem ki fürtjeimet, s ráztam meg kissé a fejem, hogy rendbe álljon a hajam. A következő pillanatban már a hátam a falnak volt lökve, s egy akaratos csók némított el. Shin keze az oldalamon szántott le, hogy a hasamnál előrecsússzon, majd fel a mellemig. Ajka levált a számról, és a nyakamra vándorolt, hogy ott kutakodjon tovább. Míg egyik kezével a mellemet kényeztette, másikkal a hátsómba markolt. Élveztem, szó se róla, de aki eddig ennél tovább jutott... Megborzongtam, és kissé eltoltam magamtól a fiút. Annyira bántam, hogy még nem állok rá készen, hogy lefeküdjek Shinnel. Akartam, és ő is engem, ezt sokszor a tudtomra adta, de eddig nagyon aranyos volt, mindig megállt, mikor kértem. Kezdett újra felszínre törni bennem az érzés, hogy nem vagyok elég jó neki.

Miután sikeresen túl voltunk az "Én ezt nem veszem fel!" és a "Nem akarok menni!" hisztimen, Ayával taxiba ültünk, és irány a pokol! A fiúk később jöttek utánunk, mert még valami dolguk volt. Beismerem, rajtam se nézett ki hülyén a ruha, barátnőm a hajamat és sminkemet olyan gyönyörűre csinálta, hogy csak bambultam, de ami abban a teremben fogadott, az kész csoda volt. Táncoló párok, élő zenekar, italok, apró szendvicsek, kissé elkülönített erkély, fény, pompa.
"Kiba, most aztán kitettél magadért!" A szőke lány is elismerőn nézett körbe, pedig ő már hozzászokott a ilyesfajta bálokhoz. Az anyja mindig ilyeneket szervez, ahol Aya imád kihívó ruhákat felvenni, hogy magára vonzza a férfiak tekintetét. Ezen persze anyja mindig kiakad, és hetekre megint hozzám költözik barátnőm. Most egy halványzöld ruha volt rajta, szemét is az ezüstös zöldtől egészen a smaragdig árnyalta, hogy még inkább kiemelje zöld szemeit. Szájára enyhén csillámos ajakfényt kent, ami szolid volt, és tökéletesen passzolt mindenéhez. Rám nézett, és egy apró mosolyt küldött felém, majd belém karolt, és a fülembe súgott.
- Szép vagy, Kai imádni fog! - Minden mondatában szerepelt a neve, nekem pedig már ettől olyan gyomorgörcsöm lett, hogy legfőbb oka ez volt a második hisztimnek. Nagyot nyeltem, és végigvezettem tekintetem a termen, keresve a srácot. Nem akartam újra összejönni vele, vagy ilyesmi! Csak kíváncsi voltam, mennyit változott, hogy néz ki, és megismer-e még.
- Azt hittem, te Shinnel akarsz összehozni.
- Igen, de ti olyan mások vagytok, nem működne!
"Na ez fájt!"
Úgy éreztem, gyomorszájon vágtak, ezt csak fokozta, hogy folytatta:
- De te és Kai... - sóhajtott. - Olyan szépek voltatok együtt!
- Aha... - Unott hangom volt, pedig egész testemet melegség öntötte el. Amit nagyon utáltam, hogy én ezzel egyet is értettem. Imádtam Kaival lenni, ami nem volt meglepő, de...
"Hahó, föld hívja Riét! Neked ott van Shin! Ne legyél ekkora hülye liba!"
- Nincs "Aha"! Itt: "Igenis, Aya, azonnal megkeresem, és a nyakába ugrom!" - van, világos?
- Igenis, Aya, azonnal hazamegyek, és az ágyamba vetem magam! - affektáltam, és el tudtam képzelni, ahogy tisztelgek is egyet mellé.
A gond, hogy nem egy katonai kiképzésen voltam, hanem egy bálon. Aya őrmester... Hihi.
- Légy szí', Rie! Csak az én kedvemért próbáld meg! Ameddig nincsenek itt a fiúk, csak találkozz vele! Nem kérek sokat! Na! - nyújtotta el az utolsó hangot, mire sóhajtottam egyet.
"Gyerünk, Rie, előbb szabadulsz, tedd meg, amit kér! Innen már úgy sincs más választásod!"
- Jó! De nem égetsz le, nem kezdesz hadoválni, és nem, ismétlem NEM hozol össze minket látványosan! - soroltam, mindegyiknél másik ujjamra mutatva. Barátnőm arcára gonoszka mosoly került, ami már rosszat jelentett.
- Akkor, nem látványosan szabad?
- Hazamegyek - fordultam meg, mire megragadta a kezem, és visszarántott.
- Jó, jó, értettem! Imádlak, Rie! - hadarta gyorsan, csillogó szemekkel, és átvonszolt a terem másik végébe, ahonnan azonnal megláttuk a keresett személyt. Sötétszőke haja, mint mindig, most is kissé kócosan állt, mintha nem érdekelné, hogy egy bálon van. Zakó volt rajta, de nyakkendőt nem kötött fel. Először féltem a szemébe nézni, de mikor végül megtettem, gyomrom remegni kezdett, és rengeteg régi emlék támadott meg. Szemei első pillantásra feketének tűntek, s csak hosszas megfigyelés után lehetett rájönni, hogy igazából sötétkékek.
"Hát, igen. Nem csoda, hogy ideálom szőke hajzuhataggal van megáldva. Na de várjunk! Shinnel vagyok, neki pedig fekete haja van!" - Gondolatban legszívesebben felpofoztam volna magam. - "Ebből még gond lesz."
- Jobban néz ki, mint eddig valaha! - sóhajtotta elismerően Aya, s nekem is ez volt legelső gondolatom. A második pedig : "Segítség, ide néz!" Barátnőm integetni kezdett, mire a fiú arcára egy apró mosoly került, és elindult felénk. Mikor megállt tőlem egy lépésnyire, nem mertem ránézni.
- Szia, Kai! Régen láttalak! - hallottam meg barátnőm csilingelő hangját.
"Jellemző."
- Én is, Aya. Már kezdtél hiányozni. Hogyhogy itt? - A kérdezett legyintett egy kisebbet.
- Egyik ismerősünk szervezte, és gondoltuk, megnézzük. - Éreztem, ahogy Kai rám néz, és kénytelen voltam én is felnézni.
"Jesszusom, még Shinnél is magasabb! Egy jó másfél fejjel nagyobb nálam!"
- Hello, Rie! Már te is hiányoztál. Mi újság arrafelé?
- Szia...! S-semmi különös, megvagyok. - Még mielőtt visszakérdezhettem volna, hogy folytassam a sablonos és ritka unalmas beszélgetést, közbeszólt:
- Táncolunk? - Kisebbet bólintottam, mire mosolyogva megfogta a kezem, és a táncolók közé vezetett. Az első pár másodperc számomra katasztrófa volt, de mikor belemélyedtem abba a szinte fekete szempárba... Minden eltűnt körülöttünk, csak mi voltunk, és az se érdekelt, hogy Aya elégedett vigyorral figyeli minden egyes lépésünket. Szinte el tudtam képzelni egy rózsaszín szívecskés és buborékos hátteret, amit most nem robbantottam szét a baromságommal, ugyanis megszólalni sem tudtam.