|
46. Szellőszárny (11)
melone08 2012.11.23. 21:53
Nyitva az ablakom, mélyen alszom,
Meleg szellő simogatja arcom,
Szúnyog talál utat a szobámba,
Rászáll, és belecsíp orcámba.
Felriadok, odacsapok nyomban,
De addig a vérszívó elillan.
Újra aludnék, érzem, nem lehet,
Valami zümmög, engem méreget.
Felpattanok, feloltom a lámpát,
Átfürkészem szobám összes sarkát,
Minden hiába, nem lelem meg őt,
Az álnok, ravasz, sunyi merénylőt.
Leoltom a lámpát, majd lefekszem,
Nyugalomba helyezem a testem,
De ismét megtámad, nem hagy élni!
Hogy lehet ezt ép ésszel kibírni?
Ezúttal figyelek, csendben, lesből,
Egy gyilkos felzümmög a sötétből,
De amint rám száll, ütök egy nagyot,
Megérdemelte, mit tőlem kapott.
Vége van. Álomra hajtom fejem,
Keresem, de az álmom nem lelem,
Fordulok jobbra, fordulok balra,
Lám, mégsem térhetek nyugovóra.
Könnyű sétára invitál az éj,
Elmém után a szívem is felkél,
Kósza szellő felborzolja hajam,
Irány az éj, összekapom magam!
Éber vagyok, a testem sem remeg,
Pedig az idő csípős és hideg,
Teszek egy kört, élvezem a magányt,
Hallgatom az álmatlan csalogányt.
Nem tud aludni, hát sétál velem,
Érti, mit mondok neki, úgy hiszem.
Meghallgat, csak néha kurjant bele,
Igaza van, egyetértek vele.
Lassan fáradok, visszahív az ágy,
Mely puha, meghitt, finom, na és lágy.
Szobámba érve ledőlök nyomban,
Elalszom kispárnával karomban.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
