|
49. Szellőszárny (14)
melone08 2013.01.06. 17:16
A fülembe cseng simogató hangod,
Felsejlik még finom, puha arcod,
Nem tudom feledni, mit muszáj volna,
Belül úgyis csak üresség zúgna.
Hagytál egy szót mellettem az avarban,
Magamra hagytál lázas zavarban.
Bizonytalan vágy savként marta szívem,
Bennem már egy csepp boldogság sincsen.
Ránéztem a fáradt, eldobott szóra,
Eszembe jutott az végső óra,
Amelyet karomban töltöttél, velem,
Mikor még élt benned a szerelem.
Itt fekszem árván, kopott tekintettel,
Ki nem érti: miért veszített el?
A boldogságnak fájdalom az ára,
Fáj a lelkem, éjszaka szállt rája.
Felkelnék, de a testem elnehezült,
Rajta heg, melyet a szenvedés szült.
Te tetted ezt, mikor gyáván elmentél!
Nyomodba bús emléket fúj a szél.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
