Kel­le­me­sen ébred­tem. Elő­ször alud­tam SULTAN HASLUM mat­ra­con, amit az új FJELL ágyke­retbe tetet­tem. Úgy gon­dol­tam, hogy töké­le­te­sen sok időm van még hátra az indu­lá­sig, ezért még egy kis ideig élvez­tem az ALVINE STRÅ ágynemű­hu­zat kel­le­mes érintését.

Percre pon­to­san kilenc­kor kel­tem végül fel. Nagyot nyúj­tóz­kod­tam és még ásítoz­tam is mellé, hogy szinte belé re­me­gett az épület is. Ráérő­sen elin­dul­tam hát a fürdő­szo­bába, hogy meg­mo­sa­kod­has­sak a HEMNES/RÄTTVIKEN mos­dó­áll­vány­nál. Nagyon szé­pen beren­dez­ték ezt a részt is, külö­nö­sen jól nézett ki az a FULLEN pol­cos tükör, ami­ben éppen csak meg­vizs­gál­tam a fejem kiné­ze­tét, hogy mennyire sza­lon­ké­pes. Sok ven­dé­get vár­tam, nem jelen­het­tem meg akár­hogy. Per­sze a meg­fe­lelő ruha sem marad­ha­tott el, így átsé­tál­tam a gard­róbba. Nagyon bol­dog vol­tam, hogy nekem sem­mit sem kell ten­nem a ruhá­im­mal, min­dig min­dent szé­pen elpa­kol­nak nekem.

Ezen a napon pél­dául a PAX fehér­ üve­ges gard­rób­szek­rényt válasz­tot­tam, s míg álmo­san, szinte meg­szo­kás­ból ásítot­tam egyet, kikap­kod­tam a ruhá­i­mat. Még ren­ge­teg időm volt, de biz­tos, ami biz­tos, nem paza­rol­tam sokat az öltözködésre.

…

Mind­ezek után elsi­et­tem a dol­go­zó­szo­bá­mig, ott sze­ret­tem volna a ven­dé­ge­ket fogadni. Hiszen milyen jól is néz ki az, ha egy ilyen úriem­bert, mint ami­lyen én is vagyok, munka köz­ben talál­ják a vendégei.

Nekem aztán ren­ge­teg mun­kám van… Állan­dóan dolgozom.

Tehát gyor­san leül­tem a GALANT sarok­asz­ta­lom­hoz a lehető leg­ké­nyel­me­sebb székbe, a MARKUSba. Saj­nos elvit­ték az összes papí­ro­mat, ami­ken dol­gozni szok­tam, a taka­rí­tók nem haj­lan­dóak ott hagyni. Azt mond­ják, ren­det­len­sé­get csi­ná­lok, pedig ez nem is igaz! Én egy ren­des, dol­gos úriem­ber vagyok. Nem ám holmi… …

Máris tíz óra! Már hal­lot­tam a bejá­rat felől az emberi zajt, beszé­det. Izga­tot­tan vár­tam őket. Min­den egyes nap… a lehető leg­iz­ga­tot­tab­ban. Soha nem érzem olyan jól magam, mint mikor höm­pö­lyög­nek az embe­rek körü­löt­tem és hall­ga­tom őket, hogy éppen mi kel­lene nekik otthonra.

De aztán sok­szor elő­for­dul, hogy meg­unom őket. Mert nagyon fárasz­tóak ám, ilyen­kor segí­teni szok­tam a kony­hán. Nagyon sokan dol­goz­nak ám ott, hiszen a ren­ge­teg ven­dég­nek enni is kell adni! Per­sze nem szí­ve­sen enged­nek oda a főző­pul­tok­hoz, azt mond­ják rám, hogy ügyet­len vagyok. Illetve nem mond­ják. Csak akarják.

A taka­rí­tók se mond­ják azt, hogy ren­det­len vagyok. Ők is csak akar­ják… De nem merik, mert nekem van pén­zem. S nekik meg nincs.

Mind­egy, minek is törő­döm ezzel? Úgyis azt teszem, amit csak aka­rok. Ennyi.

Elmond­jam, melyik a ked­venc fote­lem? Bár elég sokáig tar­tott, mire az összest kipró­bál­tam, de aztán a STRANDMON mel­lett dön­töt­tem. Nem azért, mert annyira kényel­mes, sze­rin­tem nagyon szép. Szép. Itt min­den olyan szép.

Aztán jön a zárás. A ven­dé­gek elmen­nek este tíz után, én pedig egye­dül mara­dok. A taka­rí­tók per­sze min­dent meg­csi­nál­nak, de nem nagyon beszél­nek hoz­zám, aztán ők is hazamennek.

Per­sze nem olyan rossz itt egye­dül! Van itt egy rakás könyv, szok­tam őket olvas­gatni. Teg­nap pél­dául a Hundra år av soci­alism került a kezem közé, bár své­dül nem tudok. Biz­tos érde­kes könyv.

Nem tudom, még hogy melyik háló­szo­bát válasszam estére. Sze­re­tem a vilá­gos szí­ne­ket, meg a söté­te­ket is. Meg a szí­nes szí­ne­ket is. Igen, azo­kat is nagyon szeretem.

Talán megint vala­me­lyik újat válasz­tom. Az újat sze­re­tem, az új szép, éppen ezért igyek­szem min­den nap más­ szo­bá­ban aludni.

Ma magam­mal viszem a papír­ja­i­mat, nehogy a taka­rí­tók megint elvi­gyék és kidob­ják. Bár tel­je­sen mind­egy, úgyis min­den nap ugyan­azt csi­ná­lom. Fir­ká­lok a MÅLA ceru­zák­kal. Meg is értem, hogy kidob­ják, mert hát csak egye­nes vona­la­kat szok­tam. Sok-sok egye­nes vonalat.

Alszom. Hol­nap is sok ven­dég jön. Szé­pen fel kell öltözzek…