AJÁNLOM AZ OLDALT
– Elektromos eszközzel nem mászunk be a vízbe. Meg akarsz halni?
– Ez vezeték nélküli! – visította a lány, és olyan sebesen ült fel a kádban, hogy a fürdővíz egy része kiloccsant a padlóra. Al a szokásos, laza otthoni ruháit viselte, bárgyú tekintettel bámult a szőkére, és átható whiskyszagot árasztott.
– Mert akkumulátorral működik – csóválta meg a fejét, és megmutatta a kis, levehető alkatrészt a fejhallgatón, miközben a lány összekuporodva próbálta eltakarni magát.
– Nem érdekel! – ripakodott rá Adrienne. – Mit csinálsz itt?
– Itt lakom.
– Hülye! Miért most poénkodsz? Meztelen vagyok!
– Örömmel látom. – Al megeresztett egy kaján vigyort, és a kád mellé guggolt. – Kopogtam az ajtón, de nem válaszoltál.
– Nem igaz! – rázta a fejét a lány. – Kukkolni jöttél be!
– És minden lehetőséget megragadtam, hogy lebukhassak, igaz? – lengette meg Al az arca előtt a fülhallgatót.
– Hát… – Adrienne elbizonytalanodott. Ez így tényleg logikátlan volna, de mégis, minek jött be egyáltalán?
– Netán azt szeretnéd?
– Mit?
– Hogy megnézzelek. – Al most teljesen komolynak tűnt. Tekintetét a lányéba fúrta, és feszülten, pislogás nélkül várta a választ.
– Dehogy akarom! – vicsorgott Adrienne.
Pár pillanatig mindketten hallgattak, aztán Al mély sóhajjal rántott egyet a vállán, és felállt.
– Sajnálom. – Azzal az ajtó felé indult.
– Hé! – kiáltott utána a meztelen lány. – Ennyi lenne a bocsánatkérés, amiért meglestél?
– Nem. Nem azt sajnálom. – Az óriás kiment.
Adrienne sebtében maga köré tekerte a törölközőjét. Mikor fürdés előtt levetkőzött, a ruháit a kanapén hagyta – eszébe sem jutott, hogy be kellene vinnie őket a fürdőszobába. Mindenemet látta – dühöngött magában. Meglesett, és meg sem próbálja elhitetni velem, hogy megbánta. Ráadásul piás. A dühébe azonban valami más érzés is keveredett, mikor lehiggadt annyira, hogy újra le tudja játszani a fejében az iménti, és a korábbi beszélgetéseit az óriással. „Szép szőke lány”, mondja mindig. Ha normális körülmények között találkoztunk volna, már nem kellene túl sokat erőlködnie, hogy önszántamból levegyem a ruhámat előtte.
Tanácstalanul vakarta meg az állát, és kiment a fürdőszobából. Olyan, mintha szándékosan csinálná… egyszer bókol, máskor a bunkót játssza, és egyfolytában összezavar. Láttam már ilyet valahol.
A kanapéhoz vonult ruhákért, és visszament a fürdőbe felöltözni. Mikor végzett, felvette az óráját is; tizenegy felé járt az idő. Sóhajtott egy nagyot, és Al lakrészébe masírozott.
– Ezt azért ne csináld, jó? – mondta az asztalnál szöszmötölő óriás széles hátának, mikor felért a lépcsőkön.
– Bocsánat – fordult felé Al, és oldalra lépett. – Soha többé nem teszek vacsorát az étkezőasztalra. Hogy is gondolhattam, hogy jó helyen lesz ott a kaja?
– Nem így értettem – közölte emelt hangon Adrienne, hogy túlharsogja korgó gyomrát. Az asztalon egy nagy halom finomság volt, többnyire kínai gyorsétel-féleségek: sült tészta, mártások, bundában sült húsdarabkák, zöldségekkel kevert szószos csirkemell csíkok, és porcukrozott tetejű süteményszeletek.
– Tudom – dünnyögte fáradtan Al.
– Azt ott komolyan gondoltad? – mutatott a két teríték között, kicsiny porcelán tartóban égő gyertyára Adrienne. Akkor vette észre, mikor a menüvel szemezett. – Egy kis romantika, közvetlenül meztelenkedés után? – vetette oda keményen.
– Nem. – A férfi csalódottan felmordult, összehúzta a szemöldökét, és a hűtőszekrény felé fordult. – Elfelejtettem az üdítőt – dörmögte magyarázatképpen maga elé, azzal kutatni kezdett a hűtő ajtajának polcain.
– Nem lehet kiigazodni rajtad! – olvasta a fejére a lány. Az asztalhoz lépett, beszívta az ételek illatát. – Hmm… – Nagyot kellett nyelnie a szájába gyűlő nyál miatt. – Ez lenne az engesztelés? Nem mondom, ügyes próbálkozás, de nincs arányban a vétkeddel. – Igyekezett határozottan, keményen és kérlelhetetlenül beszélni. – Ha engem kérdezel, először egy őszinte bocsánatkéréssel indíts, aztán jöhet…
– Hagyd már abba! – mordult fel Al.
– Mi? – kapta fel a fejét Adrienne.
Az óriás a fejére szorított kezekkel guggolt a hűtő előtt. Megrázta az üstökét, aztán megütögette a halántékát.
– Eh… Jól vagy?
– Megvagyok. – Al felegyenesedett. – Csak a fülem zúgott.
– Ezek szerint nem engem akartál elhallgattatni. – A lány tűnődve beszélt. Egy kis, piros foltot vett észre Al fehér pólóján, a bal lapockája táján.
– Nem téged, hanem valak… valami mást.
– Vagy úgy.
Al végül narancslevet választott, és az asztalhoz tessékelte a lányt.
– Még nem hallottam a varázsszót – füstölgött Adrienne, miközben Al alátolt egy széket.
– Nem tettem semmi rosszat – jelentette ki a férfi. Töltött mindkettőjük poharába, és hozzátette: - Egyél. Majd utána beszélsz.
Fél tizenkettőkor Adrienne jóllakva, de még mindig bosszúsan állt fel az étkezőasztaltól.
– Finom volt – dohogta. – Akkor hát… hallgatlak. – Türelmetlen pillantást vetett az asztaltársára.
– Szerintem aludjunk egyet – legyintett az óriás. Kicsit megtántorodott, mikor felállt a székről.
– Figyelsz rám egyáltalán? – csattant fel a lány.
– Igen – hangzott a válasz. – Mindig figyeltem rád. És ne nézz így rám – tette hozzá gyorsan, mikor Adrienne közbe akart vágni –, mert ideges leszek. Ha mindenáron meztelenül akartalak volna látni, már akkor is lett volna rá lehetőségem, mikor idehoztalak. Kellett egy kis altató ahhoz, hogy elviseld a sebvarrást. – Közelebb lépve finoman megsimította Adrienne szemöldökét. – Bármit tehettem volna veled, amire csak kedvem szottyan, még sincs semmi bajod.
De van – gondolta Adrienne. Te vagy a bajom, az én nagy-nagy problémám. Érezte, ahogy gyűlik benne a harag a titkolózó, makacs férfi iránt.
Al nézte őt egy darabig, aztán hátat fordított neki.
– Állj! – csapott a lapockái közé mérgesen Adrienne.
– Hm?
Mi ez a nedvesség? Adrienne kezére ragadós, vörös maszat került.
– Mi van?
– Azt hiszem, vérzik a hátad – sápadt el a lány.
– Nagyon erőset üthettél – hunyorított rá Al, és megeresztett egy vigyort. – Erőszakos nőszemély.
– Nem én voltam! Az a folt már az előbb is ott volt…
– Van egy seb a hátamon – szakította félbe a magyarázatot a férfi. – Biztos felszakadt. Nem volt időm foglalkozni vele, nem is érem el igazán, hogy átköthessem.
– Szóval egy seb – nyugtázta Adrienne.
– Az. A biztonsági őr golyója ütötte, mikor mi ketten a minap összefutottunk. – Az óriás vigyora kissé gonosszá vált. – Igen, voltam olyan disznó, hogy ellopjam a lövedéket, pedig neked szánták ajándékba. Elnézést – tette hozzá fogcsikorgatva.
– Én nagyon hálás vagyok az előző napokért – mentegetőzött szemlesütve a lány. A golyó elé ugrottál… Nem tudtam… – Csak annyit érts meg, hogy rosszul esett, mikor rám nyitottál. Ott feküdtem meztelenül, talán még az alvázam is kilátszott…
– Nem látszott ki – húzta a száját Al, és leguggolt a lány előtt.
– A kurva életbe – ordított az arcába Adrienne –, hát mégis kukkoltál!
– Egy fenét.
– Vedd már észre, hogy ez így nincs rendjén!
– Vegyél vissza. Úgy üvöltesz, mint a sakál.
– Azt akarom, hogy a bocsánatomat kérd! Részegen állítottál be, és… és én teljesen kiszolgáltatott voltam, még az is átfutott az agyamon, hogy akarsz tőlem valamit, érted…
Al fáradtan pislogott. A szeme tompán fénylett, még mindig dolgozhatott a testében az alkohol.
– Mégis mit akarnék tőled, mondd?
Ennél megalázóbbat nem is mondhattál volna! Adrienne-ből úgy tört ki a harag, mint egy vulkán.
– Hát erről van szó? – fröcsögte. – Nem vagyok kedvedre való? A fiúkat szereted? Vagy a magas lányokat? Bögyösöket? Barnákat, feketéket? – A kezei ökölbe szorultak az indulattól, és lábujjhegyre állt.
– Egyik sem – válaszolt csöndesen Al. – Azokat szeretem, akik nem hisztiznek.
– Hiszti? – visította fejhangon Adrienne. Eddig olyan édes voltál! Miért rombolsz le mindent, miért, miért, miért?! – Szerintem inkább jogos düh! – A mellkasa csak úgy hullámzott mérgében, ahogy kapkodta a levegőt. – Ha ez téged annyira zavar, akkor elnézést, hogy nő vagyok!
– Elnézem a női mivoltodat – közölte a férfi. – Elnéztem volna egész éjjel, csak kizavartál a fürdőből.
Adrienne nem bírta tovább. A szemébe könnyek tolultak, aztán végigfutottak az arcán. Megemelte a jobbját, és visszakézből, ököllel ütött a férfi képébe.
– Úgy? – zokogta. – Akkor merő figyelmetlenségből vettél nekem kisfiúkra való ruhákat? A rohadt életbe, hiszen csúnya vagyok bennük!
– Figyelmességből vettem ruhát, és nem látom be, hogy miért lennél csúnya. – Al a földre ült, és végigsimított az ütés helyén. Rosszallóan csóválta meg a fejét. Nagy levegőt vett, és olyan mély sóhajjal engedte ki, mintha egy egész élet minden bűnét akarná elfújni magától. – A legrondább göncökben is képes vagy kísértésbe vinni engem. – Megrántotta a vállát, és bocsánatkérően pillantott a szőkére. – Suta egy szöveg, tudom.
Nagyon is ütős szöveg – gondolta Adrienne. A könnyfolyam, mintha elvágták volna, elapadt.
– Lehetetlen alak vagy – törölte meg a szemét a lány. – Hol nagyon kedves, hol tapló, plusz minden mondatoddal cáfolod az előzőt… És én azt mondtam, ha emlékszel, hogy nem félek tőled…
– Emlékszem – feszengett Al. – Változott a véleményed?
– Nem – rázta meg a fejét Adrienne. – Sőt, most már kezdem sejteni, hogy miért nem félek.
Al felvonta a szemöldökét.
– Hallgatlak. Miért nem félsz tőlem?
– Igazából csak néhány benyomás az oka – pirult el a lány, miközben az Al jobb szeme mellett megjelenő véraláfutást fixírozta. Mert ha néha a lelkembe gázolsz is, csak lábujjhegyen teszed. Mert lassan meggyőzöl arról, hogy érek valamit. Mert azt az embert látom benned, akivé AJ válhatott volna, ha életben marad. – Nem mondom meg. Kinevetnél.
Éjfél is elmúlt már, mire lefeküdtek. Adrienne az Alből áradó piaszag alapján arra tippelt, hogy az óriás hangosan fog horkolni, de tévedett. Csak halk szuszogást hallott a franciaágy felől.
Sokáig forgolódott, aztán, mivel nem jött álom a szemére, felkelt. A lámpákat Al már rég leoltotta; az étkezőasztal felől pislogó gyertyafény világított neki, míg felosont a lépcsőfokokon. Nesztelenül nyitotta ki a hűtő fagyasztójának ajtaját, kezébe vett egy kis jeget, azt pedig beburkolta egy konyharuhába.
– Alszol?
Alex egy hűvös tenyeret érzett az arcán.
– Még nem.
– Gondoltam. – Adrienne elvette a kezét, fölé hajolt a félhomályban, és egy csókot nyomott a sebesülésére. – Nagyon fáj? – kérdezte csöndesen.
– Nem vészes.
– Sajnálom.
Alex felkönyökölt az ágyon. Erre Adrienne kihúzta magát, és jeges borogatást nyomott oda, ahol a férfi monokliját sejtette.
– Mi baj?
– Semmi.
Alex nem láthatta jól a lány vonásait, hiszen Adrienne háttal ült a gyertyának. Először azt hitte, sírásra görbül a szája, csak lassanként jött rá, hogy valójában mosolyog.
– Észrevettem, hogy van egy képed rólam – suttogta Adrienne.
Lám, lám – csendült fel Eve hangja Alex fejében. Nem lesz ez jó így, kisfiam. Verd agyon azokkal a jégdarabokkal, amíg van benned erő.
Ne kezdd megint – válaszolt Alex.
Ki fog csinálni ezzel a tekintettel, meglásd.
Nem is látom a szemét. Éjszaka van.
Ó, igaz, te nem látsz jól a sötétben! Eve hosszan kuncogott, de mikor abbahagyta, kemény hangon szólalt meg újra. Akkor elárulom, mi a baj. Kényszerítette Alexet, hogy a lányra pillantson. A szerelmes nők néznek így.
