|
59.
melone08 2013.05.09. 14:25
Az Ezer Hold éjszakája! (Százszorszép 7.)
Fagyos éjen virágzik a csoda,
Széth vad tüzének csattanó ostora
Csapong, és célt talál a puha háton,
Melynek érintése, akár a bársony,
De amint vér szökik a bűnös testből,
Elégedetten néz le a felhőkről.
Mágiába szőtt éjféli tünemény
Száll, míg felette álomkép a remény,
Láncra vert Cerberus vakon andalog,
Mikor éjjel az Ezer Hold felragyog,
És üvölt, hisz’ ők, az ősi szellemek,
Akiket szólít a Sors, felderengnek.
Csontdobok hupognak, sikít a szél,
Ahogy szétroncsolt szárnyakkal szárnyra kél,
Még elérni vágyja a nagy csillagot,
Mely az Ezer Hold fényében csillogott,
És szemét rögvest a Földre szegezi,
Hol a lélek dicsőségét hirdeti.
A pusztító csaták tengere lángol,
Nyomában a halál kántál és táncol,
A harcok közepén mi is ott vagyunk,
A világ sóhaját kell meghallanunk,
De mégsem tesszük! Nem törődünk vele,
Így veszünk el majd végleg a semmibe!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
