Kavargó érzések és gondolatok
Egy kínzó érzés belém tép-markol
Kiáltozik bennem, nem akar ereszteni
Muszáj lesz, muszáj lesz felejteni
Őrület kergetőzik, suhan hangtalan
Eltűnő szavak, a tiéd, akar
Elveszett egyszerre, talán majd meglesz
Ott van a kétség, hogy már nem lesz:
Ketten
Üvölt, sikít, karcol, tép
Süvölt, süvölt a hideg szél
Tombol bennem a csend s üresség
A kopárság felé, menjél csak, ügessél
Önzetlen beugrom, tátongó szakadék
Magába nyel a sötét, lélekmaradék
A földbe döngöl, többé nem ereszt
Elvesztetted a másik feled
Valami félresiklott, végleg elszakadt
A lelked megtörött, egyedül maradt
Kétségbeesés reccsen, leheletnyi roppanás
A szívfalak törnek, egyre csak ás
Le a mélybe a kínzó letargia
A felismerés valahol mélyen belém nyilall
El fog veszni végleg
Ezt én önként kértem
Nem lesz semmi kerek
Véget ért a mese
Felépült falak
Már nem hallak
Széthullt.
A feledésbe fúlt.
Múlt.

2013. február 4.