Daryl

Így érezhetik magukat a bűnözők egy-egy kihallgatás alkalmával.
A fapofa védekezési mechanizmusom alapelemeként lép működésbe, a tartásomra a legrigolyásabb öregasszonynak sem lehetne panasza, akár Sissi hercegnő is megirigyelné. Mindeközben idióta gondolatok keringenek bennem, és bizarr késztetést érzek rá, hogy egy gagyi gyerekdalt dúdolgassak.
Davis apjának vigyora lassan a füléig szélesedik, derűsségének fokozódásával elhatalmasodik rajtam a feszengés. Dermedten üldögélünk a nappaliban, egy szoborkert látványát nyújtjuk. A kölykök randalírozását valami törékeny igencsak megsínyli a konyhában, mi ellenben meg sem rezzenünk a csörrenésre.

Mr. Hagner pompásan jeleníti meg, milyennek képzelem a húsz évvel korosabb Davist. Szőke haja fiatalosan rövidre nyírt, a szemei csillogásán mit sem koptatott az idő, gyermeteg jókedv sugárzik belőlük, sarkukban apró szarkalábakat hagyott emlékül a sok mosolygás. Az arckifejezésében Davisét fedezem fel, azt a látszólagos könnyelműséget, amivel a fiú annyira szereti leplezni a komoly oldalát.
A frázisokból kifogytam, az udvariassági köröket mind lefutottam – egyedül, válasz ugyanis nem érkezett. Barátom sem megy semmire a célzatos bámulással, apja szótlanul bazsalyog tovább. Lemondok róla, hogy megfelelő impressziót gyakoroljak.
– Szóval – Egy beszívott ribanc lazaságával a kanapé párnái közé hanyatlom. –, tisztázzuk! A terveim között egyértelműen szerepel a fia megrontása, kihasználása és a rosszba való csábítása. Ha nagyon ragaszkodik hozzá, miután ezeken túl vagyunk, férjül vehetem.

Túllőttem a célon – ezt szűröm le a pofám hőmérsékletváltásából. Gyorsan ellenőrzöm a reakciókat. Davis meghökkentsége alig-alig szúr szemet arca pirossága mellett.
– Megrontani? – motyogja. Megszorítom a kezét, és igyekszem teljes mondatnyi üzenetet tömöríteni egyetlen pillantásomba: komolyan ez izgat most a legjobban? A szőkeség ért a néma szóból, koncentrációját átirányítja ősére.
Mr. Hagner mosolya visszakonyul egy mogorva egyenesbe. Megfogalmazom magamban a köszönőbeszédet arra az esetre, ha átadnák nekem a világ legpocsékabb barátnője címet. A második bekezdésnél járok, amikor a férfi torkából nevetés gurgulázik elő. A röhögő görcs szelíden indul, végül karfacsapkodásig és földön hentergésig súlyosbodik. Davis ábrázata megnyúlik, a szülők kiváltotta szégyenkezés tipikus tüneteit sorakoztatja fel.
Végeredményben mindketten kidőlnek, az idősebb a szőnyegen, a fiatalabb homlokkal a vállamnak.
– Daryl! – szólítanak meg hátulról. Mikey hajol mellém, és suttogja a maga diplomatikus hanghordozásával: – Úgy érzem, ideje lelépnünk. Biztosan találunk neked valakit viselkedési zavarok és őrült családtagok nélkül. – Esélyesnek tartom, hogy a mellettem siránkozó Davis élesen hallja a megjegyzést, még valószínűbb, hogy ezzel öcsém is számolt. Ó, lesznek még itt gondok!


Jövendőbeli apósom – a címet önkényesen bitorolja – előzékenysége zavarba ejtő méreteket ölt. Pofazacskón csíp, és kijelenti, ezentúl kizárólag Hugh-nak szólíthatom.
Hugh nem rest, bevágja kistestvéreim neveit. Mikey kivételével sikerül lekenyereznie mindegyiküket, nem kerül sok fáradtságába, egyszerűen összeismerteti őket a videojátéknak hívott csodával. Amikor a lurkók elvonulnak zúzni a joystickot, teázást ajánl. Felkészültem a faggatózásra, a hálószoba intimségű témák azonban lesokkolnak. Hamar elsajátítom Davis módszerét, az első kettő után már totális enerváltsággal hessegetem el a kérdéseket.

– Látom, nem vagytok beszédes hangulatban – konstatálja a férfi unott legyintgetésünk hatására. – Annyi gond legyen! Úgy is beugrom még a héten. – Elnézem őt, és elmémben felvillan egy rajzfilmfigura képe, egy ördögféle pacáké, amint a tenyereit dörzsölgetve sunnyog.
– Arra semmi szűkség – pattan fel az ifjabb Hagner. Harci vigyorok feszülnek egymásnak az udvariasság látszatpáncéljában.
– Ugyan, nem fáradtság.
– De az. – Hasonló stílusban folytatják egészen az ajtóig, ott Hugh rászánja magát a távozásra, ám előtte ajándékszatyrot nyom gyermeke kezébe.
– Érezzétek jól magatokat! – Hatásvadász pozitúrában búcsút int a ruhafogasnak. Eszméletlen a pali…
Davis bele sem kukkant a csomagba, a konyhapult mellé száműzi. Túl korán ereszti szabadjára megkönnyebbült sóhaját, épphogy visszahuppan mellém, jelentkezik a következő akadály. Mikey kimérten, az égbe emelt orral kettőnk közé furakszik. Barna íriszeiben fenyegető tűz lobban, a lángok egyenesen Davis felé csapnak ki.
– Apáddal szemben én nem fogom ilyen könnyedén áldásomat adni rátok – hirdet nyíltan háborút. Davisnek, szegény ártatlan báránynak már perzselődik is a bundája. Legidősebb öcsém nem titkolja szándékát, miszerint szeretné alaposan megszorongatni őt.

Hagnerrel megkísérlünk hadi stratégiát kidolgozni a nyakunkba szakadt gyerekkolónia ártalmatlanítására. A bagázs vezetőjének, alias Mikeynak a jelenléte nagyban megnehezíti a munkát. Megfeszített erővel fejlesztgetjük telepatikus képességeinket, erőlködéstől eltorzult vonásokkal akasztjuk össze tekintetünket az ellenség buksija felett. Kapásból lelepleződik az ügyködésünk.
– Mit szenvedtek úgy? Szarni kell? – tudakolja szenvtelenül a kis srác. A közlendőm a szájpadlásomra szárad, elkeseredettségemben morzejelek pislogását fontolgatom.
– Ne menjünk le a partra? – veti fel Davis, a javaslatot cselesen a kisebbeknek címzi. A videojáték népszerűsége zuhanórepülésbe kezd, a part említésétől megbabonázott törpék a sarokba söprik a konzolt.
– Én maradok – felelem Davis felvont szemöldökének. – Összedobok valami kaját, és minél magasabbra költöztetem a törékeny holmikat. – Egy bólintással áldását adja a tervre, majd Mikeyval a nyomában a többiek után ered.

Első körben felandalgok az emeletre. Az épület minden szegmense lenyűgöz, darabonként minimum két percet szánok a járólapok csodálásának. Úgy döntök, bevonok még egy érzékszervet. Lehajítom a papucsomat, élvezem a hűvös, márványszerű anyag érintését a talpamon.
A lépcső aljánál lecövekelek, a megfelelő jelzőt keresem az építményre. A hangulatos illetve a varázslatos között vacillálok. A vastag üvegfokok kanyarogva követik egymást, fekete fémkorlát kíséri őket, melyen sötétzöld levelű növény kígyózik. Oldalt a kétszintnyi ablakmonstrum túloldalán a tenger terül el, fehér fényfoltokkal pettyezett felszínére barázdákat vet a szél.
Óvatosan araszolok felfelé. Összeszorított ajkaimat minduntalan szétválasztja az álmélkodás. Követem Davis utasításait, végigkóválygok a meleg színekben fürdő folyosón, betájolom a szobámat.

A lakosztály halványzöld falaira elszórtan fehér virágmintát mázoltak. A bőröndöm középen sütkérezik, az öltözőszekrényre rögzített tükrök összegyűjtik és szétszórják rajta a napsugarakat, még a kör alakú ágyra is jut belőlük.
Kikönyörgöm az összepasszírozott ruhák közül a kötényemet. Távozás előtt meglesem a fürdőszobát. A sarokkád magányosságát lekerekített formákkal büszkélkedő zuhanyzófülke mérsékli, a csempéken cseresznyefavirágok tarkállanak, a vécé olyan szép, hogy bűn lenne rendeltetésszerűen használni.
A túra eredményeként arra jutok, kifejezetten női vendégek számára tervezték a helyet.

A konyhában felkötöm pöttyös fodorcsodámat, bemelegítésként a nyitott hűtő előtt hajlongok. Davis nem viccelt, rendesen felszerelkezett. A polcok szó szerint roskadoznak, a középső üveglap veszélyes görbületet vesz fel a rajta púposodó élelmiszerek alatt.
Felhalmozom a pultra a hozzávalókat, ekkor zátonyra fut a főzőcskézés. Hugh ajándéka eltereli a figyelmemet. Felkapom a szatyrot, borosüveget húzok elő belőle a nyakán vastag szalaggal. Amíg a címkét bogarászom a számomra semmit nem mondó évjáratot fürkészve, üres kezemmel visszatúrok. Sejtésem beigazolódik, alul újabb meglepetés lapul, mégpedig egy színes tűzijátékokkal dekorált, fekete papírdobozban. Leemelem a tetejét.

Ujjaim elernyednek, a borosüveg megszökik, barna szilánkjai szanaszét pattognak. A drága ital utolsó leheletével még felfesti a padlóra a Vörös-tenger makettjét.
Lehajolok takarítani, közben lesodrom a sokk kiváltóját. A színes, fényes csomagocskák elözönlik a padlót. Nem múló kábaságom hátráltat a cselekvésben. A kiborult óvszerek számolgatásával készülök rá a feladatra: egy, kettő, három, négy…
Egy idő után elkezdem összeszedegetni az üveg maradványait. A leltárazást sem hagyom abba, gyakorlom a megosztott figyelmet. Huszonhárom, huszonnégy, huszonöt…
A kuka felé veszem az irányt, sajnos lebecsülöm a terebélyesedő pocsolyát. Kicsúszik alólam a lábam, a kalimpálás még közelebb sodor a végzetemhez. Kiterülök, a kobakom hangos koppanással csapódik be.


Davis

A langyos homokba fúrom a lábujjaimat, és fancsali képpel szemlélem a miniatűr Madkinsek pancsolását. A romantikus tavaszi szünetemből hirtelen családi üdülés lett. El tudom képzelni Hamupipőke lehangoltságát, amikor a hintója visszaváltozott tökké – pillanatnyilag hasonlót élek át.
Joey, a legkisebb manó félméterenként hasra vágódik, utána foghíjas vigyorán keresztül köpködi ki a homok és sós víz egyvelegét. Mintha csak a felderítésemen dolgozna; hiába, a csüggedtség makacsul nyomja lefelé a vállaimat. A Mikeyt körbevevő komor aura sem dob a hangulatomon. A srác úgy hunyorog felém, hogy attól az éhes farkasok farkukat behúzva iszkolnának el. Karba font kézzel odamenetel hozzám, tőlem alig fél méterre leveti magát.

Nyáron nem egyszer lődörögtem Daryléknél, akkor azt hittem, sikerült megkedveltetnem magam a kölykökkel és Maryvel. Erre mit ad isten? A legidősebb öcsike szívesebben pacsizna össze egy galandféreggel, mint velem, az anyuka meg teljes gyerekhadat akasztott a nyakunkba, azt kell feltételeznem, óvintézkedésként. Jobb is, hogy Mr. Madkinshez még nem volt szerencsém. A tendenciát figyelve sörétes puskával üdvözölt volna.
– Apukátok tudja, hol vagytok? – bátorkodom megszólítani az alfahímet. Korától elütő fásultságot rajzolnak ki a vonásai.
– Anya azt hazudta neki, Daryl szobatársánál időzünk. – Barátnőm említette, hogy Mary szeret részigazságokkal takarózni. Szóval így értette.

Mikey egy kagylóval szórakozik, fel-le dobálgatja. Üvölt róla a beszélhetnék, de visszafogja magát. Nem sürgetem, megelégszem a háttérzajokkal, a hullámok csapkodásával és az ikrek kánonban folytatott kornyikálásával. Mikey végleg megszabadul ideiglenes játékától, nagy lendülettel visszajuttatja a habok közé.
Előredől a lábaira, pillantásai végigtapogatják a profilomat.
– Igazából semmi bajom veled – vallja. – Pontosabban nem csak rád vagyok mérges. Darylre és anyára is haragszom. – Az arca kifürkészhetetlen, a hangja monoton. Családi vonás lenne a tökéletes érdektelenség?
– Mit is mondanak ilyenkor a pszichológusok? – próbálom oldani a feszültséget. – Beszéljen róla! – Mikey lenéző fintorral honorálja a húzásomat.
– A testvéreimet nem nehéz átverni, de én nem vagyok hülye. Valamit titkoltok. Még apát is az orránál fogva vezetitek. Lövése sincs az egészről. – Az ügy még egy fokkal terhesebbnek hat attól, ahogy ez az általános iskolás tacskó felvezeti. Amint kevésbé kínos téma irányába kanyarodunk, megérdeklődöm gondolt-e a jogi pályára.

Kukaságom folytatásra ösztökéli a fiút.
– Észrevetted? Nyáron két különböző mesével álltatok elő. Először a nővérem szobatársának bátyja voltál, utána a régi barátja lettél egy alkalmi munkahelyről. – Felszisszenek. Amatőr hiba… – Nyugi, ha ez nincs akkor is gyanús lett volna a dolog, mivel Iant is az előbbi szerepben ismertük meg. – Lenyűgöz a srác szemfülessége, önkéntelenül tapsra emelem a kezeimet. – Éreztem, hogy lesz köztetek valami. De nem ilyen gyorsan. Egy bentlakásos lányiskolában mégsem könnyű bepasizni, főleg nem a nővéremnek. – Jelentőségteljesen bólint, előadása hangyányit színpadias. Egyre inkább az a benyomásom, remek ügyvéd válna belőle. – Hogyan tartottátok a kapcsolatot? Miért nem mutatott be téged apának? Miért hazudott volna anya arról, hova megyünk? Mi ez a hülyeség Daryl álszemélyiségével, Sandrával vagy kivel?

A válaszokat kutató tekintet lyukat fúr a homlokomba, mintha ultimátumot adna: vagy vallok, vagy áshatom a síromat. Basszus! Pont egy hatodikos leplez le minket! Ijedezés helyett ámuldozom – a barátnőm öccse egy istenverte zseni.
Mit számít, ha megerősítem a gyanújában? Előbb-utóbb mindenképp rájön, mi több, mostanra talán ki is okoskodta, csupán próbára tesz. Engem nem paliz be. Elhatározom, hogy lekenyerezem az őszinteségemmel.
– Daryl a szobatársam volt. – Felenged a bennem tanyázó szorongás. A nyugalom enyhe fuvallata mégsem ingatja meg a rosszkedvemet, amit a következő gondolatsor alaposan megacéloz. – Ebben a tanévben még ugyanoda járunk, a Prince Művészeti Akadémiára. Az igazgatónővel kötött egyesség szerint Daryl jövőre kezd a testvériskolánkban. – Mikey friss példával szolgál kiszámíthatatlanságára. Jegeli a saját érzelmeit, engem pátyolgat.
– Nem a világ vége – vereget hátba. – Gazdag vagy, nem? Annyiszor ruccanhatsz át hozzá, ahányszor akarsz. Aztán jövőre úgyis érettségizel. – Az észérvek először jutnak el önsajnálattól kérges tudatomig. A forgatókönyv rögtön kevésbé ígérkezik tragikusnak.

Rohanok megosztani a fejleményeket Daryllel.
Benyargalok, a nappaliban szőnyegestül szánkázok néhány métert a parkettán. Az ijedelmemet páni félelemmé izmosítja a kanapé mögül elővöröslő horror.
Daryl feje a padlón pihen, pillái meg sem rezdülnek. Fehér köténye sötétté mélyül, a beleszívódó tócsától elvesznek a piros pöttyök. A lábaim parancs nélkül cselekednek, kocsonyás remegéssel közelebb visznek a lányhoz. Árnyékom rávetül a keze mellett heverő üvegszilánkokra, elfolytja a csillogásukat.
Suttogok, a szavak szétporladnak a torkomban.
Felpattannak Daryl szemhéjai. Félméteres magasságba szökkenek.
– Davis? – Feltápászkodik, végtagjai nem engedelmeskednek, a pult szélében kell megkapaszkodnia. Tüdőmből kiáramlik a bennrekedt levegő. Magamhoz szorítom a szédelgő lányt.
– Ilyet ne csinálj még egyszer! – dünnyögöm a barna hajtincsek közé.
– Ezt sem terveztem előre.
– Mi történt?
– Emberfeletti bénaság, és bénító sokkhatás – összegzi mélán.
– Sokkhatás? – Daryl éledezik, a kábaságát pimasz félmosolyra cseréli. Egy kézmozdulattal lerendezi a magyarázkodást, a felfordulás összetevőit ajánlja figyelmembe. Az üvegdarabkákkal találkoztam korábban, a folyadékot szag alapján beazonosítom, majd acélkalapáccsal lecsap rám a felismerés: a vörösborban ipari mennyiségű kondom fürdőzik.
– Apa – morgom. Fejemben kikristályosodik a tökéletes gyilkosság. Agresszív ábrándjaimat szétoszlatja egy ellebbenő, hosszú hajfonat. Lana szökdécsel el a baleset színhelye fölött, kérdése megkoronázza a délutánt.
– Ezek mik? – Bezsákmányol egy óvszert, érdeklődéssel futtatja le rajta az analízist. Nővére egyre halványul, a szituáció kikezdte a rögtönzések terén szerzett rutinját. Mivel toporgáson kívül mást nem teszünk, a fényes csomagolás lekerül a gumiról.
– Lufi? – dobja be a tippet Lana. Mi sietősen rábólintunk.
– Lufi – helyeslünk kórusban, túlzott lelkesedéssel.



Apám másnap kora reggel megejti a következő vizitjét – vesztére.
A földszint egy akadálypálya funkcióival gyarapodott, négyzetméterenként három felfújt óvszer nehezíti a haladást.
Mihelyst öregem átlépi a küszöböt, a talpa alá sodródik tréfájának eredménye. Lesújtottan forgolódik a pornósított játszóházban, körülötte ringatózni kezdenek a gömböcök a belátogató fuvallattól. A lurkók kacagva tombolnak.
Madkinsszel a látogató elé vonulunk, közös megállapodás alapján a nyakába varrjuk a balhét. Daryl pazarul fenyít a puszta jelenlétével, így nem ütközünk ellenállásba, apa intenzíven helyesel a vádpontok ismertetése alatt, ezután a szabadkozással párhuzamosan alkudozni kezd, egy kettesben töltött nap a mézesmadzag. Nem vár beleegyezést, felnyalábolja a lurkókat, és elszelel.
– És most? – meredek a becsapódó bejárati ajtóra.
– Van egy ötletem. – Daryl a konyhába suhan, kiránt egy fiókot. Késsel és eszelős vigyorral felszerelkezve belefog a pufók gumik kinyuvasztásába.

A móka kedvéért beizzítom a hangszórókat, akciófilmek betétdalait bömböltetem belőlük. Felelevenítve az óvodás szerepjátékokat bérgyilkosoknak álcázzuk magunkat. Minőségi, japán pengéink sorra oltják ki a léggömbök életét. Egy széllökés elmenekít ötöt a célpontok közül, a tengerig száguldanak, ott öljük őket hullámsírba.
Vagy másfél órásra nyúlik a program. A kevésbé élvezetes részt már Madkinsre hárítom, mondván, a nyomok eltakarításában kiélheti a tisztaságmániáját.
Lihegve rogyok le a tévé elé. Lufit mészárolni iszonyat kemény meló, alig marad energiám előkotorni a távirányítót.
– Tele a kuka – tájékoztat Daryl.
– Hagyd! Majd kivitetjük apámmal. – Sebesen ugrálok a csatornák között. A sugárzott műsorok sehogy sem akarnak a kanapéhoz szögezni.
– Felmegyek lezuhanyozni – sétál el mögöttem Madkins, a frizurám szokás szerint kócolásra ingerli. Az emeletig kísérem a tekintetemmel. Bő pólója felgyűrődik hátul, kilátszik alóla a kevésbé laza, rövid farmernadrág.
Lejjebb süllyedek ültömben. A zsebemből ősöm egyik érintetlenül maradt meglepetését húzom elő. Perceken át farkasszemezünk, végül a lelkiismeretem győzelmet arat. Visszagyűröm a zsebembe a kotont. Tessék, a nőiszonytól idáig jutottam. Drasztikus a javulás.

Fáradt gőzt prüszkölök ki a számon. Kicseszett hormonok! Alvás közben eddig sem jeleskedtem az önmegtartóztatásban – a tudatalattim általában mérföldekkel előttem jár, elég felidéznem, milyen karácsonyi jelenetet kreált majd’ másfél évvel ezelőtt. Nem ártana legalább napközben józannak maradnom. Valójában hálás lehetek Marynek a közreműködésért. Ha nem nevez ki bébicsősznek, előbb-utóbb megvadultam volna, az fix.
Az óvszer csomagolása minden mozdulatomnál megzörren, mintha azzal cukkolna, miért nem hajítottam még ki a szemetesbe.

Ráösszpontosítok a képernyőre. Reklámdömping temet maga alá. Háromrétegű vécépapír; illatos, kényeztet, éppen csak vacsorát nem főz. Fűszerkeverék; nem kényeztet annyira, de illatos, és olyan kiváló, hogyha megveszed, szinte önállóan tálalódik a fogás. Újabb szaglószervbarát termék: testápoló, amit a hölgy belemasszíroz hófehér bőrébe – a hatást a lábán végigsikló selyem prezentálja. A virágesszenciát teljes kádnyi szirommal illusztrálják, benne meztelen nő ül, egy szem anyajegyet visel a lapockája alatt, egy nagyon ismerős, barna pöttyöt. A lengén öltözött modell a válla felett rám villantja promóciós mosolyát. Itt illene elrohanni a legközelebbi bevásárlóközpontba, csakhogy engem a színtiszta méreg rángat fel a készülék elől.

Feltrappolok. Valósággal kiszakítom a helyéről Daryl szobájának ajtaját.
Madkins nagyra nyílt szemeiből várakozást olvasok ki, parányi zavar sem ül bennük, noha a lányt cirka annyi anyag takarja, mint a reklámban: egy rövidnadrág és a csuklójára tekeredett trikó. Az illendőnél tovább stírölöm őt.
– Bocsánat! – fordulok sarkon, biztosítékként összeszorítom a szemhéjaimat.
– Felöltöztem.
– Biztos?
– Eléggé. – Óvatosan nézek szembe vele. Csínján bánik a ruhákkal. A vállain vékony pánt, a mellkasán zöld szövet feszül, a combjaira mindössze tizenöt-húsz centiméternyi farmer jutott. Az ingerküszöbömön tapos a csaj. Megfigyelem őt, a legkevésbé sem objektíven, és kilököm magamból az első mondatot, ami felötlik bennem.
– Nem hordasz melltartót.
– Mint láthattad. – Pofátlanul közönyös, a felháborodottságom sem hatja meg. Az ajtófélfának vetem a vállam. Optimistára kapcsolok, és megállapítom: ez pazar lehetőség az önfegyelmem csiszolására.
– Menjünk el valahová ebédelni? – mímelek unottságot. Madkins lehuppan az ágyra, megpaskolja maga mellett a takarót.
– Inkább beszéljünk! – Csatlakozom hozzá, az orromat barackos illat csapja meg. Tíz körömmel kapaszkodom az összeszedettség látszatába, mialatt egy eltévelyedett vízcsepp vándorlását követem. Daryl hajtincséről rugaszkodik el, végigszalad a nyakán, le a tarkóján, és a lapockái között eltűnik a zöld trikó alatt. Megrázkódom.

Barátnőm törökülésben felém fordul.
– Miért is törtél rám? – Virtuóz módon támasztja fel az indulataimat.
– Amiatt a baszott reklám miatt! – hőbörgök. – Hogy vállalhattad el?!
– A testápolósra gondolsz? – Az őrületbe kerget a flegmaságával. – Shonna ragaszkodott hozzá, imádja ezt a márkát. Megcsináltam, hadd örüljön.
– Fasza! A nővéred bizonyára a felhők között lebeg örömében, én viszont tüzet tudnék okádni. – Egy féltékeny gyerek sértettsége beszél belőlem, az arcizmaimat sem bírom kordában tartani, grimaszba rándulnak.
– Ez volt az utolsó. Befejeztem a modellkedést. – A hír áthatol a dühömön.
– Hogyhogy? – süllyed lejjebb az állam.
– Eredetileg is csak azért kezdtem bele, hogy hírnevet szerezzek, és a nyanya felvegyen a Princessbe. Most hogy ez megtörtént, a színészkedésre akarok koncentrálni. – Közelebb hajol hozzám, ajka szegletében halvány mosoly sejlik. Én automatikusan hátrálok. Öklömnyi gombócot küzdök le a torkomon. Daryl nem leplezi a csodálkozását, kérdőn pislog rám, szemöldökeit centiméterekkel feljebb vonja. Még egy próbát tesz, mire ugyanúgy reagálok.
– Mit művelek? – sóhajt fel. – Ez nem az én stílusom. Végérvényesen kifordultam magamból. Tönkretettél, Davis! – panaszolja. A saját értetlenségemmel hadakozom. Dunsztom nincsen, miről hadovál. – Olyan jól alakítottam a pasit! Prímán elvoltam, nem rágódtam szarságokon. Erre jössz te, és hülye tyúkká silányítasz. Visszatekintve a régi énem egész megnyerő, ehhez képest. – Magára bök, lefitymálóan lebiggyeszti a száját. – Jézusom! – Megingatja a fejét, és talpra ugrik. – Mindjárt elkezdek hisztizni is, ez már tényleg a vég.

Fel-alá masíroz előttem, vonásain kifejezések tárháza vonul végig.
– Daryl, ha valami zavar, nyögd ki! Így nem értek semmit. – Megtorpan, csokoládészín íriszei szikráznak az elszántságtól.
– Csókolj meg! – Látványosan meghökkenek a felszólítástól. – Olyan, mintha tartózkodnál tőlem. Egy ponton mindig meghátrálsz, most meg úgy viselkedsz, mintha egy kisujjal sem mernél hozzám nyúlni. Nem vagyok porcelánból, kizárt, hogy összetörj. – Észreveszi nem szűnő zavaromat, és elbizonytalanodik. – Ha nem akarod, nem kell… – Arca rezdüléseiről lerí, hogy belül magát szidja. – Én nem értek ehhez… – mormolja a szőnyegnek.

Daryl kikészült, ugyanakkor engem elégedettséggel tölt el ennyire emberinek látni őt. Azért ébredezik bennem az együttérzés. Ideje kitálalni.
Lesütött szemekkel előhalászom a félretett kotont, és igyekszem elrejtőzni a takarásában.
– Ó… – nyögi Madkins. – Használni is akarod?
– Dehogy! – legyintek. – Otthonra sem árt dekorációnak a barázdált léggömb. – Az ő zsebéből szintén előkerül egy kibontatlan példány. Tátott számra vállrándítás a felelet.
– Tetszett a csomagolása. – Semmi megragadót nem találok a csillagmintában sötétkék alapon, de ráhagyom.
Meditációhoz illő nesztelenség telepedik közénk, Daryl egy helyben billeg, egyik lábáról a másikra. Mielőtt igazán kellemetlenné válhatna a csend, összeakadnak a pillantásaink. Egymásra vigyorgunk. Barátnőm letelepszik mögém, karjai hátulról ejtenek fogságba.
– És most kegyetlenül elcsábítalak – közli kacéran, a hangjában nevetés bujkál. Férfiasan kussolok, nem árulom el neki, hogy már rég sikerrel járt.


Shonna

Csípőre tett kézzel, kiskötényben analizálom az otthoni mosógép felépítését. Jóllehet élénk a fantáziám, nem bírom elképzelni, hogyan működhet a hengerforma ősmasina, amely az első világháborúból maradt ránk.
Vajon eddig is ezzel intéztük a mosást? – merül fel bennem. Összeesküvés elméletet fabrikálok, miszerint anyám megneszelte jövetelemet, és kizárólag a kedvemért ásatta elő a történelmi relikviát. Nem egészen két évtizedet töltöttem itt, de emlékeim között nem szerepel a gépezet használata.
– Anya! – üvöltök át a konyhába. – Hogy is működik ez a vacak?
– Most nem érek rá! – érkezik hasonló decibellel a válasz. – Hagyd a szennyest, inkább gyere, segíts ezzel a csirkével! – A segíts a csirkével aggasztónak és nem kevésbé gusztustalannak hangzik, hát nem sietem el a szennyes kipakolását. A zsák aljáról Daryl egyenruhája köszön rám. Nem firtatom, miként került oda, a kupac tetejére hintem, és hősiesen elvonulok elintézni a szárnyast.

Anya elkeseredetten tuszkolja a tölteléket a baromfiba, nem egy szép látvány. A barna massza határozottan úgy fest, mintha egyszer már járt volna odabent. Lefoglalom magam, mielőtt alantas munkát sózhatna rám. A spárga felaprításával járulok hozzá a készülő vacsorához.
– Furcsállom, hogy elküldted a kölyköket Daryllel – hozom fel véletlenszerűen a témát.
– Áh, nem mintha Davis aggasztana! – Ahogy legyint, lerázza az ujjairól a trutyit. Újabb foltokkal gazdagodik az egyébként sem makulátlan tapéta, bezzeg a csempére egy csepp sem jut.
– Akkor? – puhatolódzom. A húgom körül sosem áll meg az élet, mindig van valami, ami borzolgassa a kedélyeket.
– Őszintén szólva, mióta Daryl nem segít be, sokkal több a dolgom. A végkimerülés szélére sodródtam.
– Szóval, pihenőt akartál. – Csalódottan biccentek. Izgalmasabb indoklásra számítottam.
– Shonna! – kap a mellkasához, a barna ínyencség ott is nyomot hagy. – A spárgát nem kell felkockázni! – A túldramatizált gasztronómiai malőr elől apám halássza el a reflektorfényt.
– Ez meg mi?! – harsogja. Az ajtóban áll, minden arcizma megfeszül a haragtól, a homlokán vészjóslóan lüktet az ér. Egy barna nadrágot meg egy fehér inget lóbál maga előtt, nem sok hiányzik, hogy szétszaggassa őket. Anyámra sandítok, hátha érti, mire fel az őrjöngés. Ő elsápad, még az ajka is veszít a színéből.
– Mi történt, apa? – kockázatok meg két lépést előre. A képembe tolja a ruhadarabokat.
– A Prince Művészeti Akadémia egyenruhája. A Prince-é! – ordítja. – Ez pedig… – Kifordítja az inget, és az alul a szegélyére hímzett szövegre bök. – A húgod neve! – Apát még inkább felpaprikázza a bennünket szorongató ijedelem, támadólag elénk hajítja az öltözetet. – Magyarázatot kérek!

Erről beszéltem. Ahol akár csak felmerül Daryl neve, ott hamarosan kitör a balhé. Én hazudnék a kedvéért, szíves örömest, anyát viszont előveszi a heveny igazmondási kényszer. Megtörten hallgatom a vallomását. Könnyes szemekkel mentegetőzik, véresre harapdálja a szája szélét. Apa a földre söpri a tálat az asztalról, belerúg a székbe, és szünet nélkül üvöltözi: az ő lánya, az ő drága lánya.
Őszinte együttérzés serken bennem testvérem iránt, mellé bűnbánat társul. Szegény lány feje felett összeomlik a kártyavár, az első lapot ráadásul én magam húztam ki a hanyagságommal. És ő gyanútlanul pihenget a pasijával, fogalma sincsen az egészről.