Tavasz volt. Fiatal voltam, épp csak hogy serdülő. Szerelemes voltam, bár akkor még nem tudtam, hogy mindez csak olcsó utánzás, hisz a szerelem váratlanul és hívatlanul érkezik, márpedig akkor épp nem így történt.

Már egy ideje figyeltem őt, és úgy gondoltam: "beleszerelmesedek". Onnantól kezdve csak ő járt a fejemben, és megpróbáltam összeírni egy véletlennek mondható találkozás forgatókönyvét, mely esélyt ad rá, hogy beszélhessek vele.

Egy padon ültem a buszomra várva, miközben a tőlem nem olyan távol ülő nagy Őt néztem, aki épp legfrissebb barátnőjével enyelgett. Volt még fél órám az indulásig, így nem féltem, hogy lekésem a buszt. Néztem az előttem elhaladó cipők, magassarkúk mozgását, s arra vártam, hogy valami csoda folytán mellém keveredjen az a bizonyos fekete pár deszkás cipő, kinek gazdájától odáig voltam meg vissza, de ez csak egy őrült tini vágyálma volt. Jobb is volt így. Nemsokára ugyanis - sajnos - volt esélyem közelebbről is megismerni az én "Ő"-met. Azóta megfogadtam: inkább nem leszek többé szerelmes!

2011. 12. 17.