Másnap reggel kicsit értetlenül eszmélek sötét szeműm motoszkálására, s a rejtélyes módon megtalált kislámpa felkattintásával igyekszem tudtául adni, hogy húzzon a sunyiba. De miért hever a földön, mint egy kilapított béka? Az állandó feltűnési viszketegsége lehet…

- Te mit keresel ott? – Remélem érthetően hangzott kint is, mert nincs erőm elismételni.

- A helyemet a nagyvilágban. Eleinte úgy gondoltam melléd is eljuthatok, de kezdem belátni, hogy csak a lábaid előtt heverhetek. Így rendeltetett. – Hogy mi? Na jó, nekem ehhez még túl reggel van. És túl fény, úgyhogy levágom a kis villanyt, ő meg csinál, amit akar… és egészen véletlenül ő ismerkedni akar…

- Azt hittem, beletörődtél a kasztrendszer okozta szintkülönbségbe.

- Először is egy vizes törölköző okozta, nem a kasztrendszer. Másodszor pedig átgondoltam az egészet, és ha már vallás, akkor a kereszténység. Mivel Ádám teremtetett először, jogom van az ágyhoz. Pláne, hogy az elesésem a te hibád.

- Na persze! Ádám is biztos Évát okolta, miután ő megunta az állandó éhenkórász pasast, és leszakította neki azt az almát.

- Hé, csak ne írd újra a Bibliát, rendben?

- Csak nem félsz, hogy végre kiderül az igazság a teremtés koronáiról?

Bár szívesen okítanám még, vannak sokkal értelmesebb dolgok is, amiket a nap ezen órájában tehetnénk… és szerencsére ezzel ő is tisztában van. De álljunk csak meg egy ásónyomra? Ez a csók ismerős…

- Erről jut eszembe. Pontosan mi is történt tegnap este? Tudod, az a kis tea jobban ütött, mint gondoltam, és hát… – Mégis hogy a fenébe fejezze ki egy mai lány az etikett tiszteletben tartása mellett, hogy berúgott és fogalma sincs, mi mindent vállalt be az éjszaka.

- Ne izgulj, nem történt semmi. Kimerültél és a karjaimba ájultál a fürdőben. És nyugi: úriemberként nem használtam ki az alkalmat.

Az ezt követő kis civakodás minden percében az jár a fejemben, hogy mikor csókol már meg újra. Aztán amikor végre bekövetkezik, rájövök, hogy nem minden okoz csalódást a hosszas várakozás után. De minden csoda három napig tart alapon csak pár perc adatik nyugalomban, míg valaki isteneset nem káromkodik valahol nem messze tőlünk.

Sajnos hiába hagynám figyelmen kívül a kinti, egyre csak erősödő zajokat, lassan összeáll a fejemben a kép, hogy mi lehet a probléma, így kikászálódok. Azonban a konyhában talált helyzet súlyosabb, mint gondoltam volna – már véráldozatot is követelt a kialvatlanság.

- Jaj, ne. Elfelejtettelek figyelmeztetni titeket. Sosem szabad másnaposan a konyhába engedni. Főleg nem ilyen korán. Mindig ilyen a kávéja előtt. Bár az meglepő, hogy most nem magát vágta meg.

- Az történt volna, ha nem próbálom meg elvenni tőle az amúgy tök lényegtelen eszközt. A kés nyelén akarta feltörni a tojást! Olyan, mintha alva járna. – Nehéz visszatartanom a somolygásomat, mikor a kis szépfiú panaszkodik.

- Ébren van, csak annyira elmerül a filozófia nagy kérdéseiben, hogy nincs ideje észrevenni a környezetét.

- Nem lehet, hogy autista? – Bagoly mondja…

- Csak másnapos. – Bár azt jobb, ha nem teszem hozzá, hogy minket eddig még sosem szúrt le. Biztos Kevin fene nagy vonzereje…

Nincs túl sok időm más vonzalmán gondolkozni, mert az enyém tárgya éppen most mustrált végig. Ha te így…

- Ha megterítesz, én magához térítem Filót… – és utána kipaterolom a házból a szöszkével együtt. Nemi életet akarok élni! És hallgatózás nélkül!

Nehéz lenne elmagyarázni, hogy honnan jött ez az egész, de egyszerűen mintha tíz centivel a föld felett lebegnék a közelében… mint a mesékben. Szinte fütyörészve terelgetem barátnőmet a fürdőbe, néhány ébresztő sugallatot intézve felé, miszerint valakinek jobb dolga is akadna, mind a csatateret tisztítani utána. Mivel öt évig lakott koliban, számíthatok megértésére és diszkréciójára.

- Ajánlom, hogy minden szaftos részletről számolj be utána! – Na jó, talán inkább csak a megértésére és kíváncsiságára építhetek. De koldus ne válogasson.

- Ha megteszem, lelépsz most azonnal?

- Még szép! – Hirtelen sokkal éberebb és… nem is tudom, talán… igen, biztosan az. Sokkal idegesítőbb!

- Akkor tűnés! – Minek az embernek ellenség, ha ilyen barátja is lehet?

- Jól van, nyugi. Felöltözök, és hogy lásd, kivel van dolgod, még a szöszkét is elcipelem magammal. Ennyire jó fej vagyok!

Már mellettem sincs. Az egyszer biztos, hogy ha valami érdekli, gyorsan össze tudja kapni magát. És hihetetlen hatékony, hogy elérje a célját, ami a szöszke számára egy kiadós sétát jelent Filó otthonáig, hogy „összeszedhesse otthon a cuccait”. A rántottát hihetetlen sebességgel lapátolva magába még azt is képes fennhangon kijelenteni, hogy „annyira jó fej, hogy hoz nekem is holmit”. A pofátlan! Mintha nem adtam volna el neki előre egy jó adag pletykálni-valót azért, hogy lelépjen végre!

Alig csukódik be a bejárati ajtó utánuk – még a kulcs zörgését is hallani, ahogy bezárnak minket lovagom kérésére – de már nem tudok másra koncentrálni, mint a mellettem ülőre. Csak eddig voltam nagy legény, de most, hogy szólnom kell… hogyan lehet valakit lazán elcsábítani? Na, hol vannak már azok a tippek, amiket a csajok mindig sorolnak? Próbálok valamit kinyögni, de egyszerűen nem jönnek a szavak. Pedig ha valamire büszke voltam egész életemben, akkor az a beszélőkém volt! De úgy látszik, csak eddig… Már éppen lemondanék a lehetőségről, mikor végre ő is rám néz.

Pár másodpercre megáll az idő számomra. Megnyugtató, hogy ugyanazt látom rajta, ami engem zavar… persze ez nem segít a dübörgő szívemen. Nos, talán ideje tényleg megfogadni azt a sok tanácsot, hogy engedjem el magam, és ne gondolkozzak. Ami a közelében nem is olyan nehéz… csak ne lennék ennyire józan.

Lassan felállok, de a kezemmel lesöprök egy bögrét. Hogy azt a jó szagút!

- Maradj a helyeden, nem szeretném, ha még valaki közel kerülne az elvérzéshez ma – hangzik el számból minden idők legsilányabb csábító mondata, melyet már csak egy valamivel fokozhatok. – Megmondanád, hogy hol a seprűtök?
- Nem érdekel. – Visszakapom rá pásztázó tekintetem. Nem azért, amit mondott, hanem ahogy mondta.

Még mindig az a levegőt bennrekesztő pillantás. Nem tudom, hogy a vak szerencsének, vagy valami komolyabbnak köszönhető-e, de sérülés nélkül jut el hozzám.

- Ha megengeded.

Még mielőtt visszakérdezhetnék, hogy mit, felkap a székről és a szobája felé indul. Nem bírom elszakítani a szemeimet az övétől, mert már más sem érdekel, csak ő. Többet nem gondolkozom azon, hogy mit kellene tennem vagy mondanom. Olyan hévvel kapok az ajkai után, mintha ez lenne az első. Nem tudom hova tenni ezt a sürgető érzést, de végre nem is akarom.