Egyszer volt, hol nem volt, az Atlanti-óceánon innen, a Kárpát-medencében, élt egy szegény ember, akinek volt három fia. A legfiatalabb, Áron az ELTE Természettudományi Karán szerzett Alkalmazott matematikus végzettséget. László, a középső fiú középfokú Pénzügyi és számviteli szakügyintéző szakképesítéssel rendelkezett, míg legidősebb testvérük, Tamás érettségi után úgy döntött, hogy nem folytatja tovább tanulmányait, munkát keres. Már mindhárman kiléptek a munkaerőpiacra, és napjaikat azzal töltötték, hogy különféle állásokat pályáztak meg. Azonban bármennyire próbálkoztak, csak nem sikerült elhelyezkedniük.
Történt egyszer, hogy Áron levelet kapott a munkaügyi központtól, amelyben értesítették, hogy felvételt nyert az újonnan induló közmunkaprogramba. Hat hónapig dolgozott hat órában árokásóként, de olyan kevés fizetést kapott, hogy majdnem elsírta magát, amikor kézbe vette az összeget. Mindeközben Tamás alkalmi munkákból szerzett jövedelmet, de amikor beköszöntött a tél, rá sem volt már szükség. Középső testvérük, László sikeresen elhelyezkedett egy könyvelőirodánál, de havi nyolcvanezer forint bérét teljes egészében haza kellett adnia, mivel édesapja harmincötezer forintos nyugdíja, és testvérei keresete még arra sem voltak elegendők, hogy a számláikat kifizessék, ételre nem is futotta belőlük.

Egy hideg, februári napon a család újabb levelet kapott, ezúttal az adóhivataltól, amelyben másfél millió forintot követeltek édesapjuktól, amiért az huszonnyolc évvel ezelőtt nem az akkori szabályoknak megfelelően fizette az adóját. Amikor fiai interjún voltak – hogy megszabaduljon a családra rótt hatalmas tehertől –, az apa öngyilkosságot követett el. Azt remélte, ez a tette eltörli az adósságát, és felszabadítja gyermekeit. Rövidesen hazaértek a fiúk, de nem találták édesapjukat. Bejárták az egész házat, mégsem akadtak a nyomára. Az utolsó helyiség, amelyet nem ellenőriztek, a padlás volt. Amint felértek a létrán, szörnyű látvány fogadta őket: szeretett édesapjuk mozdulatlanul lógott a gerendára erősített kötélről. Hiába siettek a segítségére, már nem tudták megmenteni.
A temetést követően Áron bevitte a halotti bizonyítványt az adóhivatalba, hogy töröljék a rendszerből a tartozást. Ám legnagyobb meglepetésére ahelyett, hogy az összeget semmissé nyilvánították volna, áthárították a három fiúra, közülük is László fizetésére, aki így már csak ötvenötezer forintot keresett a levonás után. Azt gondolták, hogy a hivatal törvénybeütköző módszerrel igyekszik behajtani a pénzt tőlük, de rá kellett jönniük, hogy vannak olyan kiskapuk, amelyekkel a törvény megkerülhető, ezáltal az összeg behajtásra kerülhet. Évekig tartott, mire a három testvér megszabadult az adósságtól. Tamásnak és Áronnak sikerült ugyan többször is elhelyezkednie, de nem tudtak érvényesülni egyetlen munkahelyen sem, mivel a próbaidő lejárta után minden alkalommal megszűnt a munkaviszonyuk. Jelenleg abban reménykednek, hogy egyszer talán nekik is lehet boldog életük; megnősülhetnek, gyermeket nevelhetnek, biztos munkahelyet találnak, vagy épp élvezik az átlagos mindennapokat. Hogy ez az álom valóra válik-e, vagy sem, arra csak az idő tudja a választ.