Elő­ször azt hit­tem, a Jézuska hozza az aján­dé­ko­kat Kará­csony­kor. Sosem tud­tam, hogy néz ki, és hogy miért osz­to­gat a jó gye­re­kek­nek aján­dé­kot. Anya azt mondta, hogy neki ekkor van a születésnapja.

Fur­csa dolog, én a szü­le­tés­na­po­mon nem szok­tam aján­dé­kot adni sen­ki­nek, hiszen én szok­tam kapni őket.

Akkor anya azt mondta, hogy a Jézuska Isten fia, azért ad min­den­ki­nek ajándékot.

Isten­ről már sokat hal­lot­tam. Ő az, aki­hez imád­kozni kell, ha nagyon sze­ret­nél vala­mit, meg akkor is, ha vala­mit nagyon nem sze­ret­nél. Apa azt mondta, hogy Isten min­dent lát és nem sze­reti a rossz gye­re­ke­ket. Apa mondta azt is, hogy a Miku­lás sem sze­reti a rossza­kat. Ezért rak vir­gá­csot a csiz­mába, de én most nem kap­tam. Azt hiszem, hogy Isten és a Miku­lás jó barátok.

Van egy test­vé­rem is, ő lány. Neki se adott vir­gá­csot a Miku­lás, de nem tudom, hogy mit fog majd kapni Kará­csonyra a Jézus­ká­tól. Ő már nem ját­szik olyan játé­kok­kal, mint én…

Egy nap viszont meg­hal­lot­tam a test­vé­re­met a tele­fo­non beszél­getni. Az egyik barát­já­val beszélt, mert mondta a nevét is. Akkor tud­tam meg, hogy a Jézuska iga­zá­ból nem is Isten fia. Mert a nővé­rem arról beszélt, hogy vala­mi­lyen aján­dé­kot sze­retne adni a barátjának.

Akkor azt gon­dol­tam, hogy nincs igazi Jézuska. Vagy a tesóm barátja olyan rossz, hogy nem kap tőle aján­dé­kot. De én nem tud­tam róla hogy rossz, nem is hit­tem, hogy az.

Akkor azt gon­dol­tam, hogy a nővé­rem a Jézuska. De hát az nem lehe­tett, mert a Jézuska fiú. A test­vé­rem meg lány.

Elmond­tam az óvodá­ban egy nagyon jó bará­tom­nak, hogy az én nővé­rem lehet a Jézuska, aki min­den­ki­nek aján­dé­kot ad. De ő neve­tett raj­tam, és azt mondta, hogy nem a nővé­rem az, hanem a saját anyu­kája, mert látta, ami­kor este aján­dé­ko­kat csomagolt.

Nem értet­tem ezt, főleg azért nem, mert az ő laká­suk nagyon kicsi ahhoz, hogy annyi aján­dé­kot el tud­jon rakni. A cso­port­ban is nagyon sok gye­rek van, az egész óvodá­ban is sok gye­rek van, meg azt mond­ják, hogy az egész vilá­gon nagyon sok gye­rek van.

Akkor meg azt gon­dol­tam, hogy sok Jézuska van. Annyi Jézuska, ahány gye­rek. Vagy az is lehet, hogy min­denki valaki Jézus­kája. A bará­tom­nak az anyu­kája, a test­vé­rem barát­já­nak a test­vé­rem, nekem is van, mert eddig min­dig kap­tam ajándékot.

Nagyon sze­re­tem az aján­dé­ko­kat. Sze­re­tem kicso­ma­golni őket, meg azt is sze­re­tem, hogy nem tudom, mi van a dobozokban.

Nem tud­tam, hogy az anyu­kám­nak és az apu­kám­nak volt-e Jézus­kája. Lehet, hogy én vagyok az, ezért nem kap­tak ők eddig aján­dé­kot, csak cso­kit, meg olyan dol­go­kat, amik nem is iga­zán aján­dé­kok. Biz­tos a Miku­lás saj­nálta meg őket eddig, mert én elfe­lej­tet­tem, hogy én vagyok a Jézuskájuk.

Ezért arra gon­dol­tam, hogy most Kará­csony­kor és ezen­túl min­den Kará­csony­kor adok nekik valami aján­dé­kot, csak azt nem tud­tam, hogy mit.

Van egy ked­venc autóm. Csak én szok­tam vele ját­szani, még az oviba sem merem elvinni. Emlék­szem, hogy apa mondta, kel­lene neki egy autó. Igaz, hogy olyan nagyot nem tudok neki adni, de ezt a leg­ked­ve­sebb autó­mat oda­adom neki. Szép piros kis­ko­csi. Örülni fog neki, mert nekem ez a kedvencem.

Anyá­nak oda­adom azt a plüss­mac­kót, ami­vel aludni szok­tam. Igaz, hogy nél­küle nem merek este elaludni, de tudom, hogy anya megint olyan szo­morú lesz, ha nem kap ren­des aján­dé­kot végre a Jézuskájától.

Sze­rin­tem ők sem tud­ják, hogy én vagyok a Jézus­ká­juk, mert akkor dühö­sek len­né­nek rám, hogy eddig elfe­lej­tet­tem őket. Ezért szé­pen be kell cso­ma­gol­nom az autót és a macit is.

De nem tudom becso­ma­golni egye­dül. És mivel senki sem tud­hatja meg, hogy én vagyok a szü­leim Jézus­kája, más­hogy kell akkor becso­ma­gol­nom. Bele­te­szem őket azokba a szép zacs­kókba, aztán pedig a fa alá teszem őket. Úgyis azt mondta anya a reg­gel, hogy estére meg­ér­ke­zik a fa. Azt is biz­tos a Miku­lás hozza, mert én nem tudom, hon­nan kell. Majd meg­kö­szö­nöm neki, hogy segít nekem.

Meg­éke­zett a fa, amíg ebéd után alud­tam! Szé­pen fel volt díszítve, de még nem volt alatta aján­dék. Ezért meg­vá­rom, míg az én Jézus­kám, meg a nővé­remé meg­ér­ke­zik. Akkor rakom oda anya és apa aján­dé­kát, majd várok.

Mind­egyik aján­dékra rá volt írva, hogy kié. Én nem tudok írni, de arra gon­dol­tam, hogy majd úgy teszek, mintha oda lenne. Sze­ret­tem volna, ha iga­zá­ból mosolyognának.

Meg­kap­tam az én aján­dé­ka­i­mat, de nem bon­tot­tam ki. Látni akar­tam őket, ami­kor meg­lát­ják a saját­ju­kat. Nagyon fog­nak örülni neki, gondoltam.

Ami­kor már csak az a kettő volt ott, csend lett. Oda­men­tem a fához és elki­ál­tot­tam magam: „Vala­ki­nek itt maradt az aján­déka!” S magam­hoz vet­tem mind a két zacs­kót. Anya és apa egy­más mel­lett ült a kana­pén. Oda­ad­tam nekik és azt mond­tam, hogy a Jézuska bol­dog Kará­csonyt kíván nekik.

Oda­ad­tam.

Sír­tak.

Nevet­tek.

Én azt hit­tem, hogy a sírás szo­morú dolog. Soha nem nevet­tem még sírás köz­ben. Nem tud­tam, hogy örültek-e neki vagy sem, de aztán közö­sen átölel­tek, és azt mond­ták nekem, hogy mond­jam meg a Jézus­ká­nak, nagyon köszönik.

Meg hogy nagyon sze­re­tik a Jézus­kát. És engem is.

Én is sze­re­tem az anyu­ká­mat és az apu­ká­mat. A nővé­re­met is. És a Jézus­ká­mat is.