Ma megint éhez­tet­tek. Azt hinné az ember, hogyha vala­ki­nek a nevé­ben benne van a “zabáló”, akkor szinte meg sem lehet állí­tani az evé­szet­ben. A hely­zet az, hogy én nem zabá­lok, bár sze­ret­nék, helyette csak csi­pe­getni hagynak.

A minap megint az Erzsébet-utalvánnyal pózol­tam fotó­zá­son, majd a TV-ben. Nem sokat tud­tunk beszélni, de annyi kide­rült, nagyon örült annak, hogy végre benne lehet a TV-ben. Nem tudom, mi olyan nagy szám ebben, én min­den nap ott vagyok benne, még­sem adnak nekem ren­de­sen enni.

Tiszta hazug­ság, amit ott mutat­nak, de azt mond­ták nekem a főnö­keim, hogy azt a kevés enni­va­lót is meg­von­ják tőlem, ha nem vagyok haj­landó a rek­lám­ban élve­zet­tel zabálni és hazudni. Mást viszont nem tehe­tek, szü­le­té­sem óta itt vagyok, roko­naim nin­cse­nek.
Röhej, hogy miket meg­en­ge­dek. Vol­tam már nin­dzsa, kará­csony­fá­hoz simul­tam (miköz­ben rühel­lem a fenyő­fá­kat) és még szám­ta­lan barom­sá­got kita­lál­nak nekem…

Azt hiszem, hogy a jövő­hé­ten kap­cso­latba lépek vala­me­lyik szak­szer­ve­zet­tel, mert ez nem mehet tovább. Unom már, hogy min­den­fé­lére rávesz­nek és még csak meg sem fize­tik ren­de­sen. Nem is beszélve arról, hogy hazu­do­zásra hasz­nál­nak fel.
Nem aka­rok ennek töb­bet a része lenni.