12. Ha véget ér a tánc (Hanna)
absentee 2014.07.10. 18:17
A kocsiban uralkodó hangulat valamiért a hidegháborút jutatta eszembe. Nem mintha sejtettem volna, milyen volt valójában, de valahogy így tudtam elképzelni. Erin a hátsó ülésen gubbasztott viharverten, egy vesztes csata képét idézve. Haja összekócolódott, egyik vállpántja félrecsúszott, és egy furcsa kis folt éktelenkedett a ruháján. Vajon észrevette egyáltalán? Nem valószínű.
Luka némán vezetett hazafelé, miközben a fehér sávok egységes csíkká változtak. Ő sem érezte szükségesnek, hogy beszélgetést kezdjen. Ugyanúgy láttuk, mikor Heine és az az idegen lány smároltak, de velem ellentétben, úgy festett, Luka pontosan tudja, ki az a csaj. Talán ezért is szaglott róla a bűntudat, vagy valami ahhoz hasonló, aminek most még nem tudtam nevet adni. Mindössze abban voltam biztos, mit tennék vele és az összes haverjával ebben a pillanatban, ehhez pedig fontos eszköznek tűnt egy ásó. Kettő is van a fészerben, jutott eszembe. Hosszú ideje először éreztem igazán, hogy meg kell védenem a nővérem tőlük.
Most azonban még semmit nem tehettem. Oldalra nézve láttam, ahogy Luka állkapcsa megfeszült. A mai este után azon sem lepődtem volna meg, ha a világ fordul ki a sarkaiból, de legalább Stephen King valamelyik hőse bukkan fel előttünk a sötétségből. Sosem jártam még olyan buliban, ahol ekkora tömegverekedés tört volna ki. Legalább ezt kipipálhattam a bungee jumping mellett, ami ilyen körülmények mellett még kevésbé tűnt valószínűtlennek a közeljövőben.
Ötletem sem volt, mi váltotta ki azt a hangulatot az emberekből, bár én is éreztem, amint a régi sérelmek miatti haragom egyszerre tör a felszínre. De akikre haragudtam volna, több száz mérföldre voltak innen, ráadásul Luka nagyon hamar elrángatott a veszett tömeg közepéből. Jeffrey is mellettem állt egy darabig, viszont egyáltalán nem rémlett, mi lett vele.
- Úristen, te láttad, hova tűnt Jeffrey? – kérdeztem Lukát váratlanul, mire ő fél szemmel értetlenül rám sandított.
- Kicsoda?
- Jaj, te is ismered. Középmagas, barna haj, szakadt szerelés…
- Nem segítettél.
- Akivel az erdőben voltunk – próbálkoztam.
- Ja, az a kölyök? Itt volt egyáltalán?
- Állati sokra megyek veled – morogtam. Tehát ez sem fog kiderülni.
Helyette tovább figyeltem Erint a tükörből, és eldöntöttem, nem fogom neki elmondani, hogy mindent hallottunk a vitájukból.
*
Mihelyst hazaértünk, és Erin lefeküdt, csendben leültem a nappaliban, és elnémítva a tévét, üres aggyal bámultam a képernyőn futó tévé shopot. Először multifunkcionális turmixgépet, utána nélkülözhetetlen csodaporszívót árultak. Eszembe jutott, hogy egyszer kiskoromban Erin azt mesélte, a reklámok alatt olyan frekvencián sugároznak az agyunkba gondolatokat, amitől feltétlenül úgy érezzük, tárcsáznunk kell, és megvennünk az adott holmit. Talán kissé pontatlanul emlékszem rá, de valami ilyesmiről szólt. Utána hetekig nem mertem tévét nézni, Erin meg csak nevetett rajtam. Elvégre ki hiszi el, hogy kívülről lehet befolyásolni az agyunkat mindenféle gondolattal?
Ölembe vettem egy párnát, miközben halottam, ahogy odakint neszez valami. Nemrég egy új mosómedve költözött a garázs mellé, de rajtam kívül eddig senki vette észre. A zajok alapján épp a kukát túrta, persze az is lehetett, hogy valami róka kutatott élelem után. Régebben kirohantam volna, hátha valamelyik farkas tévedt ide, közülük is leginkább Lukát vártam. A mai este után viszont keserűség kúszott a torkomba, ha rágondoltam.
- Nem tudsz aludni? – szólalt meg hirtelen mögöttem, mire nagyot ugrottam, sőt a lábam is bevertem a kisasztalba. Csak hívni kell az ördögöt.
- Hülye kérdéseid vannak – jegyeztem meg komoran, miközben a fájó lábszáram dörzsölgettem.
- Erin hogy van?
- Alszik – feleltem gyanakodva, mikor letelepedett mellém. Otthonosan felvette a földre esett kapcsolót, és válogatni kezdett a csatornák között.
- Te ismerted az a lányt – mondtam hűvösen. Semmi szükségem nem volt Luka társaságára.
- Ez közlésnek tűnt – válaszolta rám sem nézve.
- Mert az is volt. – Erre végre felfigyelt. A tévétől a sötétben kísérteties fényt kaptak vonásai, mégsem féltem tőle. Ahhoz túlságosan haragudtam rá.
- Semmi közöm ahhoz, mit művel Heine a szabadidejében – jelentette ki szárazon. Azt hittem, rosszul hallok.
- Mutathatnál több együttérzést.
- Ha velem akarod kipletykálni, hogy most éppen kivel kavar a nagymenő, akkor rossz lóra tettél. A legkevésbé sem érdekel, mi történik vele és a szerelmi életével.
- Elmész a pokolba! – sziszegtem, majd hozzávágtam a kezem ügyében lévő párnát. Mire észbe kapott volna, már felfelé indultam a lépcsőn, de hamar utolért, és megragadta a karom.
- Ide figyelj! Nem fogok beleavatkozni ebbe az egészbe. Heine még mindig a béta, akkor is, ha visszaváltoztunk.
- És ez ok arra, hogy elárulj minket? – vicsorogtam.
Egyikünk sem szerette volna felzavarni a házat, még ha csak Erin és Naska volt is odafent. Némi egyetértésben vonultunk ki a verandára. A levegő hűvös volt még, az égen egyre soványodott a Hold. Hamar megbizonyosodhattam arról, tényleg a mosómedve fésülte át a szemetet, és ennek jegyében szét is szórta a bokrok tövében. Minket meglátva azonban felháborodva eltakarodott.
Luka dühösnek látszott, amikor leült a hintaágyra, és sóhajtva beletúrt a hajába.
- Ez most senkinek sem lesz könnyű – állította. – Erin és Heine elég nagyok, hogy ezt lerendezzék egymás között.
- Ki az a lány? – tértem a tárgyra.
- Egy a falkánkból – legyintett. – Sokszor legyeskedett Heine körül régebben is, de most látta, hogy van esélye, és kihasználta. Végtére is Erin adott neki szabad utat. Nézd, Elise nagyon sokat küzdött régen, hogy elfogadják őt. Erin ezek után nem várhatja, hogy csak úgy mindenki megkedveli, vagy azonnal tisztelni fogja. Kezdetben nem volt más választásunk, de most… Nem szerzett magának rangot. – Tényleg kezdtem kiakadni.
- Tudod, mi nem vagyunk állatok – feleltem, mialatt ujjaim elzsibbadtak, annyira szorítottam a korlátot. Luka arcán először meglepettség, majd hitetlenséggel kevert fájdalom suhant át. Bántani akartam, amiért ezt mondta Erinről. Bántani, amiért nem emlékszik arra, amikor farkasként esténként idejött. Bántani, mert sehogy máshogy nem juthattam hozzá közelebb. – A mi világunk nem így működik. Miért akartatok emberré válni, ha még mindig a farkasok szabályait követitek? Mit képzeltek, ez meddig tart majd? Képtelenek vagytok elszakadni, és önálló életet élni, miközben azt akarjátok beetetni velünk, hogy most minden jó lesz. Hát nem lesz! Álszent hazugok vagytok mindannyian. – És te legfőképpen, tettem hozzá magamban. Szívem hevesebben vert, mint valaha, és gombóc gyűlt a torkomba. Vártam, hogyan reagál, de semmit nem válaszolt. Amikor végül felállt, finoman hátrébb léptem.
- Ez határozottan öv alá ment – nézett rám szigorúan. Még sosem láttam ilyennek, persze eddig az sem tűnt fel, mennyivel magasabb, mint én. – Jobban hasonlítasz Erinre, mint gondoltam.
- Ezzel most sértegetsz?
- Azt hiszem, azon már rég túl vagyunk mindketten. Bár ne tartsd magadban, ha van még egyéb észrevételed – Unottan felnézett az égre. Ennyi? Ennyi a reakciója? Kikönyökölt mellettem a korlátra, és a sötétséget bámulta. – Mindig is féltékeny voltam Heinére – kezdte. – Nagyjából egy időben változtunk először emberré, de sosem barátkoztunk össze. Miután a szülei meghaltak, az alfa magához vette, mert azt állította, „nem vagyunk vadállatok, hogy kitaszítsunk egy kölyköt”. Persze ez nem sokat számított, mert amint visszaváltoztunk, ugyanúgy küzdenie kellett a rangért és élelemért. És sikerült neki. Amikor Elise megjelent, különösen megkedvelte azt a bánatos képű suhancot. Talán gyerekes düh vezérelt, de egyszer kiálltam ellene. Gyorsan rájöttem, hogy sokkal erősebb nálam, és miután vesztettem, útnak indultam a másik falkához – mondta keserűen.
- Megtetted? Átálltál?
- Nem.
- Miért?
- Mert Heine még aznap utánam jött. Megígérte, hogy biztosan megöl, ha megteszem, cserébe én is esküt tettem neki. Ha valaha esélyt ad, ha rosszkor fordít hátat nekem, az utolsó hiba lesz, amit életében elkövet. – Nem tudtam, mi a francot mondhatnék erre. Nem ismertem Lukának ezt az oldalát, talán nem is akartam. Arról meg pláne nem szerettem volna hallani, hogy szíve szerint megölné a nővérem pasiját. Amíg ezen agyaltam, hirtelen magához rántott, és két kezével a derekam mellett a korláthoz láncolt. Szemében sötét fény csillant, közben egészen közel hajolt az arcomhoz. Beleszagolt a nyakamba, mialatt bőrömön éreztem forró leheletét. – Azért mondom el, hogy tudd, szívem szerint semmi közöm ehhez a bolhás bandához. Kedvelem Erint, viszont ettől nem fog megváltozni a többiek gondolkodása. Ha nem bizonyít, sajnálatos mód elveszíti a nagymenőt.
- Mégis hogyan tehetne bármit?
- Boszorkányok vagytok, nem? – emlékeztetett, és elhúzódott a túlsó falig hátrálva. Mintha elvettek volna tőlem valamit. – Ideje lesz aludni végre – mondta, majd egész egyszerűen otthagyott.
A végén magamra maradhattam a saját bűntudatommal.
¤
Másnap Mary kora reggel hazaért. Talán a fáradtság tette, hogy alig bírtam szemmel is követni. Erinnel kócos fejjel, borús hangulatban ültünk egy-egy pohár kávé felett, és úgy sejtettem, egyikünk sem akart a múlt estére gondolni. Patrick odakint Lukával tárgyalt valamit, rövidesen pedig be is jött, amíg a srác elhajtott imádott terepjárójukkal. Gőzöm nem volt, miért voltak úgy oda érte, mindenesetre megnyugtatott, mikor Luka lelépett. Egyelőre nem tudtam volna fesztelenül a szemébe nézni.
- Milyen volt a fesztivál? – érdeklődött Patrick, mialatt töltött magának egy bögrével a fekete löttyből. Valahogy kisimultabbnak mondtam volna őket, és mindenképpen összehangoltabban viselkedtek.
- Túléltük – felelte Erin szűkszavúan. Találó megfogalmazás.
- Inkább arról mesélj, veletek mi volt? – hoztam fel.
- Azért ne túl részletesen – morogta a nővérem egészen halkan, de Mary így is haloványan elpirult. Remek, a nagynénénk olyan a szerelemtől, mint valami fruska, mi meg itt szívunk…
- Találkoztunk egy régi osztálytársammal, aki a szervezők között dolgozott. Kiderült, még wellness részleg is van a szálláson, és elintézte, hogy bejussunk – magyarázta. – Ráadásul vettünk új magokat és néhány cserjét is, amik jók lesznek néhány új termékhez a boltba. Később segíthetnétek elültetni.
Majdnem felsírtam a gondolatra, hogy megint a földet fogjuk túrni. Erin ugyanakkor némán bólintott, és felhajtva a maradék kávéját, el is vonult szem elől. Mary és Patrick sokatmondón összenéztek.
- Történt valami? – kérdezte Mary.
- Összekapott Heinével – felelte félszegen a konyhába belépő Naska. Legszívesebben kinyírtam volna.
- Min? – nézett rám nénikém aggodalmasan.
- Semmi különös – sóhajtottam.
- Ja, mert nem zengett tőlük az egész környék tegnap este – kontrázott a kölyök.
- Esetleg nem fognád be? – rivalltam rá. Magasról nem érdekelte. Egy doboz gabonapelyhet szárazon rágcsálva kivonult a nappaliba, és egy perccel később már a vasárnap reggeli matiné hangja szűrődött.
- Jobb, ha megyek – közölte Patrick, észlelve a zavart. – Holnap beugrom a boltba az új polcok helyét lemérni. – Mary bólintott, de tekintetük elárulta, jelenleg a legkevésbé sem számítanak a polcok. Amint kettesben maradtunk, Mary leült velem szemben.
- Szóval? – Bátorító arckifejezése láttán mindent egyszerre mondtam volna el. Mégsem tudtam egyetlen szót sem kinyögni. – Sajnálom, amiért mostanában nem jutott elég időm rátok – árulta el.
- Semmi baj.
- Igenis baj, Hanna. Erin és te sokat magatokra vállaltatok, miután… miután Elise meghalt. Holott nekem kellett volna vigyáznom rátok.
- Arról, ami most történt, nem te tehetsz – fejeztem be. – Simán összevesztek. Nem kell felfújni.
- Ha ilyen egyszerű lenne, sem Erin, sem te nem így néznél ki.
- Te is olvasol a gondolatokban? – dünnyögtem a pohár alján lévő zaccot forgatva. Mary elmosolyodott.
- Nem, de tudom, milyen, ha emészted magad valamin. Szóval?
- Én csak… - haboztam. Egész éjjel gyötört Luka vallomása. Arra számítottam, veszekedni fog, ellenkezik, amikor kimondtam azokat a szavakat, ehelyett tulajdonképpen igazat adott, és ezzel elérte, hogy öngólt rúgjak a lelkiismeretem közepébe. Biztos voltam benne, ezekről nem szeretnék mesélni Marynek. – Kicsit feszült vagyok a suli miatt – hazudtam. – Sok beadandót kell írnom. Meg ugye most Erinnek is rossz kedve van…
- Értem.
Nagyon valószínű, hogy nem hitte el a gyenge kifogásaim. Talán kijöttem a gyakorlatból, elvégre Chicagóban mindig jobban ment a hazudozás. Mindenesetre, amíg kieszelt volna egy újabb kérdést, gyorsan a mosogatóba pakoltam az edényeket, és szerencsémre Erin is visszajött, máris a bolttal kapcsolatos ügyekről beszélni. Hálásan léptem le a színről, elfojtva magamban az újabb bűntudatrohamot.
Most komolyan, mégis milyen tanácsot adhatott volna Mary?
¤
Hétfőn reggel a suliban természetesen a fesztivál volt a téma. Ugyanakkor mind kevesebb szó esett arról, ki kivel jelent meg, vagy milyen ruhát viselt. Helyette izgatottan tárgyalták, ki kivel verekedett össze aznap este, főleg a fiúk közül, bár lányok is akadtak bőven. Néhányan nem is álltak szóba egymással emiatt, mások különös mód ezzel erősítették meg a barátságukat. Nem vágytam rá, hogy megértsem ezt a logikát. Tulajdonképpen nem is érdekelt, mi történt velük, inkább Jeffrey-t vártam felbukkanni az ajtóban. Általában nem szokott késni, de ezen a reggelen még nem mutatkozott. Rövidesen nélküle is becsengettek, és egészen délig színét sem láttam a srácnak, amikor tesi óránk kezdődött.
Mostanában röplabdáztunk, de mivel nem igazán kötöttem mély barátságot a legtöbb lánnyal az osztályból, senki nem igyekezett a csapatába beválogatni. A kispadra kerültem, a tanárnő látótere viszont odáig nem terjedt ki, így fél óra ücsörgés után csendben leléptem. Az öltözők üresen kongtak, mindenki vagy máshol volt órán, vagy épp a pályán hajtotta a labdát. Erinnel ellentétben, engem sosem érdekeltek a sportok, nem nyertem díjakat, és esélyem sem volt ilyen alapon ösztöndíjra valamelyik menő főiskolára. Különben meg végignéztem az arcokon, akiknek igen, és nem szívesen kerültem volna velük egy városba.
Több mint negyven perc volt még hátra a játékból. Nem terveztem átöltözni, mert a tanárnő akkor biztosan kiszúrta volna az óra végi felolvasásnál a hiányom, de addig sem kellett ott tobzódnom. Tudtam, hogy a fiúknak már a szabadban tartották az edzést, és Jeffrey-nek velem egy időben volt órája.
Úgy terveztem, feltűnés nélkül kiosonok a hátsó kijáraton a focipályához, amikor léptek visszhangja ütötte meg a fülem. Sehova sem bújhattam volna, így csak leleplezve megfordultam, és pont láttam, ahogy Jeffrey előregörnyedve, vérző orral bemegy a fiú öltözőbe. Gondolkodás nélkül siettem utána. Megjelenésemre nem mutatott különösebb meglepettséget, ahogy a csap felett próbálta tisztára mosni az arcát.
- Veled meg mi történt? – kérdeztem ijedten, és levettem egy törölközőt az akasztóról. Hálásan elvette, de pillanatok alatt átitatta a vér, én meg kezdtem szédülni a látványtól.
- Emlékszel a srácokra a kémia óráról? – mondta orrhangon.
- Azok tették ezt? Szólnunk kellene egy tanárnak, vagy ilyesmi.
- Elmúlik magától, csak kell pár perc – állította, és lehajtott fejjel leült egy padra. Úgy festett, nem először történik vele ilyen.
- Máskor is megtörtént már? – ültem mellé. Szeme alatt máris duzzanat jelent meg, haloványan körvonalazva a holnapra megjelenő monoklit.
- Majdnem minden suliban, ahol megfordultunk.
- Sokszor költöztetek?
- Egy idő után nem követtem – felelte őszintén. – És hidd el, a tanárokat a legkevésbé sem érdekli.
Ezt én is jól tudtam. A gyíkokkal senki sem foglalkozik. Chicagóban is bőven akadt Jeffrey-hez hasonló srác, akiket pusztán napi rutinból vertek a menő arcok. Részben unatkoztak, részben így akartak imponálni a csajoknak. Belegondolva, ez legtöbbször sikerült is.
- Figyelj, eljöhetnél hozzánk segíteni, felkészülni a jövő heti kémia dolgára. Nem állok túl fényesen – hoztam fel. Más nem jutott eszembe, hogy polírozzam az önbizalmát, pedig szüksége volt rá.
- Nem is tudom… A nővérem…
- Ne mondd már! Biztosan nem lehet a tanulás ellen kifogása.
- Megpróbálom elintézni – felelte bizonytalanul, de mintha félelem tükröződött volna a szemében.
Úgy sejtettem, jobb, ha nem feszegetem, hova tűnt a fesztivál után, ahogy azt sem, miért tiltakozna a nővére.
|