AJÁNLOM AZ OLDALT
Hűvös, nyirkos téli nap volt,
És a kis szív elcsatangolt,
Úgy érezte, el kell menni,
Fájdalmakat elfeledni.
Ment a kis szív, csak ballagott,
Múltat, jövőt hátrahagyott,
Azt hitte, hogy jobb lesz neki,
Ha a sok kínt elfelejti.
Három nappal, három éjjel,
Vándorolt ő sok reménnyel,
De a remény belefáradt,
Megölte a bú és bánat.
Szegény kis szív maga maradt,
Nem nézte, hogy merre szaladt,
Eltévedt a rengetegben,
Nem tudta, hogy merre menjen.
Térdre rogyott félelmében,
Könnycsepp jelent meg szemében.
Sírva-ríva panaszkodott,
Ilyen sorsra miképp jutott.
Meghallotta őt a szellő,
Apró, kedves, kis didergő,
Meghallgatta a kis szívet,
Hátha bánatán segíthet.
"Ne sírj, kis szív, ne sírj tovább!
Megvívtam már ezer csatát.
Mégis minden alkalommal,
Tele lelkem fájdalommal.
De a búnak helye nincsen,
Bánat nélkül öröm sincsen,
Mélyedj el a gondolatban,
Mitől érzed magad jobban.
Ha a választ megtalálod,
Megleled a boldogságod,
A reményed újjáéled,
Véget ér a szenvedésed."
A bölcs szellő tovaillant,
A kis szívben lágy fény villant,
Megértette, mit kell tenni,
Hogy kell a bút elfeledni.
Otthonába visszatérve
Rátalált az új reményre,
Hamar megtelt melegséggel,
Leszámolt a gyengeséggel.
Azóta is boldogan él,
Sokat nevet, sokat remél,
Most már tudja, mi élteti:
Ha valaki őt szereti.
