A kis patak, mely elválasztotta a család kicsiny földjét és az utat, mely a közeli falut és a távolabbi várost kötötte össze, a napokban kezdett olvadozni és szépen meg is duzzadt a sok havat hozó hosszú tél után. A nap fénye is derűsen süt le a felhőtakaró ráncai közül, s aranyló színnel vonja be a hegyeket.

A természetes határvonal felett megfagyott függőhíd csüng a dermedt köteleken, melynek deszkái nyikorognak a ránehezedő léptek súlyától. A kis Szergej és édesanyja, Masa lassan haladnak előre, míg Szergej nővére, Katya bátor, határozott tempóban már lehagyta őket, mert megsértődött azon, hogy az anyja az egész falu előtt leteremtette az udvarlója miatt, aki a leendő anyós tetszését nem nyerte el.

Az, hogy mindenki a jeleneten nevetett, aki csak a környéken élt, meglehetősen érzékenyen érintette a lányt. Szemeit már kisírta szégyenérzete miatt, nem volt hajlandó megszólalni, csak dacosan haladt előre a piacon vásárolt kenyérrel együtt.

- Az Isten szerelmére Katya! El fogsz csúszni a hídon és beleesel a vízbe! - ripakodott rá lemaradt édesanyja. - Nincs pénzünk gyógyszerre, ha tüdőgyulladást kapsz!

Katya nem felelt, némán, felszegett fejjel haladt tovább előre, mintha semmi baja nem történhetne.

A kis Szergej némán lépkedett apró lábain, zsebre dugott kézzel, szorosan az anyjához közel, aki rátámaszkodhatott egyik, hiányzó lába miatt. Ahogy anyja mesélte mindig, őt fiatal házas korában elütötte egy lovas kocsi, és le kellett vágni a lábát, hogy életben maradhasson. Minden áldott nap elmesélte a történetet sok más dologgal együtt, amitől mindig megfájdult valakinek a feje, így nem sok látogatójuk volt.

Alekszej sokat játszott vele, illetve tanította őt, így inkább nem szólt semmit. Mikor azt mondta, hogy ő bizony szereti Alekszejt és szívesen látná a családban, az anyja úgy kiporolta a nadrágját, hogy egy hétig nem bírt leülni utána, és meg lett tiltva, hogy találkozzon azzal az emberrel, akire úgy tekintett, mintha édes bátyja lenne. A nővére ápolta és vigasztalta mindig a kis Szergejt, mióta az apjuk elment egy háborúba, s többé nem tért vissza, így nagyon szerette őt, mert mindig számíthatott rá.

A visszaúton a fiúnak kellett átvennie Katya helyét anyja segítésében, hiszen mit szólna a pópa, ha egyik gyerek sem segítene a féllábú édesanyjának? Megszólná a családot ezután mindenki, és szégyenben élhetnék az életüket még az unokák is, amiért szívtelenek, hálátlanok voltak. Az ilyen stílusú beszéd mindig meghozta a maga hatását. Szergej szó nélkül ment segíteni minden egyes alkalommal, míg Katya egy jó ideje már azt csinálta, hogy amikor az efféle lelki ráhatásos beszéd elkezdődött, tüntetőleg elvonult, hogy minél messzebb legyen az anyjától. Így lett kimosva a télen felhalmozódott rengeteg szennyes ruha az előző nap a vacsora készítése helyett. A mosott ruhák ilyen időben még mindig száradtak a hideg levegőben.

Hirtelen feltámadt a szél és egy pillanatra újra beborult az ég. Szergej megingott egyensúlyában, s lecsúszott a hídról. Egyedül a kötél mentette meg attól, hogy belezuhanjon a jéghideg vízbe, melyet görcsösen megmarkolt abban a pillanatban, ahogy esni kezdett. A híd lengedezett, a szél süvített, s ő félni kezdett.

„Nem akarok meghalni, nem akarok meghalni!” – mondogatta magában, míg a szél vadul ide-oda lengette a függőhidat. Nem sokkal később halálra rémült arccal, imbolyogva a széltől jelent meg fölötte a nővére, s kapott szeretett kisöccse után és húzni kezdte felfelé. Mire felért, a szél is elállt, bár Szergej még mindig úgy érezte, hogy egy hatalmas, ijesztő hintán kuporog, ami bármikor leszakadhat és véget ér az élete. Szorosan bújt nővére karjaiba, aki mindig megvédte, ezután is mindig meg fogja védeni és semmi baj nem lesz. Katya erősen kapaszkodott a dédapjuk és a nagyapjuk által készített híd deszkáiba, miközben erősen magához ölelte a kisöccsét. Mikor az imbolygás elmúlt, egy picit egymásra néztek, majd újra megölelték egymást, majd Szergej hirtelen felkiáltott:

- Hol van anya?

- Nem tudom… - nézett körül meglepetten Katya. Szergej mintha látott volna a távolban egy barna valamit, benn a megduzzadt, hömpölygő patakban, de ahogy meresztette a szemét, az egy kidőlt, korhadt fának bizonyult, melyet a hegyekről sodort le a víz...

2014. 11. 27.