|
Hóesés, bébiszitter, álompasi
Pumpedli (Chisa) 2016.01.29. 21:16
11. fejezet - "Hideg, meleg, forró"
- Sziasztok! - köszöntem a két fiúnak, miután Kainak visszaadtam a zakóját, és elbúcsúztam tőle.
- Láttuk, hogy eléggé el voltál foglalva. - "Jó, én szúrtam el... De muszáj csesztetned?! Köcsög Shin!"
- Csak találkoztam egy régi ismerőssel, és elbeszélgettünk... - legyintgettem ideges nevetés közben, ami kicsit sem volt meggyőző. De minek is akarom én őt meggyőzni, ha tudja, mi történt Kai és köztem?!
- Aya, menjünk táncolni! - rángatta el barátnőmet Rai, mire kapott tőlem egy hálás pillantást.
- Mi? Ne már! Én hallani akarom, hogy... - eddig hallottuk a szöszi barátnőm nyafogását. Idegesen nyeltem egyet, s néztem fel a kék szemekbe. A gerincemen végigfutott apró lábain a hideg. Gonosz dög! Shin sóhajtott egy kisebbet, majd rám kanyarította a zakóját.
- Köszi. - motyogtam, majd cipőm orrát kezdtem fixírozni. "Hm, kezd tetszeni ez a cipő! Még a lábamat sem töri...!"
- Rie. Beszélnünk kell. - legszívesebben felsikítottam volna, de helyette csak vonallá préseltem számat, s elindultam a fiú után. Kimentünk az épület elé, ahol is rugdalni kezdtem egy nem létező kavicsot. "Mi a francot művelek...?! Shin teljesen félreérti a dolgokat, én pedig még csak meg se próbálom helyrehozni?! Hülye liba!" - Szakítsunk! - a levegő bennem akadt, gyomrom összerándult. "Ne..." Megremegtem, nem a hidegtől, fázósan megöleltem magam, s felnéztem a sötétkék szempárba.
- Shin, én...
- Megértem. - szakította félbe megremegő hangomat, majd megfordult, és visszaindult. "Ne...!"
- Várj! - kiáltottam utána, de úgy tett, mintha meg se hallotta volna. Utána akartam futni, de nagyon rosszul léptem, és a földön kötöttem ki, iszonyúan sajgó bokával, nem a fájdalomtól könnyes szemekkel. Vállam kissé remegni kezdett, ahogy csendes sírás uralkodott el rajtam. A fekete hajú odalépett hozzám, s féltérdre ereszkedve segíteni akart felállni. - Shin, annyira sajnálom, hogy...
- Rie, fejezd be! Nem kell bocsánatot kérned! Mindent tudok, másfél év hosszú idő, természetes, ha folytatni akarod vele!
- Mi? - emeltem fel könnyáztatta arcom, s néztem értetlenül a kék íriszekbe. - Te tényleg... Te tényleg azt hitted, hogy én Kaival akarok lenni...? - kérdeztem teljesen ledöbbenve, s az ő szemeiben is sártat vert a döbbenet.
- Nem így van?
- Persze, hogy nem! - ráztam meg a fejem, s próbáltam mosolyogni. - Vége van, Kai a múlté! Nekem te kellesz, te hülye! - vetettem magam a nyakába, s el tudtam képzelni a még mindig értetlen arcát. Vártam egy kicsit, majd anélkül, hogy elengedtem volna néztem szemébe. Orrunk összeért, s nem érdekelt, hogy a fű is iszonyú hideg, plusz leheletünk is meglátszik. Ajkaimat övéire nyomtam, amit hamar viszonzott, s ölelte át a derekam, hogy még jobban magához húzzon. A zakó lecsúszott vállaimról, és a nedves pázsiton landolt. Nem csak a hidegtől kipirult arccal váltam el a fiútól, s húztam mosolyra pirosló ajkaimat. - Remélem visszavonod azt a baromságot! - féloldalas mosolyt öltött, s vette a levegőt, hogy megszólaljon...
- Egyáltalán nem akarom megtörni a romantikus pillanatot, de meg fogtok fázni. - jelentette ki tőlünk kb. két lépésnyire barátnőm, kajánul vigyorogva, balján Raival, aki szintén aranyosan mosolygott. Teljesen elvörösödtem, Shin azonban legkisebb jelét sem mutatta, hogy zavarta volna testvére jelenléte.
Nem tudtam, mi lesz. Pontosabban, tudtam, pont ez volt a gond! A taxiban ültem, oldalamon Shinnel, a bálon hagyva még barátnőmet és Rait. Oldalra sandítottam, de a srác csak az ablakon bámult kifelé. Na szuper! "Megint ebbe a helyzetbe kerültem...?! Jézusom, Rie, 16 vagy, éppen ideje, hogy... Nem, még nincs itt az ideje! De ő Shin, te pedig szereted! Ne akarj megint abba a hibába esni, mint Kainál! De én... Várjunk... miért beszélek én magamban...?" Olyan jót veszekedtem magammal, hogy észre sem vettem, már az ajtónk előtt állok, fekete adoniszom pedig betámogat a küszöbön.
- Nem vagy... éhes? - nyögtem ki, ami először eszembe jutott.
- Nem igazán. Csak át akarok öltözni, mert mindjárt megfojt ez a gönc...! - indult a szobája felé, én pedig rendes szokásom szerint zártam be a bejáratit, és tettem a kulcsot az asztalra. Cipőmet lerúgva mentem én is a szobámba, hogy magamra rángassak valami kényelmeset. Bal bokám még fájt egy kicsit, de nem volt vészes. A tükröm előtt elhaladva megtorpantam. Utáltam ezt a tükröt. Akárhányszor belenéztem, egy deszka alkatú csaj nézett vissza rám. Fúj! Most is, mint oly sokszor oldalra fordultam, és méregetni kezdtem magam... "Szuper! Még mindig lapos vagyok...! Elől deszka, hátul léc!" Grimaszolva mentem tovább, de ahogy átléptem a küszöböt, rögtön nekimentem valakinek. Na kettőt tippelhettek, ki volt az! Derekamnál megragadott, nehogy hátraessem, de így is felszisszentem a bokám miatt. - Ejnye! Ha ennyire fáj, feküdnöd kéne, nem?
- Nem, jól vagyok, tényleg! - hadartam heves fejrázással, mire kajánul ölbe kapott, én pedig a kapaszkodás érdekében fontam dereka körül lábaimat, nyaka körül pedig karjaimat. Nem hiszed el?! Pedig tényleg!
Tehát az ő egyik keze a hátamon siklott fel- alá, másikkal fenekemnél tartott. Nem tudtam a szemébe nézni, mert lekötött a... meztelen felsőteste! Anyááám! Láttam már, de akkor valahogy nem erre koncentráltam... Shin gyúrni jár?! Letett az ágyra, de ahogy rám nézett, megdermedtem, s nem engedtem el a nyakát. Megtámaszkodott kezeivel mellettem, ajkait pedig az enyémre tapasztotta. Jobbjával a pólóm alá nyúlt, én pedig libabőrös lettem az érintéstől.
Épeszű lány ilyenkor nem gondolkozik... de nem én! Olyan hülyeségeken járt az agyam, hogy az félelmetes volt. Eszembe jutott, amikor a vasúton fagyoskodtam Tokióban. Aztán az, hogy nem emlékszem, hogy hívták Csipkerózsika hercegét. Valami furcsa neve volt... Mindenesetre Shin letért a nyakamra, én pedig készségesen döntöttem oldalra a fejem, hogy nagyobb hozzámférést biztosítsak neki. Fölsőm hamarosan az ágy mellett találta magát, két kéz pedig két oldalamon simított lefelé, egészen derekamig. Shinichi szája már a kulcscsontomnál kalandozott, ujjaimmal pedig beletúrtam a selymes hajába. Gyorsan szedtem a levegőt, s sóhajokat fojtottam el, annyira jól esett, amit csinált. Lesimította vállaimról a melltartót, nyelvét pedig két mellem közt húzta végig, mire megállíthatatlanul tört fel belőlem egy nyögés. Élvezettel, és temérdek perverzséggel arcán nézett fel a szemembe, én pedig alsó ajkamat beharapva vártam a folytatást, kék szemeit fürkészve, teljesen elpirulva. A következő pillanatban azonban egyszerre ültünk fel, és kaptuk fejünket a szobám ajtaja felé, ami nyitva volt, így meghallottuk a bejárati ajtó felől a zár kattanását. Lábam beleakadt a takaróba, így ahogy lekecmeregtem az ágyról, szépen orra buktam. Melltartópántomat igyekeztem visszavarázsolni vállaimra, közben négykézláb másztam el a földön heverő pólómig. Shin mindezt az ágyon ülve nézte végig, kaján mosollyal.
- K- ki az? - kiáltottam ki, ahogy belebújtam a fölsőmbe. Az ágyamon lévőre néztem, s együtt reménykedtünk, hogy csak Aya az, akit két perc alatt lekoptathatunk. Bár így belegondolva, hogy mit tettünk volna, ha az illető nem jön... Megijedtem erre a gondolatra. Még mászásom közben sikeresen rátenyereltem a TV- m kapcsolójára, így az most egy zeneadón volt, s halkan szóltak a legújabb számok.
- Rie, merre vagy? - "Ó, ne...! Hogy kerülnek ezek ide?!" Felpattantam, de a küszöbömön meg is torpantam.
- Végre elődugod az orrod! Igazán üdvözölhetnél minket! - "Hisztis kis...!"
- Őőőő... Sziasztok... Hogyhogy itt? - kérdeztem teljesen ledöbbenve, Shin pedig megjelent mellettem, még mindig fölső nélkül. Nagyot nyeltem, és legszívesebben felsikítottam volna, miszerint azonnal utazzanak vissza oda, ahonnan jöttek, mert épp elfoglalt vagyok... De belegondolva talán jobb is, hogy Shin és én nem...
- Tudod, kislányom, még itt lakunk! - szólt mogorván anya, majd végigmérte a fekete hajút. - Szervusz, te vagy Shinichi, igaz? - húgom csillogó szemekkel követte anyám példáját, s bámulta a srácot. "Kikérem magamnak! Ő az én pasim!"
- Szia! Én Sekai vagyok! Remélem, nem untad halálra magad ezzel az unalmas kis libával! - nevetett... nem, inkább vihogott fel, ahogy rám bökött fejével. Bevetette a srácnál a szokásos szempilla rebegtetést, az idomai mutogatását... ami talán hatásosabb lett volna, ha van neki. Elvégre a húgom, és ha nekem nincs, neki még akkora se legyen! Muhaha. Plusz a nyála is folyt Shin után! Chö. "Shinichi! Ajánlom, hogy éged ne érdekeljen...! És nem vagyok féltékeny a saját húgomra, csak mert jobban tud flörtölni, mint én...!"
- Á, igen, Rie húga, ugye? Örülök, hogy láthatlak...! - na jó, Shin, ez felért egy gyomorszájon rúgással. Az előbb még engem akartál nagyon lefek... - Most viszont azt hiszem, megyek. Elvégre ha ti itt vagytok, az én anyám is már hazaért. - azzal sarkon fordult, és bevonult a cuccaiért.
- Rie! - sziszegte nekem Sekai. - Mit keresett ez a helyes srác a TE szobádban? - kihúztam magam, de úgy döntöttem, jobb, ha nem tudja a dolgokat...
- Csak TV- t néztünk! És megpukkadhatsz! Amíg te elvoltál telelni, és remélem szétfagytál, én Shinnel voltam egész végig!
- Ch. Mert majd rád néz, mi? Álmodozz csak! Ezzel a testtel örülhetsz, ha egy srác megszán, és rád mosolyog! Bezzeg én! Én minden srácnak kellek, mert szép vagyok, okos és...
- ...öntelt! - fejeztem be helyette mosolyogva.
- Hé, néztél te mostanában tükörbe? - "Fúúúj, ostoba kis csitri!"
- Rie! Mi történt a távirányítóval?! - hallatszott a nappali felől anyám hangja. "Hupsz. Nem szereltem volna össze...?"
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
