- Helló, fiúk! – köszönt oda a négy zenésznek angolul David. - Hoztam nektek valakit Kirri helyett! Bemutatom Elynor Gayt.

- Helló, Lyn vagyok – hajolt meg és mutatkozott be ő is röviden.

- Ázsiai vagy? Miért van nőies művészneved? Nő vagy? – kíváncsiskodott az egyikük, egy szőke, kék szemű, jóképű férfi.

- Japán – érkezett a szűkszavú válasz az első kérdésre. A többi kérdést ignorálta.

- Ne rohanjátok le, lesz időtök megismerni. Finnországban fog élni egy darabig. Egy angol menedzser barátom ajánlotta őt, amikor hallotta, hogy a banda bajba került - intette le a fickót David.

- Bocsi - motyogta a letorkolt. A menedzser Lynhez fordult:

- Ő itt Eino, a Demonheart vezetője, szólógitáros és énekes. A többiek: Väinö, a basszusgitáros, Leo a hegedűs és másodgitáros, Mika a billentyűs.

Az említettek sorban bólintottak. A zenekar vezetője, Eino egy nyurga, kissé hajlott hátú, ránézésre – úgy – harminc év körüli, hosszú, barna hajú férfi volt. Az arcán kötést viselt. Väinö magasabb volt Lynnél, mackós termettel. Hosszú, szőkés hajában baloldalt egy fonat díszlett. Leo – az iménti kíváncsiskodó - tipikus északi, hirtelenszőke, rövid hajú, magas, vállas, kék szemű volt. Örökmozgó, vidám természetű. Mika Leo teljes ellentéte - középtermetű, sötét haját a hátán összefogva hordta. Komolyságát szemüvege még jobban hangsúlyozta.

- Először is Väinövel kell összhangba kerülnöd - fordult újoncukhoz a vezetőjük. - Tudnál most bemutatót tartani nekünk? Aztán próbáljatok ketten együtt játszani valamit dobon és basszusgitáron.

- Rendben – húzta le magáról bőrdzsekijét Lyn. - Néhány perc türelmet kérek.

A kabátot felakasztotta a többi mellé a fogasra. Majd megszabadult kék pulóverétől is. Fehér, ujjatlan pólója látni engedte karcsú, arányos felsőtestét és izmos karjait. Lyn szétnézett. A dobszerelés melletti polcon talált néhány ütőt, köztük egy töröttet is. Amikor kézbe vette, alaposan megvizsgálta mindegyik ép darabot, majd vállat vont. Láthatólag nem volt tőlük elragadtatva, de most nem akadt jobb, így tudomásul vette, hogy azokkal kell játszania. A saját készletét David utasítása értelmében ugyanis a mikrobuszban hagyta.

Ezután leguggolt és a szerelést kezdte vizslatni. Egészen közel hajolt a hangszerekhez. Halkan, tenyérrel ütögette a bőröket, megcsóválta a fejét, de még mindig nem szólt. A polcon talált dobkulcsot is, azt gyorsan lekapta, húzott párat néhány csavaron, miközben ujjaival puhán dobolva, folyamatosan azt figyelte, az épp aktuális dob milyen hangszínen szólal meg.

A többiek - a menedzserrel együtt - őt nézték. Väinö néha helyeslően bólogatott új dobosuk munkája láttán, miközben társai halkan kielemezték az új tagot.

- Mégis fiú?! De annak túl szép, a rajongó lányokat tőlünk átcsábítja majd magához - jegyezte meg Leo viccesen sajnálkozva.

- Valójában, szerintem csak te nézted nőnek, Leo. De nagyon fiatal. Nagykorú legalább? - fordult Eino Davidhez.

- Huszonnégy éves, és már tizenhét éves korától bandákban játszott, háromban is, Angliában. Ja, igen! Ne orroljatok rá, ha nem lesz veletek közvetlen, és nem oszt meg magáról minden információt. Nemrégiben elég súlyos megrázkódtatáson esett túl. Én is csak néhány részletet ismerek a történetből, amit a barátom, Michael megosztott velem. Ha lehet, egyelőre ne kérdezzétek a múltjáról – magyarázta a menedzser.

- Az a legfontosabb, hogy zenésznek milyen. David, hallottad már játszani? - érdeklődött Mika.

- Bevallom, nem. Bár Michael, a volt menedzsere küldött át anyagokat, nem volt időm megnézni. Viszont bízom a barátom értékítéletében. Jó szeme van a kiváló zenészekhez.

- Az már most sokat elárul róla, ahogyan a felszereléssel bánik – vetette közbe Väinö, aki ugyan egy keveset értett a dobokhoz, de mögéjük nem akart ülni. - Nézzétek meg, mennyire más, mint a régi dobosunk! Ő nagyon finoman, szeretettel nyúl a hangszerekhez, nem úgy, mint Kirri tette.

Lyn a finomhangolást elvégezve elégedetten szusszant egyet, majd felállt.

- Partitúrák? - érdeklődött.

- Szerencsére azokat nem kell újraírni, Kirri itt hagyta az összeset - nyújtott felé egy halom papírt Eino.

Lyn elégedetten bólintott, amikor átvette. A legfelsőt elkezdte tanulmányozni, ujjait a leírt ritmus szerint mozgatva. Majd beült a dobok mögé. A paritúrát odatette maga mellé, egy tartalék székre, hogy rálásson, kezébe vette az ütőket, megmozgatta kicsit az izmait.

- Oké. Először saját bemutatót…

Lassan kezdte, váltogatva az ütemeket, majd fokozatosan gyorsított a tempón. A dobok a hangolás után tisztán, dallamosan szóltak. Lyn behunyt szemmel, nyugodt arccal dobolt, látszott rajta, hogy élvezi, amit csinál. A gyors tempót tartotta körülbelül tíz percig, azután egy fergeteges befejezést produkált. Húsz-huszonöt percen át egyfolytában játszott, és még csak meg sem izzadt közben.

A banda tagjai és a menedzser megkönnyebbültek.

„Jól dobol... mit jól! Elképesztően! Csak el ne vigye tőlünk valaki...” - gondolta Eino.

Szusszanásnyi szünet után Lyn elkezdte játszani a partitúrába jegyzett dobszólamot. Kényelmes tempót diktált, hogy követni tudja szemeivel a lejegyzett ritmust, valamint, hogy ne nagyon hibázzon. Várakozón felpillantott a basszusgitárosra, aki erre feleszmélt meglepődöttségéből, és hangszerét kézbe vette. Mivel a gitárt már a menedzser érkezése előtt behangolta, rögtön játszani kezdte a saját szólamát, miközben igyekezett a dobossal szinkronba kerülni. Meglepetésére aránylag jól sikerült neki.

A Demonheart többi tagja egymásra nézett. Mindegyikük belekapcsolódott, és a teljes számot elpróbálták. Alkalmazkodtak a lassabb tempóhoz. Lyn az általuk elvárton felül teljesített. Egy számára teljesen idegen partitúrát hibátlanul lejátszott.

- Hű, ez nem semmi! Talán nem kell lemondanunk a jövő heti koncertet… – vigyorgott Leo, miután befejezték.

- Lemondani? Miért? - csodálkozott új dobosuk.

- Képes vagy megtanulni egy hét alatt a koncert anyagát? - kérdezett vissza Mika. - Az összes, amit Eino adott neked. Tizenöt szám.

- Kérek három napot. Addig egyedül tanulom.

- Menedzser, holnap reggel vidd el a klubba. Ott egész nap gyakorolhat, este hatig – javasolta Eino.

- Oké. Akkor rendben van a srác? Elfogadjátok a banda dobosaként?

A zenekar tagjai egymásra néztek, majd a leader kimondta mindannyiuk véleményét:

- Igen, mától a Demonheart tagja vagy.

- Köszönöm a bizalmat. Igyekszem rászolgálni – hajolt meg Lyn.

- Jó, de most pár dolgot el kell intéznünk. Lyn, te velem jössz! Szerződéskötés, ügyintézéshez megbízás, aztán elviszlek a lakásodhoz. A többit menet közben megbeszéljük – sürgette David. Majd a többiekhez fordult:

- Ti pedig dolgozzatok! Ja, ezek az anyagok, amiket a barátom küldött. Megnézhetitek, de holnap kérem vissza – nyújtott át Einonak egy pendrive-ot.

***

A menedzser és Lyn távozása után Leo kikapta az adathordozót vezetőjük kezéből:

- Lássuk, mi ez! Szerintem ti is kíváncsiak vagytok.

Előszedte a laptopját, majd bekapcsolta. A többiek köré ültek. Először egy gyengébb képminőségű felvételt láttak. Valószínűleg egy klubban készült. A félhomályos helyiségben csak a színpad volt erősebben megvilágítva. Egy folk-rock banda zenélt. A felvétel - dátuma szerint – hat évvel korábban készült.

- Ezt nem hiszem el – szisszent fel Leo. - Itt tényleg lánynak látszik.

Hosszú, barna hajú dobos ütötte a ritmust. Nagyon fiatal volt, szinte még gyerek.

- Csak hosszú a haja, és más színű. A farmerdzseki miatt nem látszik, hogy lány vagy fiú – vetette ellen Väinö. - Viszont már hat éve sem volt rossz dobos.

- Már akkor ígéretes volt – értett egyet Eino. - Mintha az arcvonásai azóta változtak volna, de lehet, hogy csak a megvilágítás miatt.

- Nézzük tovább! - szólt bele Mika.

- A szűkszavúsága hasonlít rád – incselkedett Leo.

- De rád nem hasonlít! Ő szép! - vágott vissza a billentyűs.

- Hé, én is az vagyok! - duzzogott a szőke.

- Hallgassatok már! - torkolta le őket leaderük. - Már megy a következő felvétel!

- Mikába fojtottad a szót! Majd még kevesebbet fog beszélni – szörnyülködött viccesen Leo, aki hamar túllépett a billentyűsük csipkelődésén, de egy pillanat múlva ő is becsukta a száját. Majd újra kinyitotta, csak hang nem jött ki rajta...

Lyn egy másik bandában játszott. Egy power metal csapatban, koncerten. Sötétvörös, hullámos, hosszú hajjal. Csak éppen nem dobolt, hanem szintetizátort kezelt. Hosszú ujjai könnyedén siklottak a billentyűzet felett, csodaszép dallam szárnyalt a kemény kíséret felett.

- Ez négy éve volt – törte meg a csendet Eino, amikor a felvétel végére ért.

- Basszus... Mika, veszélyben a pozíciód! - találta meg a hangját Leo.

- Hülye! Lynt dobosnak szerződteti a cég - intette le Väinö. - De el kell ismerni, nem kispályás a srác.

Mika nem szólt, csak elgondolkodva bólintott.

Még négy különféle felvételt tartalmazott a promóciós anyag. Próbatermi, fél órás dobszólót, két klubkoncert részletét, amiből az egyiken keyboardon, a másikon dobon játszott új bandatagjuk. Az utolsó egy szuper-koncert részlete volt, egy ismert angol rockbanda utolsó fellépése. Egy éve készült a felvétel, kiváló minőségben, valószínűleg DVD-ről lett átmásolva. Lyn sötétvörös hajjal, kissé nőies bőrszerelésben ült a dobok mögött, fél arcát maszk takarta.

- Ez ő?! - döbbent meg Leo.

- Igen, kizárásos alapon csak ő lehet. Mivel takarja a maszk, arcról nem lehet felismerni, és hiába nézed, nem tudod megállapítani azt sem, hogy nő vagy férfi.

- Ebben a bandában játszott... De akkor miért jött el Finnországba, és lépett be egy - csak szűkebb körben ismert - folk-rock csapatba?!

- Bizonyára megvolt rá az oka. David említette, hogy valami szörnyű dolog történt vele – válaszolt higgadtan Eino.

- Már emlékszem: a koncert után hirtelen feloszlott a banda. Nagy felzúdulást váltott ki.

- Mika megint beszél! - csodálkozott Leo.

- Ha van mit mondanom, miért ne? - vont vállat a billentyűs. Majd folytatta:

- De az okát nem hozták nyilvánosságra.

- Hárman más-más csapatban folytatták a zenei pályafutásukat. Ketten közülük eltűntek a zenei életből, az egyik a dobos volt – fűzte hozzá Väinö.

- Most mégis felbukkant nálunk...

- Erről jobb, ha hallgatunk, Leo. Biztosan nyomós oka van annak, hogy eljött Angliából – kapcsolta ki a laptopot vezetőjük.

- Bajos fickó lenne? - érdeklődött a basszusgitáros.

- Nem hiszem, hogy balhés, akkor David nem csapott volna le rá. Ha egyébként keveset is tud róla, az ilyen - és a szakmai - infókat akkor is mindig beszerzi. A cég kényes az ilyesmire. Kirrinek is mennie kellett.

- Ez igaz. Mindig kilógott közülünk - helyeselt Väinö. - De amit a legutóbb művelt, az túlment mindenen! Aljas vadbarom módjára viselkedett. Bepiált, aztán az ütőit az arcodba vágta. Öcsém, milyen erővel... az egyik eltört! Szerencse, hogy nem a szemeidet érte! Alig tudtuk őt hárman lefogni.

- Már rendben vagyok. Holnap leszedhetem a kötést. A koncerten nem is fog látszani. – Eino elmosolyodott:

- Nos, uraim, munkára!

Ezután meghallgatták Mika két új dallamát, és saját szólamokat próbáltak írni hozzá. Az elmúlt hetek feszültsége után kissé nyugodtabban tekintettek a jövő felé.

***

Ezalatt David felkísérte Lynt a cég irodáihoz. Az igazgató titkárnője már várt rájuk.

- Üdvözlet! Helló, Dave, kis türelmet kérek. A főnöknél itt van a Koivu Klub vezetője. Addig készítek kávét vagy teát.

- Én teát kérek. És te, Lyn? Kávét kérsz vagy teát? - fordította angolra a kérdést.

- Nekem is jó a tea, köszönöm.

- Bemutatom Eevi Lehtonent, a cég mindenes titkárnőjét.

- Helló, a nevem Elynor Gay, röviden Lyn - hajolt meg a nő felé udvariasan.

- Értem, te nem tudsz finnül – mosolyodott el Eevi.- Nem baj, beszélek angolul, és persze, a főnök is.

David és Lyn elhelyezkedtek a kényelmes, modern stílusú fotelekben. A középkorú titkárnő az alacsony asztalra helyezte a kész teát csészékben, majd az ízesítéshez cukrot, citromot és tejszínt is odavitt egy tálcán. Leült a saját íróasztalához, és szemüvege fedezékéből pislogott az újonc felé.

„Vajon fiú vagy lány? De egy rockbandába - nem hinném, hogy - lány lépne be dobosként...”