Lynnek igen zsúfolt programja volt; kezdve a repülőúttól és a megérkezéstől - a leendő munkatársaival megejtett ismerkedő próbán keresztül - az új főnökével folytatott tárgyalásig. Az egész nap eltelt, míg egyedül maradhatott végre. A dobos még a mikrobuszban ülve figyelmesen feltérképezte, merre jártak, majd megkönnyebbülten fedezte fel, hogy a számára biztosított lakás nincs túl messze a cég irodáitól és a próbateremtől. Az új társai által emlegetett Koivu Klubba David nem vitte el, hogy megmutassa, de a menedzser úgy nyilatkozott, hogy az sincs nagyon távol az új otthonától.

„Mindegy, holnap úgyis látni fogom.”- gondolta.

Fáradtan rogyott le a kis lakás nappalijában az ülőgarnitúrára. Menedzsere az imént hagyta magára új otthonában. A külvilág számára fenntartott nyugodt és közömbös álarca lehullt. Elnyúzott arccal tekintett körbe a helyiségben.

A szoba elég tágas volt, kellemes szín-összeállítású berendezéssel. A sarokgarnitúra, amin pihent, vöröses-barna bőr bevonatú volt, bézs díszpárnákkal, előtte pedig egy alacsony asztalka. A garnitúrával szemben modern stílusú, falra szerelt polcrendszer, mellette keskeny, üvegezett állószekrény, a polcok alatt alacsony, hosszú tévészekrény, rajta egy kisebb méretű készülékkel. A bútorok mind valódi fából készültek. A fapadlót egy bolyhos, rőt színű szőnyeg takarta, csakúgy, mint az erkély ajtaját egy bézs sötétítő függöny. A világítás fényereje és iránya szabályozható. A zenész elégedetten bólintott – egymagának tökéletesen elegendő volt ez a két szobás sorházi lakás, ami egy alagsori garázsból és a felette lévő lakótérből állt. Az apró, ház mögötti kertet egy leveleit vesztett nyírfa és egy hatalmas fenyő uralta, egyébként - ősz lévén - elég kopár volt. A kertet érkezésükkor meg sem nézte, mert már sötétedett, így csak David elbeszéléséből tudott róla.

A menedzser kutyafuttában megmutatta neki a konyhát, a hálót és a többi helyiséget. A bejárat melletti konyhában beépített szekrények és a pult teljes gépparkja – hűtő, mosogatógép, tűzhely, mosó-és szárítógép – mellett két-három összecsukható, kényelmes támlás széket és az ablak alatt egy lehajtható reggeliző asztalkát látott. A konyhapulton észrevette a kávéfőzőt és egy vízforraló kannát. A konyhából apró kamra nyílt, abban elfértek a takarítóeszközök – ha lettek volna.

„Vennem kell porszívót és felmosó szettet” - állapította meg.

Egy ajtó volt a konyhával szemben.

„Egy lépcső. Biztos a garázsba vezet”- konstatálta, ahogy benyitott. Visszazárta az ajtót, majd az előszobán át a nappaliba ment.

Pár szót váltottak még Daviddel, aki ezután távozott.

„Essünk túl rajta.”- sóhajtotta a kicsomagolásra gondolva.

Lassan feltápászkodott, majd eloldalazott a nappali padlójára állított bőröndök és sporttáska mellett.

Először a szintetizátor tokja felé nyúlt. Megemelte, óvatosan lefektette a garnitúra ülőfelületére. A tokot egyedileg készítették, az ő igényei szerint. Az egyik nagy, ütésálló rekeszében magát a hangszert lehetett tárolni, a másik ugyanolyan nagyságú rekeszben az állványt és a kottatartót. Egy kisebb oldalzsebbe fért a hálózati csatlakozó, fülhallgató és a többi apróság. Dobos ütőkészletét szintén a nagy hord-táska egy zsebe rejtette.

A nappali ajtaja melletti falhoz kényelmesen felállíthatta a keyboard állványát. Konnektort is talált megfelelő távolságban. Miután mindent összerakott és ellenőrzött, az egyik összecsukható széket bevitte a konyhából, és a hangszer elé tette. A billentyűzetre ráterítette még a takaróponyváját, hogy azt a portól megóvja. Túl fáradtnak érezte magát egy esti gyakorláshoz, és még ezer dolga volt.

Az ütőkészletet előkészítette a kis asztalra -azokkal a partitúrákkal együtt, amiket Eino átadott neki megtanulásra –, majd a polcra rakta a saját kottáit és néhány adathordozót. A könyveit utazás előtt Angliában postára adták David címére, de még nem érkezett meg a csomag. Csak két turista-szótár és a repülőre szánt olvasnivalója volt az útipoggyászban. Azokat is rátette a polcrendszerre.

A gurulós bőröndöket behúzta a hálószobába. A berendezés a nappalihoz hasonlóan vöröses-barna bőr és bézs kárpittal, természetes fából készült. A háló egyik oldalfalát teljes egészében beépítették egy nagy tolóajtós szekrénnyel. A helyiségben egy elég széles ágyat talált matraccal, rajta összehajtva ágyneműt. Az ágy mellett egy éjjeliszekrény és egy komód állt, az elfüggönyözött ablak mellett pedig egy apró számítógép-asztal, székkel.

Újra a nappali felé vette az irányt, és a garnitúráról felkapta laptoptáskáját. Átvitte a hálószobai kis asztalra.

Kinyitotta a nagy bőröndöket és elhúzta a fa tolóajtót a szekrényen. A precízen összehajtogatott ruhák lassan mind a polcokra kerültek. Néhány holmit vállfára akasztott, majd azokat is a szekrénybe helyezte.

A komód-fiókokba rakta az apróbb holmikat: fehérneműket, zoknikat, edződresszt, stb.

Amint ezzel végzett, a sporttáskából is kipakolt. Abba csomagolta indulás előtt a fürdéshez, testápoláshoz használt dolgait, amiket a fürdőszobába és a háló éjjeliszekrényébe rakott.

A berendezkedése után lezuhanyozott a fürdőszobában. A zuhanyfülke mellé egy apró szauna-kabint és egy tükrös szekrénnyel kombinált mosdót is beszereltek. A szekrényben bőven elfértek illatszerei és törölközői. A zuhanyfülke melletti fali csőradiátor - egyben több funkciós - szárító és törölközőtartó is volt. A toalettet a ház építői külön helyiségben alakították ki.

Fürdés után némileg felfrissülve, bő pólóban, térdnadrágban és papucsban csoszogott a konyha felé. David a lakás felé vezető úton megállt egy üzletnél, így Lyn vásárolt legalább annyi élelmiszert, hogy vacsorázni és másnap reggelizni tudjon. Gyorsan evett egy kis készen vett grillhúst salátával, utána elrakodott.

Elhelyezkedett ágyában, majd gyorsan összeírta másnapi teendőit. A gyakorlás után bevásárlást tervezett.

Angliában motorral közlekedett, de azt a gépet otthagyta szüleinél.

„Hiába, itt is szükségem van motorra” - gondolkodott.

Mobiltelefonjában kikeresett egy londoni számot, majd felhívta.

- Moshi-moshi, haha! - üdvözölte anyját japán nyelven, miután hallotta, hogy ő vette fel a telefont. Majd angol nyelvre váltott:

- Megérkeztem, minden rendben. Ti jól vagytok?

- Megvisel, hogy nem vagy a közelben, de a költözésed a te érdekedben történt. Örülök, hogy a hangodat hallhatom! - hangzott a válasz. - Milyen a munkád?

- Holnaptól keményen dolgoznom kell, egy hetem van, hogy tizenöt számot betanuljak. Utána fellépés.

- Nem féltelek, menni fog. Tetszik az új otthonod? Nem fázol?

- Európai, átlagos, két szobás lakás, nekem tökéletesen elegendő. Távfűtés van. Idebent kellemes.

- Akkor rendben leszel.

- Én is azt hiszem.

- A munkatársaid?

- Nem tudom. Majd elválik, bennük bízhatok-e. Ja! El tudnátok vitetni a motoromat Michaelhez? Szükségem lenne rá.

- Kisuke holnap elviszi neki. Mire van még szükséged?

- Másra nincs, anya. Köszönöm, és üdvözlöm apát, meg Kisét is!

- Ne hajszold túl magad! - intette óvón anyja, majd elköszöntek egymástól.

Alig tette le a telefont, az már megint csörgött. A kijelzőn japán írásjelek hirdették, hogy a bátyja, Kisuke keresi.

- Moshi-moshi!

- Velem már nem is akarsz beszélni?! Igaz, nem vagy egy szószátyár, de akkor is! - háborgott Kise.

- Műhiszti, my Brother! - szurkálódott Lyn. - Na, mondd!

A hívó japánul folytatta tovább:

- Pár nap szünetet kaptunk az Oxfordon, úgyhogy holnap személyesen viszem a gépedet. Látni akarom, hol laksz, kikkel melózol.

- Ellenőrzés?

- Ne vedd annak. De a történtek után ezen miért csodálkozol?

- Oké! - sóhajtott a zenész. - Az a szerencse, hogy benneteket a régi banda nem ismert. De az új így meg fogja tudni, hogy van egy bátyám....

- Zavar?

- Addig nem, míg viselkedsz, és nem adod elő a túlzottan anyáskodó tyúkanyó szerepét.

- Anyáskodó tyúkanyó?! Csak vigyázni akarok rád! De rendben, visszafogom majd magam. Nálad tudok aludni?

- A nappaliban van egy sarokgarnitúra, ha az megfelel. Ha nem, marad a szálloda.

- Kis buta, minek menjek szállodába, ha nálad is van hely?! Holnap reggel az első géppel utazom, és viszem a motort, a tartozékait, a ruhádat és a sisakodat. Apropó, tudod hol tárolni?

- A lakáshoz garázs is van.

- Az jó. Ja, sushit készítesz nekem?

- Csak este – vakkantott bele a telefonba Lyn, majd kis hallgatás után sokkal lágyabb hangon hozzátette:

- Kise... Arigatou!

- Iie. Ja ne!

- Bai-bai! Mata Ashita!

A dobos sóhajtva tette le a készüléket az éjjeliszekrényre. Bár évek óta külön élt már a szüleitől és a bátyjától, de mégis hiányoztak neki, főleg utóbbi, és úgy, hogy egy ideje más-más országban laktak.

Amikor majd’ egy éve történt vele az a szörnyűség, szülei hazavitték őt a saját londoni rezidenciájukba, pedig azt kockáztatták, kiderül a rokonságuk, és zaklatásnak lesznek ők is kitéve. Szerencsére nem így történt. Lyn rejtőzködve élt, régi munkatársai köréből csak Michaelben bízott meg. Tudta, hogy a becsületes férfi soha nem árulná el, még akaratlanul sem.

Kisuke akkor nem a londoni lakásukban lakott, hanem szülőhazájukban a Tōdai végzőse volt.

„Még szerencse! Ahogy reagált volna a történtekre... Általában nem agresszív ugyan, de Joe-t alaposan megruházta volna, és ő is bajba került volna amiatt a szemét miatt.”

Kimerültsége dacára órákig bámulta az utcai világítás derengő fényében a mennyezetet, amíg végül sikerült elaludnia.

***

Szómagyarázat:

Moshi-moshi: Üdvözlet, Halló – telefonos köszönés /japán /

Haha: anya (saját) /japán/

My Brother: bátyám/angol/

Sushi: japán étel. Párolt, ízesített rizs az alapja, amit tekerccsé formáznak és töltenek (maki), vagy a formázott rizs tetejére tesznek halszeletet, rákot (nigiri). A hal friss nyers filé vagy füstölt hal. A tekercs külső borítása algalap, a töltelék lehet hal, rák, zöldség. A tekercset tálalás előtt 1-2 cm vastag szeletekre vágják. Ízesítésként nem maradhat el mellőle a szójaszósz és a wasabi (japán vízitorma-püré).

Arigatou (arigatou gozaimasu): Köszönöm (köszönöm szépen – udvariasabb forma) /japán/

Iie: Nincs (mit) /japán/

Ja ne!: Viszlát, szia! /japán/

Bai-bai! Mata Ashita!: Szia! Holnap találkozunk! /japán/

Tōdai: Tokió Egyetem. A japán főváros elit egyeteme, tudományos kutató központ.