A fiatal férfi fázósan húzta össze magán kabátja húzózárát, ahogy lelépkedett a repülőgép oldalához tolt lépcsőn. Fekete, hosszú, divatosan tépett frizuráját a szél összekócolta, hiába volt haja egy része a tarkóján összefogva. Az egyetemi évei alatt elszokott az észak-európai időjárástól. Szép, tiszta, de szeles és csípős őszi idő fogadta, amikor megérkezett a finn fővárosba.

Sötétbarna, motoros bőrdzsekit, fekete, szűk szabású farmernadrágot és fekete motoros bakancsot viselt. Bolyhos, bézs színű sálját lazán nyaka köré csavarta, hogy mozgás közben ne libegjen utána. Hátizsákját izmos vállára dobta, majd határozott, ruganyos léptekkel haladt a többi utas mögött a reptéri tranzit felé. Mogyoróbarna, ferde vágású szemeit összehúzva nézett fel az utascsarnok épületére. Még csak épp az ég alján derengett a hajnal, ezért az éjjeli világítás működött. Az erős fehér lámpák fénye, a színes neonreklámok villódzása bántóan hatott látására, hiszen nemrég még a gépen szunyókált.

Miután átesett az érkezési procedúrán, már elég éber tekintettel nézett körül. A repülő rakteréből kikerült nagy sporttáskáját is cipelve, az információs pult felé indult.

Az ott álló két nő összesúgott. A férfi európai viszonylatban is magas, sportos, feltűnő jelenség volt, akár modellnek is beillő. Mély hangon köszönt, majd hibátlan angol nyelven érdeklődte meg az ott lévőktől, hol veheti át a Londonban – a gép rakterébe - feladott járművét.

Az egyenruhás hölgyek egyike kedvesen mosolyogva magyarázott neki, míg a másik kelletlenül odafordult egy idősebb ügyfelükhöz, aki türelmetlenül köszörülte torkát.

Amikor a fiatal férfi megkapta a kért információt, megköszönte, és az útmutatás szerint a csarnok oldalkijáratához ment. Az ott álló raktárosnak odaadta a poggyászcédulát, amit a motor feladásakor kapott. Kisvártatva átvehette a járművet, ami valójában testvéréé volt. Ajkán mosollyal tolta azt ki - a fényesen megvilágított csarnokból - a terminál elé:

„Hé, Lyn! Kisuke és a motorod Angliából megérkezett!”

Miután a gépen mindent leellenőrzött, a reptéri parkolóban a mobiltelefonján küldött testvérének egy üzenetet, majd beírta a telefonba Lyn lakásának címét. A készüléke GPS-sel is rendelkezett, így nem kellett senkinek elé jönnie. A telefont - miután az útvonalat nagyjából memorizálta - a kormányszerkezeten egy tartóba helyezte, amit vezetés közben is láthatott. A sporttáska szintén egy, a széles ülés mögötti bokszba került, miután kivette onnan az egyik fekete, ezüst lángnyelvekkel díszített bukósisakot.

A hatalmas, széles kerekű, fekete-ezüst monstrum a japán motorgyártás remekeként egyszerre volt kecses és erőteljes. Külön megrendelésre gyártották, Lyn igényei szerint.

Kise kényelmesen elhelyezkedett az ülésen, majd beindította a gépet. A motor dübörgő hangja visszhangzott - a korai órán még szinte üres – parkolóban. Néhány taxira váró utas bámulta meg, ahogy kihajtott a város felé vezető útra.

„Tegnap reggel ő is itt jött végig” - gondolta.

„Tényleg... Lyn készít-e vajon reggelit, vagy inkább megálljak valahol vásárolni?”- tanakodott, miközben a város házai között suhant. „Majd kiderül, ha odaérek...”

A belvárosban elég nagy volt a forgalom, a korai munkába sietők, a hazafelé tartó éjszakázók haladtak az utakon. A közvilágítás fényei még itt is égtek, de az ég egyre jobban kezdett világosodni.

Kise néha rápillantott a GPS-re, konstatálta, hogy tartja a javasolt útirányt. Kisvártatva lekanyarodott egy keskenyebb utcába, ahol sorházak álltak. Készüléke csipogva jelezte, hogy megérkezett. A motor mélyet hördült, ahogy leállította. Lehúzta fejéről a bukósisakot, megrázta haját, majd felnézett az előtte lévő házra.

Halványsárgára festett falat látott, egy barna bejárati ajtót és egy ugyanolyan színű széles garázsajtót, fölöttük ablakokat és erkélyt. Az egyik ablakon a függöny elhúzódott. Kise mosolyogva figyelte, ahogy testvére vörös, borzas feje feltűnt egy pillanatra.

Lyn ásítva nyitotta a bejárati ajtót, de örömmel fogadta a férfit. A korai óra dacára már farmernadrágba és pulóverbe volt öltözve.

- Yo, hogy utaztál? - ágaskodott fel és ölelte meg bátyját.

- Kellemesen, csak keveset aludtam. Veled mi a helyzet? Ettél és aludtál rendesen? - aggodalmaskodott. - Itt a járgányod. A másik bukósisakot, a ruhádat és a szerszámkészletet az oldalsó bokszokba tettem.

- Arigatou, Kise! Rendben vagyok. Kinyitom a garázst, oda toljuk be. Ma még nem azzal megyek dolgozni.

- Jönnek érted?

- A menedzser, tíz órára – bólintott, miközben a tágas helyiségben elhelyezték a gyönyörű motort. - Gyere!

A zenész fejével biccentve invitálta bátyját a lakásba vezető lépcső felé. Kise előszedte hatalmas sporttáskáját. Lyn halványan elmosolyodva leemelte bátyja válláról a hátizsákot:

- Így a naggyal könnyebben boldogulsz. Ezt viszem én.

A bejárati ajtó mögött egy kis előszobában lábbelit lehetett váltani, és egy tolóajtós szekrénybe akaszthatták a kabátokat. Miután papucsot húztak, felmentek a lakótérbe. Kisuke megállt a fenti hallban és körbenézett.

Innen - az utca felé eső oldalon - a konyhára és a nappalira, a másik oldalon a fürdőszoba és toalett ajtajára, valamint a hálószobára is rálátott.

- Tényleg nem rossz – bólintott elismerően. - Az elit kollégium elbújhat mellette. Tudom, mert az egyik barátom ott lakik. De nekem jobb, hogy Londonból kijárok az egyetemre vonattal.

- Most éppen mit tanulsz?

- Menedzser leszek.

- Nani?!

- Hai, ráadásul a szórakoztatóiparban. A Tōdai utolsó éve alatt szerződtem a S****val, így Oxfordban ösztöndíjat is kapok. Gomen, nem szóltam még neked róla.

- Mert mostanában alig találkoztunk és beszéltünk - válaszolt a fiatalabb.

- Melletted kellett volna lennem akkor is... - rázta meg fejét keserűen Kise.- Legalább megruháztam volna alaposan azt a yarot a sinai-ommal.

- Bajba kerültél volna, ha összeakaszkodsz vele – simította el Lyn a bátyja tincseit az arca elől. - Most nem lehetnél itt velem.

- Ez igaz.

- Berakhatod a holmidat az enyém mellé – mutatta Lyn a hálószobai beépített szekrényt. - De először reggeli. Utána nekem mennem kell. Velem jössz?

- Ha nem zavarlak – mosolyogtak rá a mogyoróbarna szemek.

- Egyedül leszek, tanulnom kell a szólamomat.

- Igaz, anya említette, hogy rövid időd van rá, mert koncertetek lesz.

- Egy hét múlva.

- Megnézhetlek?

- Nem kell menned az egyetemre?

- Tegnap tényleg annyit mondtam, hogy pár napig érek rá. De csak a jövő hét közepétől lesznek újra óráim.

- Akkor maradj nyugodtan. És eljöhetsz megnézni, de...

- Tudom, feltétel, hogy ne anyáskodjak... - vigyorgott az idősebb.

- Hai! - bólintott Lyn. - És most: reggeli!

Finoman a konyha felé kezdte tolni bátyját, aki meglepődve állt meg az ajtóban.

- Már kész?

- Kávé is van – jegyezte meg lakonikusan.

- Egy angyal vagy! A világ legjobb kávéját te főzöd. Ittadakimasu! – ült neki Kise lelkesen a reggelijének. - Még anya sem tud ilyet.

- Én, mint angyal... - nevetett fel röviden Lyn. - És a barátnőd?

- Sylvia egy egyszerű szendvicset sem tud készíteni, nem hogy kávét... Kettőnk közt maradjon: nem is ezért a barátnőm.

- Ó, tehát a mostanit Sylviának hívják. Tudja, hogy vissza fogsz menni Japánba?

- Nem igazán érdekli. Majd talál magának mást.

- Akkor nem komoly.

- Valószínű, hogy már most - mellettem - van neki más. Mire visszamegyek, dobni fog. Ezért is jó, hogy nálad tudok maradni egy darabig. Legalább a büszkeségem romjait így meg tudom menteni.

- Nem értelek. Te vagy a családban az etalon. Kiváló eredményeket produkálsz a tanulásban, sportban.

- De az érzelmi életem terén csődtömeg vagyok. Elérhetetlen álmokat kergetek, miközben a realitás... De nem közöltem még eddig soha egyik barátnőmmel sem azt az apróságot, hogy az apánk követségi titkár, és azt sem, hogy régi japán nemesi családba születtem.

- Van még valami, ami miatt hozzám menekültél.

- Igaz. Jók a megérzéseid. Téged apánk nem kényszeríthet házasságra, mert nevelt gyermeke vagy, és anyánkkal többek közt erről is megállapodtak a házasságuk előtt. De engem igen, mert tovább kellene vinnem a vérvonalat.

- Házassági találkozó elől menekülsz?

- Valahogy úgy. Szerencsére arról már letett, hogy a munkámba beleszóljon. De gondolhatod, hogy odavolt, amikor megtudta, hogy a S*** fog a zenészei menedzserként alkalmazni. Nem méltó meló a nemes ház örököséhez...

- Az viszont rendes volt tőle, hogy a bajban segített nekem.

- Ez minimum elvárható volt tőle. Tényleg, a törések helye nem fáj már? - érintette meg gyengéden Kise Lyn állát. - Az a szemét! De legalább még hosszú évekig ülni fog.

- Az állkapcsom nem fáj. A bordatörés helye pedig akkor, ha túl sokat, túl erősen dobolok. - válaszolt a zenész. Bátyja utóbbi megjegyzéseire nem reagált.

- Mennyi az a sok? Csak, mert fellépésetek lesz.

- Öt-hat óra megállás nélkül. Szóval, a két órás koncert nem gáz.

Miközben beszélgettek, a bőséges reggeli is elfogyott előlük. Lyn megnézte az óráját.

- Még van egy óránk, míg David ideér. Szóltam neki, hogy érkezel, és hogy ott leszel, míg tanulom a szólamomat. Ma nem a céghez megyünk, hanem valami klubba, ott fogok gyakorolni. Ott lesz majd a koncert is, azt mondták.

- Előre tudtad, hogy ha lehet, mennék veled? - lepődött meg az idősebbik. Majd megkérdezte:

- Észrevetted, hogy most elég sokat beszélsz hozzám? Ennek örülök.

- Hai. De te ismersz, gyerekkorunktól együtt nőttünk fel. Másokkal egy ideje nem nagyon szoktam társalogni, csak a legszükségesebbet.

- Azóta, hogy Joe neked ugrott...

- Igen. Nagyon kevesen érdemlik ki a bizalmamat – bólintott elgondolkodva. - Túl barátságos voltam hozzá... mármint Joehoz. Félreértette, a visszautasítás után pedig bedühödött. Ivott, aztán ütött. Szerencsém volt, hogy épp akkor érkezett két másik bandatagunk a próbaterembe. Így még élek.

- Elég messze jöttél a rossz emlékektől?

- Majd kiderül. A közismert nevemet el kellett dobnom, a biztonságom érdekében. De ismeretlen zenészként – Elynor Gayként - először nevet kell szereznem, anélkül egy otthoni cég sem érdeklődne utánam. Japán tele van jobbnál jobb muzsikusokkal. Egy ismeretlen, aki ráadásul félvér is... nem fogadnának örömmel.

- Félvér? A műtétek óta nem is látszik, csak a szemeid más színűek. Te csak annyit várj, míg megkapom a diplomámat. Utána mehetünk együtt haza, Tokióba.

- Dear Aniki, ez még a jövő ködébe veszik... Egyelőre itt kaptam munkát, ennek akarok megfelelni.

Szómagyarázat:

Yo!: Hé!, Szia! /japán/

Nani?: Mi? /japán/

Hai: Igen /japán/

Gomen nasai, Gomen ne, Gomen: Bocsánat (első az udvarias, a többi rövidített változat) /japán/

Yaro: gazember, gazfickó (Baka Yaro – Hülye gazember – az egyik legnagyobb sértés, ha ezt mondják valakire Japánban)

Sinai: bambuszból készült kendó gyakorlófegyver, kardként használják. /japán/

Ittadakimasu: Elfogadom az ételt, Együnk -étkezés előtt (jó étvágyat helyett) használt kifejezés /japán/

Etalon: mérték, minta, szabvány, példakép

Dear: Kedves, drága /angol/

Aniki: idősebb fiútestvér, báty (saját) közvetlen megszólítása (más bátyjára az onii-san kifejezés használatos) /japán/