Négyen ültünk a szobámban. A csapat, amire most mindennél nagyobb feladat hárult, és csak bízni mertem benne, hogy kellően össze tudunk fogni ehhez a korábbi ellentétek tisztázása után. Hannával megbékéltünk, de azt nem sejthettem, mi zajlik közte és Luka között, pláne, hogyan viszonyulnak Heinéhez. Azonban nem úgy tűnt, mintha most bárki ezzel foglalkozna. Sokkal jobban tűzbe hozta őket az a tény, hogy az egész eddigi felfordulás mögött Rooney állhat.

- Igazából ez sok mindent megmagyaráz – ismerte el Hanna. – Amióta megérkezett, sorra történnek a furcsa dolgok. Már az is érdekes, hogyan kapott munkát a kávézóban.

- Nem hinném, hogy azt ő tette volna – ellenkeztem, és észrevettem, hogy kerüli a többes számot. Jeffrey-t egyelőre nem akarta egy kalap alá venni a nővérével. – Az túl...

- Az is csak azt jelenti, hogy jobb lesz óvatosan bánni ezzel a lánnyal – fejezte be helyettem Heine. – Felmerülhet, hogy komolyabb húzások is a rovásán vannak.

- Talán szólni kellene a rendőrségnek? – vetette fel Hanna, de erre Luka kontrázott.

- Aztán majd azt mondjuk nekik, hogy volt egy megérzésünk? Hogy embereket manipulál az elcseszett átkával, amit különben egy pár száz éve elszenesedett boszorkány küldött rá? Vagy lehet, ennél valószínűbbnek veszik, hogy mi akarjuk megúszni a gyanúsítást. Az a zsaru legutóbb nem találta meg a tábort, viszont most már biztos lehet benne, hogy van ott valami. Legkevesebb a nyakunkba verik, hogy droggal foglalkozunk, rosszabb verzió esetén gyilkossággal fognak megvádolni. Ki tudja, mire képes az a szuka meg az öccse?

- Akkor mit javasolsz? Várjuk meg, amíg sikerül neki, akármit talált is ki? – érdeklődött Hanna.

- Szerintem kapjuk el a kölyköt.

- Miután így számba vetted a leendő bűnlajstromunkat, emberrablást is akarsz? – firtattam hűvösen Lukától.

- Szerintem is csináljuk – értett egyet azonban Heine is, mire döbbenten néztem rá. Hanna azt várta, hogy a pártjára álljak, hiszen szerette volna, ha Jeffrey ennek az egésznek nem lesz a részese. Ugyanakkor azt elfelejtette, hogy az a fiú Rooney öccse.

- Mégis hogyan akarnátok, ha megtesszük? – kérdeztem. A húgom láthatóan tiltakozni szeretett volna, de Luka alig észrevehetően megérintette a kezét. Nem nekünk szánt, bensőséges gesztus volt ez, mégis láttam, és valahogy furcsán éreztem magam emiatt.

- Ha Rooney is tudja, kik vagyunk, különösen azt, hogy rájöttünk ki ő, le fog lépni. Én ezt tenném a helyében – magyarázta Heine.

- Nem, szerintem élvezi – ellenkeztem. – Végre van valaki, akiről azt gondolja, megérti, vagy méltó ellenfele.

- Jó, ma már úgysem tudnánk kicsalni a kölyköt feltűnés nélkül – mondta Luka.

- Mit értesz „feltűnés nélkül”alatt? – A srác nem válaszolt, csak Hannára nézett.

- Nem – mondtam a húgommal egyszerre.

- Simán megüzened neki, hogy találkozzatok, ahol aztán mi várjuk. Ott sem kell lenned.

- Ez beválhat – fűzte hozzá Heine. – Utána elvihetjük a táborba, a kutya se fogja ott keresni, amíg kikérdezzük, és Mary sem keveredik ebbe bele.

- Nem tetszik ez nekem – morogtam. – Mit akartok vele aztán?

A két fiú sokatmondón egymásra nézett, de nekem sem volt jobb ötletem, mivel deríthetnénk ki az igazat, és arra sem, mivel csalogathatnánk elő Rooney-t. Ha ez kell mindannyiunk biztonságáért, hát legyen. Látták rajtam, hogy végül elfogadtam az ötletet, de a legfontosabb szereplő nem én voltam.

- Hanna? – szólt Heine. – Benne vagy?

- Ha Jeffrey benne van, akkor eleget tudhat ahhoz, hogy segíthessünk rajta – léptem Hanna mellé. – Ezzel lehet, inkább megmentjük, semmint bántjuk.

Hanna tűnődött, de legbelül tudta az igazságot, így némán ő is beleegyezett.

¤

Másnap reggel Heine vitt be a boltba, miután Mary elment. Nehezemre esett úgy Rooney közelébe menni, hogy tudni véltem róla az igazságot. A kávézóba nem kellett bemennem, de amint az üzlet előtt kiszálltam a kocsiból, szinte magamon éreztem a tekintetét.

- Ne feledd, csak semmi konfliktus – emlékeztetett Heine, mikor búcsúzásként magához ölelt és megcsókolt. Felesleges volt mondania.

Mary a legújabb teakeverékét sorakoztatta fel nekem a pénztár mellett, hogy a polcokon minél előbb elrendezzem. Csendesnek és kisimultnak látszott, mióta Patrickkel hazajöttek. Szerettem volna elmondani neki mindent, ami történt, de túl hosszú lett volna elmagyarázni annál többet, mint amennyit eddig is elmondtunk neki, és a jól megérdemelt boldogságát sem akartam beárnyékolni. Ő pedig talán hasonló okok miatt nem kérdezett.

- Este elmennénk a fiúkkal – említettem meg később, hogy minél ártalmatlanabbnak tűnjön ez a kifogás. Mary meglepve pillantott rám.

- Hova?

- A táborban rendeznek egy búcsú bulit vagy mit. Semmi komoly.

- Azért vigyázz Hannára! – kérte határozottan. Fájt, hogy hazudok, de ebbe nem keverhettem bele. Ha bármi rosszul sül el, jobb nem tudnia az egészről. Egész nap hétköznapi dolgokról beszélgettünk, hétköznapi emberekkel, akik nem sejtenek az égvilágon semmit. Egyetlen pillanatig úgy érezhettem, minden rendben, és elfelejthettem azt a gonosz, megtört lelket, aki az utca túlsó felén mérgezett egy lányt, aki választhatott volna más utat is.

Este kezdtem el igazán aggódni, amint bezártuk a boltot. Rooney is végzett, valószínűleg Jeffrey is. Reméltem, hogy a fiúknak igaza lesz, és nem hiába kockáztatunk ekkorát. Otthon már vártak, miközben sugárzott belőlük is a feszültség. Amíg aztán Mary nekiállt főzni, Hanna észrevétlen bepakolt a srácok terepjárójába.

- A többiek mit fognak szólni, ha megjelenünk egy tússzal? – vetettem fel Heinének.

- Már nincs ott senki. Leléptek, mielőtt az a zsaru még egyszer visszamegy. Miénk az egész hely.

- Senki nem fogja hallani a sikolyait – gúnyolódott Luka a tévét bambulva, mire leintettem.

- Jobb lesz, ha ezzel nem viccelsz. Hanna már így is kész van.

- Minden rendben lesz, oké? – fordított maga felé Heine, és szorosan magához ölelt.

- Srácok, ezt érdemes lenne nézni! – szólt Luka egyszerre idegesen, mire a képernyőre pillantva Rooney és Jeffrey Willard fotója nézett ránk vissza a híradóból. Kicsit fiatalabb arccal, más frizurával,de ők voltak.

- Mi a fene? – suttogtam. Luka felhangosította, és hallhattuk, amint a két szökevény szülei nyilatkoznak megtörten, visszavárva a gyerekeiket. Egész eddig nem sejtették, merre vannak, de most bíznak benne, hogy jelet adnak magukról. Rooney sokkal elszántabb, mint sejtettük, ha erre a lehetetlen szökésre az öccsét is rávette.

- Nem kellene szólni a zsaruknak? – vetette fel mögöttünk Hanna szorongva.

- Szerintem már tudják. Meg kell előznünk őket – vélekedett Luka.

- Ha előbb kapják el őket, mint mi, az átok nem fog megtörni, és nekik végük – feleltem én is. – Nincs sok időnk.

Heine már indult is, és mire a nagynénénk észrevehette volna, már rég ott sem voltunk.

- Írd neki, hogy a könyvtárnál találkozzatok – javasolta Luka Hannának a kocsiban, miközben az sms-t fogalmazta.

- Biztosan jó ott? – firtattam. – Nincs kamera vagy ilyesmi?

- Nem, két napja tönkrement, amikor az épületben kivágta valami a biztosítékot. Tőlünk kérdezték, meg tudjuk-e szerelni, vagy ha nem, akkor mondjuk valakit. Mi nemet mondtunk, de a szakik is csak holnap tudnak jönni – állította Heine. Hanna így elküldte az üzenetet, és bíztunk benne, Jeffrey még nem hagyta el a várost a pszichós nővérével.

A könyvtár körül raktuk ki, és miután a kocsit egy kényelmesen megközelíthető, de rejtett utcában leparkoltuk, a fiúkkal Hanna közelébe húzódtunk. Hosszú óráknak tűnő percekig várakoztunk, és habár valószínűleg mind arra gondoltunk, nem jön be a terv, senki nem akarta elsőnek kimondani. Hanna fázósan húzta össze magán vékony kabátját, és egyre idegesebbnek látszott. Eleve nem szerette ezt az ötletet, és szerintem ő volt az egyetlen közülünk, aki igazán csalódott lett, mikor Jeffrey mégis felbukkant. Nem hallhattuk, mivel győzi meg, hogy felénk vegyék az irányt, azonban Luka és Heine résen volt. Nyugodtan léptek el mellőlem, majd a páros nyomába szegődve, hamar közrefogták a mit sem sejtő srácot. Ekkor indultam a kocsi felé, és mire a tiltakozáshoz is meglepett Jeffrey-t a hátsó ülésen maguk közé ültették, már beindítottam a motort.

- Mit akartok tőlem? – kérdezte a srác visszafogottan, és a hangja alapján valamiért a legkevésbé sem tűnt meglepettnek.

- Időben meg fogod tudni – közölte Heine szűkszavúan. Hanna mellettem az anyósülésen bűntudatosan húzódott össze, amilyen kicsire csak bírt. Ennek ellenére a visszapillantóban láttam Jeffrey fájdalmas arckifejezését, ahogyan lopva a húgomra nézett.

A hangulat rövidesen izgatottá vált, ahogy a tábor felé hajtottunk. Luka néha eligazított, merre forduljak az úton, mégsem mehettünk végig autóval. Ugyanakkor Jeffrey nem próbálkozott akkor sem szökéssel, mikor elemlámpával a kezünkben, a kiálló gyökerekben botladozva tettük meg az utolsó fél kilométert. Talán belátta, hogy nincs értelme elfutni, vagy épp ellenkezőleg, ő is akart tőlünk valamit.

A tábor valóban kiürült. Elárvult és sötét kunyhók várakoztak a kietlen éjszakában, miután egykori lakóik méltatlanul feledésre ítélték őket. Eszembe jutott Micah, mikor az ő háza mellett sétáltunk el, és bár szerettem volna megkérdezni, mi lett vele, a helyzet nem igazán kedvezett. Sosem keresett minket Elise nélkül, de vélhetően én is így tettem volna a helyében.

Luka és Heine egy félreeső kisházba vezetett, ahol Jeffrey-t leültették egy a sarokból előhúzott, poros székre. Luka kilátásba helyezte a megkötözését is, de végül nem került rá sor, ugyanis Jeffrey nyilvánvalóan nem tervezett elszökni. A fa fűszeres illata betöltötte a levegőt, miközben utoljára végiggondoltam, mibe is keveredünk ezzel. Rooney nem fog jót állni magáért, ha rájön.

- Ha lelépek, a rendőrök fognak megtalálni – szólalt meg Jeffrey, miután Heine kiment az odakint várakozó Hannára figyelni. – Tulajdonképpen ti lesztek bajban, ha hamarabb rám bukkannak – mondta enyhe gúnnyal a hangjában. Igaza volt, elvégre a híradóban is szerepeltek, és nem fog jó fényt vetni ránk, amennyiben ebben a helyzetben vele együtt kerülünk elő. De mit számított ez már?

- Mi van Rooney-val? – kérdeztem.

- Felkészült a szökésre. Nem hiszem, hogy rám vár. Azóta biztosan lelépett a zsaruk elől – vont vállat.

- Mégis mióta csináljátok ezt?

- Hosszú hetek, hónapok... Sejtettem, hogy idővel lebukunk, főleg, mivel a nővérem túl sokat akart egyszerre kézben tartani. Ne érts félre, fogalmam sincs, mit tervez pontosan. Az ő fejébe senki nem láthat be.

- Mi a pokolért vagy ilyen készséges hirtelen? – lépett előre Luka.

- Hazudott nekem – felelte a fiú halkan, és éreztem a fájdalmát. Minden szava a nővére iránt érzett keserűségből fakadt. Ilyet senkinek nem lenne szabad a testvérével tennie. – Lövésem sincs, mit gondolnak a szüleink. Szerettem volna hazamenni, de Rooney elhitette velem, hogy nem is keresnek. – Egyszerre megértettem Jeffrey-t: a nővére elérte, hogy rajta kívül senkije se legyen, de Rooney ezzel együtt el is árulta.

- Elég a dumából! – fakadt ki Luka.

- Mégis mi a francot vársz tőlem? – kiabált váratlanul vissza Jeffrey. – Nem tudom, miért gyűlölsz kezdettől fogva, mikor Hanna mindig is téged választott! Rooney őrült tervéről meg fogalmam sincs... Valószínűleg rég eltűnt, és hidd el, esélyetek sincs megtalálni, ha ő nem akarja.

Jobbnak láttam, ha közéjük állok, és szerencsére Heine is megjelent a vitára. Egyetlen pillantás elég volt, hogy Luka duzzogva ugyan, de kimenjen, mielőtt még nagyobb balhét robbant ki. 

- Segítened kell megtalálni! – kértem. – Van megoldás arra, amivel Emilia kínoz titeket.

- Honnan tudsz te erről?

- Hosszú történet, és nincs rá időnk. Mi volt Rooney terve? – Eleinte gyanakodva nézett ránk, de nem maradt más választása, minthogy színt valljon.

- Emilia bíráinak leszármazottait kereste. Az egész városban káoszt akart, hogy egymás ellen forduljanak az emberek.

- Ha keresik, erre már nem sok esélye lesz – állapította meg Heine.

- Ne becsüld alá! – figyelmeztette Jeffrey. – Kellek neki, mióta én is... – kezdte, aztán elhallgatott.

- Mióta mit?

- Olvas a fejekben, és manipulálja az embereket! – fakadt ki. – Én is képes lettem erre, de közel sem megy annyira, mint neki. Én totál nem akartam ezt, oké?

- Senki nem vádol érte – nyugtattam.

- Engem is bezárnak majd? Azokért, amiket tettünk? – A srác zavartnak tűnt, egyszerre volt dühös és kétségbeesett. Nem tudtam felelni a kérdésére, hiszen sejtelmem sem lehetett arról, mit műveltek.   

- Mennyire jó a nővéred? – terelte vissza a szót Heine.

- Annyira, hogy rólatok is tud. Tisztában van vele, miféle átok vert titeket, meg a farkasokról is. Nem fog nyugodni, amíg bosszút nem áll rajtad – nézett rám. – Hasonlónak tart magához, és ez zavarja.

- Pompás – morogta Heine.

- A mi átkunk megtört, és a tiétekre is van megoldás. Emilia felhasznál benneteket, mert nem az ő leszármazottai vagytok. Neki sosem volt utódja.

- Mi van? Az iratok szerint...

- Az átok fő célpontjai ti vagytok. Azért emlékeztetett az álmaitokban a halálára, mert leginkább titeket vádol, Elizabeth gyermekeit. Meg kell találnunk Emilia sírját, hogy véget vessünk ennek!

Jeffrey gondolkodóba esett, miután lassan összeállt benne a kép. Talán nem arra számított, hogy valójában segíteni akarunk, vagy arra, hogy tudjuk, mi történik velük.

- Fogalmam sincs, hol van – jelentette ki végül. – Elizabeth sírját láttam, de Emiliáét soha. Őt elégették, mi maradt volna belőle? – nézett ránk értetlenül. Szeme kissé kivörösödött, azonban nem akart sírni. A kölyök túlzottan is gyámoltalannak látszott, semhogy képesek lettünk volna ártani neki.

- Akkor semmit sem tehetünk – állapította meg Heine keserűen. – Főleg, ha nem is maradt mit elkaparni. Bár testvérek voltak, nem?

- Az mit jelentene ebben a helyzetben? – vetettem fel. – Emiliát kell megtalálnunk...

- És ha együtt temették el őket? Egy család voltak, és Elizebeth kapott sírt, hiába volt boszorkány ő is. Persze ez csak ötlet.

Így is több volt, mint ami eddig eszünkbe jutott.

- Meg tudod mutatni, hogy hol van az a sír? – fordultam Jeffrey-hez, aki válaszként bólintott. Gyorsnak kellett lennünk. A rendőrök eláraszthatták az egész környéket, és az emberrablás mellett a hullagyalázás igazán mélypont lett volna a vádlistán. Amíg Heine Lukával tárgyalt a továbbiakról, észrevettem, hogy Hanna Jeffrey-vel próbál beszélni. A húgom nem lehetett kellemes helyzetben, főleg, miután ráébredtem, Lukával sem közömbösek egymás iránt. Vajon mióta tartott ez a háttérben?

Indulás előtt még tettem egy kört a táborban, amíg tisztázzák a dolgaikat, és félúton arra lettem figyelmes, hogy nem vagyok egyedül. Heine hangtalanul szegődött a nyomomba, csupán a jelenlétét éreztem meg. A növekvő hold ezüstös fénye még sápadtabbá tette arcát, kiemelve döbbenetes hajszínét. Elém állt, miközben szemét figyeltem, és meglepett, mennyire különös hatással van rám most is. Éppen úgy kezdett hevesebben verni a szívem, mikor megérintette bőröm, mint a legelején. Olyan rég érezhettem közel magamhoz, annyi mindent elcsesztünk. Mindent ostoba álmok és boszorkányok töltöttek meg az életünkben. 

Lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam, amit kezdetben lassan és gyengéden viszonzott, de mikor az ajkába haraptam finoman, már nem uralkodott magán tovább. Egy karjával átölelve felemelt, miközben a másikkal az egyik kunyhó falának támasztott.  Levegő zihálva futott ki a tüdőmből, amikor csókjaival a nyakamra és a vállamra tért át. Lábam a csípője köré fontam, és nem érdekelt sem Rooney, sem a rendőrök, sem az, hogy ha valaki utánunk jön, megláthat.

- Ne tedd ezt velem! – kérte nyögve, amint kezem a pólója alá siklott. Tudtam, igaza van, de túlságosan is tetszett, hogy bármit megenged és megtehetek vele még ebben a helyzetben is. – A tisztelet nyoma sem marad Lukában, ha így talál minket – nevetett halkan, aztán egyszerre elkomorult, és elengedett. Észrevett valamit az erdő sötétjében, majd mire észbe kaptam volna, már rohanva húzott maga után a többiek felé. Akármi is lehetett az, Luka hozzá hasonlóan idegesnek tűnt. Egy ásót szorongatott, egy másikat Jeffrey kezébe nyomott.

- Mi történt? – sürgettem a választ, miután az én kezembe is adtak egy hátizsákot.

- Talán még eljutunk a kocsihoz, mielőtt a zsaruk ideérnek – felelte Heine. – Távol vannak, de ha a nyomozó korábban erre járt, elérnek idáig. Ne várjuk meg! – javasolta, majd az övébe kulcsolta a kezem, és esélyt sem adott, hogy bárki vitatkozni próbáljon.

- Honnan veszed, hogy nem az úton jöttek? – mérgelődött Jeffrey.

- A tábort nem jelölik a térképek, az út pedig elég messze van ahhoz, hogy egy idegen elsőre ne találja ki a legrövidebb útvonalat.

Jeffrey nem látszott meggyőzöttnek, és mindent egybevetve, bennem is maradtak kétségek. Heine szorosan fogott, nem lassíthattam, ráadásul érezhette, akárhányszor összerezzentem valami zajra. Szerencsénkre és meglepő módon, neki lett igaza, a zsaruk még nem jöttek rá, hol keresnek pontosan. Heine ült a volán mögé, én mellette szorongtam. Rooney és az öccse után reggelig a teljes környéket átfésülhetik. Ha pedig csak egyetlen járőr is leint minket a városig, biztosan lebukunk.

- Akkor mi a pontos feladat? – érdeklődött Jeffrey félősen.

- Ki kell ásnunk Elizabeth sírját, hátha ott találjuk Emiliát is – közöltem hűvösen. – Utána a véredet rálocsoljuk, és megtörjük az átkot.

- Szerintem ez így elég nyersen hangzott – közölte Heine fél szemmel rám pillantva. Hátra nézve Jeff tényleg rosszul festett a kijelentésem után. Sóhajtva javítottam ki magam.

- Nem fogunk lemészárolni. Pár csepp is elég lesz.

- Meg aztán a machete sincs bepakolva – tette hozzá Luka elégedetten vigyorogva. Hanna csak a fejét ingatta.

- Rooney-val mi lesz?

Őt végül is jobbnak láttuk, ha nem vonjuk be, és amint erre a megállapodásra jutottunk, megszólalt egy telefon. Jeffrey meg sem próbálta felvenni, egyből az én kezembe adta. Rooney teljesen elvesztette a hatalmát felette, ugyanakkor a nővére ezt még nem tudhatta. Ha sikerrel járunk, talán észhez tér.

- Felesleges aggódnod, velünk van – mondtam köszönés helyett.

- Végre beszélhetünk őszintén, nem igaz?

- Nem vagyok biztos benne, hogy tudod, mit jelent a szó.

- Mit akarsz? Hol van az öcsém?- Hangja dühösen és mindenre elszántan csengett. Fogalma sem volt, mekkora pácban vannak. Ha elkapják őket, lehet, sosem lesz esély helyrehozni a dolgokat, mert hogy őt bezárják valahova, az szent.

- Biztonságban tőled.

- Miért kellene tőlem megvédeni?

- Rooney, ez az egész nem arról szól, amiről hiszed. Emilia átvert téged. Tudom, hogy láttad, amit én, és szerintem mélyen legbelül te is tisztában vagy vele, mi az igazság... Nem kellett volna idáig fajulnia a dolgoknak!

- Hol van az öcsém? – toporzékolt. Lehetőséget sem adott a magyarázatra. – Nem érdekel, mit hordasz össze! Jeff-et akarom visszakapni, és utána lelépünk. Ez szeretted volna hallani?

- Nem, nem érted! Hiába mennétek el innen. Veszélyben vagytok, de együtt megoldhatjuk...

Letette, mielőtt befejezhettem volna. Mindenki őt keresi, gondoltam, nem bujkálhat a végtelenségig.

- Azért meg fogja próbálni.. – súgta valami legbelül.

Rooney nem az a típus volt, aki egyszerűen feladja.

Mi viszont már nem tehettük meg.