A nő a fekete, hosszú hajú férfi elegáns, könnyed mozgását figyelte, ahogy az a testvére körül sürgölődött.

- Abszolút nem hasonlítanak egymásra, bár mindkettő igen vonzó – suttogta maga elé, míg Einot sminkelte. A banda vezetője válaszolt, bár Jana azt hitte, nem hallotta:

- Mostohatestvérek. A szüleik előző házasságaiból születtek, de kisgyermek koruktól együtt nevelkedtek – magyarázta fojtott hangon a sminkmesternek.

- Értem – bólintott az, miközben villámgyorsan eszközöket váltott munkájához. Hangosabban folytatta:

- A sebhelyed már nem látszik. Kérlek, hunyd le a szemedet, az következik.

Az öltözőben ezután mindenkit elfoglalt a készülődés.

Lyn megadóan tűrte Kise gondoskodását. Bátyja készítette el frizuráját és sminkjét a bemutatkozó koncertre, mint ahogy előzőleg megtervezte a fellépőruháját is.

A dobos már a fellépő szerelésében ült a tükör előtt, nyaka köré és ruhájára nagy védőlepel borult. Vörös, féloldalasan vágott frizurájának jobb oldalába – a hosszabbra hagyott hajvégek közé - Kise ügyesen, fonással illesztett be egy fekete, hosszú pót-tincset, majd a többi vörös tincset tüskéssé varázsolta. A kissé nőies, gésákra emlékeztető arcfestés után Lyn bal arcfelére egy szabálytalanul takaró fekete, szegecses álarcot illesztett, amiből a szegecsek a rövidebbre nyírt hajtüskék közé nyúltak, messziről azt a hatást keltve, hogy azon az oldalon is van néhány fekete hajtincse.

Amikor készen lett, Kise figyelmesen megnézte művét, és elégedetten bólintott:

- Sugoi! - majd egészen halkan beszélt tovább Lynhez:

- Vigyázz koncert közben, hogy véletlenül bele ne kapj a szegecsekbe. Azok a ningenek nem fognak felismerni, még közelről sem lehetne... Az arcod és orrod formája változott a műtéttől, a szemeidet és az ajkadat pedig a smink teszi felismerhetetlenné. Ez az általam megálmodott, ördögien új kinézeted.

Amikor Lyn leszedte a leplet, felállt. Ujjatlan, fekete, bőr-hatású felsője szorosan simult felsőtestére. A felsőt fém húzózárak és széles sávban fekete, szögletes szegecsek díszítették. Szűk farmernadrágja szára eltűnt egy extrém magas szárú, kényelmes fűzős csizmában. A széke támlájáról felvett egy eddig ott heverő ruhadarabot - egy hosszú, fekete köpenyt, vörös béléssel, vállain merev bőr betéttel, amikből fekete tüskék álltak ki a karjai fölé. A nyakán összeillesztette a köpeny fekete bőrrel bevont tépőzárát. A tépőzár alsó széléből acél láncok csüngtek a köpenyre elöl és hátul is. A tükörben megszemlélte magát, kipróbálta, mennyire kényelmesen tud mozogni, majd megfordult.

Az öltözőben tartózkodó bandatagok, a sminkes lány és David is megdöbbent, ahogy meglátták.

- Te ki vagy, és hová tetted a dobosunkat? - találta meg a szavakat leghamarabb Leo.

- Lyn vagyok – mormogta a dobos. – Nem ismersz meg?

- Ijesztő, hogy mennyire át tudsz alakulni.

- Ez Kise specialitása.

- Nem azt mondtad, hogy menedzser leszel? - érdeklődött Eino az idősebb testvér felé fordulva.

- Hai, de középiskola után még végeztem egy stylist tanfolyamot is.

- Egyetem mellett?

- Iie, előtte. Az egyetemi felkészítő mellett – túrt a hajába a japán, miközben zavartan vigyorgott.

A finn zenészek bólogattak. Már legalább az igen és nem szavakat megértették, amiket a két testvér néha japánul mondott, keverve az angollal.

- Nem lehetett könnyű – jegyezte meg elgondolkodva az óriás, szőke menedzser –, de mesterfokon elsajátítottad.

- Mellette még edzésre is járt – kottyantotta ki Lyn.

- He?!

- Kendózik. Egyetemi bajnok.

- És te? - kíváncsiskodott Leo.

- Én is kendózok, de nem olyan szinten, mint ő – motyogta elkomorodva. Majd súgva, hogy csak bátyja hallhassa, hozzátette:

- Még sem voltam felkészülve egy Joe-féle támadásra...

- Ma igen beszédes vagy – nézett rá Kise, és vigasztalóan odasúgta:

- Egy ilyen váratlan támadásra nem is lehettél felkészülve.

- Ja – hagyta rá a fiatalabb, majd ütőkészlete után nyúlt, és megpróbált minél gyorsabban lelépni a Demonheart-tagok kérdezősködése elől.

A Koivu Klub nagyterme lassacskán kezdett telni, ahogy közeledett a meghirdetett koncert. A Demonheart nem jelentette be a rajongóknak a tagcserét, csak egy szűk réteg tudott róla, de azok sem ismerték az okát. Ők kíváncsian várták az új dobos bemutatkozását. Egymás közt elejtett szavaikat mások is meghallották, és elkezdődött a teremben a találgatás.

Feszültség terjengett a levegőben.

A klub tulajdonosa a koncert miatt kivételesen hamarabb érkezett a szokásosnál, és pár ismerőse őt rohamozta meg a kérdéseivel.

- Csak annyit tudok, hogy van egy új dobosuk – próbált hárítani - és ő sokkal jobb Kirrinél.

Az egyik „zaklató” félrevonult a telefonjával.

- Helló, híreim vannak! A Koivu bárjába jöttünk volna Jirkyvel egy kis vodkázásra, de azt kihagyjuk. Az itt zenélő Demonheartnek új dobosa van, ma fog debütálni egy koncerten. A pletykák alapján érdekes lehet. Megnézzük.

- Rendben, kövesd figyelemmel. Hátha tényleg valami ütőset találtál. Jó szokott lenni a szimatod. A következő számba úgy is hiányzik még egy-másfél oldalnyi anyag. Tehát Jirky veled van?

- Igen, már bement helyet foglalni.

- Remek. Mondd neki, hogy fotózzon. Amennyit csak tud.

- Oké. Megkeresem a menedzsert, engedélyért.

- Keresd, de úgy is engedni fogják. Bár Helsinkiben már elég ismert a banda, de jól jön nekik a reklám az ország legjelentősebb zenei magazinjában. Velős, de nívós cikket írj! Hétfőre várom a postafiókomba az anyagot!

A fürge, rutinos újságíró munka-üzemmódba váltott, és hamarosan megtalálta Davidet. A menedzser megadta az engedélyt, ahogy a főszerkesztő megjósolta.

- Jirky! - érkezett ezután lendületesen munkatársa mellé. – Meló van.

- Viszlát, vodkázás... Csak egy gépem van kéznél. De szerencsére az épp a legjobb. Hová megyünk? Mi a feladat?

- Maradunk. A Demonheartben hirtelen tagcsere volt. Megpróbálom kideríteni, ki az új dobos. Cikket kell írnom a koncertről. Neked pedig fényképezni, minél többet.

- Engedély?

- Van.

- Mintha éreztem volna, úgy választottam asztalt. Ez tökéletes hely a megfigyelésre. A fotók egy részét is el tudom innen lőni, a többihez meg nem kell túl sokat mozognom a tömegben. Szóval, rendben lesz.

- Srácok, elkészültetek? - állt eléjük David.

- Igen – nézett végig Eino a csapaton.

Bár néha folk-rock bandaként emlegették őket, ők inkább a keményebb vonalhoz tartoztak. Ezt kinézetükkel is hangsúlyozták. Nem hagyományos, vidékies, hanem metál stílusú öltözékük volt. Kicsit a régi északi harcosokra hasonlítottak. Lyn ördögi kinézete éppen közéjük illett. Bár a többiek Einon és a doboson kívül álarcot nem viseltek, csak más-másféle, fehér alapon fekete-vörös sminket, mégis, azok kissé álarcokként hatottak. Väinö koncerteken mindig egyszínű fekete kalózkendővel szorította le haját, neki ez volt a védjegye. Leo az ujjatlan fekete pólója mellé egész alkarját fedő széles, tompa acél szegecses bőr csuklóvédőt húzott fel. Mika bőrmellényén fémláncok csüngtek, Eino egy bővülő, hosszabb, nyitott bőrkabátban, fekete pólóban, farmerban és derekán széles, szegecses övvel lépett fel. Lynen kívül még az ő arcát takarta félig egy fekete fantom-álarc. A haját hátrafogta, tarkóján fekete szalaggal kötötte meg.

- Itt van Antti Pryry és Jirky Nieminen a Music-tól. Engedélyt kértek fotózásra. Valószínűleg pár mondatos interjút is akarnak a végén - közölte velük a menedzser.

- Mi?! - döbbent meg a négy finn zenész.

Eino az értetlenül álló testvéreknek magyarázott:

- Ők két élő legenda. Antti újságíró, Jirky fotós. A legnagyobb finn zenei magazinnak dolgoznak. Óriási dolog és meglepő, hogy velünk foglalkoznak, hiszen állandóan a nagymenő zenekarokkal dolgoznak.

- Értem – nézett tanácstalanul Lyn Kisére, aki észrevétlenül megszorította testvére karját, és odasúgta:

- Ne pánikolj, senki nem ismer meg. Még úgy sem, hogy ők már három éve egyszer fotóztak és interjút is készítettek veled. Maradj szűkszavú és titokzatos, mint eddig!

- Wakatta!

- Akkor mindent bele! - paskolta meg a fiatalabb hátát. - Daviddel kimegyünk a lefoglalt asztalunkhoz, a színpad elé.

A kezdés előtt fél órával már alig volt hely a nézőtéren az asztalok mellett. A klub törzsközönsége, az együttes rajongói mellett a bárból is átjöttek a kíváncsiskodók. A közönség hangos beszédét, a poharak csengését kissé elnyomta a teremben dübörgő gépzene.

A menedzser és Kise az előre lefoglalt asztalhoz ültek, ahol már várta őket a klub tulajdonosa és vezetője, valamint az együttes ügynökségének főnöke.

Kicsit később a klub technikusa is feltűnt, és kikapcsolta a számítógépet, ami eddig a zenét szolgáltatta. A teremre lassan félhomály borult, így a nézők várakozón elcsendesedtek.

- Azt nem is mondtam nekik, hogy a cég rögzíti az egész koncertet... - tűnődött fejét vakarva az óriás menedzser, miközben a karzatra pillantott, a kamerák felé.

- Lehet, hogy jobb így. Épp elég nekik azt tudni, hogy itt a két újságíró – válaszolt főnöke.

A karzat alatt kigyulladt két reflektor. Fényük a színpadra irányult, ahol mozgás támadt. A régi rajongók ujjongani kezdtek, ahogy a banda tagjai felbukkantak. Mindenki a saját helyére indult. Lyn határozottan haladt a dobszerelés felé. Fekete köpenye libegett mögötte.

Beült a dobok mögé, ránézett Einora, aki alig észrevehetően biccentett. A jelre Lyn elkezdte az első számukat. A rövid dobszóló után megszólalt a többi hangszer is. A dallamos, közepesen gyors folk-metál darab egy, a rajongóik által közismert szám volt, így a közönség egy része velük énekelte-üvöltötte-visította – kinek hogy sikerült. Amint vége lett, Eino köszöntötte a nézőket és bemutatta a bandatagokat, elsőként Lynt, aki ettől kezdve Kirri helyett zenélt velük. Lyn felállt, meghajolt, majd hosszú köpenyét kicsatolta nyakából és maga mögé hajította. Középmagas, karcsú de izmos alakján megpihent a reflektor fénye, aztán továbbsiklott. A lányok egy része nemtetszően visított, hogy Lyn kikerült a figyelem központjából, de a dobos már leült. Megkönnyebbülten sóhajtott egyet, és új, keményebb ütőpárt vett elő a készletéből, míg a bandafőnök a már ismert, régi tagokat mutatta be a közönségnek.

A Demonheart a közjáték után újra feldübörgött. Most Mika szintetizátordallama vezette fel a számot, utána belépett a dob, és gyors tempóra váltott. Hat ütős, kemény metál-szám következett. A szusszanásnyi szünetekben Eino, Leo és Väinö felváltva tartották szóval a közönséget, míg a banda többi tagja langyos teát vagy gyümölcslevet, vizet kortyolgatott. Kirri esete után a bandában - közös megegyezéssel - tilos volt az alkohol. Kivételt képezett, ha szórakozni mentek, de akkor is tartották magukat a mértékletességhez. Lyn szívószállal szürcsölte a folyadékot a palackból. Neki mindig a tea volt a megszokott folyadékpótló. Emiatt korábban néha heccelni is próbálták a régi munkatársai. A kedves, vicces kitérő válaszok egy ideig beváltak.

„Egy ideig... Ne ezen meditálj! A jelenre koncentrálj!” - intette meg magát gondolatban, miközben lerakta a palackot.

Színes fények villantak, és már folytatták is tovább a koncertet. Két őrült dobszólója hatalmas sikert aratott a nézőtéren.

A színpad előtt csak oldalt álltak aszalok, a többit hátrébb, egy megemelt padlószintű területen helyezték el, hogy aki állva akar tombolni, az megtehesse, de ne zavarja a hátsó asztaloknál ülőknek a kilátását.

A tombolda telve volt lányokkal, akik visítva ugráltak a banda minden megmozdulására.

Lyn második szólóját a koncert utolsó harmadába tették, és tíz perces volt. A dobos karjai nedvesen csillantak a reflektorfényben, de sminkje és frizurája még tartotta magát. Lihegett. Hozzá volt ugyan szokva a terheléshez, viszont a reflektorok alaposan felfűtötték a kis színpadot.

A koncert maga tizenhárom számból állt össze, erre jött még a két ráadás, amit a rajongók ugyan keveselltek, de a vezetőjük újra felsorolta a Demonheart tagjait, akik egyenként búcsúztak el a közönségtől és mentek le a színpad mögé.

A nézők alig akarták a bandát leengedni. Még a végleges elköszönésük után is ráadást követeltek. A klub főnöke igyekezett őket kissé lecsillapítani egy rögtönzött vetélkedővel, aminek a díját ő ajánlotta fel: a nyertes a következő klubrendezvényre négy személyre szóló VIP-jegyet kapott.

Kise már a színpadi lejárónál várta testvérét, a ráadás felénél hátrament, hogy segítsen. Lyn izzadtan, fáradtan lépdelt le a lépcsőkön. Bátyja azonnal a kezébe nyomott egy teás palackot, ráterített egy száraz, nagy frottírtörölközőt, úgy kísérte az öltözőbe.

- Nyomás zuhanyozni! A váltóruháid is itt vannak - nyomott egy kisebb táskát Lyn kezébe, majd betolta a zuhanyzóba, és kívülről rácsukta az ajtót. Mire a többiek a gratuláló ismerősök, haverok gyűrűjéből előkerültek, addigra Lyn már felfrissülve, átöltözve szárította a haját. Az idősebb testvér előszedett egy nagy adag szendvicset.

- Nektek is jut belőle – kínálta oda a banda tagjainak és a menedzsernek.

- Köszi, éppen arra gondoltam, hogy valamit ennünk kellene, de nem lesz időnk az újságírók előtt - mosolyodott el fáradtan Eino, majd odaszólt bandatársának, aki épp a zuhanyzó felé indult:

- Leo, igyekezz a fürdéssel, te szoktál a legtöbbet piszmogni! Pedig neked a legrövidebb a hajad.

Majd Lynhez fordulva folytatta:

- Azt hiszem, a rajongókat meggyőzte mind a külsőd, mind a tudásod, hogy érdemes volt dobost váltanunk. Köszönjük!

- Én köszönöm, hogy veletek dolgozhatok – morogta zavartan a vörös hajú japán.

- Remek munkát végeztetek! - lelkendezett menedzserük. - A főnök is elégedett. Ő beszélget most az újságírókkal, amíg szalonképesek nem lesztek. Újabb lépcsők az ismertté válás felé... A véletlen adta lehetőség - a riport - is az, ami most következik.

- Véletlen? - kapta fel a fejét Väinö, aki éppen egy méretes szendviccsel folytatott ádáz küzdelmet.

- Igen, Antti és Jirky épp a bárba indultak volna egy görbe estére, de aztán a koncertet választották. Ja, és még egy dolog: rögzítésre került az egész előadásotok. A cég két technikusa felvette. Azt mondták, hétfőre készen lesznek a vágással meg az utómunkákkal. Lesz egy szuper demó anyagotok – jegyezte meg rókavigyorral David.

Fél óra múltán a csapat minden tagja átöltözött és befejezte az evést.

- Tudjuk le hamar azt a riportot, és menjünk pihenni! - indítványozta Mika, amivel minden jelenlévő egyetértett.

- Aniki, szoríts nekem – súgta oda Lyn Kisének.

***

Szómagyarázat:

Sugoi!: lenyűgöző, csodálatos, ijesztő /japán/

Ningen: személy, lény /japán/

Iie: Nem /japán/

Wakatta!: Értem, értettem! /japán/