A hat tagúra gyarapodott csapat nemsokára továbbindult a hegy teteje felé. Útitársaiknak a gyermekek közben elmesélték, hogy édesapjukat, Arles de Knights-t két éve támadás érte otthonában. A nemes és katonái hősiesen harcoltak, de nem élték túl a dúlást. A Ház jelképét, féltett kincsüket és örökségüket, az Ezüst Hold Kardját a támadók elvitték. A gyermekek és édesanyjuk ekkor épp nem voltak otthon. Amikor hazaértek, a látottak és a történtek hatására az úrnő megbetegedett. Ezután ugyan még élt egy kis ideig, de néhány hónapja őt is eltemették...

A támadáskor megmenekült néhány hűséges ember az örökösök mellett maradt. Lydia elhatározta, hogy öccsével átmenetileg az északon élő előkelő rokonaikhoz költöznek, a birtok irányítását pedig megbízható intézőjükre hagyják. A rokonaik időközben üzenetükben tudatták, szívesen látják a gyermekeket és kíséretüket. Az úti készülődés közben beállított a Házba egy nő. Mint kiderült, boszorkány volt. Meg akarta akadályozni, hogy elinduljanak, olyan módon, hogy a tizenhét esztendős Lydiát megátkozza.

A csapat nemsokára elérte a hegytetőt. Céljuk, a Térkapu ott magasodott előttük. Az őrző papnak átadtak néhány pénzérmét, aki varázslatával lehetővé tette a teleportálást, miután az utazók felkészültek.

- Irány észak! Először Anath városába indulunk. Útba esik. Ott biztosan tudunk híreket szerezni – mondta társainak Arasus.

- Már alig várom, hogy ott legyünk. A féllábú Jack fogadója a kedvenc helyem. Mindig történik valami érdekes, és ismerősökbe is botolhatunk – tette hozzá Tenoro.

- Csak nehogy kellemetlenek legyenek azok az ismerősök! Most még a szokottnál is óvatosabbaknak kell lennünk. Valami készül, érzem. No és velünk tart két olyan személy, akiket védenünk kell, ha csetepatéra kerül a sor – válaszolta Elani.

- Indulhat az utazás! A Kaput megnyitottam – adta meg a jelet az őrző pap.

A toronyban voltak mindannyian: a négy kalandozó jó barát, a gyermekek és a segítőtársak: a sólyom és a lovag okos csataménje, valamint a másik három hátasló is. Különös érzés lett rajtuk úrrá. Sötét lett, szinte nem is látták egymást sem. Mindenki úgy érezte, elkapja egy hatalmas erő, és csak zuhan, megállíthatatlanul. Aztán hirtelen vége lett. Kivilágosodott, és a toronyban voltak ismét. A két testvér furcsa tekintettel méregette a többieket és egymást is.

A kalandorok azonban természetesen viselkedtek, mint ha nem történt volna semmi rendkívüli.

- Úgy veszem észre, Ti még nem utaztatok ilyen módon. Először nagyon furcsa, félelmetes érzés, de hamar meg lehet szokni. Még én is élénken emlékszem az első térutazásomra. – jegyezte meg Elani.

- Már meg is érkeztünk. Anath mellett vagyunk, az itteni toronyban.

- De hiszen ez teljesen olyan, mint ha még délen, a hegyek közötti toronyban lennénk! - csodálkozott Roberto.

- Ne tévesszen meg. Ha kilépsz, majd meglátod! - válaszolt újra a lány.

- Mire várunk? Indulunk már végre a városba? – türelmetlenkedett a dalnok.

- Lassíts a tempón. Nem rohanhatunk vaktában oda – szólalt meg Hawk, miközben elhagyták a torony belsejét.

- Már amúgy is lassan alkonyodik. Keressünk egy jó helyet, ahol éjszakázhatunk! Dalnok, Te ismered ezt a környéket a legjobban. A városon kívül hol a legmegfelelőbb hely, ahol pihenni lehet? – tette hozzá Elani.

- Ó! Van egy remek hely nem messze az erdőben. Sziklák között egy meleg forrás tör fel. Mellette egy kis tisztáson pihenhetünk.

- Már emlékszem! Én is jártam ott, tényleg kellemes pihenőhely – erősítette meg a pap.

- Menjünk! Alig várom, hogy aludhassak egy jót. A gyermekek is fáradtak – nézett rájuk a lány.

Arasus halk mormolásba kezdett. Mágikus érzékeit kiterjesztve vizsgálta meg a környéket. Nem észlelt rosszindulatot, élőlényt és szellemi erőt sem a közelben.

Amint odaértek a dalnok által mondott helyre, mindegyikük azt mondta, nem bánják, hogy még az éjjelt nem a fogadó falai között töltik. Különös, békét és nyugalmat sugárzó helyre értek. A lovag lemálházta ménjét. Az okos állat máris hozzálátott a dús fű legeléséhez. Példáját a többi ló is követte.

- Nem érez veszélyt, pedig van olyan képessége, számtalanszor mentett már meg azzal, hogy figyelmeztetett - simított végig szeretettel lova nyakán Hawk.

- Mi megnézzük azt a forrást - határozott Elani. Vállára dobott néhány nagyobb vászonkendőt, majd kézen fogta Robertót és Lydiát.

- Akkor ma ránk marad a vacsora készítése. Ne maradjatok sokáig, nemsokára sötétedik - bólintott a lovag.

A harcos lány és a két gyermek pillanatok alatt megtalálta, amit kerestek. Természetes sziklamedencében kellemes meleg víz csillogott. A pici tavacskából egy keskeny patak eredt, vize lassanként lehűlt, ahogy a forrástól távolabbra folyt. A medencét is sziklák vették körül. Lydia a vízhez ment. Kezét belemártva elmosolyodott, és megfogta öccse kezét.

- Azt mondja, hogy fürödjünk meg – tolmácsolta a némajátékot a kisfiú. Elani bólintott, ő is elmosolyodott. Nemsokára mindhárman a kellemes vízben lubickoltak.

Közben teljesen bealkonyodott. A tisztáson fellobbant a tűz, és sült hús illata szállt a levegőben. A fürdőzők gyorsan megtörölköztek és felöltözködtek. Már nagyon éhesek voltak.

- Készen van a vacsora. Látom, nem hagytátok ki, megfürödtetek. Vizes a hajatok - nézett rájuk a lovag.

- Bezzeg nekem mindig ilyenkor kell kihagyni! Pont, amikor a szép lányok ott vannak! – sopánkodott Tenoro.

- Ugyan, dalnok, megártott volna neked a túl sok víz! – ugratta Hawk.

- Ha annyira hiányzik Tenoronak a meleg víz, hozhatok belőle neki… inni – fűzte tovább nevetve Elani.

- Brr…!!! Még csak az kellene. Beteggé akarsz tenni? Megártana a gyomromnak. No, gyere elő, kulacs... és benne a jóféle nektár! – vette elő a flaskát a dalnok.

- Úgy érzem, ebből éneklés lesz – jelentette ki a lovag.

- Addig nincs baj az énekléssel, míg nem kell mágiával ötvözni. Mert akkor általában pácban szoktunk lenni – elmélkedett a pap, miközben elmélyült figyelmet szentelt egy szép darab sült húsnak.

A két ifjú Knights tágra nyílt szemmel figyelte az evés közben is egymást ugrató útitársait. Lydia mosolyogva bólintott öccse felé, mintegy jelezve: szerencsés, hogy találkoztak a kis csapattal.

A fiatal lány rendkívül szép volt. Most, hogy rendbe hozta külsejét, igencsak vonzotta férfi útitársai tekintetét.

Megtépázott ruháját egy kényelmes, kalandozáshoz célszerűbb, és kecses alakját hangsúlyozó öltözékre cserélte, amelyet Elani adott neki. Hosszú, hullámos, barna haját szépen megfésülte, és egy hajszalaggal összefogta. Néhány hajtincs lágyan keretezte bájos arcát. Sötét szempillái legtöbbször félig eltakarták kissé mandulavágású, zöld „macska” szemeit. Tekintete leginkább álmodozó volt.

Arasus elgondolkozva figyelte:

„Vajon milyen átok sújtja? Sokféle olyan átok van, ami némasággal jár, és mindet másképp kell megtörni.”

Majd a zsenge korához képest igen éretten gondolkodó fiúhoz fordult:

- Roberto fiam! Nagyrészt már elmondtad, mi történt veletek. Én viszont arra is kíváncsi lennék, hogy a boszorkány látogatása előtt történt-e valami szokatlan?

- Tulajdonképpen… igen. Bár eddig nem gondoltam rá, hogy a két dolog összefügghet. Néhány hete, vagy talán egy hónapja történt. Az erdészünk a kastélytól nem túl messze, az erdőben füstöt látott. Odasietett néhány emberrel, hogy eloltsák a tüzet. Elég nagy területen elpusztultak a fák, de nem a tűztől. Mintha egy hatalmas erejű forgószél tépte volna ki mindet. A terület közepén égett ugyan egy fa csonkja, de azt hamar eloltották. Közben arra lettek figyelmesek, hogy egy csodaszép ló állt a dúlás szélén. Amint közelebb mentek hozzá, mellette egy fekvő alakot láttak. Egy fiatal, sebesült, eszméletlen lovag volt. A ló őt őrizte. A lovagot és a lovát is behozták a kastélyba. A sebesült majdnem két hétig nálunk gyógyult. Amikor már kissé jobban lett, sokat beszélgetett velünk, főleg Lydiával. A nővérem ápolta őt. Aztán egy napon azt mondta, üzenetet kapott, sürgősen indulnia kell, pedig nem jött hozzá senki sem. Bár még teljesen nem gyógyultak meg a sebei, mégis elment.

- Telepátia… csak ezúton kaphatott futár nélkül üzenetet - szólalt meg mellettük dallamos hangján Elani.

- Mondd csak, hogyan nézett ki az a lovag? A nevét tudod? – kérdezte megint a fiút a pap.

- Mint említettem, fiatal, jóképű férfi volt, talán húsz éves lehetett. Magas volt, hajlékony, mint egy párduc. De látszott rajta, hogy az izmai csatákban edződtek. Feltűnően hosszú, ezüstös szőke haja volt. Még soha nem láttam ilyen színű hajat. A nevét nem tudom. De a kardjába a Lion név volt vésve.

- Hm… Az Oroszlán. Az igazi nevét én sem ismerem, de tudom, hogy a Fekete Démon legádázabb ellenfele. Bár igen fiatal, mégis képes volt szembeszállni a Démonnal. Erős mágikus hatalma lehet. Nem lenne megvetendő dolog, ha csapatunk tagjai között tudhatnánk. De ki tudja, épp merre jár? Vajon van-e összefüggés a megjelenése és az átok között? - tűnődött.

- Mondd csak! A nővérednek van valami különleges képessége? Vagy volt, mielőtt az átok megnémította? - kérdezte Arasus hirtelen, mint akinek eszébe villant valami.

- Igen, több is. „Látja” a gonosz aurákat. Nagyon messziről nem érzékeli határozottan, de látótávolságban meg tudja mondani, személyre szólóan, még, ha az illető álcázza is magát. Van gyógyító képessége. Ezen kívül remek íjász. Míg meg nem némult, varázsénekével a kilőtt nyilakat irányítani tudta – nem csak a sajátját, a másét is.

- Hm… Az ellenségei számára veszélyes képességek - mormogta elgondolkodva Arasus.

A társaik már mind odagyűltek köréjük, úgy hallgatták. Csak Lydia kuporgott a tűz mellett, és merengve bámulta a lángok táncát.

- Mi lesz a beígért énekkel?! - vonta kérdőre a dalnokot Elani. – Túlságosan szomorú lett a hangulat. Vidíts fel bennünket, kérlek!

- Rendben - vette elő lantját a dalnok. De a flaska is kell az ihlethez – bontotta ki iszákjából a kulacsát, és húzott egy jót belőle.

- Nos, legyen… Egy bordal. De, utána alvás! Az éjjeli őrség első felét elvállalom.

- A másik fele az enyém – bólintott a lovag.

Kisvártatva csend honolt a tisztáson. A tűz pattant néha, valahol egy bagoly huhogott. Az éjszaka megszokott hangjai.

Hawkon volt az őrség sora, amikor lova nyugtalankodni kezdett. A fán ülő sólyom is leszállt gazdája mellé, és csőrével cibálni kezdte az alvó pap köpönyegét. Mindenki felriadt, a négy kalandor a fegyvereihez kapott. A lovag csendet intett, majd suttogva mondta Elaninak:

- Idegenek tartanak erre. Vidd a forráshoz a két gyermeket. Az a hely jobban védhető, körül van véve sziklákkal, mint egy pici vár. Rejtőzzetek el ott! Mi feltartjuk, aki közelít.

- Arasus! Hányan vannak?- kérdezte a dalnok. Arasus egy elmormolt ima segítségével kiterjesztette mágikus érzékeit.

- Hárman. Három lovas. Mindegyik erős mágiahasználó. Ellenséges szándékot nem érzékelek, de jobb, ha óvatosak leszünk.

***

Kisvártatva már hallani lehetett, ahogyan a sziklás ösvényen a lovak patái csattogtak.

- Lépésben jönnek, nem sietnek - állapította meg a hangok hallatán a lovag. Majd odakiáltott a sötét fák közül előtűnő árnyalakok felé:

- Kik vagytok?

- Békével érkeztünk, üdv nektek! - hangzott a válasz. - Útitársaim Sir "Lion" Arden of Karleen, és Ryken, a mágus. Jómagam Anter vagyok, mágusnövendék.

- Legyetek üdvözölve, uraim! Lord Hawk vagyok – köszöntötte őket a lovag. Majd meglepett pillantást vetett a tűz fénykörébe érő ifjú lovagra, aki nem vette ezt észre.

„Ez ő. Ma este Roberto biztosan róla mesélt. Az ezüst-szőke Oroszlán.”- gondolta Hawk.

- Miért bújtak közületek hárman a sziklák mögé? - kérdezte a mágus. Szavai elárulták, nem érzékeli pontosan a rejtőzködők korát és nemét.

- Nem tudhattuk, milyen szándék vezérel benneteket... Ketten közülük gyermekek, akik védelemre szorulnak. A harmadik az útitársnőnk.

- Ah... Hát igazad volt, Lion. De valamit mondani akartál a gyermekekről.

- Nem annyira fontos, csak egy megérzés. De furcsa, hogy épp most bukkant fel bennem... - válaszolt társának tűnődve a fiatal férfi.

- Megtudhatnám, mi az? - érdeklődött Ryken.

- Egy hónapja találkoztam két testvérrel. Mintha az ő aurájuk lenne.

- Lehet, hogy tényleg ők azok?- mosolygott Hawk sejtelmesen.

- Hogy kerülhetnének ide?! - villant fel egy pillanatra nyugtalanság a fiatal lovag szemében.

- Ez hosszú történet... De készülj fel rá, barátom, a kislány néma lett.

- Tessék?! Miért? - döbbent meg az Oroszlán. Teljesen lehullott jeges-nyugodt álarca.

- Egy boszorka átka. Hogy miért? Csak találgathatunk... - szólt a lovag válasza.

- Értem... – suttogta az ezüst-szőke férfi, és lehajtotta a fejét, elrejtve érzéseit. Majd újra felnézett, immár érzéketlen arccal:

- Ha nem sérülés, az nem végleges. Átok, tehát valahogy megtörhető. Azt mondod, mindketten itt vannak. A fiú?!

- Ő jól van, bár mindketten szörnyű megpróbáltatásokon mentek át az utóbbi napokban. Tenoro barátunk már el is indult értük.

A férfiak a tűz közelébe telepedtek. Hawk várakozás közben néhány szóval elmesélte az Oroszlánnak, hogy mi történt a két gyermekkel.

Tenoro közben már a forráshoz ért, és a két testvérhez fordult, de Elaninak is mondta:

- Készüljetek fel egy találkozásra... az újonnan érkezett lovasok egyike az Oroszlán, akiről nemrég meséltél. Az igazi neve Sir Arden of Karleen. Két társa pedig mágus.

Lydia tágra nyitotta macskaszemeit, a szája elé kapta kezét, és leült egy sziklára. Elani melléült és átkarolta a vállát.

- Meglepődtél? Elhiszem. Én is. Szóval Arden. Szép neve van... Váratlan ugyan, de legalább nincs veszély. Lehet, hogy kedvező találkozás.

A fiatal lány bólintott. Elani keze érezte, hogy a lány megremeg.

- Mitől félsz? A viszontlátástól? Már értem. Tetszik neked, de ő nem tudja. Igaz? - suttogta a harcos nő, hogy csak Lydia hallhassa. A lány válaszként szégyenlősen hajtotta le a fejét.

- Hm... nincs rajta szégyellnivaló. Én is ebben a cipőben járok... - sóhajtott alig hallhatóan Elani. Majd hangosan megszólalt, társához intézve szavait:

-Tenoro, vidd Robertot magaddal. Tud már arról Sir Arden, hogy a gyermekek itt vannak? És hogy Lydia néma?

- Igen. Hawk elmondta neki.

- Menjetek, én még itt maradok Lydiával. Bármelyőtök csakis fővesztés terhe mellett közeledhet ide.

- Nocsak, megint fürödni akarsz?! Segítek kikapcsolni a ruhádat - incselkedett vele a dalnok.

- Tenoro, ne bosszants fel! Induljatok már! – kezdett a sötétben is láthatóan szikrázni a lány szeme.

A dalnok megérezte, hogy épp akkor nem tanácsos a nővel ujjat húznia. Így hát a fiúval együtt a tűzhöz indult.

Az Oroszlán, meglátva Robertot, felállt.

- Hát tényleg igaz! Hogy kerültök ide?! És hol van Lydia kisasszony?! – bombázta kérdésekkel a kisfiút, de arcán most sem nagyon látszottak érzelmek.

Ettől függetlenül Ryken meglepetten nézett az ifjú lovagra.

„Még nem láttam egyszer sem, hogy hideg, egykedvű viselkedése ennyire megváltozik... Soha nem zökkentette még ki semmi a nyugalmából - a harc sem, és egy csinos lányarc sem..” - gondolta.

- Üdvözlet, lovag. Örülök, hogy már jól vagy. Lydiával északra igyekeztünk a rokonainkhoz, mivel ott nagyobb biztonságban lennénk. Néhány nappal a távozásod után egy boszorkány megátkozta a nővéremet, azóta néma. Hátha északon valaki ezen is segíteni tud.

- Ő hol van? Miért nem jött ide? - ismételte el a kérdést az Oroszlán.

- A hölgyek a meleg forrásnál időznek. Elani úrhölgy határozott kérése, hogy ne zavarjunk – jelentette ki a dalnok.

- Nocsak, te nem is próbálkoztál "segíteni" neki?! Ugye, nem tévedek, ha kijelentem: bevetette ellened a „lángoló tekintet” fegyverét? - szólalt meg lord Hawk csipkelődve.

- Honnan tudod?!

- Ismerlek már jól benneteket - sóhajtott a lovag, miközben viccesen forgatta szemeit, hogy milyen barátokkal áldotta meg az Ég…

Három vendégüknek elmagyarázták, hogy Elani félelf harcos nő, és bizonyos dolgokban kérlelhetetlen... Majd mindnyájan jót nevettek a hoppon maradt Tenoron.

Közben az Oroszlán kiterjesztette tudatát a két lány felé, de bajt nem tapasztalt. Így csak gondolatban köszöntötte és megnyugtatta őket, hogy vigyáznak rájuk. Közölte a többiekkel, hogy az éjjel hátralévő részében a környéket mentális védelem alá helyezi, vagyis mindenki alhat nyugodtan, nem kell őrt állítani. A védelem természetesen a lányok jelenlegi tartózkodási helye, a meleg forrás fölé is kiterjedt. Arasus kissé megdöbbenve hallgatta. Most tudatosult benne, hogy a

fiatal lovagnak milyen óriási mágikus ereje és képességei vannak.

Gyorsan elvackolódtak éjszakára, de a lányok még mindig nem jöttek vissza. Az Oroszlán ekkor felállt. Szép metszésű arcán elmélyült koncentráció látszott. Újra telepatikus kapcsolatba lépett Elanival, akinek képességét már korábban érzékelte. Közölte a nővel, hogy oda fog menni értük a vízhez. Majd el is indult feléjük.

- Kérlek, lovag, ne haragítsd magadra Elanit... - motyogta a dalnok.

- Nem fogja. Már telepatikusan beszéltek - mondta Arasus.

- Honnan tudod?

- Láttam Sir Lion arcán a koncentrálást, mielőtt elindult.

A két lány - már felöltözve - a víz szélén ült egy kisebb, lapos tetejű sziklán.

- Hölgyeim... - szólalt meg mögöttük egy lágy, meglepően mély, bársonyos hang. A két fiatal nő megfordult.

- Sir Arden of Karleen vagyok – mutatkozott be Elaninak, miközben a feltámadó szél ezüst-szőke sörényét játékosan meglebbentette.

Elani egy pillanatra megdermedt a meglepetéstől, de aztán visszanyerte a hangját:

- Üdvözlet, lovag. A nevem Elani. Harcos vagyok, és barátaimmal együtt kóborlunk mindenfelé. Lydia de Knights úrhölgyet - úgy hallottam - már ismered. Nos, engedelmeddel én megyek aludni, mert állva eldőlök. Jó éjszakát! Majd reggel folytathatjuk a csevegést - azzal leugrott a szikláról, és a tűz felé sietett.

„Milyen jóképű… még a híresen szép arcú elfek között is feltűnne. És tényleg szinte kölyök még, jó, ha van húsz éves, pedig már legendákat mesélnek róla.” – gondolta, tudatát elzárva mindenki elől.

Sir Lion a kezét nyújtotta Lydiának, és lesegítette a szikláról.

- Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen kellemes találkozásra kerül sor ma este. Örülök, hogy újra láthatlak! Remekül áll rajtad ez az öltözék, kisasszony – bókolt a lánynak.

- De ilyen veszélyes útra indulni mágus és fegyveres kísérő nélkül... - folytatta.

Lydia félénken rápillantott a lovag arcára, majd elpirult, és gyorsan lesütötte a szemét. Hiába volt sötét, a férfi remekül érzékelte a lány reakcióit.

- Ó, jól van, ne haragudj... nem bántásként mondtam. Csak félek, hogy bajotok esik - suttogta, még mindig a lány kezét fogva. - Menjünk. Még egy kicsit pihenned kellene reggelig.

Azzal vezetni kezdte a lányt a lassan hamvadó tábortűz felé. Amikor odaértek, már majdnem mindenki aludt. Karleen lovag egy kényelmes helyet keresett, ahová leterített egy takarót, amit lova nyerge mögül szedett elő. Finom mozdulattal ráültette Lydiát, majd a lányt beburkolta egy úti köpenybe, hogy ne fázzon.

- Aludj nyugodtan. Megnézem az öcsédet - szólt hozzá gyöngéden, majd Robertot kereste meg a többiek között.

Megnyugodva vette tudomásul, hogy a kisfiúról a félelf nő gondoskodott. Mélyen aludtak egy meleg takaró alatt. Ő tehát visszament Lydia mellé. A lány már elszunnyadt. A lovag mellé ült a takaróra, hátát egy fatörzsnek döntve. Amíg a többiek pihentek, ő a lány álmát vigyázta, le nem véve róla smaragdzöld szemeit. Most kivételesen annyira lekötötték gondolatai, hogy nem vette észre, Ryken nem alszik, hanem őt figyeli. A mágus halványan elmosolyodva hunyta be szemeit.

”Az Oroszlánt rabul ejtették? A nagyapám jól érzékelte.” – gondolta. Vigyázott arra, társa ne vegye észre, hogy figyelte. Annyira ismerte már, hogy nagyon büszke, és sértetten visszautasítaná, ha ő említést tenne arról: észrevette, hogy a lovag nem közömbös a lány iránt.

***

Hajnalodott. Az erdő fái alatt még teljes volt a sötétség, de a szálegyenes fenyőóriások csúcsai már hajnalpírban fürödtek. Az éjjeli állatok vackaikba bújtak, és ébredeztek a nappaliak. Az énekesmadarak tavaszi koncertjének első hangjai csendültek fel, még bátortalanul, hiszen a félhomály sok veszélyt rejtett. Nem volt okos dolog a potenciális zsákmánynak a hangjával a ragadozók figyelmét felhívni... de győzött a fajfenntartás ősi ösztöne. Csattogó madárdal hirdette a tavaszi reggel közeledtét. Lassan bekúszott a fény a fák közé és a lombsátrak alatt is világosabb lett. A tisztáson egy kisebb, kalandorból álló csapat táborozott. Mindannyian aludtak. Mellettük néhány ló álldogált nyugodtan. A madárdal mellett csak a lovak halk zaja hallatszott, ahogy a zamatos erdei füvet rágták, és néha horkantottak. Az esti tábortűz füstölgő hamukupaccá hamvadt. Kósza hajnali szellő támadt.

Roberto mégsem fázott. A kisfiút anyai gondoskodással vette maga mellé Elani, és egész éjjel vigyázott arra, hogy a gyermek be legyen takarva. Testével is melegítette. A kint alváshoz edződött férfiak jól becsavarták magukat takaróikba, így a hűvös hajnali levegő nem tudta őket megborzongatni. Lydia azonban fázósan mocorgott, mert a lány nem a szabad ég alatti alváshoz szokott, és nem tudta olyan hatékonyan beletekerni magát a takarójába, mint társai. Sir Karleen azonnal kinyitotta zöld szemeit, mert álmában is érzékelte, hogy valami nincs rendben védence körül. Látta, hogy a lány didereg. Halványan elmosolyodott, leheveredett mellé, és a saját takarójának felét is Lydiára terítette. Nem akart elaludni, mert nem szerette volna, ha társai meglátják. Maga sem tudta, miért... hiszen csak segített, ahogy máskor is tette a védtelenekkel. Igaz, eddig soha sem melengetett még a szívének kedves, vacogva alvó lányt.

Egy vékony sugárnyaláb Lord Hawk markáns arcára vetült. A napfény a csukott szemhéjain keresztülsütött, így álmában halkan felmordult. Megfordult, de a napsugár annyira megcsiklandozta, hogy felébredt tőle. Nyitott szemmel még feküdt egy darabig, közben felmérte, ki van ébren rajta kívül: csak a lovak és Arasus sólyma... Óvatosan moccanva felült, és végignézett az alvó társaságon. Elani az ő régi barátjának egyik kis árváját máris gondjaiba vette. A lovag ezt jólesően nyugtázta.

„De hol a kislány?! Este Lion hozta vissza a forrástól. Ott van, a tűzhely átellenes oldalán. Hm... neki is akadt pártfogója...” - mosolyodott el.

Az ifjú lovag rendkívül büszkének hatott, mégis Lydia mellett aludt, úgy, hogy a lányt átölelve melegítette. Hawk tekintete ezután visszavándorolt a félelf nőre. Annak szép, finom vonású arca nyugodt volt, haja kibontva terült el mögötte. A lovag rajta felejtette a tekintetét. A harcos lány, meg a dalnok és a pap már évek óta társai voltak. Nem is tudta volna elképzelni nélkülük az életét. Rengeteg kalandban volt részük, és mindig számíthattak egymásra.

Jó lenne, ha az Oroszlán is csatlakozna hozzájuk két társával. Ilyen bizonytalan időkben mindennél többet ér néhány megbízható barát. Lord Hawk pedig különlegesen jó emberismerő volt.