A fekete, hosszú hajú férfi finoman megsimította testvére vállát, miközben nyugtatni próbálta őt. Aggódva figyelte, miközben a fülébe susogott:

- Rendben leszel. Maszk és jelmez nélkül is. Ők egy angol szintetizátorost interjúvoltak meg három éve, aki egy neves bandában zenélt. Hosszú, hullámos hajad, kissé más arcformád volt, és alig látszott rajtad az ázsiai származásod. Jó ötlet volt a dokitól, hogy a plasztikai műtéttel ezt megváltoztatta, és hangsúlyossá tette a japán vonásaidat.

- A régi bandatagok tudták rólam, hogy Ázsiában születtem. Az viszont igaz, hogy apánk és a ti nemesi családotok miatt még ma is szigorú titoktartás kötelezi őket.

- Hai. Mindent egybevetve: ne parázz! Rendben leszel. Még a régi zenésztársaid sem ismernének fel. Csak magabiztosan viselkedj, ahogy mindig szoktál. Én megvárlak itt, az öltözőben.

- Wakatta!

A menedzser végignézett a csapaton:

- Készen vagytok? Mehetünk? Antti és Jirky a klubfőnöki irodában vár ránk.

A Demonheart tagjai bólintottak. Már mindenki lemosta magáról a sminket, lezuhanyozott, átöltözött.

- Hah... máris jobban érzem magamat! Már nem nézek ki úgy, mint a mosott kaki – nyújtózott Leo, miután lenyelte a maradék szendvicsét.

- A különbség köztünk az, kedves barátom, hogy én koncert alatt és közvetlenül utána sem annak nézek ki - csapott a vállára Väinö.

A többiek felnevettek. Máris oldottabb lett a hangulat. Beszélgetve, viccelődve haladtak a klubfőnök irodája felé. A folyosón ácsorgott vagy járkált ugyan néhány ember, de azok nem rajongók, hanem segítők és a Koivu alkalmazottai voltak. Erre a területre nem léphettek be a közönség tagjai. Így zavartalanul jutottak el a céljukig.

David benyitott a helyiségbe, majd beterelte az együttes tagjait. A klub vezetőjén és az ügynökségük főnökén kívül még két ember üldögélt kényelmesen az irodai ülőgarnitúra foteljeiben. Előttük a kis szalonasztalon kávéscsészék álltak; kettőben még gőzölgött a sötét színű folyadék.

Általános üdvözlés és bemutatkozás után mindenki leült. A banda tagjai összezsúfolódtak a hosszú kanapén, menedzserüknek pedig egy zsámoly jutott. Lyn magában megállapította, hogy három év alatt a két riporter nem sokat változott. Antti, az újságíró körülbelül harmincöt-negyven éves, Jirky, a munkatársa szintén hasonló korú lehetett. A fotós nyugodt természete, hórihorgas termete azonban teljesen ellentéte volt a középmagas, mozgékony, szemfüles zsurnalisztának, így jól kiegészítették egymást. Ők ketten már régóta együtt dolgoztak.

A riporterek először Davidet és Einot faggatták a banda tagcseréjével kapcsolatban.

- Ha jól értesültem, nem jelentettétek be Kirri távozását. Ugye, így hívták a régi dobost? - érdeklődött Antti.

- Igen, Kirri volt a neve. Azért nem hirdettük, mert váratlanul történt. Ő a múlt hét elején kilépett a Demonheartből – bólintott a bandafőnök.

- Csak úgy, kilépett? Bizonyára volt valami oka rá.

- Valóban. Némi véleménykülönbség merült fel közte és a többiek között – vette át a szót Einotól diplomatikusan a menedzser – és a többség döntött.

- Eino, úgy tudom, neked nagyjából akkor történt egy arc-sérülésed, amit varrni kellett. Összefügg a két dolog?

- Ezt a kérdést törölhetnénk a riportból? - fészkelődött nyugtalanul a főnökük.

- Rendben. De magánemberként kíváncsi vagyok. Nem fogom megírni.

- Szeretném, ha még így sem kellene válaszolnia erre – kontrázott David.

- Ó! Értem. Elnézést. Akkor tovább kérdezek – lepődött meg az újságíró, majd újabb kérdést tett fel:

- Kirri kilépése nem sodort benneteket bajba? Hiszen már egy hónapja reklámozta a klub a ma esti koncerteteket.

- Az igazság az, hogy a halasztáson gondolkodtunk, amikor egy barátomtól váratlan telefont kaptam – mosolyodott el a szőke óriás –, és ő ajánlotta nekem a jelenlegi dobosunkat, Elynor Gayt. Lyn éppen szabad volt, banda nélkül, munkát keresett, nekünk pedig kapóra jött.

- Úgy vettem észre, a banda így egy remek zenésszel gazdagodott – jegyezte meg az újságíró.

- Így van – helyeseltek a régi Demonheart tagok.

- Lyn egy hét alatt elsajátította a koncert teljes dobos anyagát – büszkélkedett Leo.

- Valóban? Az nem kis teljesítmény! - nézett Antti Lynre.

- Nem nagy ügy – vont vállat a dobos. - Ennyi időm volt rá, hogy megtanuljam és gyakoroljam.

- Te ázsiai vagy. Honnan jöttél?

- Japán vagyok.

- Anyanyelvi szintű az angolod, ez ritkaság.

- Mert félig angol is – kotyogott közbe Leo.

Lyn kényszeredetten bólintott, bár nem örült, hogy ez nyilvánosságra került. Antti jó megfigyelőképességgel kiszúrta ezt a kelletlenséget:

- Nem igazán örülsz, hogy kiderült?

- Sokáig Angliában éltem és tanultam, de akkor is japán vagyok. Kérem, csak ennyit írjon – nyomatékosította szűkszavúan.

- Rendben, ha ez a kérésed. De az olvasókkal több információt kell megosztanom rólad.

- Rendben – sóhajtott a dobos. - Huszonnégy éves vagyok, zenei konzervatóriumot végeztem Angliában. Hangszerem a dob és a keyboard. Játszom még zongorán is, ha muszáj.

- Mióta tanulsz zenét?

- Hat éves koromtól.

- És mikortól lépsz fel együttesekben?

- Hét éve.

- A rajongóidat érdekelheti, hogy van-e barátnőd? Vagy esetleg... barátod?

- Nincs.

- Egyedül élsz?

- Igen.

- A zenén kívül mit szeretsz csinálni?

- Ha dolgozom, kevés a szabadidőm.

- De, ha mégis jut?

- Akkor olvasni szoktam.

- Sportolsz valamit?

- Kendó.

- Magasságod?

- Százhetven centiméter.

- Kedvenc színed?

- Kék és zöld, de csak bizonyos árnyalataik.

- Kedvenc étel és ital?

- Teriyaki csirke, yakisoba, tea.

- A családodról mondj valamit!

- Anyám, apám és egy bátyám van.

- Japánban élnek?

- A szüleink jelenleg Angliában laknak, de a bátyám visszamegy Japánba.

- Te visszamennél a szülőhazádba dolgozni?

- Igen, valamikor szeretnék.

- Milyen zenekarokban játszottál eddig?

- Kevéssé ismert, kisebb angol bandákban.

- Ilyen tudással?!

- Rengeteg ott a jó muzsikus. Csak néhány juthat be közülük a nagy együttesekbe.

- Ez igaz, nem minden tehetségből lesz sztár - szólalt meg az eddig hallgató Jirky.

- Ne lombozd le a feltörekvő zenészeket! - szólt rá munkatársa. Antti ezután a többiekhez fordult:

- Titeket már ismer a közönség. Viszonylag nagy rajongótáborral is büszkélkedhettek.

- Így van. Viszont Lyn zenei sokoldalúságával és kinézetével reméljük, még többen lesznek – mosolyodott el Väinö.

- Való igaz, a dobosotok feltűnő jelenség. Tényleg! Férfi vagy nő vagy? - fordult megint a dobos felé.

- Aminek látszik. Egyébként is: a mi munkánk során a tudása, tehetsége és embersége számít, más aligha – jelentette ki Mika.

A billentyűs beszólásán még Lyn is meglepődött egy kicsit.

- A rajongó lányokat vonzza a kinézete és az egzotikuma – fűzte hozzá Leo, „panaszos”, vicces fintort vágva – akkor mégis, mi más lenne, mint férfi?! A fanok mindent kiszúrnak...

- Vigyázz, mert Lyn elcsábítja tőled őket! - vigyorodott el a basszusgitáros.

- Leonak vannak saját rajongói?! - vonta fel a szemöldökét Mika. Nem hagyott ki egy esélyt sem, ha csipkelődni lehetett a szőkével.

A többiekből kipukkant a nevetés.

- Látom, nagyszerű hangulatban vagytok. Egy ilyen remek koncert után másképp nem is lehet – jegyezte meg az újságíró.

- Így van – helyeselt Eino.

- Mik a terveitek?

- Természetesen a klubban továbbra is fellépünk. Újítunk a repertoáron, és szeretnénk kiadni egy albumot.

- Az első zenei album. Ez jól hangzik. Remélem, a megjelenésről időben szóltok nekünk, hogy megírhassuk a magazinban.

- Természetesen – bólintott a menedzser.

A riporterek a hivatalos riport után még egy kicsit tovább beszélgettek a Demonhearttel. A koncerten készült fényképek és a csoportképek mellett Jirky minden bandatagról készített egyéni fotót. Elégedetten rakta el gépét, amikor elköszöntek.

***

Lyn fáradtan lépkedett az öltöző felé. Bátyja már indulásra készen várta.

- Hogy ment? - kíváncsiskodott.

- Azt hiszem, nem ismertek meg. Talán rendben van – súgta oda neki testvére.

Miután összeszedték holmijukat, elköszöntek a többiektől, akik még bevonultak a bárba, a siker örömére. Lyn és Kise azonban nem tartott velük. A fekete férfire reggel egy repülőút várt, és a testvérek még sok magánjellegű dolgot szerettek volna megbeszélni, mielőtt ő hazautazik. A banda tagjai így elköszöntek a végzős egyetemistától.

Amikor hazaértek Lyn lakásába, már elég késő volt, mégis leültek beszélgetni.

- Tudod, meglepődtem Mikán, és a többieken is – tűnődött Lyn.

- Mi történt?

- Az újságíró feltett egy-két kellemetlen kérdést. Először Einonak, hogy ami az arcával történt, az összefügg-e a tagcserével. Bár a riportból a főnök és David kérésére ezt kihagyják, mégis, nekem egyértelműnek tűnt a válasz. Néhány, a próbákon elejtett szóból össze tudtam rakni mindazt, hogy a volt dobosuk nemrég részegen nekitámadt Einonak, és a dobverőkkel okozta az arcán a sebet. Amikor első nap bemutatkoztam a bandának és próbajátékom volt, akkor a polcon találtam is egy törött ütőt, aminek hiányzott a párja...

- Lehetséges. A kiadónak sem érdeke nyilvánosságra hozni, mert botrányt kavarna.

- A negatív reklám is reklám.

- De nem lenne pozitív eredménye a Demonheartra nézve. Az ilyen titkokat általában - a kulisszák mögött – megtartják, ha nincs rá sok tanú. Mint - akkor - a tiéteket.

- Értem. Menedzserszemmel látod az egészet.

- Igen – mosolyodott el a bátyja. - De említetted, hogy voltak még kényelmetlen kérdések.

- Hai. Az újságíró meg akarta kérdezni, fiú vagyok, vagy lány.

- He?! Mit válaszoltál?

- Nem volt időm rá. Mika annyit mondott, hogy az vagyok, akinek látszom. Utána Leo kijelentette, hogy elcsábítom a női rajongóit.

Kiséből kitört a kacagás:

- Ez annyira jellemző Mikára és Leora... - nyöszörögte a szemeit törölgetve. - Rég nem nevettem ennyit, mint itt, veletek. Kár, hogy vissza kell mennem Londonba, Sylviához, meg a házassági találkozóhoz. Legszívesebben mindig veled maradnék!

- Az tényleg jó lenne... - révedt el álmodozva a fiatalabb. Majd hirtelen indulatosabbá vált, felugrott és megragadta fivére mellkasán a pulóvert:

- Aniki! Miért foglalkozol ezzel a nővel, ha nem érdemli meg? Apánk őt nézte ki neked?! Mégis, ki ő?

- Hai, ő a menyasszonyjelölt – húzta maga mellé és ölelte át Kisuke elkomorodva. - Az Oda-család egyik tagja a felmenői közé számít, de a többi őse angol nemes. A japán ükapára abszolút nem büszke... de kő-gazdag.

- Ő tud apánk szándékáról?

- Nem. Apánk csak a hazatértem után akarja megbeszélni a családjával – bújt elkeseredetten Lyn nyakába, majd kicsit később reménykedve felpislogott mostohatestvérére:

- De, ha Sylvia viselkedése méltatlan – mint ahogy tényleg az, hiszen van neki más is rajtam kívül - akkor apánk remélhetőleg ejti ezt a tervét.

- És a munkád? Nemsokára hazamégy Japánba.

- Ha az eljegyzés csődbe megy, akkor apánk nem fog megakadályozni benne. El lesz foglalva az önsajnálattal, és, hogy a gaijin nők nagy része erkölcstelen... hiszen ismered.

***

Antti egyedül ballagott az éjszakai kivilágításban ragyogó városban a szerkesztőség felé. Kezeit zsebre tette, oldalát verte a válltáskája. A váratlanul adódott, bár tagadhatatlanul érdekes aznap esti munkájukat elemezgette. Jyrki a riport után azonnal hazament, és - a fényképezőgépével együtt - bevetette magát a számítógépe elé. A képanyagot azonnal el akarta készíteni. Így az újságíró nem tudta benyomásait kivel megvitatni, csak magában rágódott.

A szerkesztőségben még akadt néhány ember, aki dolgozott. Főnökük azonban már hazament, az ő részlegük kiürült, így Antti zavartalanul rendszerezhette gondolatait.

„Ez a Lyn furcsán ismerős nekem. De valójában nem emlékszem egy olyan nevesebb angol bandára sem, amelyikben láttam volna. Férfi létére elég feltűnő, androgün jelenség. Jirky is emlékezne, ha látta volna. Persze, ez az egyedi szép arc és a vékony, de izmos alkat csak előny neki a színpadon. A fiatal lányok mostanában megőrülnek az ilyen kinézetű fiúkért. No és ott van Eino esete, amit nem írhatok meg. Az egyértelmű, hogy valami történt, ami miatt Kirrit kitették az együttesből. De mi?”- töprengett.

Az irodában helyi világítást kapcsolt, majd egy székre ledobta kabátját és kiment a teakonyhába. Odakészített egy nagy adag kávét, s míg azt várta, hogy lefőjön, töprengve bámult az ablakon a sötétbe.

A kész, egész kannányi frissítőt bevitte az íróasztalára. Kitöltött egy adagot a csészéjébe és leült laptopja elé.

„Hogy is kezdjem a cikket?” - veselkedett neki az írásnak.

***

Szómagyarázat:

Zsámoly: alacsony, támla nélküli, párnázott ülőalkalmatosság

Kendó: a kard útja – a vívás japán harcművészete. Ötvözi a hagyományos japán kardvívást /kendzsucu/ a sport elemeivel. Speciális védőöltözetben, bambusz karddal /sinai/ vívnak. A vívásra harci kiáltásokkal hangolódnak. A mozdulatok az európaitól eltérő vágások és szúrások, ezek érnek találatokat.

Teriyaki: Egyfajta szószban megforgatott, majd grillezett hús, hal, zöldség. A teriyaki szósz szójaszószból, cukorból vagy mézből, mirinből /rizsből készült főzőbor/ vagy szakéból keverik össze, esetenként gyömbért is adnak hozzá, majd főzéssel besűrítik. Ebbe a szószba mártják a húst, halat, zöldséget grillezés előtt. A kész grillhúst vagy halat póréhagymával tálalhatják. /japán/

Yakisoba: Sült hajdina- vagy búzaliszt-tészta. A metéltet kevés vízzel megfőzik, apróra vágott hagymát, káposztát, húst stb. tesznek bele, majd, ha a víz lefőtt, yakisoba-szószt /édeskés, csípős, ízesített szója alapú szósz/ adnak hozzá, és azzal sütik egy kevés ideig. Több változatban készítik. /japán/

Egzotikum: egzotikus jellemzők összessége. A szó jelentése: a megszokottól eltérő, furcsa, különleges, kirívó, távoli hangulatot árasztó.

Gaijin: idegen, külföldi /japánul/