Kisuke elutazott. Lyn maga sem értette, miért lett ennyire égető a hiánya. Talán az idegen ország tette, hogy ennyire magányos érzet töltötte el mostoha-bátyja távozása után. Pár hétig tartott csupán, míg újra egymás mellett lehettek, s ezen időszak gyorsan véget is ért, mintha csak álmodta volna.

Belépett a nappaliba és elmosolyodott. Bátyja a reggeli kapkodásban – mert az előző éjszakai, hosszúra nyúlt beszélgetéskor egymásra dőlve aludtak el a kanapén, és a kevés alvásnak köszönhetően későn keltek – a kis asztalon felejtette a puha, bézs színű sálját. Lyn felemelte a könnyű, bolyhos anyagot, és beletemette arcát. A sál még őrizte Kise illatát. Lehunyt szemei előtt megjelent a férfi magas, vállas alakja, amint érkezésekor a hajnali utcán leszállt a fekete motorról, levette fejéről a bukósisakot, megrázta hosszú, összefogott fekete haját és felnézett rá az ablakba...

„Remélem, nem fáztál meg a sálad nélkül, míg hazaértél” - gondolta.

Eltelt egy hét. A próbák után újra és újra az üres lakásba kellett hazatérnie.

Órájára nézett, majd úgy döntött, ideje lepihennie. Amikor végzett vacsorájával és a fürdéssel, ledőlt ágyára, de nem tudott aludni, csak a mennyezetet bámulta. Összerezzent, amikor váratlanul megcsörrent a telefonja.

- Tessék! - szólt bele úgy, hogy meg sem nézte, ki hívta.

- Én vagyok – hallotta meg Kise halk hangját. - Gomen Nasai, nem hívtalak hamarabb, hogy megérkeztem, bár üzentem neked.

- Igen, anya átadta az üzenetedet. Valami rossz történt veled – állapította meg a zenész az elkeseredett hang alapján.

- Apánk azalatt, míg nálad voltam Finnországban, az előzetes értesítésem nélkül beszélt Sylvia családjával. Jó ötletnek tartották az eljegyzést.

- Az a nő is?

- Ő még nincs itthon. Síel a barátaival a Francia-Alpokban.

- Akkor csak mutasd meg apánknak, amiket a közösségi oldalra posztolgat. Nekem is mutattad. Emlékszel?

- Hiába tenném. Már azóta nem lehet vele beszélni, mióta hazajöttem. Próbáltam, de hajthatatlan. Csupán azért nem veszek vele össze és hagyom az örökös-dolgot a fenébe, mert ha kitagadna, akkor igen valószínű, hogy nagyon sokáig nem találkozhatnánk.

- Ha nincs más megoldás, beleszólhatok a háttérből? Csak operatívan...

- Nani?! Mit tervezel?

- Az Antti-Jirky páros épp Franciaországban van. Megadtak a Demonheart-tagoknak egy e-mail címet, amin elérhetők - a bandáról, a következő Musicban megjelenő cikkük apropóján. Csak fel kell keltenem az érdeklődésüket a síelő társaság iránt. Nagyon remélem, akad ott valami, nekik való riportalany!

- Most, hogy említed... – élénkült meg az idősebb hangja. - A társaságukhoz három élsportoló és két híres-hírhedt angol rock-fenegyerek is csapódott, akik mindig keresik a nyilvánosságot és az alkalmat a feltűnésre.

- Akkor, ha megengeded, írok Anttinak egy üzenetet. Hátha kiderítenek valami érdekeset.

- Rendben, próbáld meg.

- Tényleg, Kise, nem hiányzik a sálad?

- Már mindenütt kerestem. Ott maradt nálad? Szuper, ezek szerint nem veszett el!

- Ha nem gond, most én hordom.

- Örülök neki. Akkor mostantól a tiéd! Biztosan illik hozzád. Hiányzol!

- Arigatou! Te is hiányzol! Holnap hívlak, hogy mit sikerült intéznem. Oyasumi Nasai!

- Aludj jól! Oyasumi, Neko-chan!

„Gyerekkorunk óta nem hívtál így” - nézte Lyn mosolyogva az elnémult telefont, majd fürgén felpattant és a tettek mezejére lépett. Leült számítógépéhez, majd elküldött egy üzenetet a riportereknek. Miután végzett, elvonult aludni.

Már nem forgolódott álmatlanul. Kise sálja lett a kispárnája.

***

- Antti! Vajon meddig kell még itt lebzselnünk a főnök téves infója miatt? - érdeklődött Jirky, majd a laptop képernyője felé bökött. - Nézd, üzeneted jött!

A fotós eddig határozottan unatkozott. Nem tudott síelni, és munkatársával már napok óta egy hegyi síparadicsomban tartózkodott. Bezzeg, a másik, pár perce ért vissza egy kisebb sítúráról!

- Látom - morogta az újságíró, aki épp nem tudott másképp válaszolni, mivel – rossz szokás - fogai segítségével húzta le a síkesztyűit. Kesztyűit és síöltözetét kivitte az előtéri szekrénybe, majd visszatért az apartman nappalijába.

- Nyisd meg, olvasd el, ki az, és mit akar – utasította barátját immár jól hallhatóan.

- Nahát, ez érdekesnek ígérkezik! - élénkült meg a fotós, amint rápillantott az üzenetre. - Emlékszel a vörös dobosra a Demonheartből?

- Hogyne. Az ördögi tudású és elbűvölő kinézetű, macskaszemű japán démon, Lyn. Riportalanyként nem volt túl bőbeszédű. Pont ő keres? Mit akar?

- Egy rövid, valószínűleg bennfentes információt küldött. Az angol BlackRose két tagja állítólag itt múlatja szabadidejét a városban lévő szállodában, valami nagyobb síelő társaságba vegyülve.

- Ahol ők megjelennek, ott mindig történik valami, ami egy-két cikket megérhet... Rendben, keressük meg azt a társulatot! - bólintott, majd arca kissé töprengővé vált. - Csak azt nem értem, mi oka volt rá a dobosnak, hogy ezt közölje velünk, és mi az érdeke abban, hogy a BlackRose tagjainak a körmére nézzünk.

- Talán játszott régebben velük is?

- Nem emlékszem rá, hogy lett volna távol-keleti származású bandatagjuk régebben, de nem zárható ki. Viszont az ösztönöm azt súgja, más lehet a háttérben. Na, mindegy, munkára! Elnézünk abba a szállodába, lehet, hogy szerveztek ma estére valami programot, de csak szimplán a bárt is meglátogathatjuk.

- Vagyis felderítjük a terepet – állapította meg Jirky. - Viszem a vakus gépemet. Hátha akad fotózni-valóm.

***

A Koivu klub főnöke íróasztalánál elégedetten dőlt hátra. A hétvégi rendezvényre minden jegy elkelt. Néhányan keresték őt személyesen is, hogy nevük és pénzük révén valahogy mégis bejuthassanak. Ő viszont csak a következő koncertre tudta ezeket a próbálkozókat előjegyezni. Így nem kellett élből elutasítania senkit, új vendégeket szerzett – ahogy a mondás tartja: a kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt.

„Remek döntés volt mégis leszerződtetni őket hosszabb távra, bár, amikor a szerződést kötöttük, ezen feltételük miatt eléggé aggódtam. Igaz, akkoriban még a balhés Kirri volt a dobosuk, de ez a felállás megváltozott. A japán srác teljesen rendben van, és rengeteg női vendéget vonz. Csak nyertünk vele, a Demonheart és én is.” - gondolta.

Kintről léptek hallatszottak, majd kopogtak az iroda ajtaján.

- Igen!

- Főnök, egy újságíró szeretne veled beszélni!

- Velem?!

- Igen, azt mondta, hogy a Demonheart érdekli, és a cikke miatt környezettanulmányt végez, felkeres olyan embereket is, akik az együttessel kapcsolatban érdekes információkat adhatnak.

- Nem bánom, jöjjön, bár nem tudom, milyen újdonságot tudnék neki mondani. Az viszont nekünk csak jó, ha a cikkben említést tesz a klubról...

***

Teltek a napok. A banda tagjai próbáltak, új zenéket, szövegeket szereztek és hétvégén felléptek a klubban. Lyn megszokta a stílusukat és ők is a dobos szűkszavúságát. Viszont ha munkáról volt szó, a japán teljesen belefeledkezett. Még jó, hogy annak idején Kisuke erre figyelmeztette Einot, így vezetőjük korlátokat szabott neki, hogy ne terhelje túl magát, és az evésről se feledkezzen meg.

Egy csütörtöki reggelen Lyn álmosan mászott ki az ágyából, mert valaki türelmetlenül rátapadt a csengőre. Kócosan nézett ki az ablakon, ki zavarja ennyire korán. Leo és Väjnö toporgott a bejárat előtt a hóesésben. Lyn gyorsan a pizsamája fölé húzott egy szabadidőnadrágot és egy pulóvert, majd leszaladt a lépcsőn, hogy ajtót nyisson.

- Ohayou! Mit kerestek itt ilyen korán? - érdeklődött. - Úgy volt, hogy ma csak tizenegytől próbálunk.

Bandatársai megszokták, hogy Lyn néha belekever egy-két japán szót a beszédébe. A köszönést már meg is értették.

- Üdv! Valóban így van. Viszont mutatni akartunk valamit – bólintott a basszusgitáros, miután az előszobában lerázták magukról a havat, és levették kabátjukat, cipőjüket.

- All right. Gyertek fel. Még most ébresztettetek, így kávét sem ittam... Ezért ti készítitek a reggelit.

- Rendben, ha rántotta megfelel. Leo pedig a kávé szakértője. Addig ezt meg tudod nézni, míg elkészül – nyújtotta oda Väinö a kezében tartogatott magazinokat.

- Jól van, menjetek a konyhába. A tojás a hűtőben, a többi a kamrában. Összekapom magam, és megnézem azokat az újságokat, ha ennyire fontos.

Pár perccel később, szalonképesebben ült le a konyhaasztalhoz, Leo mellé, aki addigra már bekapcsolta a kávéfőzőt, és arra várt, hogy lefőjön a fekete nedű. Väjnö a tűzhelynél állt és nagy odafigyeléssel kavargatta a rántottát.

- Lássuk, mi van ezekben – vette kezébe a magazinokat.

- A Music teljesen rendben van – jegyezte meg a szőke. - Antti és Jirky remek bemutatót készített, profi fotókkal. De az a bulvárlap... Minket meg sem kerestek, sőt, Davidet és a főnököt sem.

- Hm... a többiek elolvasták már? - tette félre Lyn a zenei magazint. - Akkor ez maradhat? Megnézem később.

- Persze. A másik a necces – mutatta Leo.

- Mika mindjárt itt lesz - tette hozzá Väinö. - Egyébként Eino küldött ide bennünket. Ő már a kiadónál van, Daviddel, a főnökkel és a cég ügyvédjével.

- Értem. Akkor lássuk, mit hordanak össze ebben – mélyedt az újságba a vörös.

- Ja, ha közben megérkezik Mika, beengednéd? - pillantott fel Leora.

- Oké. Kitöltöm a kávét is. – A szőke felállt és odalépett a kávéfőzőhöz.

Előzőleg már odakészített négy csészét, amibe szétosztotta forró italt. Kipillantott az ablakon, majd félretett mindent és lerobogott ajtót nyitni. Végre a billentyűsük is befutott!

- Pedig te laksz Lynhez a legközelebb – hallották a konyhából, ahogyan Leo korholta az utolsónak érkezőt.

Väjnö addigra elkészült a reggelivel és tálalta azt.

- Üdv. Mi a baj? - ült le közéjük Mika.

- Ez – válaszolt ugyanolyan röviden a japán, felmutatva a kezében tartott bulvárlapot. - De talán még sem olyan nagy tragédia.

- Hogy érted?

- Amikor Kisuke itt volt, erről is beszélgettünk vele. A negatív reklám is reklám.

- Igaz, de a megítélésünket ronthatja. Kirri tálalhatta ki az esetet az ő szemszögéből. A másik oldalt meg sem hallgatták?!

- Biztosan ő volt? Más nem tudott erről? - bökött Lyn a cikkre.

Leo sóhajtott, majd beszélni kezdett:

- A klubban történt. Kirri már akkor részeg volt, amikor beérkezett. Eino szóvá tette, mert már többször előfordult, hogy úgy jött dolgozni. Megmondta neki, hogy kizárjuk, ezért az rátámadt. Alig tudtuk lefogni. Sajnos a dobverőivel úgy megsebezte Einot az arcán, hogy a sérülését varrni kellett. Amikor csatlakoztál, Eino arcán még ott volt kötés...

- Két alkalmazott hallhatott az összetűzésből valamit, akik éppen dolgoztak. Viszont a klub tulajdonosa kötelezte őket a titoktartásra.

- Tehát a volt dobosotok tálalt ki, vagy az egyik alkalmazott.

- Igen. De ez nem minden. Olvastad tovább is? Rólad is írnak.

- Olvastam.

- És?

- Nem érdekel. Azt mondanak, amit akarnak.

- Könnyen meg tudnád cáfolni.

- Igen, de én nem járok el sehová szórakozni. Hol jelennék meg egyébként nyilvánosan egy nővel?

- Leo, ez Lyn magánügye – szólt rá Mika, miután lenyelte a kávéját. Majd a doboshoz fordult:

- Viszont ha nem akarsz további pletykát, látványos módon feltűnhetnél valakivel együtt a klubban, egy koncert előtt.

- Nem túl sok finn nőismerősöm van. Egyszerűen időm sincs ilyesmire.

- Tudjuk, ezért kell olyan lány, aki beavatott. Mint például Jana...

- A stylist? És ha barátja van? Akkor neki is csak gondot okozunk.

- Özvegy, és ő sem ér rá randizni.

- Ilyen fiatalon?

- Igen. Eino bátyja volt a férje... Van egy  hétéves gyerekük, akit Jana egyedül nevel. Emellett rengeteget melózik. A kisfiúra legtöbbször a nagymamája - vagyis Eino édesanyja - szokott vigyázni.

- Értem – gondolkodott el Lyn.

***

A napjuk szinte nem akart véget érni. Kivételesen a kiadó próbatermében próbáltak, mert a klubfőnök jelezte nekik, hogy rengeteg rajongó és újságíró vadászik rájuk a klub környékén. Páran így is megneszelték, hogy merre találják a Demonheartet, de az épületbe nem tudtak bejutni. A próba mellett a főnökükkel és Daviddel kitalálták a stratégiát, hogyan tartsák fenn az érdeklődést, hogy az ne váljon kárukra. Eközben a cég ügyvédje is intézkedett a szivárogtató személye ügyében. Kiderült, hogy az egyik volt alkalmazott fecsegett a bulvárlap médiamunkásainak. Mivel állításai hamisak voltak, az ügyvéd bírósági pert helyezett kilátásba mind a fecsegő, mind a bulvárlap ellen. Másnapra az újság sürgős helyreigazítást ígért...

Lyn sóhajtva lépett ki az önműködő üvegajtón. A parkolóba indult, a kerítésen keresztül bámészkodók tekintetének kereszttüzében. A megbeszéltek szerint Jana vitte haza. Észrevette, hogy néhányan fotózták, amikor beszállt a nő kocsijába.

- Sajnálom, hogy így történt, de a főnökök szerint a legjobb elterelés, ha néha együtt mutatkozunk. Hogy magyarázod el a kisfiadnak ezt az egészet? Biztos nehéz lehet...

- Nehogy azt hidd! Joshua okos, sokkal érettebb egy vele egykorú átlagos gyereknél. Elfogadja, hogy a munkatársam vagy, hogy együtt dolgozunk, és a munkámhoz tartoznak hasonló fura dolgok. Ne feledd, hogy Eino a nagybátyja, tehát kétszeresen is hozzászokott a szórakoztatóiparhoz...

- Köszönöm, hogy elhoztál! Bejössz meginni egy teát? Joshnak is szeretnék küldeni valamit.

- Rendben.

Jana érdeklődve nézett körül a lakásban. Kellemes összhatás fogadta. Meglepődött, hogy Lyn mennyire figyelt a lakás apró kiegészítőire, amikre általában egy férfi nem szokott ügyelni.

A vörös dobos egy tálcával a kezében lépett be a nappaliba. Óvatosan egyensúlyozva helyezte az asztalra. A tálcán Jana különlegesen szép porcelán tartót, csészéket és egy kanna forró vizet látott. Lyn finom mozdulattal emelte le a teás edény porcelán kupakját, majd a nő felé mutatta a nyitott tartót:

- Ez jázmintea. De ha fekete vagy zöld teát kérsz, az is van.

- Megkóstolom ezt, még soha nem ittam.

- Remek választás – mosolyodott el Lyn. - Nincs benne tein, tehát az éjjeli alvásodat nem zavarja.

A japán letérdelt a kis asztal mellé, a szőnyegre, és lassú, gyakorlott mozdulatokkal készítette a teát. Jana gyanította, hogy kifogástalanul végrehajtott teaszertartást volt szerencséje végignéznie, bár a környezetük és öltözetük nem volt egészen keleties... Lyn a stylist felé nyújtotta az egyik csészét. A jázmintea különleges illata betöltötte a nappalit. Csendben, apránként kortyolták a forró italt.

- Nagyon jó illata van. Tudod, egész nap ideges voltam, de ez most valahogy lecsillapított – állapította meg a nő, amikor a tea elfogyott, és ő hazafelé készülődött.

- Észrevettem. Az is volt a célom, hogy megnyugodjunk. Joshua szereti a meséket?

- Nagyon.

- Akkor valószínűleg nem kell bemutatnom neki ezt a figurát – adta oda a puha plüssfigurát.

- Totoro?!

- Ó, te is ismered.

- Nagyon tetszett neki a film, amikor tavaly vetítették a tévében. Utána meg kellett keresnünk DVD-n. Eino sokat járt utána, míg megtalálta.

- Akkor biztos fog ennek a plüssnek is örülni.

- Igen, biztosan. Köszönöm! – búcsúzott el Jana.

A dobos fürgén elmosta a csészéket majd elrakodott, és a telefonjáért nyúlt.

- Moshi, moshi! - szólt bele, amikor hallotta, hogy a másik oldalon felveszik.

- Neko-chan! - ujjongott fel Kise. - Mi újság?

- Anttiék elég érdekes dolgokra bukkantak a sítúrán. Itt ma jelent meg a Musicban a cikk. Az internetes változatát nemsokára átküldöm, de úgy tudom, a napokban Angliában is megjelenik nyomtatásban. Ha apánk meglátja a cikket és a fotókat, nem fogja tovább erőltetni az eljegyzéseteket – tájékoztatta mostoha-bátyját.

- Ez jó hír. Egyébként is meg szoktam venni ezt a magazint, mert sok pontos információt tartalmaz. Kell a munkámhoz.

- A velünk készített interjú is benne van.

- Természetesen azt is el fogom olvasni. De valami miatt aggódsz.

- Észrevetted?

- Igen. Csak nem a cikk miatt?

- Egy itteni bulvárlap újságírója is firkálgatott ma rólunk mindenfélét. Egy részét, ami Einot és a többieket érintette, azt rendezni tudták a cég ügyvédje segítségével, holnap helyreigazítás jelenik meg az újságban.

- Rólad is kitaláltak valamit?

- Csak próbálkoztak. Még mindig az érdekli őket, valójában mi vagyok.

- Amíg csak találgatnak, addig jó, mert nem tudják, valójában ki vagy.

- Hai, de a főnökség azt gondolja, ezeknek a pletykáknak rossz végkimenetele is lehet rám, vagy az együttesre nézve. Ezért néha – a nyilvánosság számára, látszatra óvatosan - Janával meg fogunk jelenni egy-egy rendezvényen, vagy együtt megyünk vásárolni, stb.

- Szóval azt akarják a közönség felé sugallni, hogy a sylist lány a barátnőd?

- Igen.

- Ne aggódj miatta. Jó fedősztori.

- Nem magam miatt tartok ettől.

- Szerintem senki miatt nem kell aggódnod. Amikor ott voltam, emlékszel, mit mondtam neked; nem ismerne rád az sem, akivel régen naponta együtt dolgoztál. Néha szükséges Potemkin village-t mutatni a rajongók és mindenki más felé... - magyarázta Kise, majd kis hallgatás után hozzátette:

- Ez a hírnév egyik hatása.

Szómagyarázat:

Fame: hírnév /angol/

Operatív: Fedett, rejtett, láthatatlanul a háttérben maradó.

Oyasumi Nasai! : Jó éjszakát! /japán/

Neko: macska /japán/

Neko-chan: Cica, kismacska, cicuska (macska becézve) /japán/

Ohayou!: Jó reggelt! /japán/

All right!: Rendben van. /angol/

Stylist: Öltözködés-, frizura és stílus tanácsadó. Az együttes megjelenését, öltözékét, sminkjét, arculatát, stb. megtervező szakember. /angol/

Tein: a tea hatóanyaga, a kávé koffeinjéhez hasonlóan élénkít, frissít, de a hatása lassabban hat és hosszabban tart.

Potemkin village: (Patyomkin-falu) /angol/ látszat-falu, amivel 1787-ben II. Katalin cárnőt ámították, azt a benyomást keltve, hogy a helyzet jobb az országban, mint valójában. Átvitt értelemben használva a szókapcsolat mások becsapását, a látszatkeltést jeleni.