A két nő és a kisfiú sietve érkeztek. Hozták a lovakat is. Döbbenten álltak meg a tisztás szélén, az eszeveszett pusztítást látva. Néhány férfi, két nő és két nagyobbacska gyermek feküdt ott vérbe fagyva.

Majd meghallva a csecsemősírást, odaszaladtak. Lydia gyorsan fölvette a kicsit, és dajkálni kezdte, hogy megnyugtassa.

A félelf nő Hawkhoz lépett, hogy bekötözze. Eközben Tenoro és Arasus körbenéztek a tisztáson. Nem találtak más túlélőt. Arasus még egyszer, utoljára használta tűzvarázslatát, hogy a halottakat ne bánthassák a vadállatok. Ezzel szinte teljes bűverője elillant.

Néhány szükséges, még menthető dolgot összeszedtek a szétdobált holmik közül, többek közt a kicsinek való néhány ruhát, gyolcs pelenkakendőt. Egy kanna tejet is találtak az egyik szekéren, ami csodálatos módon épen maradt és nem is borult ki az edényből. Amint ezzel végeztek, már indultak is tovább.

A csecsemőt Elani átvette Lydiától, és ő vitte az ölében, Vihar hátán. A lovag megint rajtafelejtette tekintetét a lányon, aki lován ülve is babusgatta a kicsit.

A rajtaütés helyétől félórányi járásra, egy pihenőre alkalmas helyet találtak. Egy szikla tövéből friss, hideg vizű forrás bugyogott fel, vize egy picike tisztáson átcsobogva apró patakká nőtt. Majd az erdőnél átbukott egy szikla tetején, vízesést alkotva. Lezuhogott egy apró medencébe, majd onnan a fák között folytatta útját kanyarogva.

A forrás mellé telepedtek. Elani a sebtében bekötözött Hawk karján újra kitisztította a sérülést, ezután gyógynövényes borogatást készített. Arasus mágiával most nem segíthetett. A két tűzvarázslat során legyengült, így nem tudta használni gyógyító erejét. Addig, míg regenerálódott, el kellett látni a lovag sebét.

Tenoro tüzet rakott. Előszedte az üstöt, teavizet forralt, meg az ismeretlen halottak holmijában talált kanna tejből melegített. Nagy szerencséjük volt ezzel, mert törhették volna a fejüket, hogy a vadon közepén mit adnak a picinek!

Lydia vette át a csecsemő dajkálását. Szépen tisztába tette. Tudta, hogyan kell, mert annak idején öccsét is gondozta. Mindenki tette a dolgát, miközben fojtott hangon tanácskoztak, mit tegyenek. A gyermeket valahol sürgősen el kellett helyezni, nem vihették őt magukkal.

Elani azért kardoskodott, hogy a csecsemő velük maradhasson. Fel akarta nevelni.

Arasus talált rá a legjobb megoldásra: azt javasolta, hogy a gyermeket rendjének egyik közeli, rejtett kolostorába vigyék.

- Ott a kicsi biztonságban lesz, és minden szükségeset megadnak neki, míg vissza nem térünk érte – nyugtatta Elanit.

Végül a nőt meggyőzték, hogy átmenetileg a pap javaslata a legésszerűbb, hiszen rájuk a közeljövőben - nem tudható előre, milyen kemény - megpróbáltatások várnak.

A pihenő után Arasus sólymát követték. Ő mutatta az utat a kolostorhoz. Esteledett, mire odaértek. A szerzetesek elvállalták az árva gondozását, és nekik is éjjeli szállást nyújtottak. A lovag sebét Arasus egyik paptársa vette kezelésbe. A gyógyító varázslat megtette a hatását. Reggel kipihenten, frissen indulhattak tovább.

***

- Messze vagyunk még?- szólalt meg lova nyergében zötykölődve Farro.

- Nem. Mindjárt megérkezünk. Csak...

- Csak?

- Nem érzem, hogy bárki is lenne a közelben. A többieknek - Hawk lovag vezetésével - régen itt kellene várniuk ránk, hiszen jócskán megkéstünk. Hm... különös!

- Nem üzentek? - kérdezte Liont Ryken.

- Nem. Pedig Elani közülük képes rá. Nos, majd én megpróbálom elérni - koncentrált az ezüst-szőke sörényes. Sannah csodálkozva nézett rá, pedig tudta, hogy a fiatal lovagnak rendkívüli mentális és mágikus ereje van. Út közben már tanította őt fegyverrel bánni, Landrassal és Farroval együtt. Pearlből jövet, a legelső faluban vásároltak a lánynak egy lovat. Megfelelő ruhákat is beszereztek neki, amikben kényelmesen utazhatott, és a neki vett fegyverekkel gyakorolhatta a harci fogásokat.

A lánynak titkon mindkét megmentője elcsavarta a fejét, de a két férfi ezt nem vette észre. Az elf... nos, ő hozzá volt szokva a kitüntető figyelemhez, elvégre bárhol megfordult, a nők bálványozták. Sannah viszont látszólag nem törődött vele, és ez a fekete férfit kissé bosszantotta.

Lion viselkedését figyelve a lány észrevett néhány egészen apró jelet, amiből arra a következtetésre jutott, hogy a férfi szíve titkot rejt. Amikor a lovag a csapat másik feléről beszélt, Sannah - nem kis meglepetésére - aggódás és meleg szeretet jól álcázott érzéseit vélte a férfi arcán felfedezni... Így letett arról, hogy őt meghódítsa.

Az Oroszlán smaragdszínű szemeit lehunyva kereste a kapcsolatot Elanival. Majd kisvártatva apró mosoly kelt szája sarkán, ami szinte azonnal eltűnt, és csak a szokott, egykedvűen hűvös kifejezés látszott újra az arcán.

- Jól vannak - jelentette ki az útitársaihoz fordulva. - Üzenetet küldtem nekik, hogy társaságunk gyarapodott. Estére érnek ide, mert ők is nagy kerülőt tettek.

- Hűha! Ez csodás! - ámuldozott Sannah, ahogy egy tágas tisztásra értek.

Velük átellenben egy hatalmas, függőleges sziklafal magasodott. A tetejéről úgy két lándzsányi /kb. négy-öt méternyi/ szélességben zuhatag bukott a mélybe, lezúduló vizével megtöltve egy kis tavat, ami épp előttük hullámzott. A tóból folyt ki az a bővizű patak, ami eddig az ösvény mentén, útirányukkal szemben csörgedezett.

- Erre a helyre gondoltam. Az országúton járók többsége nem ismeri, csak a vándorok, kalandorok. De azok közül is kevesen jönnek ide megpihenni, mert arra, feljebb, az országút mentén van egy elég kellemes fogadó. Onnan Tanan már csak fél napnyi járásra van... Arról a helyről pedig, ahol az éjjeli szállásunk lesz, alig tud valaki – magyarázta az ezüsthajú.

A lány végigléptetett lovával a tóparton, majd megállt, még mindig a látványt csodálva. A kósza szél játékosan belekapott aranyló hajába, amit a napfény még ragyogóbbá tett. Kecses alakjára a szellő rásimította a kissé bő felsőt, így az most szépen kirajzolódott. Sannah amúgy is szép volt, de ebben a pillanatban még gyönyörűbb. Landras tengerkék szemeit tágra nyitva nézte a sokat szenvedett, de erős lányt.

Farro elmosolyodott, ahogy barátja arcát meglátta. Soha nem vette észre még, hogy az elf ennyire elragadtatott gyengédséggel nézzen valakire.

Sannah a táj csodájába, Landras Sannah látványába feledkezett. Csak ültek lovaikon, mozdulatlanná dermedve. Majd a lány oldalra fordult és észrevette az elfet. Elpirult és szégyellősen elmosolyodott, miközben lehajtotta a fejét, hogy haja elfátyolozhassa arcát. A fekete férfi is zavarba jött. Akkor pedig végképp, amikor lova érdeklődve megindult Sannah lova felé. Már a lány mellett volt, amikor az állatot vissza tudta fogni. Kissé rekedten szólalt meg:

- Azt hiszem, lemaradtunk. Igyekezzünk utolérni a többieket! Majd később még gyönyörködhetsz. Tényleg szép környék.

- Igen, az - szólalt meg szinte suttogva a lány. - Menjünk.

Farro már elindult a mágusok után, akik a vízesés lábához értek. Azok minden lemaradót bevártak.

- A vízesés mögé kell bemennünk - magyarázta Lion a társainak. - Ott van egy rejtett barlang.

- És a lovak?

- Elférnek azok is. Rykennek viszont segítenie kell, ugyanis őket csak mágiával tudjuk bejuttatni, meg kihozni.

- Rendben. Mit kell tennem?- bólintott a mágus.

- Teleportálni.

- Én nem vagyok képes rá.

- De igen. Én érzem, hogy benned is megvan a képesség. Nagyon hasonlítunk... túlságosan is, bátyám.

Ryken döbbenten nézett Lionra. A fiatal lovag-mágus rezzenéstelen arcán csak szemei beszéltek. Látszott, hogy igazat mondott. Az idősebb varázsló bólintott:

- Hm... én is éreztem sok hasonlóságot, és eddig még sem gondoltam bele. Igaz lehet, mert én már kisfiúként elkerültem otthonról, és mágus-tanonc lettem a képességeim miatt. Arról tudok, hogy a családnevemet megváltoztatták. Annyira kicsi voltam, hogy az igazi nevemre nem is emlékszem. Ez születésed előtt nem sokkal történhetett. Ezek szerint szüleink úgy látták jónak, hogy egy darabig ne tudjunk egymásról, és a világ sem, hogy van még egy Karleen... Sejtették, hogy veszély leselkedik a családra. Valószínűleg azért tették, hogy legalább egyikünk megmenekülhessen - fejtette meg a rejtélyt Ryken. - Mindkettőnknek sikerült túlélnie. Kitől tudtad meg, hogy testvérek vagyunk?

- Senkitől. Még a Mester is úgy tartotta, hogy te az unokája vagy... Megérzés volt, aztán a mágiám segítségével tegnap éjjel belepillantottam a múltunkba. Valóban úgy történt, ahogy az előbb kifejtetted - mosolyodott el.

„Még sem vagyok teljesen egyedül a világban... A Holdak könnyeit soha nem feledem, de a Nap új reményt adott - egy testvért.”