- Akkor, kezdjük - koncentrált, miután néhány szóval elmagyarázta bátyjának, mit kell tennie. Ryken megpróbált saját varázserejével minél jobban segíteni. Néhány pillanat múlva mindannyian ott álltak a vízesés mögött, egy sötétlő barlang bejáratában. Anter intett egyet, amivel kellemesen derengő világosságot idézett meg, így kényelmesen körülnézhettek.

A tágas előrészben különösen érdekes jelenséget fedeztek fel. A nagy zuhatag kintről, eltakarta egy apróbb, meleg vizű testvérét. A melegforrás a barlang előterében lévő mélyedésből bugyogott fel, megtöltve a kis sziklamedencét, majd peremén átbukva egy keskeny kővályúba folyt vize. A barlang bejáratából, egyesülve nagy testvérével, vízesésként csordult le a tóba.

Belül a hatalmas üreg kettéágazott. A részei nem nyúltak túl mélyen a sziklába, csak egy kissé különült el a két rész egymástól. A szélesebb ághoz érve Lion megszólalt:

- Azt gondoltam, a lovaknak itt jó helyük lesz. A másik oldalon meg nekünk.

- Hm... nagyszerű. De takarmányt, tüzelőt hoznunk kell. Egész éjjel a mágikus világosságot sem tudom fenntartani - jegyezte meg Anter.

- Mire a többiek ideérnek, elkészülünk - szaladt ezer ráncú mosolyba Farro arca. - A vacsoráról te gondoskodj, Landras! Elvégre íjász lennél...

- Rendben. Sannah, elkísérsz? Azt mondtad, még körül szeretnél nézni odakint, de valami fegyvert te is hozz! Lassan esteledik, és ilyenkor gyakrabban összefuthatunk veszélyesebb vaddal is.

- Jó - bólintott a szőkeség, és egy rövid kardot, meg egy tőrt szúrt övébe. Hátára ugyancsak íj és nyíltartó került, mint a férfinek.

A vízesés mellett, egy rejtett párkányon varázslat nélkül is ki tudtak jutni. Amikor elmentek, társaik már serényen dolgoztak az éjjeli szállásuk kényelméért. Anter tűzifát gyűjtött az erdő szélén nagy halomba. Amikor készen volt, Ryken gyakorlásképp az egész kupacot teleportálta. Majd a tisztás dús füvéből téptek, hogy a lovaiknak elég takarmány, nekik pedig kényelmes fekvőhely jusson. Mágiával gondoskodtak arról, hogy társaikon kívül a szállásuk környékét senki se tudja megközelíteni.

Amint készen lettek, Farro elégedetten huppant a nagy boglyába, amit összegyűjtöttek. A lovak már jóízűen ropogtatták az illatos erdei füvet. A törpe elegyengette a szénát azon a helyen, ahol aludni szándékoztak, majd a náluk lévő takarókat ráterítette.

Lion még egyszer ellenőrizte a lovakat. Már érkezésükkor megitattak, leszedték róluk a szerszámot és málhát. Saját hátasának tartogatott egy kis csemegét is. A különleges képességű állat örömmel horkantott a jutalomfalat láttán.

Ryken és tanítványa a barlang félreeső részén kövekből csinos tűzhelyet rakott. Kisvártatva ropogott a tűz, kellemes meleget és világosságot árasztva. Anter megszüntethette a fényvarázslatot. Mind a négyen a tűzhöz ültek, és halkan beszélgetni kezdtek. Várták a többieket.

Eközben Landras és csinos kísérője árnyékként lépkedett az évszázados fák között. Az elf figyelmesen nézelődött, majd megtorpant, karjával a lányt is visszatartva. Az kérdően nézett rá.

- Friss nyomok. Szarvas, a közelben - suttogta a férfi alig hallhatóan.

Sannah bólintott. Mindkettőjüket elkapta egy ősi szenvedély: a zsákmány megszerzésének varázsa.

Hangtalanul csúsztak egyre közelebb az állathoz. A lány már meg is pillantotta a fiatal, nemes tartású bikát. Az felkapta súlyos aganccsal terhelt fejét, és gyanakodva szimatolt körbe. Nem érezhette őket. Landras és Sannah - néhány lépés távolságra egymástól - egyszerre feszítette meg íját. A két nyílvessző szisszenése után nem sokkal felhangzott a sebzett szarvas halálbőgése. Óvatosan, de örömmel mentek közelebb, majd az elf elmormolt egy imát az állatért.

A húsa bőven elég lett az egész csapatnak, két napra. A két vadász egymásra mosolygott, majd zavartan kapták félre fejüket.

A férfi hirtelen felnézett, csak úgy repült fekete sörénye. Hibát követett el. Vadászat közben nem figyelt eléggé a környezetére. Túl közel vannak... Nem volt ideje magyarázkodni, derékon kapta a meglepett szőkeséget, és felrakta egy terebélyes fa ágára, majd hátát a törzsnek vetette. Épp időben.

***

A farkasfalka vicsorogva, morogva és vonyítva robbant be a kis tisztásra. Két tucatnyian lehettek. Egy részük a szarvas tetemére ugrott volna, de Sannah észbe kapva azonnal nyilazni kezdett a faágról. Nem hagyhatta a vacsorának valót! Pontos találatai következtében jó néhány ordassal lett kevesebb. Társa azonban odalent nem tudott íjat feszíteni. Néhány állat nekitámadt. A férfi kardjával és tőrével vette fel a harcot. Eközben a lány nyilai elfogytak.

Landras rákiáltott, hogy akkor se menjen le hozzá, maradjon a fa ágai között, de Sannah borzadva látta, hogy az elf egyedül nem fog bírni a hatalmas ordasokkal. Igaz, már halomban feküdtek lábai előtt a farkastetemek, de fáradt, és egyre több marásból vérzett, ami a támadóit még jobban megvadította. Így esze ágában sem volt hallgatni a férfire. Leugrott mellé, kezében karddal. Érkezése halált hozott a Landrast leginkább szorongató állatra. A falka maradéka csaholva rontott rájuk. A férfi és a nő egymást fedezve, rendkívüli összhangban kaszabolta az agyaraikat csattogtató, dühödt farkasokat. Egyre jobban fáradtak, már a lányt is marások borították. Az elf kétségbeesetten látta, hogy társnője összecsuklik. Fél kézzel elkapva tartotta, és őt védve harcolt tovább, de agya vészjeleket küldött. Viszont tisztában volt vele, hogy Lion túl messze van ahhoz, hogy időben segíthessen. Még ha teleportál is... addigra végük.

Landras erejét most megkétszerezte az élni akarás, hiszen Sannahért is küzdött. De még ez is kevés volt az ordasok zsákmányra éhes falkája ellen. Az elf félt. Visszagondolva később csodálkozott rajta, hiszen a legvadabb csatákban is halálosan nyugodt tudott maradni. De a karjában ott tartotta az ájult Sannah-t. Nem önmagát féltette, hanem a lány életét.

A már-már torkának ugró, legközelebbi farkas egyszer csak vonyítva összerogyott. Oldalából egy nyílvessző állt ki, ami halálos sebet ejtett rajta. Majd ugyanígy járt még három. A megmaradt néhány ordas a váratlan túlerő ellenében meghátrált. Fülüket és farkukat behúzva loholtak békésebb vidék felé.

A fekete férfi megkönnyebbülten pillantott az érkezőkre, akik számára most elrettentő látványt nyújthatott. Zihálva, fájdalomtól eltorzult arccal, véresen nézett rájuk, fél karjával még mindig a szőke lányt ölelve. Sannah is hasonló látványt nyújtott, azzal a különbséggel, hogy ő eszméletlen volt.

A jövevények leugrottak a lovaikról. Két lány és egy fiatal fiú is volt velük. A fiatalabb lány íjat tartott a kezében. Ő lőtte le a farkasokat.

Landras fején átfutott a gondolat: hátha ők azok, akikre várnak?

A lányok azonnal hozzájuk siettek az egyik férfi kíséretében. Sannah-t óvatosan a földre fektették. A két másik férfi egy-egy vizes tömlőt bányászott elő a holmijaik közül. A fiú tiszta ruhát hozott.

- Sir Andreas Hawk vagyok - mutatkozott be a lovagi öltözetet viselő férfi zengő hangon. - Ők a társaim.

- Üdvözlet nektek - nyögte ki nagy nehezen az elf. Még mindig nem tudta visszanyerni erejét. - Az istenek szólítottak... benneteket erre utatokon. Nem sokon múlt, hogy... a farkasok vacsorája legyünk... Köszönet érte, hogy megmentettetek. Ő Sannah de Meil... Port Pearlből... Én Landras vagyok.

- Akkor ti csatlakoztatok Lion lovaghoz - szólalt meg az idősebbik nő, míg sebeit ellátta.

- Igen. Ti pedig, ezek szerint, azok vagytok, akikre vártunk...

A másik férfi, akinek egy sólyom ült a vállán, épp a szőke lányt térítette magához, miközben gyógyító varázslattal forrasztotta össze a tépett sebeket.

Landras megnyugodva látta, hogy Sannah már jobban van. Ekkor a fiatal lány és a fiú maradt a szőkeség mellett, míg a pap az elfhez lépett:

- Arasus vagyok. Sajnos a varázserőmből ennyire futotta. A lányt visszahoztam az életbe, de a sebeiden csak a társaink tudnak majd segíteni. Addig ezzel tudom a fájdalmadat csillapítani - nyújtott oda egy kis edénykét, amiben gyógyfű-főzet csillogott. A fekete férfi köszönetképp bólintott, majd megitta a folyadékot.

A sebesültek körüli sürgés-forgás alatt szinte berobbant a tisztásra az Oroszlán... Hatalmasat sóhajtott, és eltette fegyverét, látva, hogy a veszély elmúlt. Az elf által küldött segélykérést érzékelte, de az gyenge volt már a telepátiához. Így Sir Arden aggódott, hogy késve érkezik...

Megnyugodva üdvözölte a csapat tagjait. Landras észrevette, hogy barátja a fiatal lányhoz, Lydiához kissé másképp viszonyul, mint a többiekhez. Sokat sejtő mosoly szaladt végig csinos arcán, amelyet most sebhely tarkított. Fel is szisszent, ahogy a marás meghúzódott. Lion addigra már mellette állt. Gyógyító erejét aktiválta, és az elf sérüléseit eltüntette. Sannah-t is megnézte, és egy kicsi energiát még adott neki, bár Arasus jó munkát végzett.

Tenoro közben megállapította, hogy a farkasok - csodák csodájára - nem nyúltak az elejtett szarvashoz. Sannahnak sikerült megmenteni zsákmányukat az éhes fogaktól. Így a dalnok arról gondoskodott, hogy a vadászok erőfeszítése se menjen kárba.

Jó félóra múlva mindnyájan a vízeséshez értek. Anter és Farro már várták őket. A tó mellett, a tisztás közepén tűz lobogott, előkészítve a hússütéshez. A lányok eltűntek a barlangban. Pár perc múltán már a melegforrásban áztatták magukat. Mire a vacsora elkészült, addigra megfürödtek és átöltöztek. A tűznél elmesélték egymásnak a történteket, majd az őr kivételével mindannyian nyugovóra tértek. Éjjeli nyugodalmuk zavartalan volt. Viszont úgy döntöttek, szükségük van egy nap pihenőre, Így reggeli után nem indultak tovább.

A farkasfalka maradéka már eltisztult a környékről. Így Lydia jelekkel megértette öccsével, hogy kicsit sétálni szeretne. Magányra vágyott. Az utóbbi időben szinte örökké szomorú volt. Némasága nehéz súlyként ült a lelkére. Roberto megértően bólintott nővérének, aki hamarosan eltűnt az évszázados fák zsenge zöld lombkoronái alatt. A fiú csak lord Hawkkal közölte, hogy nővére elment. A lovag bólintott. A mágusok és a lova érzékei elég biztosíték volt számára, hogy a lánnyal nem történhet baj. A varázslók és Arasus meditációval töltötték a délelőtt egy részét. Ilyenkor nagyon elmerültek, és csak arra ügyeltek környezetükben, hogy a csapat biztonságban legyen.

Tenoro és unokahúga már megint vitatkoztak. Elani szarvaspörköltet főzött. A bográcsból csábító illatok szálltak. A dalnok mindig belekotyogott a félelf nő dolgába, így az alaposan felpaprikázódott. Bátyja csak vigyorgott bosszúságán. Majd odatelepedett a tűz mellé, fogta lantját, és halkan pengetni kezdte. A kis Roberto áhítattal hallgatta. Farro is ott ült velük, és csendesen vizsgálgatta fegyvereit. Elf barátja pedig Sannah-t őrizte, hogy pihenjen. A lány mindenáron tovább akarta tanulni a fegyverforgatás fogásait, de Landras véleménye szerint:

„aki előző nap haldoklik, az másnap nem alkalmas rá, még ha varázslattal meg is gyógyították.”

Sannah a barlangban durcásan állt volna fel fekhelyéről, de az elf nem engedte. A törékeny lánynak esélye sem volt az izmos férfi ellen. Miközben Landras visszafektette, pillantásuk találkozott. Sannah érezte, hogy elpirult, de remélte, hogy az elf nem figyelt fel rá.

Az igaz, hogy Landras úgy tett, mintha nem venné észre, de remekül látott még a félhomályban is. A férfin furcsa, bizsergető érzés futott végig. Meglepődött. Egy nő közelében sem érzett eddig ilyesmit. Zavartan nézett félre. Hosszú, fekete haja függönyén keresztül azonban tovább figyelte a karcsú szőkeséget, aki megadóan hanyatlott vissza fekhelyére, és nem sokkal később el is aludt. Landras melléülve őrizte álmát, miközben érzésein töprengett.

Lydia - a patakparton sétálva - egy kicsi, de annál szebb szurdokvölgybe jutott. A szikladarabok között a víz csacsogva bukdácsolt. A patak locsogásán kívül csak a tavaszi madárdal hallatszott. A szurdokot körülölelő sziklák zöldelltek a páfrányoktól. A patak mentén vadvirágok nyíltak, és egy vadkörtefa bontogatta fehér virágszirmait. A lány megállt a völgyecske közepén. Meggyötört lelke egy kevés gyógyírre bukkant. Gyönyörködve nézett körül, majd nagyot lélegzett a kellemes illatú, kicsit párás, friss levegőből. Kissé elfáradt, mert már jó ideje lépegetett a meder mellett, és a talaj nem volt épp könnyen járható. Talált egy kényelmesnek ígérkező, kidőlt farönköt, és ráült. Minden porcikájával a természet részévé vált. Hallgatta a nyugalom csodás szimfóniáját. A lágy szellő végigsimogatta a völgyet, néhány virágszirmot sodorva... Lydia hosszú hajára is hullott néhány. A tavaszi nap fénye ragyogott a patak vizén.

Már jól délelőttbe hajlott az idő, amikor Lion befejezte a meditációt. Azonnal érzékelte, hogy Lydia hiányzik. Tudatát kiterjesztve keresni kezdte a lányt. Bátyja ránézett, és azonnal tudta, az ezüst-szőke a rezzenéstelen álarca mögött komolyan aggódik. A lány hiányát ő is érzékelte, így rögtön rájött fivére aggodalmának okára.

„Előttem hiába titkolod, Öcsém... szerelmes vagy.” - gondolta.

Halványan elmosolyodott, amikor észlelte, Lion „megtalálta” a lányt.

- Nemsokára jövök. Körülnézek – jelentette ki társainak a fiatal lovag.

Kimért lépteit sietősebbre fogta, ahogy a vízesés környéke elmaradt mögötte. Nemsokára a szurdokhoz ért. Ott ismét lassított iramán. Ahogy a tavaszi napfényben fürdő karcsú alakot meglátta, megállt. Lydia nem vette őt észre. Angyali arcát a napsütésbe tartotta, szemeit lehunyta.

Az Oroszlán rideg álarca eltűnt. A smaragd szemek szinte lángoltak. A máskor mozdulatlan arc ellágyult. Halk léptekkel megindult a lány felé, aki immár meghallotta közeledését, és ijedten kapta oda a fejét. Amint meglátta a fiatal férfit, megkönnyebbült mosoly ragyogott fel arcán. Lion visszamosolygott, és ő is leült a fatörzsre.

- Kérlek, máskor ne jöjj ilyen messzire egyedül - mondta halkan. Lydia kérdőn ráemelte macskaszemeit.

- Veszélyes lehet. Zavaros időket élünk. Ha sétálni szeretnél, jelezd nekem. Én elkísérlek, és vigyázok rád. Jó? - fogta meg a férfi a vékony kis kezet.

A lány elpirulva, ragyogó szemekkel biccentette meg fejét.

A férfi kissé keserűen mosolyodott el:

- Hiányzik a hangod... amikor te gyógyítottál és meséltél nekem, jó volt hallgatni. Ígérem, hogy megtalálom a módját az átok megtörésének.

Lydia szomorúan meredt maga elé.

- Bocsáss meg, hogy megint emlékeztettelek. Mondd, nem fázol? Így üldögélni sokáig nem lehet, ahhoz még elég hűvös az idő. - Elengedte a lány kezét, és lekanyarította válláról a köpönyegét. Ezután Lydia derekát átkarolta, és közelebb húzta, maga mellé. Kettőjükre terítette a könnyű, meleg ruhadarabot. A lány a vállára hajtotta fejét, és némán nézték tovább a patakvíz csapongó, szeszélyes fodrain a napsugarak táncát. Hajukba lágyan belekapott a szellő, és néhány újabb virágszirmot ejtett rájuk.