A nappali padlóján „rendezett rendetlenségben” hevertek a partitúrák. Lyn óvatosan lavírozott közöttük, miközben elmerülten tanulmányozta őket. Az összehasonlításra azért volt szüksége, hogy lássa, mennyi egyező rész található bennük. Tapasztalatból tudta, hogy minden zeneszerzőnek vannak kedvenc dallamrészletei, ritmusképletei, amiket gyakrabban használ, mint mást. Ez megkönnyítette számára a tanulást, gyorsabbá tette, ha egyszerre ugyanazon szerző több darabját kellett elsajátítania.

Az alapos mustra végeztével elhúzta a száját.

„Többet vártam volna a numero egyes rockbandától. Eléggé egysíkú, újra és újra ismétlődő részek. Yoshi! Így sokkal könnyebb megtanulnom.”

Lehajolt a ritmusképletekért, felszedegette és sorba rendezte őket a dohányzóasztalon. Az első partitúrát odakészítette a speciális gyakorló készletéhez, amit már finnországi munkája során szerzett be. Az állványon gumilapok helyettesítették a dobokat, így kis helyen és kevés hanggal tudott otthon gyakorolni, ami a sorház vékony falai és a szomszédok miatt elég fontos tényező volt.

Órájára pillantott, és úgy döntött, nem kezd neki a tanulásnak. A többi, sorba rendezett partitúrát berakta a dossziéjába, majd a polcra helyezte.

„Nemsokára megérkeznek” - gondolta.

Kiballagott a konyhába, néhány tányéron ízlésesen elhelyezett egy kis süteményt és rágcsálnivalókat. Előszedett néhány dobozos gyümölcslevet és üdítőt, egy tálcát és három poharat. Mire ezzel végzett, csengettek.

Leszaladt a lépcsőn és kinyitotta a bejárati ajtót. Egy piros orrú energiabomba robbant a nyakába.

- Hello, Lyn! Van már karácsonyfád?

- Szia, Josh! Nincsen - mosolyodott el a dobos, miközben megtámaszkodott, hogy a lendülettől el ne essenek.

- Kisfiam, a japánok nem úgy ünnepelnek, mint mi – lépett be Jana is az előszobába.

- Üdvözletem, hölgyem! - hajolt meg Lyn pajkosan felé, majd beinvitálta vendégeit.

Joshua komoly képpel nézett szét a lakásban. Minden apró részletet megszemlélt, majd elégedetten tért vissza a nappaliba.

- Elmeséled, hogy ünnepeltek? - helyezkedett el a kanapén, és kíváncsian várta a választ.

- Rendben, de előbb hozok neked egy kis süteményt.

- Te nem is olyan vagy, mint Eino, vagy apu volt... Inkább olyan, mint anyu.

- Miért? - lepődött meg a dobos, amikor letette az asztalra a süteményes tálat.

- A fürdőszobádban sokféle illatszer van. Főzöl, takarítasz.

- Tudod, egyedül élek, mindent magamnak kell megoldanom.

- Akkor miért nem költözöl hozzánk?

Lyn fürkészve Janára nézett, aki zavart mosollyal tekintett vissza rá, majd ő válaszolt Joshua kérdésére:

- Ez nem ilyen egyszerű, kisfiam. Lyn... nos, neki is megvan a saját élete.

- Pedig remek alibi lenne neki, azt hinné mindenki, hogy együtt jártok. Így nem bántanák a Farkasok sem azzal, hogy fiúpárti.

- Honnan tudsz te erről? - döbbent meg Jana.

- Hallottam nagyit meg Einot erről beszélgetni. Nagyi vetette fel az ötletet.

- Tudod, szerintem egy kapcsolatot nem úgy kell elkezdeni, hogy belevágunk a közepébe és összebútorozunk – magyarázta a fiúnak a japán. - Ismerkedünk, beszélgetünk, és egy idő után elválik, hogy illünk össze. Egy kapcsolat alapja a kölcsönös bizalom. Nem lehet fejest ugrani bele úgy, hogy nem ismered a másikat. Szerintem édesanyád és édesapád is így vélekedtek annak idején.

- Igen, így van, egyetértek Lynnel, de azt fűzném még hozzá, hogy viszonzott érzelmek is kellenek hozzá.

- Akkor a bátyádat miért akarták megnősíteni? - kíváncsiskodott Josh.

- Kise a mostohatestvérem, az édesanyám jelenlegi férjének a fia. Az édesanyám évekkel a válása után újra férjhez ment. Így ő és vele én is, még kisgyermekként - egy köztiszteletnek örvendő, régi vágású családba kerültünk bele, ahol még hagyomány volt, hogy a leendő örökösnek hasonló körből kellett feleséget választania – magyarázott Lyn. - Kisuke nem szeretné ezt a hagyományt folytatni, de egyelőre nem tud nyíltan szembeszállni apánkkal, mert még nincs saját állása és rendszeres jövedelme. Viszont sikerült megoldani, hogy azt a lányt, akit apánk most kiszemelt neki, ne kelljen elvennie. Ezzel időt nyert, a munkába állásáig.

- Neked nem kell így házasodnod?

- Nos, én ezt szerencsére elkerülhetem. Mint mondtam, ez a nevelőapám családjában szokás. Édesanyám családja modernebb gondolkodású.

- Azt ígérted, mesélsz arról, hogyan ünnepeltek – váltott témát hirtelen a gyerek.

- Hai – játszott halvány mosoly a dobos arcán. - Japánban a karácsony csak fiatal ünnep, az európai szokást átalakítva vettük át. Nálunk ilyenkor főleg a szerelmespárok ünnepelnek. Együtt vacsoráznak, tortát esznek, ketten együtt töltik az estét. A hagyományos, nagy téli ünnepünk az újév. Azt mindenki megtartja, gyerek és felnőtt egyaránt. Az a családi összejövetel és lakomák ideje, meg a közös szentélylátogatásé.

- Egyszer jó lenne megnézni – ábrándozott Josh, majd újra témát váltott:

- Milyen a Susia?

Édesanyja sajnálkozva tekintett Lynre, aki csak a szemével jelezte – nem bántja Josh kérdésözöne.

Órákkal később a félálomban lévő gyereket lecipelte a taxihoz, amit Jana hívott. Nem bánta, hogy ennyi időt vesztett a tanulásból, mert nagyon sok mindenről elbeszélgettek. Jana tanácsokat adott még az új kinézetéhez is, amit a Farkasok elvártak tőle.

Kissé jobb kedvvel ült vissza a gyakorló szereléséhez, és nekilátott tanulni.

***

- Nem jó! Dupláztad a ritmust. Még ennyit sem tudsz megtanulni, ladyboy?! - förmedt rá az énekes.

Lyn csak fáradtan sóhajtott. Visszaszólni? Ugyan, nem ér annyit! Pedig tizenkét órányi dobolás után hogy ne hibázott volna, főleg úgy, hogy a húsz partitúrára csak négy nap tanulási időt kapott, és közben a Susia nem segített azzal, hogy a számokat többször, együtt is elgyakorolták utána, mint azt korábban a Demonheart tette.

- Ez unalmas. Meddig akarsz még szarakodni, főnök? Nekem randim van. Két, szőke, bögyös csaj vár rám. Az egyik a tiéd lehet.

- Rendben, a mai próbának vége. Holnap kilenckor ugyanitt – jelentette ki az énekes, majd Lynhez fordult. - Addigra ejtsd a pasidat, és helyette tanuld meg hibátlanul az utolsó számot is.

Amint a dobos hazaért, hívta a menedzserüket. Reggel a Demonhearthoz kellett volna mennie, mert fotózás következett.

David másnap reggel elment érte, és ő vitte a Susia próbaterméhez.

- Hol a menedzseretek? - tornyosult a basszusgitáros fölé. Az némileg megrettenve tekintett vissza a szőke óriásra:

- Nincs itt, csak Nick.

- Ő a leaderetek – bólintott, majd az énekeshez fordult:

- Már az első napokon szerződést szegtek?!

- Mi van? Aláírtátok, hogy a Susia érdekei az elsők.

- Viszont ti is aláírtátok, hogy a szerződéses munkáinkat ez nem hátráltathatja. Mára a Music fotósa jön, hogy képeket készítsen a Demonheartről. Előre szóltunk nektek. Ha a próbátok annyira sürgős, Lyn maradhat, de akkor Jyrki ide fog jönni, hogy fényképezze.

- Velünk együtt, úgy, hogy nem vagyunk fellépő ruhákban?!

- Ha máshogy nem megy...

- Nem. Nem láthatják a rajongók a maszk nélküli arcunkat, főleg, hogy idegen van közöttünk.

- Rendben, akkor délre itt leszek Lynért, és viszem a fotózásra. Addig Jyrki fotózza a többieket – köszönt el a menedzser sátáni mosollyal.

- B...d meg, ha még egy ilyen húzásod lesz, bármilyen jó dobos lehetsz, kicsinálunk – fenyegetőzött a basszusgitáros.

Lyn nem szólt, csak a dobok mögül unottan nézett vissza a falkatagra. Majd egymaga kezdett próbálni, mivel a többiek még mindig az előbbi, számukra felháborító eseményen rágódtak.

Lassan eltelt két hét. Lyn tökéletesen dobolt, a falkatagok abba nem köthettek bele. Így, ha csak tehették, ázsiai származásával vagy nemi hovatartozásának firtatásával piszkálták. A Susia elkönyvelte homoszexuálisként, pedig nem viselkedett akként. Semmit nem tudtak róla. Kirekesztve, gúnytól övezve kellett dolgoznia. Bizonyos okok miatt nem fedhette fel valódi kilétét, így tűrt mindent, és ha lehetett, kerülte a Falka tagjait.

Egyre kevesebbet tudott próbálni a Demonhearttel. Ezt Einoék sajnálkozva vették tudomásul, de nem tehettek semmit. A Susia, s velük a japán dobos egy rövid amerikai turnéra készült, majd néhány hétre elutazott.

Lyn ez idő alatt a munkatársai közül főleg Janával levelezett. Az e-mailekben röviden beszámolt a koncert-körút eseményeiről. Néha egy-két keserű megjegyzést tett a Susia által okozott problémáiról. Ő a koncertek után általában a banda által bérelt buszban aludt, míg a többiek a szállodákban buliztak. A híres banda egyik tagja sem volt hajlandó arra, hogy a lízingelt dobos szobatársa legyen. A stilyst sokszor elolvasta mindegyik szűkszavú üzenetet, majd sógorával közölte, hogy szerinte Lyn visszaváltozott egy hideg, szótlan emberré. Olyanná, mint amilyennek megismerték, amikor először feltűnt a Demonheart próbáján.

- Ha nem teszünk valamit, baj lehet belőle. Lyn nagyon érzékeny, és rendkívüli módon kötődik a mostoha-bátyjához. Mivel Kisuke jelenleg éppen Japánban vizsgázik, nem tud vele foglalkozni. Csak mi adhatunk neki erőt ahhoz, hogy ezt átvészelje – tűnődött a lehetőségeikről Eino.

- Sajnos a beszámolók alapján a falkatagok még rosszabbak, mint ahogyan hírlett. De mit tudunk tenni? - tette fel a kérdést Leo.

- Holnapután reggelre érkeznek haza. Annyit még csak kibír velük... - találgatta Mika.

- Sajnos egy darabig még az amerikai körút után is nekik kell dolgoznia. Keveset tudunk majd vele beszélni és a fesztiválra próbálni is.

- Ne mondd, hogy nem tehetünk semmit!

- Nem is azt mondtam. Szerintem legkevesebb az, hogy mindannyian várjuk a repülőtéren – válaszolt Eino. - Jana, el tudod hozni Josht is? Én szólok Davidnek. A Falka a hazaérkezésük napján biztosan nem fognak próbálni, és talán kapnak még pihenőnapot is.

- Joshua? Persze, hozom. Meg is szökne az óvodából, ha nem kérném ki – mosolyodott el a nő. - Már alig várja, hogy találkozzanak.

***

Két nap múlva mindannyian ott várakoztak a reptér érkezési oldalán. A Susia menedzsmentje és tagjai szerencsére a rajongóik előtt titokban tartották hazatérésük pontos időpontját, így a reptéren alig néhányan várakoztak. A gép leszállt, majd az utasait a transzfer odaszállította az épülethez. Sorra átestek az érkezéssel járó formaságokon. A Falka két tagja hangosan, kaján vigyorgással, finn nyelven szidta Lynt, aki nem értette, és nem foglalkozott velük.

Jana bepöccent. Eino megfogta a karját és halkan odasúgta:

- Aljas szemetek, de nem érdemes velük veszekedni. Abból csak Lynnek lenne gondja.

- Nem fogok veszekedni velük, de valamit tennem kell. Vigyázz Joshra! - válaszolt sógornője ugyanolyan fojtott hangon, majd a dobosuk elé sietett.

Lyn halványan elmosolyodott, amikor meglátta. Szertartásos japán üdvözlésre készült, de a nő gyorsabb volt. Köszönésképp átölelte őt és egy puszit nyomott az arcára.

A Falkatagok megdöbbenve torpantak meg.

- Mégsem pasija van?! Hogy vagy képes egy ilyennel leállni?! - kérdezte az egyikük finnül Janától.

- Milyennel? - kérdezett vissza élesen a nő angolul. - Az a bajotok, hogy sokkal jóképűbb és tehetségesebb nálatok, vagy az, hogy japán?

- Mi van?! Ő idegen és buzi.

- Honnan veszitek, hogy homoszexuális?! A média-pletykákból? Bár senkinek semmi köze hozzá, de elárulom nektek – csak azért nem élünk még együtt, mert mindkettőnk véleménye az, hogy egy kapcsolatot nem az összeköltözéssel kell kezdeni, hanem ismerkedéssel. – Jana lesajnáló nézése és hanghordozása meglepte a Falkát. A japán dobos pedig csodálkozva és elismerőn pillantott a mellette álló stylistra. A párbeszéd elejét ki tudta következtetni a nő angol nyelvű válaszaiból.

Eközben Joshuának sikerült meglépnie nagybátyja felügyelete alól. A kisfiú lelkesen ugrott Lyn nyakába, aki ezután nem is foglalkozott a Susiával. Átkarolta anyát és fiát - már amennyire a táskái engedték -, majd együtt siettek a Demonheart tagjai és menedzserük felé.

Szójegyzék:

Yoshi!: Jó! Ez jó! Rendben van! /japán/

Ladyboy: transznemű /angol/ a történetben a szereplők lenéző, durva jelzőként alkalmazzák