A suliban negyedik év elejére már megszokták, hogy Gáborral jó barátok vagyunk,
így megunták a piszkálódást - legalábbis e téren. Találtak viszont más
témákat... Gábor nélkül nem is tudom, hogy tudtam volna átvészelni. Vele legalább meg tudtam beszélni a dolgokat. Ritával továbbra is barátnők voltunk, csak éppen neki jött egy barát, és kissé elfoglalt lett.

Sokat jártunk könyvtárba, a tanulásban is tudtunk néha segíteni egymásnak. Október végétől viszont egyre többet kellett készülnünk egy újabb eseményre, a szalagavatónkra. Több tanórán és délután is próbák, november végéig. Aztán eljött az a nap is. Műsor, vacsora - minden végzős osztály külön asztalnál.
Amikor a szalagunkat megkaptuk, hogy feltűzhessük, akkor tudatosult bennünk: nemsokára vége...
A szalagavatón a szüleimnek futólag bemutattam Gábort, és én is találkoztam az édesanyjával. Alig néhány szót volt időnk váltani.

A téli szünetig vele is kevesebbet találkoztam, mert a tanárok elkezdtek hajtani bennünket a jobb félévi eredmények reményében, no és az érettségi jegyében: plusz órák, felkészítők zajlottak ezerrel.

Aztán végre eljött a szünet első napja. Nincs iskola két hétig!
Az első nap estéjén korcsolyázni mentem. Gáborral nem beszéltem előző nap, és ő sem telefonált.
"De a száguldás a jégen jót fog tenni a sok tankönyvbújás után" - gondoltam.
Nyitásra értem ki. Bérletem volt, így rögtön mehettem a bejárathoz. A
szabadtéren épült pálya reflektorait már felkapcsolták, mivel erősen sötétedett. A sima jégtükör hívogatóan csillogott a lámpák fényében. Fehér felületét a fény különös ragyogásba borította. Nem várakoztattam sokáig az érintetlen jeget. Elsőként léptem rá korcsolyámmal, és siklottam végig rajta, két vékony barázdát húzva, miközben szólt a zene. A rockszám ritmusát felvéve egyre gyorsabban, vadabbul száguldottam, mialatt lassan benépesült a jég felülete.

Összefutottam néhány régi ismerősünkkel, akik a húgom társaságában voltak. Még általános iskolából ismertük egymást. Kitaláltuk, hogy fogócskázni fogunk. Ez nem is volt egyszerű dolog a közben megnövekedett tömegben. Mindannyian élveztük a száguldás és a -  másnapi - kötöttségektől mentesség szabadságát. Amikor a menekülésben kissé elfáradtam, a pálya szélén elbújtam néhány beszélgető mögé, hogy a fogó ne láthasson. A gyors iramot hirtelen lefékezve jégkását csaptam a korcsolyám élével a palánkra, majd pihegve könyököltem oda, homlokomat a karomra fektetve.
- Szia! - köszönt rám valaki.
Ez a hang... Csak nem Gábor?! Hitetlenkedve, lassan emeltem fel a fejemet, miközben a száguldástól épp megnyugodó szívem újra ki akart ugrani a helyéből.
Egy pár férfikorcsolya, fekete farmernadrág, barna bőrdzseki. Mosoly, angyali szelídségű barna szempár, szélborzolta, hullámos haj - ott állt mellettem a jégen, a palánk mellett. Épp akkor érkezett. Ahogy ránéztem, elmosolyodtam, és köszöntem neki.
- Gondoltam, hogy itt talállak ma este - mondta. - Korcsolyázunk együtt?
Már nyújtota is a kezét, és megfogta az enyémet. Izmos ujjai gyengéden
kulcsolódtak az én ujjaimra. Érintésébe beleborzongtam. A szívem remegő, őrült táncba kezdett. Egymás szemébe néztünk.
Mi történt velem? Még soha nem éreztem ezt egyetlen fiú közelében sem. Még a démoni Zsolt sem tudott ilyen furcsa, édes érzést kiváltani belőlem! Elvesztem abban a sötétbarna, csllogó szempárban.
- Miattam jöttél ide? - kérdeztem tágra nyílt szemmel, hiszen nagyon ritkán lehetett őt a jégen látni.
- Miattad - válaszolt egyszerűen.

Nem tudtam, erre mit szóljak. Lesütöttem a szememet, és éreztem hogy pirulok. Szép színem lehetett, mint a pipacsnak.
Lenyúlt a másik kezemért is, és megfogta. Elindult hátrafelé korcsolyázva, közben húzott magával. Így egymással szemben siklottunk. Megfeledkeztem a fogócskáról. Nem törődtem azzal, hogy körülöttünk mi történik. Minden más megszűnt számomra, csak Gábort láttam, ő pedig engem nézett. Néhány kört tettünk meg a jégen így, miközben a rockzenét felváltotta egy lassú, érzelmes szám. Gábor kihúzott magával a pálya szélére, a palánk mellé. A kezeimet még mindig fogta.
Odavont magához,és átölelte a derekamat. Széles mellkasára és vállára támasztottam a tenyeremet, miközben ráhajtottam a fejemet. Reszketve elbújtam álompasim ölelő karjai között.
- Fázol. Tényleg jól láttam - suttogta a fülembe, kissé diadalmas hangon.
- Nem fázom. Te most játszol velem? - kérdeztem halkan. Még mindig a mellkasához bújtam, a fejemet nem mertem felemelni.
- Nem vagyok a volt barátod - vágta rá kissé sértődötten, ridegen.
- Ne haragudj! - néztem rá. Tekintetünk összekapcsolódott, láttam, hogy előbbi kis ridegsége eltűnik, valami másnak átadva a helyét. Barna szemei megigéztek, varázsuk bénítóan hatott rám. Szinte, mint a vadászó királyi ragadozó tekintete az áldozatára nézve. Csodás tűz örvénylett benne. Nem tudtam elkapni pillantásomat, de nem is akartam, miközben szája egyre közelített. Még egy pillanat, és ajkai lágyan birtokba vették az enyémet. A meglepetés dermedtségének elmúltával én is visszacsókoltam, miközben szemeimet lehunyva, karjaimat a vállán feljebb csúsztatva átöleltem a nyakát. Ujjaim a
hullámos hajfürtöket cirógatták. Édes, érzéki csókjától egész testem reszketett.
Szorosan összeölelkeztünk. Egyik karja átkulcsolta a derekamat, a másik kezével arcomat és hajamat simogatta, miközben ajkaink egyre vadabbul követelték egymást. Azt kívántam, bárcsak az örökkévalóságig tartana ez a pillanat...

Hosszú, szenvedélyes csókunkat végül azért szakítottuk meg, mert már nem kaptunk levegőt. Zihálva, egymást ölelve kapcsolódott ismét össze tekintetünk. A csodás barna szemekből eltűnt a mindig ott bujkáló szomorúság. Helyette gyengédséget láttam bennük és a szenvedély tüzét. Éreztem, hogy az én szemeim is erről árulkodnak.
A szívem már nem reszketett. Lángolt. Tisztába jöttem érzelmeimmel. Szerelmes lettem Gáborba.
Ő vajon mit érez? Mit gondol rólam?
Sóhajtva bújtam el karjaiba, piruló arcomat nyakába rejtve, miközben mélyen belélegeztem kellemes, férfias illatát.
Egyikünk sem szólt. Lehunyt szemmel, remegve pihegtem ölelésében, és hallgattam szívének gyors dobbanásait, miközben a jégpályán egyre szólt a zene.

Ennek a fantasztikus idillnek a húgom megjelenése vetett véget. Nem törődve a pillanat varázsával, udvariatanul és kissé erőszakosan rángatott ki belőle a szavaival.