"...Egymáséi voltunk, testestől-lelkestől..." - olvasta valaki a különleges kötésű könyvecskét egy ablaknál állva, miközben tekintete egyre jobban elsötétült.
A főiskola második hete...
Liza fáradtan, szét sem nézve lépett a kollégiumi szobájába. Könyveit lehajította a tanulóasztalra, majd az ágya felé indult, hogy lepihenjen kicsit. Döbbenten torpant meg. Azt a személyt látta szobájukban, akit legszívesebben a pokol legmélyére kívánt volna. Az ablak előtt egy vékony, magas alak állt - kezében a lány naplójával. Évfolyamtársa néhány napja a fejébe vette, hogy Liza vele jár. Erről szó sem volt, de a
Liza számára ellenszenves fiú nem tágított. És most nála van a napló...
- Ezt mivel magyarázod?! - sziszegte  Laci féltékenyen, miközben a lány elé, a földre dobta a könyvecskét.
- Inkább te tartozol magyarázattal. Nem gondolod? Mit keresel a szobánkban? Hogy jöttél be? És hogy mertél a holmimhoz nyúlni?! - támadt rá pillanatnyi bénultsága után a lány. - Tűnj el, és végre hagyj békén! Értelmesen elmondtam, hogy nem kellesz.
A fiú fenyegetően közeledett, és megragadta Liza vállait, az ágya felé taszítva. Szerencsére kivágódott az ajtó, és beviharzott Liza két szobatársa, Juli és Anna. No meg a három lány év eleje óta elmaradhatatlan kísérője,az évfolyam mókamestere, Tibi. Így Laci mérgesen nézve elengedte Lizát. Miközben kihúzott a szobából,  odavetette a lánynak:
- Erről még beszélünk!
 
Liza fellélegzett.
- Köszi, most nagy pácból húztatok ki - fordult oda barátaihoz.
- Mi történt? - kérdezte Anna, egy csinos, hosszú hajú lány.
- Azt akarja, hogy a barátnője legyek. Eléggé erőszakos. Nem hagy békén.
- Valahogy hatástalanítani kell - morfondírozott Juli, aki a legkisebb termetű volt a három lány közül, és szőke hajú.
- Hé, Bohóc, találj ki valamit! Neked mindig vannak ötleteid - szólt rá Tibire, aki egy középmagas, jóképű, izmos srác volt, és éppen a földön heverő naplóért nyúlt.
- Hm... gondolkoznom kell rajta - válaszolt, majd Lizához fordult:
- Ismerős külsejű könyvecske. Egyedi darab. Hol is láttam már ? Megvan! Ez teljesen olyan, mint egy ismerősöm  jegyzettömbje. Egyedi, saját tervezésű és kötésű. Csak nem... Liza! Honnan van ez neked?
- A barátomtól kaptam.
- Akkor Te...  Mondd, hogy hívják a barátodat, ha szabad kérdeznem? És hol lakik?
- Tóth Gábor. Jelenleg Budapest, E. egyetem, 1. évfolyam - válaszolt a lány távirati stílusban.
- Gábor! A legjobb barátom és egyben az unokatestvérem. Mostanában csak néha találkozunk nagyiéknál, amúgy meg chatelünk.
- Akkor Te csak Kisördög lehetsz.. Mesélt már rólad - bólintott most már mosolyogva Liza -, de egy szót sem szólt róla, hogy te is itt fogsz tanulni. Jellemző rá.
- Nem nagyon beszédes. Azért azt most már megértem, miért van úgy oda a barátnőjéért - nézett végig elismerően a lányon Tibi. Majd megölelte Lizát, és azt mondta:
- Isten hozott a családban!

Anna és Juli csak kapkodták a fejüket:
- Mi, hogy? Bohóc - akarom mondani - Kisördög a barátod unokatesója? - repkedtek a kérdések.
Amikor a kedélyek kssé lenyugodtak, úgy döntöttek, hogy ezt meg kell egy vacsorával ünnepelni.
A három lány csinosan kiöltözve fogta közre mókamesterüket, úgy indultak el vele. A városban összefutottak Lacival, aki most nem szólt, csak sötét tekintettel méregette a nevetgélő kvartettet.
- Holnap már utazunk haza - mondta boldogan Liza.
- Ne mondd, hogy nem jó itt velünk... mi lenne, ha maradnánk hét végére?- nézett rá huncutul Anna.
- Mi?!
- Jó, csak vicc volt! Találkoztok?
- Persze. Ő is hazajön.
- Lizát sehol nem lehet magára hagyni. Az a barom készült valamire, csak idejében érkeztünk - szólt közbe komoran Tibi.
- A vonaton nem fogjuk, de mi lesz utána? Nekünk tovább kell utaznunk - jegyezte meg Juli.
- Gábor várni fog az állomáson. Fél órával előbb ér be a vonata, mint a miénk.
- Oké, bébi. Nem szeretnénk, hogy bajod essen - mondta most is teljesen komolyan a "viccgyáros". - Gábor leszedné a fejemet érte.

Másnap a három lány egy-egy sporttáskát vonszolva lépett ki a kollégiumból. Kisördög már hasonló módon felszerelkezve várt rájuk, és segített barátnőinek a táskacipelésben.
- No lám, itt van a mókagyáros és a háreme - szólalt meg gúnyosan egy kisebb csoport diák, akik az úgynevezett "menő" kategóriába sorolták magukat. Liza már a középiskolában is kerülni próbálta az ilyeneket, főleg, hogy egy-két volt osztálytársnője is ott lógott közöttük, meg ellenszenves "udvarlója" is.
- Hol hagytad a híres barátodat, Liza? Már nem vagy elég jó neki? Dobott, mi?! - csipkedte az egyik volt oszálytársa, miközben az utált Laci nyakába volt akaszkodva.

Tibi megnyugtatóan fogta meg a karját:
- Nyugalom, bébi, nem éri meg a felhajtást. Mi tudjuk, hogy mi az igazság. Gábor úgy is ott vár az állomáson. Majd akkor kotkodáljanak!
- Rendben - sóhajtott megadóan a lány.
Így emelt fővel, lassan vonultak el a társaság mellett, egy szót sem szólva, levegőnek nézve azokat.
Felszálltak a vonatra, és kényelmesen elhelyezkedve várták az indulást. Közben beszélgettek.

A hangoskodó, gúnyolódó társaság kicsivel odébb ült le, egy másik fülkében. Útban a célállomás felé kicsit megfogyatkoztak, ahogy egyik-másikuk leszállt, de még így is maradtak négyen-öten.
Végül begördült a vonat a pályaudvarra. Liza az ablaknál állva figyelt. Mellette Tibi állt.
- Ott van! - kiáltott fel a lány örömtől ragyogó arccal. A mellette álló fiú gyönyörködve nézte őt.
"Gábor egy mázlista" - gondolta.
Liza szerelme ott állt az üres peronon. Magas, izmos alakját kiemelte a feszes farmernadrág, és a testhezálló póló. Hullámos haját lobogtatta a szél, szép arca az érkező vonat felé fordult. Feltűnő jelenség volt.
Amikor meglátta Lizát, csodás mosolyát rávillantotta, és már indult is a lány felé. Szinte repültek egymás karjaiba.

A "menő" társaság tagjai bénultan álltak. A lányok csak irigykedve néztek Lizára. A goromba Laci sem mert közelebb menni. Labdába sem rúghatott Gábor mellett...
Tibi csak mosolygott egy jót, majd Annának és Julinak segített leszállni. Odamentek a szerelmespárhoz.
- Kisördög! - üdvözölte örömmel Gábor a fiút - Bocs, de elfelejtettem, hogy egy suliba fogtok járni. Azért úgy látom, ismeritek egymást. Van mitől félteni, ugye? - fordult megint Gábor Tibihez suttogva, és
kissé nyugtalanul, mert meglátta a rájuk meredő Lacit.
Válaszul unokatestvére bólintott, majd halkan válaszolt:
- Ne félj, nem lesz baj. Vigyázunk rá.
- Köszi -súgta vissza Gábor, majd bemutatkozott Liza barátnőinek, akik ezután kétfelől karon ragadták Tibit, elköszöntek, és sietni kezdtek a távolsági busz megállója felé.