Liza éjjel nyugtalanul aludt, rosszakat álmodott, többször felsikított. Gábor ilyenkor megnyugtatta néhány halk szóval, simogatással. Reggel elég későn ébredtek. Reggeli után Kisördöggel és néhány barátjukkal úszni mentek a helyi uszodába. A kellemesen hűvös vízben jót tett a mozgás, megnyugtatta a lány borzolt idegeit. Egy-két órát maradtak, azután igyekeztek haza, mert készülődni kellett az ebédhez.
A lány felvette bordó ruháját, hosszú haját lazán kontyba csavarta. Barátja fekete inget és világos színű nadrágot húzott. Amikor a sátorba léptek, Liza észrevette, hogy már csak rájuk várnak. Ezen kívül nagy csodálkozással fedezte fel a vendégek között szüleit és húgát. Nem tudott róla, hogy ide készülnek...
Gábor középre vezette, majd megállította.A lány számára még nem értek véget a meglepetések. Szerelme valahonnan elővarázsolt egy mélyvörös rózsákból kötött meseszép csokrot, és úgy, ahogy
" meg vagyon írva", fél térdre ereszkedve kérte meg Liza kezét. A lány először csak nézett, de felocsúdva döbbenetéből egyszerre sírt és nevetett, igent mondva. Párja már felállt, és egy kis dobozból
egyszerűen elegáns jeggyűrűt vett elő, amit Liza ujjára húzott, majd megcsókolta. Az újdonsült jegyespár a rokonok és barátok jókívánságaitól övezve ült az asztalhoz. Ebéd után a legtöbb vendég hazaindult, csak Liza családja maradt, Éva néni, meg természetesen Kisördögék, akik a nagyival laktak. Estére azonban a lány szülei, húga és Éva néni autóba szálltak. Tibi vitte őket haza, majd visszatért.
Csendesebbé vált a nagy ház. Lizáék segítettek mindenhol rendet tenni, majd vacsora után fáradtan dőltek az ágyra.

Gyorsan telt el a pár nap, amit  Kisördögéknél töltöttek. Elérkezett a hazautazás ideje. A holmijukat berakták a piros sportkocsiba, és elbúcsúztak vendéglátóiktól. Tibi velük ment, mert másnap
úgyis vissza kellett utazni a kollégiumba. Gábor - ahogy szokott - nyugodtan vezetett.

***

Két évvel később...

Élet... csak egy kardpengényi választóvonalra van a haláltól. Arról a vékony vonalról hol erre, hol arra billen a rajta lépkedő. Küzd minden napon, minden percben, végül vagy elbukik, zuhanva a mélybe, ahonnan nincs visszatérés, vagy fennmarad azon a bizonyos  pengén, és véres lábbal tovább folytatja ámokfutását az Örök
Kötéltáncban.
A kórház - ez a küzdelem állandó helye. Itt minden pillanatban felfokozottan folyik a harc az életért. Hol sikerül megvívni a csatát, és győzni... hol nem.

Egy begipszelt karú, szomorú, fiatal nő állt az épület előtt. Szemei a sírástól vörösek, dagadtak voltak, de már könny nem jött belőlük. Kabátját fázósan húzta össze, ahogy a csípős szélben elindult a bejárat felé. A friss áprilisi szél néhány lehullott virágszirmot sodort magával, melyekből néhány a nő hosszú hajára érkezett.
A hölgy bement a kapun, elsétált a recepció mellett. Nem kérdezett semmit, hiszen, nap mint nap itt lévén, ismeri a járást. Egy kórterem felé vette az irányt. A kis helyiségbe lépett. A szobában csak egy ágy volt.
Ott feküdt kedvese némán, falfehéren, lehunyt szemmel. Ágya mellett rengeteg orvosi műszer és gép - azok tartották életben.

Gábor a baleset óta kómában volt. Ennek már lassan egy hónapja. Nem tehettek semmit a szemből hirtelen átpördülő és nekik csapódó autó ellen. Liza nagyot, néma zokogásnak is beillőt sóhajtott. Leült szerelme ágya mellé - mint minden nap, amióta ő a
betegágyából felkelhetett - és beszélni kezdett az ébren álmodóhoz. Mesélte az emlékeket...
Közben Gábor kezét megogta, és a saját hasára tette, hogy férje is érezhesse a benne másfél hónapja növekvő csodát, a picinyke életet.

Az egy hónapja modulatlan kéz nagyon aprót rezdült. Az állapotos nő erre az alig észrevehető reakcióra is felfigyelt. Nézte szerelme arcát, azt a gyönyörű, de halottsápadt arcot, amit annyira szeretett, és amit már oly régen tartott foglyul a szenvedés rideg álarca.
A bánatos arcú Liza szemei felcsillantak, és apró mosoly fénye gyúlt angyalarcán: Gábor szempillái megrezdültek, majd lassan szemeit is kinyitotta. A meleg, sötétbarna tekintet egy pillanatig értetlenül, csodálkozva, majd mély szerelemmel kapaszkodott párja boldog tekintetébe.

Győzött az Élet, és az emlékek.