Hideg téli nap volt, s az emberek otthonaikban ülve itták a jó meleg, forró kakaót a lobogó tűz mellett, aminek lángjai mesébe illő jeleneteket táncoltak el. Mindenki tudta, hogy ez a nap egy nagyon különleges nap, hisz ma érkezik a jó öreg Mikulás, aki megajándékozza őket minden földi jóval.

Ám nem mindenkinek adathatott meg az, hogy forró csokoládét ihasson a lobogó tűz mellett. Kinek nem adatott meg mindez, az nem más volt, mint Annabell, aki egy kicsiny kis házban élt, kisbabájával, Kremppel. A nő mindennap kiment az elhullajtott gallyakat összeszedni, hogy melegen tartsa a kis házat és hogy ne fázzanak.

Lassan leszállt az éj, s a sok kicsi csizma ott díszelgett az ablakban, várva az ajándékot, kivéve Annabelléket, akiknek még az sem volt. Az égen bukfencet vetett a szél, ölelve a hópelyheket, majd tovaszállt s lerakta a közeli dombra, amire akkor ért fel a Mikulás. Ő sóhajtott egyet, majd szertenézett. Elindult lefelé, s addig ment, míg el nem érte az első házat. Vett egy nagy levegőt, majd kettőt tapsolt s máris egy csomag jelent meg az ablakban.

- Megvárhattál volna! – mondta levegőért kapkodva I.Merz krampusz.

- Bocsánat – felelte a Mikulás mosolyogva.

- A másik, hogy nem mindenki olyan jó, mint ahogy azt te hiszed – jegyezte meg a krampusz, azzal egy virgácsot helyezett a zsákba.

Ezután együtt mentek házról házra, majd mikor elindultak volna tovább, észrevettek még egy házikót. Odaballagtak, s benéztek az ablakon. Sehol nem volt csizma, s odabenn Annabell az ágyában feküdt dideregve, a bölcső mellett.

A Mikulás és I. Merz krampusz bement a házba, mire Kremp felébredt. A kicsi lány nem sírt, hanem a Mikulást bámulta nagy barna szemeivel, s kicsi kezeit feléje nyújtotta.

- Milyen tündéri teremtés! – jegyezte meg a Mikulás, majd a kezébe vette.

- Nem egyszerű gyermek, Miki! – válaszolt a krampusz, majd folytatta:

- Ő félig krampusz és félig ember.

- Az meg, hogy lehet? – kérdezte a Mikulás kíváncsian, mire Annabell is felébredt, s kivette a Mikulás kezéből a kisbabáját.

- Nem hagyom, hogy elvegyék! – sírta Annabell.

- Senki nem akarja elvenni öntől! – nyugtatta meg a krampusz, majd a Mikulásra nézett.

- Azért jöttem, hogy megajándékozzam – mondta a Mikulás, aztán folytatta:

- Az otthonom melegét szeretném önnek ajándékozni, s ezért kérem, jöjjön el az otthonomba és éljen velem a gyermekével.

Annabell meglepődött, s töprengeni kezdett.

- Gondoljon a kisbabájára, kisasszony! – mondta a krampusz, hogy könnyebb legyen a nőnek a döntés.

Az anya nagy nehezen beleegyezett, aminek a Mikulás nagyon örült. Kimentek a ház elé, s a felhők közül megjelent a varázslatos szán, amit hét csodaszép szarvas húzott. A szarvasok leereszkedtek a földre, majd mindenki beszáll a szánba.

- Ez nem ér, Miki! - mondta mérgelődve a krampusz

- De bizony ér! - felelte a Mikulás, majd elindultak a szánnal hazafelé. Amikor beértek az elvarázsolt erdőbe, ami már a Mikulás területe volt, megmutatták Annabellnek a Krampusz hegyet, a Drazsé folyót, az Arany virgács erdőt. A szarvasok egy szép piros háznál szálltak le, ahol manó-személyzet várta őket mosolyogva.

- Ő itt Annabell és a kislánya, Kremp, aki félig krampusz – mutatta be őket. – Olyan ajándékban részesítettem őket, amiben még senkit. Velünk fognak élni, s ez az én ajándékom számukra.

A manók meglepődtek, majd a kis Krempet látva elmosolyodtak. Mindenki bement a házba, ahol szépen megfürdették őket, majd Annabellt és a kicsit a saját szobájukba kísérték, ahol minden megvolt nekik, amire szükségük lehetett.

Vacsoraidőben a ház összes lakója a nagy teremben gyűlt össze a Mikulás kívánság-asztalánál, ahol azt ehettek, amit szerettek volna. Az evés és ivás végén mindenki nyugovóra tért a Mikulás kivételével, aki leült a pipájával a puha szőnyegre, a kandalló elé, és a lobogó tüzet nézte. A kicsi Kremp is a közelben feküdt, akivel I. Merz játszott, ami a kicsinek nagyon tetszett.

Annabell odasétált a Mikulás mellé, majd leült.

- Köszönöm ezt a nagy ajándékot, amit nekem és gyermekemnek adtál – mondta álmosan, majd a Mikulás vállára hajtotta a fejét és elaludt.

Kint az erdei éjszakában pedig csendesen hullott a hó.