Csengettek. Beszélgetésbe feledkezve, váratlanul érte őket a kellemes dallam. Kise kérdőn nézett testvérére, aki az órára pillantva kijelentette:

- Ez David lesz, a menedzser. Beengedem.

- Rendben, addig kiteszem a hátizsákomból a felesleges dolgaimat. Akkor... használhatom a szekrényt én is?

- Természetesen. Mindkettőnk holmija kényelmesen elfér benne - válaszolta Lyn.

Kise mosolyogva biccentett felé, de ő már nem látta, ugyanis közben kinyitotta az ajtót és lement a lépcsőn a bejárathoz.

A fekete hajú férfi hamar kirakodott. Hátizsákjában csak kicsi - de annál nagyobb teljesítményű - laptopját és iratait hagyta. Ezután átsietett a konyhába, eközben hallotta, hogy az érkező odalent, az előszobában beszél testvéréhez.

A konyhában villámgyors szemrevételezés után összeszedett néhány hozzávalót, hogy szendvicseket alkosson. Éppen két dobozba csomagolta az elkészült ételt, amikor Lyn és a menedzser feltűnt a helyiség ajtajában.

Kisuke a kölcsönös üdvözlést és bemutatkozást követően az uzsonnás dobozokat egy kávés termosszal együtt elsüllyesztette a hátizsákjába.

- Kész! - bólintott elégedetten, majd elkomolyodva a fiatalabbra nézett:

- Így legalább nem feledkezel meg munka közben az evésről.

- Arigatou! - válaszolt a dobos kissé zavartan.

Pár perccel később, ahogy kiléptek a bejárati ajtón, a szeptember végi reggel deres hidege arcon csapta őket.

- Hát, nem lett melegebb hajnal óta... - rántotta fel orrára sálját Kise.

Lyn nem szólt, de ő is felhúzta kabátja cipzárját. Beültek a mikrobuszba. A menedzser pár perc alatt elvitte őket a klubba.

Davidnek a koncert miatt rengeteg szervezési teendője akadt. Így csak kutyafuttában mutatta meg, mit hol találnak, utána elsietett. A szórakozóhely főnöke még nem ért be, az egyik ott dolgozó pultos fogadta őket. Lyn rögtön a dobszerelés után érdeklődött, továbbá arra volt kíváncsi, hol fognak majd fellépni. Az alkalmazott a nagyterembe vezette őket. A színpadon állt a dobfelszerelés.

- A koncert is itt lesz – jegyezte meg, miután körülnéztek. - Ha bármire szükségük lenne, a bárban leszek, az alagsorban.

A terem bejárata melletti lépcső odavezet.

- Köszönjük! - hajolt meg udvariasan a két testvér.

Míg Lyn alaposan átnézte a felszerelést és behangolta azt, Kise letelepedett egy asztalkához a színpad elé. Üzembe helyezte laptopját és elindított rajta egy speciális programot. Azalatt, amíg testvére a dobszólamokat tanulta, ő a gépén dolgozott.

Nem zavarták egymást, de mégsem voltak egyedül. Nekik ez tökéletesen megfelelt. Tanulás, szakkörök, sport... mióta a szüleik összeházasodtak, ők kisgyermekkoruktól együtt és egymás mellett voltak addig, míg Kise egyetemista nem lett. Amikor bátyja hazautazott tanulni Japánba, de Lyn ottmaradt a szüleikkel Angliában, akkor lazult meg egy időre a szoros testvéri kötelékük.

Lyn zenei szakot végzett, majd belépett egy zenekarba. Később felfigyeltek rá, és átkerült az egyik legismertebb angol bandába. Egy ideig rendben volt minden, de aztán...

A dobos tudta, hogy mélyen, legbelül bátyja kissé magát hibáztatja azért, ami vele történt. Azért, mert nem volt mellette... Ezért minden alkalmat megragadott, hogy másra terelje fivére figyelmét. Ahogy beült a dobszerelés mögé, szelíd mosollyal nézte, Kise milyen elmélyülten ténykedik. Majd újra saját munkájával kezdett foglalatoskodni. Már előző este memorizálta öt zeneszám dobszólamát, az első napon ezeket akarta végiggyakorolni. Bemelegítette izmait, majd ledobta magáról a meleg pulóverét, és egy rövid ujjú felsőben dobolt tovább.

Kise a laptop mellől többször rápillantott testvérére. Négy óra múltán viszont lassan felállt, nyújtózott és odasétált Lyn elé:

- Pihenj egy kicsit, mert túlhajtod magadat! Amúgy is ebédidő – mutatta fel az ételdobozokat.

Testvére csak bólintott, majd leugrott a színpadról.

- Vedd fel! Most még meleged van a mozgástól - terítette a hátára Kise a pulóvert -, de nem jönne jól az első munkanapokon egy megfázás.

- Igaz, köszi.

- Kértek egy kis teát? - lépett be a terembe a pultos fiú. Egy tálcán csészéket, nagy, gőzölgő kannát és egyéb hozzávalókat egyensúlyozott.

- A főnök ma későn, az esti nyitásra fog bejönni. Csak holnap reggel tudtok majd vele találkozni – jegyezte meg, miután kitöltötte a forró, illatos italt.

Az ebédszünet után Lyn tovább folytatta a tanulást és gyakorlást. Délután három óra felé, egy tea-szünet alatt Kise eltűnődött:

- Most már egész jól megy a partitúra nélkül, úgy vettem észre. Nem lenne jó megpróbálnod a többi szólammal együtt? Csak, hogy milyen a hangzása.

- Igen, már csak az hiányzik, de nem kaptam demót, hogy meghallgathassam.

- Megnéztem a neten, és találtam tőlük feltöltött számokat.

- Hm, jobb, mint a semmi. Akkor...

Lyn gondolatmenetét hirtelen csattanás szakította félbe. A terem ajtaja kicsapódott. A helyiség pillanatok alatt élettel teli, zajos próbateremmé változott.

- Helló, dobos fiú! Hogy haladsz? - viharzott be Leo, hátán egy gitártokkal. Csodálkozva torpant meg a színpad előtt ülő ismeretlen láttán:

- Te ki vagy?

- Üdv! Kisuke vagyok, Lyn bátyja – mosolyodott el barátságosan a fekete hajú férfi. Letette teáscsészéjét a kis asztalra, elegáns mozdulattal felállt és meghajolt.

- Leo vagyok, a Demonheartből. Hegedűs és másodgitáros – viszonozta az érkezett.

- Szépen bemutatkoztál. Szerencsére az ajtó még a helyén maradt – lépett be a terembe Eino, alaposan felmálházva. A vállán gitártok, egyik kezében egy hegedűtok, a másikban laptoptáska.

- Üdv, Eino vagyok, a banda vezetője – mutatkozott be. Majd bandatársához fordult, hogy számon kérje:

- A hegedűdet miért nekem kell hurcolnom utánad?! Kint hagytad a kocsiban.

- Azt hittem, Väinö behozza a gitárjával együtt.

- Neki elég a sajátja, és mellé a nagy erősítő. Mika pedig cipeli a keyboardjait.

- Ez esetben nagyon köszönöm, hogy hordárt alakított, My Boss - vigyorodott el a szőke, tüskés hajába túrva.

Eközben kifulladva megérkezett a banda utolsó két tagja is.

- Helló! - köszöntötték a testvéreket, majd ők is bemutatkoztak az idősebbiknek.

- Hogy haladsz? - érdeklődött Lyntől Mika, miközben összeállította hangszerét.

- Terv szerint – hangzott a szűkszavú felelet.

- Már csak a zenével együttes próba hiányzik, épp azt találtam ki, hogy az internetre töltött felvételeiteket felhangosítom neki – folytatta Kise a testvére helyett.

- Itt vagyunk élőben. Így szerintem könnyebb lesz. Arról nem is beszélve, hogy a legújabb három számunk nincs a neten, azokat most fogjuk először közönségnek bemutatni.

- Értem - bólintott a dobos. - Megnézhetem? - kérdezte Mika kétszintes szintetizátorára mutatva. - Csak addig, míg a többiek hangolnak.

- Oké. Tudom, hogy értesz hozzá.

- Csak egy kicsit – simogatta végig tekintetével a két billentyűsort. Villámgyorsan nyomkodni kezdte a felső gép gombjait, majd a programozással végezve elindított egy kísérő dallamot. Elégedetten bólintott, aztán az alsó géppel tette ugyanezt. Konstatálta, hogy a két dallam harmonikus, így játszani kezdett a billentyűkön egy újabb dallamot. Az egyiket a banda régebbi számai közül... Arra kapott észbe, hogy mindenki köré gyűlt.

- Remek hangszerek – jegyezte meg Mikának.

- Ezt mikor tanultad meg? - célzott Eino az imént játszott zeneszámra.

- Pár hete, amikor megtudtam, hogy Finnországba jövök dolgozni. Nézelődtem az interneten, és megtetszett.

- Ez egy régebbi dalunk.

- Tudom. Amikor David hozzátok vitt be, meglepődtem. Nem gondoltam, hogy éppen veletek fogok dolgozni. Sumimasen! - bökte ki japánul, majd ismét angolul folytatta:

- Elnézést, de ti azért jöttetek, hogy próbáljunk, és én most dobos vagyok...

A Lyn által már begyakorolt számokat este hatig próbálták. Eino letette a gitárját, nyújtózott egyet, aztán végignézett a társaságon:

- Mára elég. Mindenki menjen haza pihenni! Holnap és holnapután ugyanez a menetrend. Lyn tőlünk külön próbálja a következő öt-öt szám dobszólamát délután háromig, aztán mi megint jövünk ide, hozzá. Pénteken együtt végigpróbáljuk az egész koncertanyagot, többször is. A próba aznap itt lesz, a koncert helyén. A céges terem amúgy is foglalt lesz. Szombaton kettőkor találkozunk, szintén itt. A jelmezes próbát és a technikák ellenőrzését követően este hatkor kezdünk.

Väinö megkönnyebbülten szusszantott, miközben basszusgitárját csomagolta:

- Uh... ha hazaérek, egy szauna meg fürdő után azonnal durmolni fogok.

- A másnap... - vigyorgott Leo. – Miért is mentél a tegnapi próba után vodkázni?!

- Találkozóm volt régi iskolatársakkal. Hét végén a koncert miatt nem értem volna rá.

- Ez igaz. Akkor pihend ki magadat holnapra.

- A héten már nem lesz időtök semmilyen bulira. Mindenkitől teljes koncentrációt kérek! - nézett rájuk vezetőjük.

- Igen, főnök!

- Kit kell hazavinnem?

- Szerintem mindenkit. Reggel mivel jöttetek? - érdeklődött Leo a testvérpártól.

- David hozott a mikrobusszal.

- Lyn, titeket viszlek először, Mikával együtt, mert egymáshoz közel laktok – döntött Eino.

- Tíz perc, és jövök vissza értetek is – nézett vissza az ajtóból a két gitárosra.

A két japán fáradtan kászálódott ki Eino kocsijából. Búcsút intettek, majd Lyn előkotorta a lakáskulcsát. Felmentek a lakószintre. A dobos egyenesen a konyha felé tartott.

- Menj fürödni, majd én készítek vacsorát – állta el útját Kise. – Még tanulnod is kell holnapra az újabb szólamokat.

- Yoshi! Arigatou! - mosolyodott el a fiatalabb. - Ha nem lennél itt, nekem most eszembe sem jutott volna főzni.

- Tudom. Azért is maradtam nálad, mert a kemény munka mellett mindig elfeledkezel az evésről.

Kise gyorsan átöltözött szabadidőruhába, utána hozzálátott a vacsora elkészítésének. Egy kis misoleves, rizs, párolt zöldségek, tojástekercs - mind hamar elkészíthető meleg étel. Mire Lyn előkerült a fürdőből, addigra bátyja már meg is terített.

- Holnap reggel készítek két bentot, azok kiadósabbak a szendvicseknél, és jobban is szereted. Teszek bele füstölt halas sushit. Tudom, mára, vacsorára ígértem, de... – törölgette vörös haját, majd leült az asztalhoz.

- Rendben lesz az reggel is, de csak akkor, ha a tanulással időben végzel, és eleget alszol. Máskülönben én készítek megint szendvicseket.

- Szerencsére a szólamok elég egyszerűek, amiket most meg kell tanulnom. Nem akartam mondani a bandának, hogy a régi dobosuk eléggé egysíkúakat szerzett... Szerintem este tízre végzek az újabb öttel.

- A koncerten biztosan lesz mindenkinek szólója. Majd akkor improvizálhatsz. Menj tanulni, majd a mosogatógépet beindítom.

A vacsorával hamar végeztek. Lyn felállt, majd kiment a konyhából. Az ajtóból még visszafordult:

- Kise! Néha megint tyúkanyó vagy, de nagyon hiányoztál. Köszi!

A fekete férfi meglepődve bámult mostohatestvére után.

Pénteken este nyúzott fejjel, de elégedetten néztek egymásra.

- Rendben lesz. De egy héttel ezelőtt még nem hittem, hogy holnap a koncertet meg tudjuk tartani. Életmentő vagy. - nézett Eino Lynre. Majd a folytatást az egész bandának szánta:

- Fellépőruhák a szokásosak.

- Nekem? - kérdezte a dobos.

- Csak egy könnyed rocker öltözet, ami nem akadályoz a mozgásodban. Farmer, egy trikó, bőrmellény, ami épp tetszik. Szegecses pántok, láncok...

- Meglesz.

- Akkor holnap kettőkor ugyanitt. Viszlát!

Szójegyzék:

My Boss: Főnököm, vezérem /angol/

Sumimasen: Sajnálom /japán/

Yoshi: Rendben van /japán/

Misoleves: erjesztett szójabab-pasztából, változó tartalommal /alga, rák, tészta, zöldségek, tofu, stb/ készült leves. /japán/

Bento: /japán/ Dobozba csomagolt, majd textil kendőbe kötött ebéd/uzsonnacsomag. A doboz általában rekeszekre osztott, így elkülönítve, többféle ételt tartalmaz, dekoratív módon elkészítve, díszítve. Tehetnek bele például főtt rizst, tojástekercset, tempurázott /egyfajta palacsintatésztába mártott, majd kisütött/ halat, zöldségeket, húsfalatokat, onigirit /rizsgombóc/, yakisobát /sült hajdinatésztát/, stb.

improvizáció: váratlan (cselekedet) /olasz/. Zenei kifejezésként (és más művészeti ágban is) rögtönzést jelent, amikor az előadó nem előre megírt művet játszik, hanem egy olyan dallamot, amit épp akkor talál ki.