3.
Jimmy Beatmaker 2021.04.09. 20:27
A hinta
Pár hónapos koromban történt. Sz.. községben, a Köztársaság téren szolgálati lakásban laktunk. Anyám a kiságyból felvett, mert nem maradtam ott egyedül, unatkoztam és sírással hívtam fel anyám figyelmét arra, hogy vigyen magával a konyhába. A hátára kötött, mint egy batyut és a konyhában tésztagyúráshoz fogott. A gyúrás közben előre-hátra mozgott a felsőteste, én pedig nagyokat kacagva élveztem az ingyen hinta lehetőségét.
Az egér
Pár évvel később, szintén Sz. településen, anyám egy egeret fedezett fel a szolgálati lakás konyhájában. Mivel ő a konyhaszekrény alá nem fért be, így az én segítségemet kérte. Én teljesen be tudtam bújni a szekrény alá, a kezembe adott egy kis kalapácsot, és azzal módszeresen kezdtem a konyhapadlót ütni, az egér irányába. Egyszer sem találtam el, azonban a kőből rakott konyhapadló az ütések nyomán felrepedezett. Aztán az utolsó erőteljes ütéskor nem néztem a kalapács irányába, de éreztem, hogy valami puha dolgot ért, egy hangos fröccsenés és egy félig elfojtott cincogás után odanéztem, és közvetítettem anyámnak, hogy mit láttam: Az egér megdöglött, teljesen széttrancsírozódott. Anyám nyugtatgatott: „nem baj, nincs semmi baj.” Az egy csapással kinyuvasztott egeret azután már ő távolította el.
Tyúkfogás a kamra tetején (az első fejezetben már részletesen megírt emlék némi kiegészítést kapott.)
A sz...i szolgálati lakáshoz az udvarban apám fából készített egy kamrát. Az alsó szintjén egy MTZ motor kapott helyet, amivel ő járt munkába, a felső részen pedig tyúkólat alakított ki. Anyám itt nevelgette a nagymamáimtól kapott csirkéket. Amikor szép nagyok lettek, vasárnaponként egyet-egyet levágott. A kamra tyúkól részébe csak én fértem fel a helyszűke miatt. Én viszont a kamrának ebben a részében kényelmesen körbe-körbe tudtam futni. Nem nagyon szerettem oda felmászni, mert a tyúkok nem engedték magukat megfogni, mintha érezték volna, hogy a vasárnapi levesben fogja valamelyikük végezni - már amelyiket sikerül megfognom.
A bal kezemmel - mint egri várvédő - haladtam a tyúkok felé, mert mindegyik nagyon verdesett a szárnyaival. A jobb kezemmel megpróbáltam megfogni az egyiket. Anyám a kamraajtóból biztatott: „Fogd meg, ne engedd el! Milyen hős vagy te, hogy nem mered megfogni?” Végül az egyiküket minden alkalommal sikerült anyám felé hajtani, aki az ajtóban el tudta csípni.
A celofán
Öt éves koromban M... városba, a B. városrészbe költöztünk, az egyik bérház 9. emeletére. A bolt nem volt messze, kb. ötszáz méterre, a Stadion Étterem mellett. A gond az volt, hogy a lift sokszor elromlott, így a bérházban a le-fel mászkálás felért egy hosszútávfutó egész napos edzésével, pláne, ha anyám elfelejtette a vajat, vagy a túrót, vagy a lisztet, így napjában két-háromszor is meg kellett tennem ezt az utat.
Egy nyári napon anyám finom, mézédes eper lekvárt akart főzni. Nem volt otthon celofán, és engem akart leküldeni a boltba, amihez nem nagyon volt kedvem, mert a kedvenc játék katonáimmal játszottam éppen. Többször szólt rám:
- Imi, menj le a boltba! - semmi válasz, majd újra mondta:
- Imi menj le a boltba! - ismét semmi válasz a részemről. – Imi, hányszor szóljak még?
- Mindjárt megyek.(persze nem mentem, hanyagoltam a sok lépcsőmászást)
Kb. 10-15 perc múlva anyám türelmét vesztve megjelent egy fakanállal a kisszoba ajtóban, és a fakanállal hadonászva adott nyomatékot mondandójának:
- Menj le a boltba, mert ha nem, egy lesz majd több kettőnél! - ezt nem tudtam mit jelentett, de amikor később a történetet elmeséltem apámnak és a bátyámnak, ők jót nevettek rajta, mert megértették, hogy egy, vagy két fakanál-ütést igért anyám „jutalomként ” , ha nem fogadok szót…
Anyám kézen fogva kivezetett a konyhaasztalhoz, és a kezembe nyomott valami papír és fémpénzt, és közölte, hogy hozzak celofánt. Én nem tudtam mi az, így megkérdeztem tőle, hogyan néz ki. Válasz: „Be van csomagolva, és olyan mint a műanyag…”
Ebben a tudatban elindultam a végtelen lépcsősor felé…
A boltban fogtam egy műanyag kosarat és elkezdtem járkálni a sorok között. Már úgy kb. tiz perce köröztem, amikor egy kedves, anyám korabéli eladó néni megkérdezte, hogy mit akarok venni.
Én erre határozottan a műanyagból készült háztartási eszközök felé indultam és levettem egy nagy, becsomagolt műanyag edény-csöpögtetőt. Az eladó néni megdicsért:
- Hogy te milyen ügyes vagy! Ezt mondta anyukád, hogy vegyél? - Én pedig igenlőleg bólogatni kezdtem. A pénztárhoz érve a kasszás néni, aki szintén fehér köpenyben volt, beütötte az összeget és kíváncsian várta, hogy mivel és mennyit fogok fizetni, hiszen nem egy pár filléres dolgot vettem. Én nyújtottam a papírpénzt és az aprót, amit még anyám nyomott a kezembe indulás előtt, és felhívta a figyelmet arra, hogy el ne hagyjam, mert nagy baj lesz, csak a pénztárosnak nyithatom ki a kezem.
Nyújtottam a pénzt a jobb markommal, hogy beleejtsem a pénztáros kezébe…, de láttam a szemén, hogy nincs valami rendben. Kerekedett az arca és a szája, és megkérdezte:
- Csak ennyit adott anyukád?- Igennel bólogattam. - Hát ez kevés. Menj haza és kérjél még hozzá 128 forintot. Egy kis cetlire felírta nekem az összeget és ezzel utamra bocsájtott.
- Hol voltál ilyen sokáig, kisfiam? - kérdezte anyám, amikor ajtót nyitott nekem.
- A boltos néni azt üzeni neked, hogy adjál még annyi pénzt nekem, hogy ki tudjam fizetni azt a „dolgot”.
- Micsoda? Hát mit vettél, hogy nem volt elég az a pénz, amit adtam neked?
Gyorsan kézen fogott, úgy, ahogy volt, otthonkában, és irány a kilenc emelet lefelé… én fél óra alatt már harmadszor másztam meg a lépcsősort. (kb. 170-180 lépcsőfokot)
Lihegve értünk a boltba. Anyám meglátta a műanyag edény-csöpögtető „dolgot” a pénztárban.
- Hát mit vettél? - kérdezte tőlem ismét én meg csak kérdően széttártam a kezem és azt mondtam:
- Hát, amit mondtál nekem, azt a becsomagolt műanyag „dolgot”. Ezt hallva a pénztáros és a bolti eladó nénik egyszerre nevettek fel. Hát még hogy nevettek, amikor anyám közölte velük, hogy csak celofánt akart velem vásároltatni...
Így történt, hogy egy nap akár négyszer-ötször is megtettem a kilenc emeletnyi lépcsőt…
Lehet, hogy közrejátszott a sok lépcsőzés is abban, hogy évekkel később, általános iskola nyolcadik osztályában a korcsoportomban megyei futóbajnok lettem.
|