A hagyományos, vidéki udvarház egyik elsötétített szobájában két gyermek aludt. Egymás mellé terített futonjaikon szunyókáltak békésen, arccal a másik felé fordulva. Az öt év körüli fiúcska még álmukban is fogta a kislány kezét, így vigyázva rá. Ahogy a leeresztett bambusz roló résein beszüremlett a reggeli napfény, a fiú megmoccant. Elhúzta orrát és szusszant, mintha megcsiklandozta volna az orrát a ráeső, pajkos napsugár – de nem ébredt fel.

A házban mozgolódás támadt. A konyhában készült a reggeli, az istállóból kiengedték a lovakat a karámba. A takarítás után a személyzet tagjai friss virágot vittek a teaházba, a fogadóterembe és az étkező helyiségbe, ahol hozzáértő kezek ágakkal, levelekkel összerendezve, gyönyörű ikebana kompozíciókat varázsoltak belőlük.

Az íjász-pálya mellett nyírták a pázsitot. A dojoban is megindult az élet.

A gyermekek szobájában halkan félretolták a fusumát. Egy egyszerűbb kimonóba öltözött, méltóságteljes hölgy lépett be. A rizspapíros tolóajtókon felhúzta a bambusz rolókat, majd félretolta az egyik shojit, hogy a kellemesen friss levegő eláraszthassa a helyiséget.

- Ohayou gozaimasu, Haruka-chan, Takahiro-kun! - bólintott kedvesen a két gyermek felé, akik álmosan emelték fel fejüket.

- Nana-san? - motyogta a kislány, majd félig csukott szemekkel felült a futonján. - Ohayou – ásította.

- Hai. Reggel van, ideje felöltözniük, a nagyapjuk nemsokára várja magukat a reggelinél - válaszolt a nő.

Haruka elmosolyodott, lerúgta magáról a takaróját, majd az épp felülő unokabátyja nyakába vetette magát. Takahiro álmosan és értetlenül nézett szembe virgonc kishúgával, aki lelkesen és kissé selypítve kezdett hadarni:

- Oni-chan, oni-chan! Tegnap azt ígérted, megtanítasz íjászkodni!

A fiú végül apró mosollyal válaszolt:

- Haru-chan, előbb reggelizzünk, az íj kifeszítéséhez erő kell.

- Nézd, bátyus, milyen erős vagyok! - emelte fel vékony karját a kislány. A yukata bő ujját felhúzta, ökölbe szorította apró kezét, és úgy mutatta megfeszített izmait. Takahiro elvigyorodott:

- Imouto-chan, te tényleg nagyon erős vagy. De én fogok előbb odaérni reggelizni! - Felpattant a futonról, és kiszaladt a helyiségből mosakodni, majd öltözni.

Nana-san pedig Harukát terelgette át a másik szobába, ahol a kislány számára már elő volt készítve a mosdóvíz és egy szép, virágos nyári yukata. Mosdás után az asszony megfésülte a lány hosszú haját, majd ügyesen összefogta egy lófarokba. A kis örökmozgónak így kevésbé volt útjában, bármilyen foglalatossága közben.

Eközben Nana-san lánya, aki szintén a Mori-házban dolgozott, rendet tett a gyerekek hálóhelyiségében. A futonokat összecsavarta, majd kivitte a hátsó udvarra, és kiterítette egy kötélre, szellőzni.

A gyerekek nemsokára felöltözve, illedelmesen sétáltak be az étkező helyiségbe, ahol köszöntötték nagyapjukat. Az öreg szeretetteljesen bólintott feléjük, majd térdelőülésben elhelyezkedve kezdték el az étkezést. A csendben suhanó személyzet lakkozott fatálcákon helyezte eléjük a bőséges reggelit, ami rizsből, miso-levesből, sült halból, pácolt gyömbérből, daikonból és rántottából állt.

- Ittadakimasu! - érintették össze szertartásosan tenyerüket maguk előtt, kis meghajlás kíséretében, és jóízűen enni kezdték az ételt.

A kislány közben anyai nagyapjára és főképp unokabátyjára pillantgatott. Azt méricskélte, Takahiro mennyivel lett erősebb attól, hogy a saját reggeli adagját mind eltüntette.

- Ojii-san! Nézd, én is mind megettem, most már nagyon erős vagyok! - fordult oda nagyapjához a kislány, miután megköszönték az ételt.

- Ohó, tényleg! - mosolygott az öreg. - Kipróbálhatod az íjat, aztán Nana-san elvisz a kendó dojotokba. Édesanyádék megengedték, hogy megnézd Ryu és Hisa párharcát.

- A bátyám harcolni fog a legjobb barátjával? De miért? - csodálkozott Haruka.

- Mindketten tanulják a kardforgatást, nagyjából egyidősek és egyforma erősek, ez nekik jó gyakorlás. Neked sem ártana megtanulni az alapokat. Date- és Mori-lány vagy, tehát meg kell tudnod védeni magadat, ha szükséges – magyarázott nagyapja, míg az íjász dojo felé sétált unokáival.

Egy jó óra múlva nagyapja rábízta Harukát Nana-sanra.

- Harukának inkább a vívás a megfelelő – állapította meg, nagyobbik unokájára pillantva.

- Nagyon kicsi még, azért türelmetlen – mosolygott Taka.

- Veled is három és fél éves korodban kezdtem foglalkozni, de te más személyiség vagy. Sokkal nyugodtabb, mint akár Ryunosuke, akár Haruka, vagy az öcséd, Masahito, vagy akár a barátotok, Kamehisa. Ők fürgébbek, mozgékonyabbak, hozzájuk a kardforgatás jobban illik.

Az öreg ezután Taka-kunnal tovább gyakorolta az íjászatot.

- Nana-san, hová megyünk? - érdeklődött a kislány, miután észrevette, hogy elhagyják a birtokot.

- A Date-dojoba – hangzott a válasz, miközben az árnyat adó fák közt sétáltak.

- Yukiya bátyóhoz?

- Igen. Ő tanítja a fiúkat kendózni. Édesapádék úgy döntöttek, hogy elég nagy vagy már, hogy megnézd őket. Ha tetszik, te is tanulhatsz tőlük.

***

Haruka attól a nyártól kezdett el kendózni. Nagybátyjuk javaslatára a szülei balett-iskolába is beíratták, hogy még jobban fejlesszék - és később, ha idősebb lesz, akkor is megtartsák - figyelemre méltó hajlékonyságát. A bátyja, Ryo és a legjobb barátja, Kamehisa szintén végezték a lazító és nyújtó gyakorlatokat, de Ryo nem akart balettre járni. Hisa viszont Yukiya bátyó korábbi javaslatát megfogadva már egy éve órákat vett a tanárnőtől, akihez most a kislányt is elvitték tanulni. Így aki épp ráért a Date és Yamazaki családból, az hordta az órákra együtt a két gyereket. Kis idő múlva Kamehisa elkezdett korcsolyázni tanulni. Egy balettóra után Haruka megkérdezte:

- Hisa-nii, veled mehetek?

- Hová? - csodálkozott Akiko, a fiú édesanyja.

- A korcsolyapályára – pislogott fel a kislány Yamazaki-sanra.

- Rendben, de előtte szólunk édesanyádnak – döntött Akiko.

A jégpályánál kölcsönöztek egy pár megfelelő méretű korcsolyacipőt, amit a kislány büszkén nézegetett, amikor ráadták.

- Haru-chan, próbálj vele felállni a padról!

- Így? - pattant fel a kicsi, és ügyesen lépegetni kezdett.

- Nem rossz, de a jégen meg fogsz tudni állni? Ha leveszed az élvédőt, vigyázz az élével, meg ne vágjon, és te se vágj meg vele senkit – rendelkezett Hisa, mint egy tapasztalt veterán.

- Hisa, fogd meg a kezét! Ha vigyázol rá, nem fog elesni – mosolygott Akiko. - Menjetek, az edző már vár titeket.

Egy óra múlva az edző befejezte a kezdők foglalkozását, egy kis szabad korcsolyázást engedve nekik a segédedző felügyelete alatt, és odasiklott Yamazaki-sanhoz:

- Asszonyom, a két gyermeke nagyon tehetséges. Remek műkorcsolya-páros lehet belőlük néhány év múlva.

- Köszönöm, sensei, ennek nagyon örülök, bár igazság szerint Haruka a barátnőm kislánya. Kíváncsi, és mindig követi a saját bátyját, meg a fiamat. Sokan hiszik róluk azt, hogy mindhárman testvérek.

- Kérem, ha szívén viseli az előrehaladásukat, beszéljen a barátnőjével! Kérem, hadd járjon Haruka az ön fiával együtt az edzésekre! A kislány hamar tanul, könnyű és hajlékony, ugyanúgy, mint Hisa-kun. Feltűnő az összhang közöttük, ami az egyik legfontosabb adottság páros korcsolyázásban.

- Annyit tudok ígérni, hogy beszélek a barátnőmmel, és persze, megkérdezzük Harukát is, hogy szeretne-e korcsolyázni. A következő edzésre kiderül. Egyelőre ennyit tudok tenni.

- Köszönöm, asszonyom! Remélem, sikerrel jár!

***

A hat éves kislány durcásan üldögélt az öltözőben a padon. Védőfelszerelését csak úgy leszórta maga mellé, a sinait és a vörös tokot pedig a kupac tetejére dobta. A többi csapatban is csak egy-két lány versenyzett, összesen öten, így egy öltözőt kaptak a döntő előtt. Azok már mindannyian átöltöztek és távoztak, csak ő maradt. Gyors, sürgető kopogás és kis várakozás után – miután senki nem szólt ki, hogy nem lehet oda bemenni - valaki kicsapta a helyiség ajtaját. A lány mérgesen pillantott fel a betolakodóra, de megenyhült a két érkező láttán.

- Ryu-nii, Hisa-nii, nem sikerült! - sírta el magát, amikor Hisa becsukta maguk mögött az ajtót. - A hajam a sisak alatt kioldódott és zavart az összpontosításban.

- Ne sírj, Haru-chan! Nem a világ vége az a második helyezés! - simogatta meg a fiatalabb fiú az elkeseredett kislány fejét.

- Minden versenyből lehet tanulni. Te épp az imént mondtad, miért veszítettél, egyszerűen meg kell azt az okot szüntetni – bölcselkedett Ryunosuke.

- Könnyen beszélsz, Ryu-nii, hiszen te vagy a Fekete Sárkány! Neked már két éve nincs komolyabb ellenfeled Hisán kívül – pislogott fel rájuk. - No és, ti fiúk vagytok, amúgy is rövid a hajatok.

- Ha felkerülünk alsó középiskolába, nekünk is nehéz dolgunk lesz a sok erős ellenféllel – guggolt le mellé a bátyja. - A hajadat meg ne sajnáld!

- A kendón kívül még a korcsolyázásban sem fog zavarni. Nem kell teljesen rövidre vágatni, és úgy is megnő egy idő után – fűzte hozzá Kamehisa. - Amúgy sem a hajad miatt vagyok a partnered, hanem azért, mert ügyes vagy és nagyon jól tudunk együtt korcsolyázni.

- Na, gyere, szedjük össze a felszerelésedet! Ha itt nem akarsz átöltözni, nem kell. Kocsival megyünk haza. Yukiya bátyó odakint vár!

Haruka még kicsit könnyes szemmel elmosolyodott és bólintott. Felállt, derekán megigazította hakamáját. Felvette a ledobott tokot és a sinait sóhajtva belerakta, míg a két fiú a védőruházat nehezebb darabjaiért nyúlt.

***

- Kislányom, hogy bírod ezt a feszített napirendet? A tanulás mellett heti két balett foglalkozás, heti négy óra kendó és heti nyolc óra korcsolyaedzés... Na, nem panaszkodásképp, mert mindegyikben kiválóan teljesítesz, de még gyerek vagy, játszani és pihenni is kellene – jegyezte meg sóhajtva az édesanyja.

- Rendben vagyok, anya. A virtuálisan „nevelt” babák és állatok, meg a hercegnős mesék nem érdekelnek, nem úgy, mint a többi, korombeli lányt. De úgy döntöttem, a hét végi kendó döntő lesz az utolsó versenyem. Hisa már abba is hagyta a versenyzést, csak erőnléti edzésként folytatja a kendót, én szintén ezt fogom tenni.

- Akkor végleg a korcsolyázást választjátok?

- Igen. Végre olyan szintre értünk, hogy októberben, a korosztályos bajnoki versenyen éremesélyesként indulhatunk páros műkorcsolyában.

- A bátyád kicsit csalódott lesz, de szerintem megérti, hogy ti és Masa-kun is ebben látjátok a nagyobb kihívást.

- Ryu-nii - a Fekete Sárkány – az egyetlen bátyám... többszörös, korosztályos kendóbajnok, híres ősünk, a Félszemű Sárkány egyenesági leszármazottja. Míg egy csoportba osztottak vele és Hisával, nekem esélyem sem volt nyerni. Idén már nem egy csoportban vagyunk, mert Ryu felső középiskolás lett. Idővel megint egy korosztálynak fogunk számítani, akkor újra elveszíteném az esélyem. Viszont így elmondhatom, hogy még egyszer, utoljára, a visszavonulásom előtt megpróbáltam bajnokságot nyerni. Ryu és Hisa nézőként elkísér. Igaz is, ti itthon lesztek? Eljöttök?

- Sajnálom, de egy nagyobb csoportot várunk a hét végére a ryokanba.

- Akkor apával együtt felmentek a hegyre?

- Igen. De Yukiya bácsikátok ott lesz veletek, mint mindig, és felveszi nekünk kamerával – válaszolt az asszony. - Jut eszembe: ezután megnöveszted a hajadat? A kendó miatt vágattad le rövidre.

- Igen, szeretnék hosszabb hajat. Egyre rosszabb érzés, hogy aki nem ismer, az fiúnak néz.

***

A koránál érettebb gondolkodású - ám kinézetre fiatalabb fiúnak látszó - Haruka az általános iskola ötödik osztályos tanulója volt. Az alsóbb iskolások korcsoportjában küzdött. Átverekedte magát jó néhány, nála sokkal erősebb fizikumú kendóson, míg végül – ahogy korábban édesanyjának felvázolta esélyeit – bejutott a döntőbe. Már több éve Vörös Sárkányként emlegették őt, utalva származására és vörös színű kardtáskájára, amiben a sinait hordta.

Bátyja csupán nézőként volt jelen a versenyen, csakúgy, mint legjobb barátja, Hisa, akivel együtt biztatták a lányt. Haruka kitartóan védekezett és támadott, míg végül egy különleges elhajlás után – amit azért tett, hogy kikerülje ellenfele sinaiját – sikerült bevinnie a győztes találatot.

Az ellenfél egy magas, vállas fiú volt, aki – bár látszott rajta, hogy bosszús – udvariasan gratulált legyőzőjének. Egy híres tokiói sportiskola növendékeként nem várta, hogy veszíteni fog.

- Kazama arra számított, hogy most a mezőnyben nem lesz nála erősebb, mert te nem indultál, én meg a felsőbb évesek közé kerültem – mosolygott Ryu, míg a nézőtérről lesétáltak Hisával, hogy megkeressék az új bajnokot. - Ráadásul egy nála fiatalabb és vékonyabb lánytól kapott ki.

- Irtózatosan dühös lehet, bár nem mutatja ki. Pár éve te verted el nagyon a döntőn. Tavaly pedig nekem jutott a megtiszteltetés, hogy még a döntő előtt elbúcsúztassam – bólogatott barátja.

- Ryu-nii, Hisa-nii! - integetett nekik Haruka Yukiya mellől, a tömegen keresztül – Itt vagyunk!

Míg a két idősebb fiú áttörte magát az összegyűlt kendósok közt, akik az ünnepélyes eredményhirdetésre vártak, elhaladtak a tokiói csapat mellett, akik közül az idősebb versenyzők meglepődve pillantottak rájuk. Ryu és Hisa meghallották azt is, hogy miről beszélnek:

- Hogy lehet, hogy egy ilyen alacsony, vékony fiú legyőzte Takashi senpait?

- Nem figyelted, igaz?

- Mit?

- Aki legyőzte senpait, azt Date Harukának hívják. Az imént ment el mellettünk a Fekete Sárkány, Date Ryunosuke; és a barátja, Yamazaki Kamehisa. Tavaly a senpai Yamazakitól kapott ki a döntő előtt, tavalyelőtt Date-santól a döntőben. Örülhetünk, hogy ők ketten már nem ebbe a korcsoportba tartoznak. Ha itt indultak volna, Takashi nem jutott volna még a döntőbe sem. Nézd, ott az edzőjük, Date Yukiya, a híres kardművész.

- Ők rokonok?

- Valószínűleg igen, de az teljesen biztos, hogy mind a Date dojóhoz tartoznak.

- Mi lesz akkor a csapattal jövőre? Takashi senpai már középiskolás lesz. Ki tudja megállítani a fiatalabb Datét?

- Nem tudom... De senpainak is nehéz dolga lesz majd alsó középiskolában az idősebb Datével és Yamazakival.

- Azt hiszik, hogy Haru-chan fiú – háborgott Hisa, mikor odaértek Harukáékhoz.

- Hagyjuk meg őket ebben a hitükben. Az még nagyobb csapás lenne a büszkeségükre, ha most tudatnánk velük, hogy egy kislány győzte le a „nagy” Takashi Kazamát – mosolygott Yukiya bátyó, és halkan magyarázott tovább:

- Haruka úgy is visszavonul a kendó versenyektől, bár ezt hivatalosan nem jelentettük be. A Vörös Sárkány csendben eltűnik... és helyette felléptek, mint a jég ifjú hercegnője és hercege. Azért, remélem, hetente egyszer látlak mindkettőtöket majd a dojoban. Az erőnlétetek és a tudásotok megőrzése nagyon hasznos lehet még később is.

- Igen, úgy tervezzük – bólogatott Hisa és Haruka is.

- Kérem, hogy a csapatok sorakozzanak fel az ünnepélyes eredményhirdetésre! - szólalt meg a folyosón a hangosbemondó.

- Hát, akkor induljunk, bajnok – intett unokahúgának az edzőjük, majd a csapat többi tagjához fordult:

- Mozgás, mozgás, kis sárkányfiókáim!

***

Szómagyarázat:

Futon: Hagyományos japán alvóhely. Egy keményebb matracból, egy takaróból és párnából vagy fejtámaszból áll, amit nap közben szekrényben összehajtva tárolnak, éjszakára pedig leterítenek a gyékénypadlóra (tatami).

Tatami: Rizsszalma, gyékényfelületű padlóburkoló szőnyeg a hagyományos japán házakban. Szabvány méretű. A harcművészetekben a küzdőteret jelenti.

Ikebana: A virágrendezés művészete. A szó jelentése életben tartott virágok, vagy virágok útja. A kompozícióknak, alkotóelemeknek hagyományosan jelentésük van, elhelyezésük is üzenetet hordoz.

Dojo/dodzso/: harcművészeti képzési központ.

Fusuma/fuszuma/: Bambusz, fa keretű, papír vagy fa borítású tolólap. Legtöbbször festett táj-, életképek vannak rajta. A házon belül térelválasztásra és ajtóként, valamint a ház falsíkjában, egyszerűbb kivitelben ajtóként (shoji - lásd alább) is használják. Hagyományosan fa sínekben fut, az alsó sín neve shikii/sikí/, a felsőé kamoi.

Shoji/sodzsi/: tolóajtó. Bambusz keretű, rácsos szerkezetű. A kazetták – rácsok - áttetsző, a fényt részben áteresztő rizspapírral borítottak.

Kimonó: Japán nemzeti viselet. Először minden ruhára használták (jelentése is viselni való ruha), később egy bizonyos, T szabásvonalú ruhafajtára korlátozódott a megnevezés. Több rétegből állt. Eredetileg csak női ruha volt, majd a Heian-kortól a férfiak is viselni kezdték a felső, legdíszesebb rétegét, felsőruha gyanánt. A Kamakura-kortól a szabás, a viselet egyszerűbb, praktikusabb lett. A történelmi korokban a kimonó folyamatosan változott, míg elérte a jelenleg ismert formáját. Ma már kimondottan alkalmi viseletnek számít. Az elnevezése, mintája attól függ, milyen alkalomra viselik. Nyári, egyszerűbb változata a yukata/jukata/, amely pamutból készül, és egy rétegű. A férfiak később hakamát és haorit (lásd alább) viseltek a kimonó mellett, vagy ahelyett.

Haori: Az egyszerű kimonó rövid változata, férfiaknak. A hosszú kimonóra vették kabát gyanánt, vagy kimonó nélkül, csak a hakamával hordták. A szamurájoknak megfelelőbb, célszerűbb lovasviseletté vált.

Hakama: Bő szárú, speciális szabású nadrágféle. Védte az alatta hordott szűkebb nadrágot lovaglás, harc közben.

Ohayou gozaimasu /ohaju gozaimasz/: Jó reggelt!

-Chan/csan/: lány. Használata: név+chan – megszólításkor.

-Kun: fiú. Használata: név+kun – megszólításkor.

-San/szan/: nemtől, kortól független, tiszteletteljes megszólítás. Használata: név+san.

Hai: Igen.

Imouto-chan /imóto-csan/, imouto-san : kishúg

Miso/miszo/: szójapüré, amiből levest készítenek.

Daikon /dajkon/: fehér, hosszú retek (hasonló a jégcsapretekhez). A leveleit is eszik. Nyersen, pácolva vagy párolva tálalják.

Itadakimasu!: Jelentése nagyjából: együnk, elfogadom, hozzákezdek, vagyis magyar megfelelője a Jó étvágyat!

Ojii-san /odzsi-szan): nagyapa

Sensei /szenszej/: tanár, oktató - tiszteletteljes megszólítás

Sinai: kendóhoz használt, bambuszból készült kard (eredetileg, régen gyakorlásra használták, de sport célra éles kard nem használható)

Ryokan: hagyományos japán vendégfogadó

Senpai: Felsőbb éves diák, idősebb munkatárs megszólítása