A fényesen kivilágított hatalmas teremben csak a gépek halk zúgása hallatszott. A gépház finom párát sóhajtott, de azt odabentről csak akkor lehetett észrevenni, ha kint a szél a tető alatt húzódó hatalmas ablaktáblák felé sodorva, szürkés-fehér árny-függönyként meglebbentette. Odabent a csillogó, egyenletes jégfelületen rövid ideig nedves sáv követte a jégsimító gép útját. Miután a rolba kikanyarodott a palánkon kívülre, a karbantartók elvitték a tárolóhelyére. Ez a jégcsarnok nem fogadott szórakozni vágyó látogatókat. A pálya azokra a sportolókra várt, akik a versenyeikre készültek.

Haruka és Kamehisa a jeges edzést megelőző, szokásos fél órás bemelegítő futásuk után léptek a csarnokba. Egyenesen a jégpálya palánkja mellé épített, lezárt, ládaszerű rekeszhez mentek. Kinyitották és kivettek belőle egy könnyű, nagy, összecsavart tornaszőnyeget. A magas, elegáns mozgású, csupa izom fiú megragadta a szőnyeg egyik végét és segített kiteríteni azt - a nála egy fejjel alacsonyabb – lánynak. Utána a lecsukott ládafedélre rakta a sporttáskáját.

- Haru-chan, itt egy kis frissítő, a futás után igyál belőle! - húzott elő a táskából két sportkupakos palackot, és átnyújtott egyet partnerének, a másikba pedig ő kortyolt bele.

- Arigatou, Hisa-nii, kezdhetjük a gimnasztikát és a nyújtást? - adta vissza a kulacsát a lány, miután ivott, majd ledobta magáról hosszú ujjú sport-felsőjét. - Addigra be kell fejeznünk, mire sensei megérkezik.

- Rendben. Egyszerre végezzük, én számolok közben – vette le melegítőfelsőjét a fiú is.

Mindketten félhosszú ujjú, testre simuló felsőt viseltek hosszú szárú szabadidőnadrággal, ami a jelenlegi mozgásukat nem korlátozta. Pontosan ismerték és követték a szükséges torna-elemek megfelelő sorrendjét. Több, mint egy órába telt, hogy a gyakorlatsort befejezzék. Addigra már edzőjük is megérkezett és csendben figyelte őket.

- Köszönöm, hogy nélkülem is lelkiismeretesen dolgoztatok! - lépett oda melléjük, amikor végeztek.

- Sato sensei, tudjuk, hogy a kouhai-okat nem lehet magukra hagyni, tehát hivatalos ügyet intézni csak mellőlünk vagy Masa-nii és Mia-nee mellől tudsz...

- Hai, az imént kellett intézkednem a nemzetire utazásunkkal kapcsolatosan. Látom, addig megfelelően bemelegítettetek. Rendben, akkor korcsolyákat fel, és fussatok néhány kört a jégen is! Utána kezdjük a rövid programmal!

A lány tizenegy, a fiú tizenhárom éves volt, de komoly, megfontolt viselkedésük kissé idősebbnek mutatta őket. Jól összeszokott párosuk pillanatok alatt összehajtotta a szőnyeget. Berakták a helyére, majd a tartórekesz tetejére ültek, amit padként használtak. Lehúzták edzőcipőjüket és a szabadidőnadrágokat, ami alatt mindketten a bokájukig érő legginget viseltek. Harukának a nadrág derékrésze egybe volt varrva egy bő, körülbelül harminc centiméter széles fodorral, ami úgy hatott, mintha szoknyát viselne.

- Haru-chan, kihúzódott a hajad a hajcsatból! - figyelmeztette a fiú. - Ha kiesik a jégen...

- Arigatou! El is eshettünk volna benne, és egy sérülés igazán nem hiányozna egyikünknek sem. Összefogod a hajamat? Magamnak nem látom – kérte Haruka.

Hisa mosolyogva bólintott. Óvatosan kihúzta partnere hosszú hajából a kilazult csatot, majd helyette az eddig a saját csuklóján tartalékolt szélesebb hajgumit használta, hogy a lány haját - a feje búbján - lófarokba fogja vele.

- Így rendben lesz?

- Hai, nagyon jól tart – tapogatta meg Haruka a feje tetejét elégedetten.

Korcsolyájukat felhúzták, majd ellépegettek a palánkig, ott leszedték a vasakról az élvédőket és a jégre siklottak.

Két óra múlva az edzőnő kihívta őket a jég széléhez, egy kis pihenőre.

- Vegyétek fel, nehogy megfázzatok – adta át a palánk fölött a pihegő párosnak a szabadidő felsőiket, majd a kulacsokat is odanyújtotta:

- Igyatok egy kis folyadékot!

A két műkorcsolyázó gyerek szinkronban nyúlt a palackok felé. Fáradtan egymásra mosolyogtak, de nem szóltak, csak nagy kortyokban nyelték a sportitalt. Mesterük eközben utasításokkal látta el őket:

- Ha végeztetek, utána még egyszer kérem a kűrből a középső blokk ugrásait! A kombinációra koncentráljatok, nem ugrottátok teljesen egyszerre. Haruka egy leheletnyivel később indult, mint kellett volna. Hisa, ha szükséges, számolj az ugrás közben úgy, hogy Haru-chan is hallja!

A szép arcú fiú komolyan bólintott. Mindketten visszaadták Sato senseinek a kulacsot, majd levették magukról a melegítőfelsőt is.

Kézen fogva, elegánsan visszasiklottak a jégpálya közepe felé. Mozgás közben a páros elengedte a kézfogást. Biztonságos távolságra maradtak egymástól, egy irányba mozdultak, miközben tempójuk felgyorsult. Kamehisa számolni kezdett. Halk, de határozott hangja különös ritmusba olvadt a korcsolyájuk alatt sercegő jég zajával. A két műkorcsolyázó gyerek immár teljesen szinkronban mozgott és ugrott.

Az edzőjük a kombináció sikeres teljesítése láttán elégedetten bólintott:

- Rendben, így kell ezt! Még egyszer, azután próbáljuk a zenével!

Tanítványai sikeresen teljesítették az ugrássort. A sensei a palánk mellett bekapcsolt egy zenelejátszót. Elindult a páros által közösen választott zeneszám. A két gyerek azonnal összhangba került egymással, a zene ritmusával és dallamával. Az egész programot elölről kezdve - az eddig kissé eltolódott ugrás-soruk is tökéletesen egyformára sikerült, annak ellenére, hogy a fiú jóval magasabb volt a kislánynál.

- Mára befejeztük! Pihenjétek ki magatokat, holnap kemény napotok lesz. A rövid programotokat és a kűrt is végig kell vennünk még egyszer a csütörtöki utazás előtt. Ráadásul Mori-kun is fog jönni edzeni a mai pihenőnapja után. Így csak feleannyi helyetek lesz a gyakorlásra – tájékoztatta őket a nő.

- Masa-nii is jön holnap edzeni? Ez azt jelenti, hogy mindhárman benne vagyunk a csapatban – örült a lány.

- Nem tudtad, hogy bejutott? - csodálkozott Hisa.

- A selejtezőik után nem volt alkalmam beszélni vele, mert azonnal elutaztak oba-san rokonaihoz, valami családi összejövetelre. Mástól pedig nem érdeklődtem, muszáj voltam a tanulásra koncentrálni, mert kicsit lemaradtam. És Mia-nee?

- Értem. Tehát: fiú egyéniben Masa-kun jutott be, párosban mi. Mia-sannak nem sikerült a lányok egyéni döntőjébe jutnia, helyette egy másik iskolából képviseli a régiót a döntő-győztes lány – magyarázta a fiú. - Jut eszembe, anyu azt üzente, hogy a ruhádat még egyszer fel kellene próbálnod, hogy kell-e igazítani rajta valamit. Vár minket edzés után.

- Akkor ne várassuk sokáig! Megyek zuhanyozni és átöltözni! - indult Haruka a sportolóknak fenntartott öltözők felé.

***

A naganoi pályaudvar zajos nyüzsgését időnként túlharsogta a hangosbemondó, ahogy az érkező és induló vonatokról tájékoztatott. Az indulási oldalon, a jegyellenőrző hely előtt két felnőtt nő és egy fiatal lány várakozott, jól megpakolt, nagy sporttáskák és egy ruhazsák társaságában. Halkan beszélgettek, majd az egyik nő kissé felélénkült:

- Ott jönnek – bökött a fejével Sato sensei egy lány és két fiú felé, akik együtt cipeltek két hatalmas táskát és három ruhazsákot. A magasabbik fiú a hátán még egy hátizsákot is viselt. Haruka, Kamehisa és a lány unokatestvére, Mori Masahito érkeztek.

- Megjöttünk, sensei! - integetett Mori-kun már messziről.

Amikor az érkezők megálltak mellettük, a formális köszönés után bemutatkoztak egymásnak, mivel a másik nővel és a lánnyal még nem találkoztak.

- Iwa Sakura – hajolt meg feléjük a nő, miután bemutatkoztak neki. - Yuna-chan édesanyja és egyben az edzője vagyok.

- Iwa Yuna – hajolt meg a lánya is. - Douzo Yoroshiku!

- Indulhatunk? - kérdezte Sato sensei.

- Hai – bólintott mindenki, majd összeszedték a csomagokat, átmentek a jegyellenőrző kapun és a várakozó szerelvényhez mentek. Miután megtalálták a helyüket, kényelmesen elhelyezkedtek.

- Ti páros versenyeken indultok. Korcsolyáztatok egyéniben is előtte? - fordult oda Yuna Harukához.

- Kezdettől párosban versenyzünk, bár Hisa egy fél évvel előttem tanult meg korcsolyázni – mosolyodott el a lány. - Miért kérded?

- Nem tudnám elképzelni, hogy mással korcsolyázom. Főleg, hogy egy fiúval ilyen bizalmas viszonyban legyek.

- Van testvéred, vagy más, nagyjából veled egykorú személy, akivel a problémáidat megoszthatod? - szólt közbe Masa.

- Nincs.

- Akkor valóban nem tudod elképzelni, hogy milyen kapcsolatban vagyunk. Haruka az egyik unokatestvérem. Bármi történik, számíthatunk egymásra. Ugyanez igaz Hisára is. Bár ő nem rokonunk, de vele is együtt nőttünk fel, olyan, mintha ő szintén a testvérünk lenne. És igaz, hogy egyéni versenyző vagyok, de azért nem hagynám abba a korcsolyázást, ha azt mondanák, hogy ezentúl csakis párosban folytathatom – elmélkedett tovább a fiú. - A jég vonzását nem lehet figyelmen kívül hagyni.

- Párosban a két ember képességei is eltérnek, az egyik szükségszerűen gyengébb – jegyezte meg új ismerősük. - Én ugyan nem alkalmazkodnék senkihez!

- Magához a jéghez is alkalmazkodni kell... - vetette fel Masahito.

Kamehisa először egyetértően bólintott a fiúra, majd rámosolygott a mellette ülő partnerére, megfogta Haruka kezét, és összekulcsolva sajátjával, megemelte:

- Mi örök társak vagyunk, és a jégtől elválaszthatatlanok. Bebizonyítjuk a nemzeti döntőben is.

- Iwa-san, ugye, nem láttad még korcsolyázni őket? - érdeklődött Masa. - Érdemes megfigyelni, ahogy együtt korcsolyáznak! Biztosan megváltozna a lesújtó véleményed.

- Valóban nem láttam. Lehet, hogy megnézlek benneteket.

***

Tokióban egy középiskola kollégiumában szállásolták el őket: egyik folyosón a lányokat, a másikon a fiúkat. Haruka Yunával került egy szobába, ahogyan a két fiút is egy szobába tették.

- Az elhelyezkedésre egy órátok van. - nézett rá telefonjára edzőjük. - Utána gyertek az emeleti társalgóba. Vacsora előtt a szervezők rövid tájékoztatót tartanak.

A lányok bólintottak, majd szemrevételezték szobájukat. Kicsi előtérből egyik oldalt nyílt a mosdó és zuhanyzó, a másik oldalon két beépített szekrénybe pakolhatták holmijukat. Onnan tudtak belépni a lakrészbe, aminek a berendezése két heverőből, két éjjeliszekrényből, az ágyak végében két alacsony könyvespolcból állt. Az ablak alatt két szék és két tanulóasztal egészítette még ki az egyszerű enteriőrt.

- Túl szűk lakrész – nyafogott Yuna. - Nem is beszélve a zuhanykabinról. Alig lehet benne megfordulni.

- Igaz, hogy kicsi, de nem táncolni akarunk benne... Ha fürdőre vágysz, ott van lent a nagy, közös fürdő. Ez a szoba épp elég arra, hogy itt aludhassunk. Te nem vagy kollégista, igaz?

- Még csak az hiányozna!

- Nos, én sem vagyok az, de vannak kollégista barátaim. Láttam, milyen körülmények közt laknak, és merítettem belőle ötleteket. Kicsi helyet is kényelmessé és praktikussá lehet varázsolni – akasztotta be a ruhazsákját Haruka az egyik beépített szekrénybe. Sporttáskájából is kirakodott néhány dolgot, amiket a szekrényében és az éjjeliszekrényén helyezett el.

Majd kikészítette az iskolai egyen-melegítőjét az ágyára és átöltözött. Az ő iskolájukban fekete nadrág és fekete alapon, vörös feliratos – az iskola nevét és logóját tartalmazó -, húzózáras felső volt rendszeresítve. Szobatársnője – a szerinte borzasztó szállás-körülmények miatt – még mindig duzzogva, követte példáját. Neki sötétkék melegítője volt, szintén vörös felirattal.

- Na, halljuk, milyen új információkkal látnak el – sóhajtotta, majd várakozón tekintett Harukára, aki bólintott:

- Jó, mehetünk.

A tágas társalgóban már várakoztak néhányan, fiúk és lányok, vegyesen. Általában iskolájuk melegítőit viselték, így a helyiség most tarkállott a különböző színű szabadidőruháktól. Néhányan a kényelmes fotelekben ültek, mások kis csoportokba verődve beszélgettek. Hisa és Masa fekete szabadidőnadrágban, de lazán, a feliratos felső nélkül, csak pólót viselve, az egyik asztalka melletti kanapén terpeszkedtek. Mindketten elég feltűnő jelenségek voltak, magasak, jóképűek. Hosszú lábaikkal nagy helyet elfoglaltak, miközben két másik fiúval beszélgettek, akik fotelekben ültek, ugyanazon asztal mellett.

Néhány lány egy sarokból mustrálgatta a fiúkat, közben egymás közt sugdolóztak és vihogtak. Valószínűleg újoncok lehettek, Haruka még nem találkozott velük egy versenyen sem. Kamehisa elmosolyodva intett csapattársainak, amikor meglátta őket:

- Haru-chan, gyertek! Foglaltunk nektek helyet!

A másik két fiú örömmel köszöntötte Harukát, és kissé zavartan vette tudomásul Yuna érkezését, de illően bemutatkoztak neki. Mindketten egyéni versenyzők voltak, Masahito régi vetélytársai és mindhármuk ismerősei: a tokiói Oneda és a hokkaidoi Murata. A sarokban álldogáló lányok némelyike sötét pillantással vette tudomásul, hogy a „kiszemeltjeikhez” nőneműek csatlakoztak.

Haruka a kanapéra ült, partnere és unokatestvére közé. Iwa-sannak egy fotel jutott, amiben addig a fiúk szabadidő-felsői hevertek.

- Sikerült elhelyezkednetek? - érdeklődött Kamehisa, miközben a vállára terítette felsőjét.

- Igen, bár Yuna-channak nem tetszik – sóhajtotta a fülébe partnernője, miközben Hisa vállán megigazította a ruhadarabot.

Miután ezzel végeztek, Hisa úgy helyezkedett, hogy a lányhoz a lehető legközelebb lehessen, de viselkedése mégse legyen illetlen.

- Nem nyaralni jöttünk egy luxusszállóba, hanem megnyerni a nemzeti bajnokságot – válaszolt utána a fiú, szintén úgy, hogy csak partnernője hallhassa.

Haruka bólintott, majd az érkező szervezők felé fordult. A társalgó időközben megtelt fiatal korcsolyázókkal és edzőikkel. Sato sensei és Iwa sensei néhány régi ismerősükkel ült le egy asztallal arrébb, hogy meghallgassák a tájékoztatót.

- Akkor mi még egy napig szabadok vagyunk – nyújtózkodott egyet Hisa, amikor oszlani kezdett a tömeg. - Holnap az egyéni rövid programokra kerül sor...

- Holnapután pedig csak délután kerülünk sorra. Tizenötödik előadóként sorsoltak – elemezte a helyzetet Haruka.

- Hai, ha délelőtt tízkor kezdik, és negyedórát számolunk mindenkire, akkor fél kettőkor lépünk jégre. Persze, biztos lesz valamennyi csúszás, mert a negyedóra csak általam becsült idő – válaszolta partnere, miközben felállt, és a kezét nyújtotta, hogy a lányt felsegítse.

- Holnap délelőtt tizenegykor én már túl leszek a rövid programon – szólt bele a beszélgetésükbe Yuna. - Harmadikként sorsoltak.

- Én holnap délután elsőként kezdek – jegyezte meg a hokkaidoi fiú. - Nem lesz könnyű...

- Mindig az elsőként fellépőnek a legnehezebb – értett egyet vele Oneda.

- Megint nekem kedvezett a sorsolás. Mindkettőtök előttem korcsolyázik majd – vigyorodott el Masa.

-Nem baj. Mindent beleadok. Majd meglátjátok, hogy elviszem előletek a nemzeti bajnoki díjat – jelentette ki Murata a másik két fiúnak. Majd hirtelen témát váltott:

- Ki jön vacsorázni?

- Szerintem mindenki – nézett körül Masa.

Kis társaságuk ballagni kezdett a lépcső felé. Hirtelen közéjük robbant egy festett szőke, rövid hajú, alacsony lány, aki magával rángatott egy középmagas, rezignált arckifejezésű fiút. Mindkettőjük ugyanolyan szabadidőruhát viselt, mint Oneda. Egy iskolába jártak, de az egyéni területi bajnok – ha lehetett – kerülte a párost. Enyhén szólva nem kedvelte iskolatársnőjét.

- Nocsak, kit látnak szemeim? Date, Yamazaki és Oneda? Miért barátkoznak az ellenfelek?!

- Ch, a két Hisagi... - morogta a tokiói fiú. - Talán azért, mert, ugyan más csapat tagjai vagyunk, de elismerjük egymást riválisként? - kérdezett vissza ingerülten.

- Yamazaki, gyere át a mi sulinkba, és legyél az én partnerem! Akkor biztosan bajnok leszel – szurkálódott a lány tovább.

Hisa nem szólt, csak elnézett a szőkeség feje fölött, elfordult, és Haruka derekát megérintette, hogy kikerüljék a zavaró tényezőt. A hangoskodó lány döbbenten nézett utánuk, miután a társaság faképnél hagyta őt és csendes partnerét.

- Láttad ezt?!

- Mit? - szólalt meg végre a bátyja.

- Elcsavarta Yamazaki fejét, pedig én akarom őt!

- Korcsolyapartnerként túl alacsony vagy neki.

- Kit érdekel most a korcsolya?!

- Szerintem - rajtad kívül - mindenkit. Elvégre azért vagyunk itt.

- Tch... - indult durcásan a lány a szobájuk felé.

Szójegyzék

Rolba: elektromos jégsimító gép (jégpálya karbantartásra használják)

Sensei /szenszej/: mester - tanár, oktató, edző tiszteletteljes megszólítása

Kouhai /kuhaj/: alsóbb évfolyamra járó (diák, tanítvány)

-nii /-ní/: férfi személynévhez kapcsolódó szócska – jelentése báty, bátyus, idősebb fivér (idősebb, nem vérrokon fiú kedveskedő, közvetlen megszólítása is lehet)

- nee /-né/: női személynévhez kapcsolódó szócska – jelentése idősebb lánytestvér, nővér (idősebb, nem vérrokon lány kedveskedő, közvetlen megszólítása is lehet)

Legging, leggings: testre simuló harisnyaszerű, lábfej nélküli sportnadrág, „cicanadrág”, szárhossza változó.

Kűr: (német eredetű) a műkorcsolyában a szabadon választott, teljes gyakorlatsor megnevezése

Oba-san /obaszan/: néni – idősebb nő tiszteletteljes megszólítása

Douzo Yoroshiku! /dózó jorosiku/: Nagyon örvendek! (bemutatkozásra udvarias válasz)

enteriőr /francia/: építmény belső tere, szobabelső és berendezésének látványa

logó: áru, cég, szervezet, stb. jól felismerhető, reklámozó, azonosító egyedi jelzése.

Hokkaido: a Japánhoz tartozó legészakibb sziget.

Rezignált: sorsába beletörődő, megkeseredett (személy).