Hisa gondterhelten sóhajtott, és bólintott:

- Baj van. Sokkal nagyobb, mint azt gondolnád.

Majd belekezdett mondandójába, ami összefoglalva így hangzott:

Hisa édesapja, Yamazaki Takeru már egy ideje Kanadában dolgozott egy cégnél. Most úgy határozott, hogy a családját is Kanadába viszi, és ott egy saját reklámcéget alapít. Így keresztülhúzta Haruka és Hisa terveit. Mivel Kamehisa apja elég kemény természetű, nem ismeri a kompromisszumot. A fia még nem nagykorú, ezért ő nem tehet mást, mint hogy megy a családjával. Hisa tehát úgy döntött, hogy Kanadában folytatja a korcsolyázást, és amint nagykorú lesz, visszatér Japánba, Haruka mellé, hogy újra egy párost alkothassanak.

Haruka dermedten ült Hisa mellett, aki még mindig fogta a kezét. A szemeiben könnyek csillantak, de legyűrte, mert ha innen kimennek, mindenki észrevenné, hogy sírt. A csapaton belül is volt néhány irigyük, nem akart nekik kárörvendésre okot adni.

- Velem majd csak lesz valami Kanadában, de neked ki lesz a partnered? - aggódott a fiú.- Ráadásul titokban kell tartanunk, a néhány „kedves” csapattársunk és a többi csapat előtt is.

- Ezt valóban senki másnak nem mondhatjuk el egy darabig, csak az edzőnknek, Yun senseinek. Remélem, ő kitalál valamit – válaszolta Haruka, kissé lerázva magáról a bénultságot.- Mikor költöztök?

- Három hét múlva. Gomen nasai – simogatta meg a lány kezeit kétségbeesetten.

- Nem tehetsz róla, és nincs választási lehetőségünk – válaszolta. - Én várni fogok rád.

- Én pedig visszajövök hozzád. Ezzel pecsételem meg az ígéretemet. Anyu egyetértett és segített, hogy megvegyem neked. Apám nem tud róla – nyúlt a zsebébe, és adott át egy apró dobozt Harukának.

Partnere kíváncsian nyitotta ki. Egy vékony, kecses arany láncot és egy apró szív alakú medált látott benne. A medálba kettőjük nevét gravírozták. Haruka szíve megdobbant, és egyszerre fájt is. Most már tényleg sírni kezdett.

- Köszönöm – zokogta.

Hisa szorosan átölelte, és neki is megreszketett a válla, ahogy sóhajtott. Kis idő múltán, ahogy partnere sírása elcsendesedett, enyhített karjai szorításán és megkérdezte:

- Megengeded, hogy a nyakadba tegyem?

A lány némán bólintott, még könnyes szemeit ráemelve. Hisa rákapcsolta a láncot a nyakára, majd apró csókokat hintett a harmatos szemekre. Haruka jobban hozzásimult, a fiú pedig puhán odaérintette ajkait az övéhez. Ez volt az első csókjuk... egyszerre édes és keserű.

Kis ideig még ott ültek együtt, némán ölelve egymást. Amikor Haruka szemein már nem látszott a sírás nyoma, felálltak, és kimentek, hogy megvárják edzőjüket.

***

Yun edző egy óra múlva érkezett a többiekkel. Egy fekete hajú, Harukánál jó fél fejjel magasabb, jóképű fiú volt velük, aki folyékonyan beszélt japánul, és odament bemutatkozni nekik:

- Konnichiwa! Veletek még nem találkoztam személyesen, pedig apámtól sokat hallottam rólatok. Yun Ye-jun (1) vagyok.

Miután bemutatkoztak, a csapattagok szétszéledtek, csak az edző és a fia maradtak. A páros elérkezettnek látta az időt, hogy edzőjükkel közöljék a történteket. Yun sensei nagyon megdöbbent, és beszélni akart Hisa apjával, hogy a fiú maradhasson.

- Sajnálom, Sensei, de teljesen hiábavaló – válaszolta Kamehisa a felvetésre. - Haruka tudja ezt, mert ismeri az apám természetét. Ő azért nem is kérte, hogy maradjak...

- Akkor a kérésetek szerint cselekszünk: Harukának keresek új partnert, bár a csapatban nem szedhetem szét a párosok egyikét sem. Már elég jól összeszoktak.

- Mi lenne, ha én lennék a partnere? - vetette fel az ötletet a fia.

- Ye-jun, te nem korcsolyáztál még párosban. De az ötleted megfontolandó.

- Megtanulom az alkalmazkodást és az olyan elemeket, amik egyéniben nincsenek. Még elég idő van rá az idény kezdete előtt. A japán junior egyéni férfi mezőny nagyon erős, maximum 25 % az esélyem nyerni a területi bajnokságokon.

- Ó, a „három testőrre” gondolsz? - kérdezte Hisa.

- Három testőr? - nézett értetlenül a koreai fiú.

- Mori Masahito - ő Haruka unokatestvére; aztán Murata Kai és Oneda Asato. Azért kapták ezt a fura nevet a műkorcsolyázó lányoktól, mert a bajnokságokon mindig Harukával és velem töltik a szabadidejüket.

- Valóban rájuk is gondoltam.Te Mori-kun unokatestvére vagy? - fordult csodálkozva a lány felé.

- Hai. Édesanyám az ő édesapjának a húga.

- A tavalyi, Koreában tartott nemzetközi versenyen – ti akkor nem voltatok ott - elég jól összebarátkoztam vele, de ezt nem említette.

- Talán, mert a legtöbb japán korunkbeli tud róla, azt hitte, te is hallottál róla.

- Igen, lehetséges.

- Fiam, ha tényleg vállalod, akkor nem keresek más partnert Date kisasszonynak. Tudom, hogy képes vagy párosra váltani. De figyelmeztetlek, hogy az eddigieknél is keményebb edzéseid lesznek.

- Rendben, az nem gond - válaszolt neki fia, így Yun sensei elköszönt, és elment, hogy intézkedjen.

- Ti nem mondtatok még semmit a felvetésemre – nézett Ye-jun a párosra, és eléjük lépett.

- Ha tényleg komolyan gondolod, vállalom, hogy a partnered leszek – bólintott komolyan a lány.

- Amíg még itt vagyok a suliban, segítek én is az elemek tanulásában, és hogy összeszokjatok.

- Köszönöm, nagyon kedves tőled!

- Ez nem kedvesség. Haruka a mindenem, de nem tehetek mást, itt kell hagynom őt. Szeretném olyan emberre bízni, aki vigyáz rá.

- Értelek, és bízhatsz bennem. Nem kell féltened tőlem, a lányok nem érdekelnek úgy – ha érted, mire gondolok. Ezt rólam itt apámon kívül csak ti tudjátok.

- Te hiszel bennünk, hogy ezt elmondtad és titokban tartjuk, ami megtisztelő. Tehát én is rád támaszkodom. Rád bízom Harukát. Kérlek, vigyázz rá nagyon!

- Ezt természetes.

***

A három hét gyorsan eltelt. Hisának a harmadik hét közepén már haza kellett mennie, hogy csomagoljon. Addig viszont szinte minden idejüket a jégen töltötték. Ye-jun nagyon gyorsan alkalmazkodott és tanult. Hisa nyugodtan bízhatta rá párját. Amikor Yamazaki Akiko és gyermekei, Kana és Hisa az új élete felé, a családfőhöz indult, Haruka, Yun edző és Ye-jun kikísérték őket a reptérre. A kis családot Yukiya bátyó hozta fel Tokióba, akit Ryu is elkísért.

- Sajnálom, kicsim, hogy így alakult, nem tehettünk ellene semmit – mentegetőzött szomorúan Akiko Harukának.

- Tudom, nénikém. Mellettetek nőttem fel, ismerem a körülményeket – válaszolt a lány.

Kana morcosan álldogált mellettük:

- Apánk mindig csak magára gondol. Amint nagykorú leszek, leválok a családról. Ne félj, Hisa nagyon szeret téged, és ez nem fog változni.

- Vigyázz magadra! Amint lehetséges, Hisa visszajön.Tudom, hogy komolyan gondolja. Amit elhatároz, azt véghez is viszi.

Akiko és Kana megölelték a lányt, ezután a többiekkel beszélgettek tovább, hogy a páros el tudjon búcsúzni egymástól.

- Ez a tiéd - adta oda Haruka a pici dísztasakot Hisának, amint ketten maradtak. A fiú kivett belőle egy dobozkát, kinyitotta, és egy hasonló, de vastagabb (férfi) nyakláncot emelt ki belőle, mint amit ő ajándékozott Harukának pár hete. A szív medálba vésett szöveg az egyik oldalán: Hisának Harukától; a másik oldalán: Szeretlek volt.

- Ez... Köszönöm! Kérlek, tedd a nyakamba! - hajolt le hozzá a fiú, és gyors puszit nyomott a lány arcára. - Olyan, mintha eljegyeztük volna egymást. Nekem legalábbis azt jelenti.

- Nekem is - pirult el Haruka, miközben félresimította Kamehisa haját,hogy a nyakába csatolhassa a láncot . - Várni fogok rád. Nem csak a korcsolya miatt, hanem mert szeretlek.

Átölelték egymást, és addig úgy maradtak, amig nem szólították a kanadai gép utasait a beszálláshoz.

***

Már két hete ment el az a repülő, ami elvitte Kamehisát Kanadába. Ezután interneten tudták a kapcsolatot tartani.

Hisa megírta neki e-mailben, hogy Torontóban egy tágas, város széli rezidenciába költöztek. A szülei beíratták egy jó hírű középiskolába, és folytatni tudja a korcsolyázást is a helyi szakosztályban. Partnere is akadt egy kanadai lány, Janet Morange személyében, aki hiába idősebb nála két évvel, nagyon alacsony termetű. A fiú szerint rendkívül nehéz hozzászokni, mert a lány önfejű, és nem mindig azt csinálja, amit megbeszéltek és az edző utasításaira sem mindig hallgat. Mivel idősebb, azt hiszi, hogy utasítgathatja őt... Az apja befogta őt dolgozni is, egy reklámfilmben kell szerepelnie. Így igen szoros a napirendje. Ettől függetlenül igyekezett néhány szót mindennap üzenni neki. Az időbeosztásuk szerint nagyon kevés alkalom volt, amikor a képernyőn keresztül látták is, hallották is egymást, és úgy beszélhettek.

Haruka szintén folytatta a korcsolyázást, Ye-junnal, és várt Hisára...

Sorsuk most egymás nélküli, iszonyúan nehéz küzdelem, hogy külön-külön is meghódíthassák a csúcsot – mert addig, míg Hisa vissza nem tér Japánba, személyesen csak nemzetközi versenyeken találkozhatnak – egymás ellenfeleiként.

A Date-Yun páros fél év alatt annyit gyakorolt és edzett, hogy az első évben sikerült a nemzeti döntőbe jutniuk, de csak negyedik helyen végeztek. Az első helyen az Ike Midori és Arakita Shou kettős végzett, a második hely egy új hokkaidoi párosé, és a harmadik hely - Nana nagy megelégedésére - a Hisagi testvérpáré lett. Nagyképűen páváskodott Harukáék előtt:

- Na, Date-san, hol hagytad Yamazaki-kunt? Csak nem unt meg? Ez a mai teljesítményetek az új partnereddel...

Ye-jun összevont szemöldökkel mordult rá:

- Hány éve is korcsolyázol együtt a bátyáddal?

- Nem tartom számon. - A lány kissé ideges lett zavarában. Nem várta a koreai fiútól, hogy ilyen hangon szóljon hozzá, hiszen ahogyan figyelte, ő mindenkire udvariasan mosolygott.

- Tíz éve – válaszolta helyette a bátyja, aki épp akkor ért oda, hogy megfékezze a húgát.

- Mi Date-sannal csak jó fél éve, amióta az előző partnerének el kellett költöznie – húzta rövid, gúnyos mosolyra ajkait Ye-jun. A szemei villámokat szórtak. - Jövőre ennél jobbak leszünk.

- Nana, megint rettenetesen viselkedsz. Inkább örülnöd kellene a jó helyezésnek, ahelyett, hogy másokat piszkálsz. Ezért nem volt kezdettől másik partnered. Pedig, tudom, hogy le akartál többször is cserélni, akkor is, ha te a hátam mögött alkudoztál. A vége az lesz, hogy én cseréllek le, vagy egyéni versenyzővé válok, hiszen a jövő szezonra már nagykorú leszek. – tört ki váratlanul keserűen Kira, a bátyja.

- Gomen nasai, Date-san, Yun-san – hajolt meg előttük.- A húgom egyre jobban kibírhatatlan. És valóban remek teljesítményetek volt a versenyen.

- Hisagi-san, mindig te kérsz bocsánatot helyette, pedig te soha nem sértenél meg senkit – válaszolt szomorúan elmosolyodva Haruka. - Köszönjük az elismerést!

Yun Ye-jun bólintással köszönte meg Hisagi-kun elismerő szavait, majd így szólt:

- Haru-san, ideje átöltöznünk és visszaindulnunk a kollégiumba. – Majd súgva hozzátette:

- Bocsáss meg, hogy nem tudtam ennél sokkal jobb lenni. Miattam nem jutottunk ki a junior világbajnokságra.

- Ye-jun-kun, mindent megtettél, de ahogy az előbb is mondtad a Hisagi testvéreknek, még csak fél éve korcsolyázunk együtt. Senki nem várt tőlünk még negyedik helyet sem; nem hogy nemzeti bajnoki címet! A jövő szezonban biztosan sikerülni fog - mosolyodott el halványan Haruka.

Magyarázat:

(1) Ye-jun kiejtése: Jedzsun