A szülővárosomban lévő oviról nem túl sok emlékem van. Ott tanultam meg cipőfűzőt kötni. Sokáig az óvónők kötötték be, majd ezt a munkát egy kislányra bízták, aki rendületlenül segített nekem, én gyerekfejjel pedig mindig azt mondtam, hogyha megnövök, Ő lesz a feleségem. Az óvodából a kispárnát minden héten haza kellett vinni mosásra, hétfőn pedig vissza. Egyszer eszembe jutott, hogy az elhúzott függöny rúdja felett - ahol a párnákat tárolták - átdobom a kispárnámat, és sikerült. Persze a kis társaim utánozni kezdtek, és mindenki azzal próbálkozott, hogy a kb. két és fél méter magasan felfüggesztett függönytartó rúd felett dobják be a kispárnájukat a helyére. Az óvónők ezt nem találták mulatságosnak, mivel a le nem takarított pókhálók a tiszta párnákon landoltak. Keresni kezdték a bűnöst és megtalálták. Persze, hogy én voltam - és nem a takarító, aki csak a padlót sepregette, de a rudat nem porolta le...

Az óvoda udvarára egy olyan kültéri WC-t készítettek, amilyet én még máshol nem láttam. Egy kb. másfél méter magas fal tövében végig egy kis vályút mélyítettek, ahonnan a pisi egy kis lyukon át egy fedett gödörbe csordogált, ami a földbe volt ásva. Abban az időben nem nagyon volt csatornázás... Én megálltam a téglafal előtt és vártam, hogy mi fog történni. Az óvónők ezt látták és miután rájöttek, hogy egyedül nem megy, segítettek kivenni a kis pisilőt. Anyámnak ezt szóvá is tették, de Ő bölcsen hallgatott, mert amikor sietett, bizony Ő is így pisiltetett meg engem a lakásunk udvarán – és mindig sietett.

Ha kisfiúként összekoszoltam a kezem, akkor úgy álltam, mint egy műtős, előre tartott kézzel, amíg meg nem mosták nekem. Erről elég későn szoktam le, talán akkor, amikor már a nagyvárosi, B...-i Óvodába jártam.

***

A bátyám tizenegy évvel volt idősebb tőlem, így a huncutságairól én szereztem tudomást elsőnek. Például a tiki-taki nevű golyós játékról, amit, ha rosszul kezelt valaki, még a saját csuklóját is eltörhette vele. Természetesen én is megpróbálkoztam vele, de csak akkor amikor Ő nem volt ott, és csak addig, amíg a golyók elég erősen meg nem ütötték a kezemet. Utána nem nyúltam hozzá többet.

Egy nap betegként voltam otthon, hiányoztam az óvodából. A szüleim egész nap dolgoztak. A bátyám az iskolából korán hazajött, bekente magát fehér krémmel, és azzal ijesztgetett engem. Elég mély benyomást tett rám az eset, mert anyám csak négy óra után jött haza, és már az utca végéről hallotta a kiáltozásaimat. Belépett a szobába látta, hogy mi történik. Én fenn visítottam a szoba legmagasabb pontján, a szekrény tetején, a testvérem pedig vigyorogva, fehér krémes arccal ott ugrált a szekrény előtt.

Nem tette zsebre, amit ezután kapott...